Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-13 / 236. szám, péntek

RÉGIÓSPORT www.ujszo.com I 2017. október 13. 119 "fuj V ú r j J IK 9 ** v* A bírók is kezet fognak, és kezdődhet... (Kovács Zoltán felvétele) Feketenyéken botlott a szárnyaló kosúti csapat ÁGH ISTVÁN Feketenyék/Kosút. Éllovast vertek (2:1) a feketenyékiek a galántai területi bajnokság kilencedik fordulójában. Sikerük értékét hatványozza, hogy az őszi idényben ez volt a me­zőny kosúti listavezetőjének első botlása, hiszen az előző nyolc meccsen huszonnégy pontot gyűjtött be, ezzel biztosan vezeti a tabellát. „Nem volt könnyű feladat két vállra fektetni a jó játékerőt képviselő el­lenfelet. Ez a mérkőzés is igazolta, hogy nem véletlenül áll a tabella élén. Jól kezdtünk, a 14. percben Ki­rály büntetőből szerzett vezetést. A nézők nem unatkoztak, ugyanis a csapatok támadó felfogásban ját­szottak. A vendégek ebben a sza­kaszban főleg pontrúgásokból ve­szélyeztettek” - ecsetelte lapunknak az első félidő történéseit Varjú Zsolt, a házigazdák trénere. Fordulás után még nagyobb for­dulatszámra kapcsoltak a kosútiak, Šimek az 56. percben egyenlített. Egy ízben a kapufát is telibe találták. „Az ellenfél kitámadott, nyomás alá kerültünk. Mi sem maradtunk adó­sok, kontrákkal riogattuk őket. Amikor már úgy tűnt, hogy pontosz­tozkodással fejeződik be a színvo­nalas összecsapás, a 86. percben Görfol találatával ismét átvettük a vezetést. Egyenlítésre már nem ma­radt idejük a vendégeknek. Egyéb­ként a három pontot érő gólnál sze­rencsénk volt, egy lepattanó labda került játékosunk elé, aki élni tudott a kínálkozó lehetőséggel. Szurkoló­inkat, futballistáinkat felvillanyozta a siker. Végre fordult a kocka, egy döntetlen és két vereség után ez volt ősszel az első győzelmünk vendég­látóként” - nyomatékosította a si­kerélmény jelentőségét Varjú Zsolt. A kosútiak még sosem vettek ilyen jó rajtot. A 8. fordulóban 10:0-ra verték a Dolná Streda alakulatát, így érthetően jó hangulatban várták a feketenyékiek elleni bajnokit. „Ka­pusunk hibázott, a hazaiak jogos ti­zenegyeshez jutottak. Hátrányba kerültünk, s az első játékrészben gyengélkedtünk. A félidei pihenő után magunkra találtunk, egyenlí­tettünk. Úgy tűnt, ismét begyüjt- hetjük a három pontot. Sajnos, há­rom ziccerünk kihasználatlanul ma­radt. Peches meccset játszottunk. Amikor már elkönyveltük, hogy pontosztozkodással fejeződik be a találkozó, a hazaiak a végjátékban szerencsés góllal kiharcolták a győ­zelmet. Remélem, vasárnap, a tal- lósiak elleni hazai találkozónkon visszatérünk a győzelmek hullám­hosszára” - értékelte a vesztes csa­tát, bizakodott a folytatást illetően Navrátil Marián, a vendégek játé­kosedzője. Negyedszer is trónra ülne a bajnok Megerősítve és új klubelnökkel kezdi a női asztalitenisz extraligát a háromszoros dunaszerdahelyi bajnokcsapat. Holnap a Trnávka lesz az első ellenfele. Úgy néz ki, továbbra is bajnoki aranyra vágyik a csallóközi alakulat. Vladislav Kmeť leköszönése az el­nöki posztról, és utóda, Sandal Péter színre lépése a folytonosság megőr­zése jegyében történt. „Immár három anyuka van sorainkban, Viera Ma- jeréíková, Andrea Daubnerová és Evgenia Malá. Továbbra is a csapat tagja ifj. Szabó Andrea, s új játéko­sok a Pozsonyból érkezett Simona Vereská, aki eddig légióskodott, va­lamint fiatal tehetségünk, Emma Molnárová - mutatja be az élvonalba nevezett játékoskeretüket Sandal Pé­ter, aki április végétől vezeti a duna­szerdahelyi SST Euromilket. - Cé­lunk változatlan: újra bajnokok aka­runk lenni a nyolctagú élvonalban. Nekünk erős csapatunk van, nem tu­dom, mi történt a többieknél, de mi nem változtatunk elképzeléseinken. Rögtön a nyitányon is győzni aka­runk a Trnávka ellen. Holnap délelőtt tízkor kezdünk a szokott helyen, a Ji- lemnicky utcai alapiskola tornater­mében.” Az új klubelnöktől azt is megtudtuk, hogy jelenleg 28 gyerek látogatja az edzéseket, három diák­csapatuk van, s a legjobb a II. ligában szerepel. Ok alkotják a háromszoros bajnok hátországát. SPORTTARISZNYA Októberi gyalogtúra miniünnepséggel Fiilek. Tizenkét kilométeres gya­logtúrára csalogatja az érdeklő­dőket a Geopark Novohrad- Nógrád. Holnap reggel nyolckor lesz a találka a fuleki Szabadság téren, a városi művelődési köz­pont előtt. „Autóbusszal visszük a túrázókat Egyházasbástra, ahon­nan gyalogolva folytatjuk Medves magosába, majd a Szomoskői Ta­nösvényhez megyünk. Itt mini­ünnepség keretében avatjuk fel geoparkunk első szlovákiai infor­mációs pontját. Utunk innen a Sá­torosbánya kataszterében találha­tó NTR parkolóba vezet, ahol délután három körül a térség négy túrájának résztvevői találkoznak. Jönnek losonci gyaloglók és ke­rékpártúrázók is két irányból. Itt közösen emlékezünk meg az ép­pen szombatra eső turizmus vi­lágnapjáról-tájékoztatta lapunkat Puntigán József, a Geopark Novohrad-Nógrád irodavezetője, aki azt is elmondta, hogy túrave­zetőjük, Balázs Csaba biológus és ökológus lesz, így nemcsak a táj­jal, geológiai értékeivel, hanem növény- és állatvilágával is beha­tóan megismerkedhetnek a ter­mészetbarátok. (Jmk) Diákok cselgáncs nagydíja Gútán Gúta. Ismét rangos nemzetközi cselgáncstoma lesz a csallóközi városban. Négy ország versenyzői lépnek tatamira holnap (kezdés 11.00) a városi sportcsarnokban. „Hasonló mezőnyre számítunk, mint tavaly, kétszázötven 15 évnél fiatalabb dzsúdós jön hozzánk, hogy négy korosztályban, vagyis azU9,Ull,U13ésU15 évesek között saját súlycsoportjában iga­zolja felkészültségét - mondta a versenyről lapunknak Kárpáty Er­nő gútai klubelnök. - Kiemelném, hogy az év közben sok helyen fel­bukkanó fiataljaink ezúttal hazai környezetben is megmutathatják, mit tudnak a versenypályán, ugyanakkor több dzsúdósunk most lép először közönség elé. Magas színvonalú nagy díjunkra szinte mindenki eljön, aki számít ebben az országban, sok magyarországi versenyző is érkezik, így számos szlovák-magyar párharc várható. Nagydíjunk előszele volt nyári hagyományos nyári edzőtáborunk, aminek következtében új magyar klubok is neveztek őszi erőpró­bánkra.” (jmk) Busák és Váradik futószalagon Rimaszécs. Ottani viszonylatban óriási volt az érdeklődés, több mint háromszáz szurkoló szóra­kozott önfeledten a gömöri foci­rangadón (2:2). A sajószentkirá- lyiak az első harminc perc után kétgólos előnyre tettek szert, ezt követően a rimaszécsieknek is fél órára volt szükségük, hogy leg­alább egy pontot megmentsenek a rimaszombati területi bajnokság I. osztályának mérkőzésén. A száraz tényeken kívül néhány érdekes­sége is volt a bajnokinak. A haza­iaknál hat Busa és három Váradi nevű játékos is szerepelt az összecsapásra nevezettek között. Mi több, az edzőjüket és a gyúró­jukat is Busának hívják. „Busa Zsolt eddigi valamennyi őszi mérkőzésünkön bizalmat kapott az edzőtől, és végigjátszotta a ki­lencven percet. A kívülállónak szinte hihetetlen, hogy a har­minckét tagú felnőtt keretből ti­zenheten, az ifi és diákcsapataink közül a hatvanhat labdarúgóból tizennégyen a Busa nevet viselik. A Váradi nevűekből is tizenegyen vannak együttvéve” - árulta el Sósik Sándor rimaszécsi klubel­nök, aki márciustól kormányozza a község sportéletét. S hogy a sa- jószentkirályiak se maradjanak le semmiről, náluk is a tréner ren­delkezésére áll két Váradi nevű focista, ráadásul mindkettő ke­resztneve Béla. (áb) HÍRKOSÁR ■ Sakk KLUBCSAPATOK EURÚPA-KUPÁJA, Antayia. 3. forduló: White Rose (angolpŠK Dunajská Streda 1,5:4,5, duna­szerdahelyi pontok: Petényi Tamás, Czebe Attila, Varga Zol­tán, Csonka Attila István 1-1, Németh Miklós 0,5. 4. forduló: ŠK Dunajská Streda-SHSM Legacy Square Ca­pital (orosz) 1,5:4,5, dunaszerdahelyi pontok: Varga Zol­tánt Németh Miklós 0,5. Az 5. fordulóban a csallóközi csapat a litván LSK Makaóival találkozott, a mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ Birkózás XIV. GOSPIC OPEN kötöttfogású nemzetközi torna - diá­kok, 66 kg: 1. Mezei József; 73 kg: 1. Csörgő Áron. Ka- dettok, 76 kg: 2. Csöllei Márton (Bősi Birkózó- és Sport­klub). Fiat. diákok, 65 kg: 2. Czédli Krisztián: 79 kg: 3. Ju­raj Cukan. Idős. diákok, 47 kg: 1. ifj. Szeiler Mátyás; 59 kg: 3. Rabina Róbert; 85 kg: 3. Bartalos Marek (somorjaiak). ■ Atlétika 3. KUPAVERSENY, Ruskov (Kassa-vidéki járás), 15,5 km (44 résztvevő): 12. Tóth Miklós, 29. Pachota István, 32. Gabri Lóránt; 9,7 km (50): 10. (D kategória 2.) Papp Zoltán (mind Nagykapos). (pan) DIÁKFOCI ■ IV. liga FIATALABB DIÁKOK (U13), A CSOPORT, 6. forduló: Holice- Cakany 9:1 (6:1), g.: Bugár Miklós (23., 28., 44, a harmadikat 11-esből), Bugár Adrián (3,18, az elsőt 11 -esből), Viola (13, 43.), Németh (36.), Pécsük (20.), ill. Ujvaiy (7); Blatná n/0.- Lehnice 0:10 (0:6), g.: Zátrok (2,7,10., 23), Hornáöek (12, 46, 50), Bednarik (9,36), Chovaníák (39): N. Život-Janíky 0:8 (0:3), g.: Maurícius Sléz (7, 13, 18,33, 58, 60), Danis (52), Fábián Sléz (50); Čenkovce-Štvrtok n/0. 3:1 (0:0), g.: Mikóczi (46, 58), Molnár (32), ill. Mundy (40). Szabadna­pos: Trnávka. 1. Trnávka 5 4 1 0 24:4 13 2. Holice 5 4 0 1 40:4 12 3. Janiky 5 4 0 1 35:7 12 4. N, Život 5 4 0 1 14:13 12 5. Čakany 5 2 1 2 17:28 7 6. Čenkovce 5 2 0 3 6:23 6 7. Lehnlce 5 1 0 4 13:22 3 8. Štvrtok n/0. 6 1 0 5 8:30 3 9. Blatná n/0. 5 0 0 5 2:28 0 B CSOPORT, 6. forduló: Michal n/O.-Trslená n/0.2:10 (1:5), g.: Cucz (45), Gyurkovics (20), ill. Nagy (14,16,18,49), Orbán (8,13,34,41), Kulacs (39), Görcs (51); H. Potôň- Kútniky 3:3 (2:1), g.: Straka (3,53, a másodikat 11-esből), Fekete Máté (18), ill. Pongrácz (42), Czödör (37), Fekete Ro­land Kristóf (28); 0. Potöü-Vydrany 18:0 (9:0), g.: Csonka (12, 29, 34), Világi (6,29,46), Gálfy (6,57), Miklós (21, 26), Iván (44, 45), Pollák (22,54), Márkus (31.), Graft (12), Sátor (37), Varga (48); Vrakríö-V. Blahovo 5:0 (2:0), g.: Cseh (7,50), Csizik (41,59), Nagy (15). Szabadn.: M. Dvomiky. 1. Vrakúň 6 5 1 0 24:5 16 2. Or. Potôň 5 4 1 0 46:7 13 3. Trstená n/0. 5 3 0 2 18:9 9 4. M. Dvorníky 5 3 0 2 18:15 9 5. Kútniky 6 2 2 2 10:13 8 6. H. Potôň 5 2 1 2 39:12 7 7. V. Blahovo 5 1 1 3 10:16 4 8. Michal n/0. 5 0 1 4 7:44 1 9. Vydrany 6 0 1 5 9:60 1 C CSOPORT, 6. forduló: C. Radvaň-Okoč-Sokolec 1:2 (0:1), g.: Jakab (39), ill. Varga (50), Papp (22); Ohrady^Jahodná 1:5 (1:2), g.: Sátor (6), ill. Bokros (52,58), Fucsek (11,54, mindkettőt 11-esből), Kanócz (2); Padáň-T. Hradská 0:5 (0:4), g.: Kovács (11,18,23), Bazsó (20,56); D. Stál-To- pofniky 4:1 (3:0), g.: Uszkay (19), Rásó (25), Hodosy (53), Rigó (12, öngól), ill. Csölle (58). Szabadnapos: lžop. 1.Jahodná 5 5 0 0 40:8 15 2.0. Stál 5 5 0 0 30:1 15 3. T. Hradská 6 4 1 1 17:10 13 4. Topoľníky 6 3 0 3 14:13 9 5. Ohrady 5 2 0 3 12:17 6 6. lžop 5 1 2 2 3:9 5 7. Okoč-Sokolec 5 1 1 3 7:18 4 8. Čil. Radvaň 6 1 0 5 5:23 3 9. Padáň 5 0 0 5 0:29 0 IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 6. forduló: ZI . Klasy-Baka 10:1 (4:1), g.: Banyák (44 „ 46, 50, 62.) , Libái (13, 18, 65), Me­zei (6,58), Mifkoviő (23), ill. Csóka (30); V. Blahovo-Baloü 1:0 (1:0), g.: Érsek (9); D. ŠtáM/rakríň 1:4 (1:2), g.: Rásó (22), ill. Pongrác (7,40,51, a harmadikat 11-esből), Nagy (32); 0. Potôň-Okoč-Sokolec 5:0 (3:0), g.: Molnár (2,13, 70), Iván (19), Kameniczký (50); Topoľníky-Sap-Ňárad 17:0 FOCIMENETREND ■ IV. liga DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 7. forduló - 16.00: Sap-Ňárad-FK ZI. Klasy (jv.: Czucz - Szap), Okoö- Sokolec-Topoíníky (Űrögi), Vrakúö-O. Potôň (Bürgöndi), Baloň-D. Stál (Nagy), Baka-V. Blahovo (Szőke). ■ Területi bajnokság GALÁNTA, KEZDŐK, 11. forduló -17.00: D. Saliby-Sládkovi- čovo. Lapzártáig nem jelölték ki a játékvezetőt. (5:0), g.: Szedlák (15, 19,51,52,54,57,65), Dórák (18, 47,50, 52,63), Nagy (28), Csölle (40), Kurucz (32), Tóth (44), Novoszák (39). 1. Topoľníky 6 6 0 0 46:3 18 2. ZI. Klasy 6 5 0 1 40:5 15 3. V. Blahovo 6 5 0 1 23:6 15 4. Vrakúň 6 4 0 2 21:12 12 5. Baka 6 2 1 3 29:21 7 6. Baloň 6 2 1 3 6:8 7 7. Or. Potôň 6 2 1 3 10:15 7 8. D. Stál 6 2 1 3 19:31 7 9. Sap-Ňárad 6 0 0 6 3:46 0 10. Okoč-Sokolec 6 0 0 6 3:53 0 ■ Területi bajnokság GALÁNTA, FIATALABB DIÁKOK, 7. forduló: Matúškovo-Seli­ce 1:6 (0:2), g.: Polák (45), ill. Oláh (15,20,30), Balha (42, 47), Fargaš (50); D. Saliby-P. Úľany 0:2 (0:0), g.: Monag­han (35), Hašpl (43); H. Saliby B-D. Streda 2:3 (0:1), g.: Vá- czi (36), Renczes (50), ill. Borovička (16,30), Gál (50); Jel- ka-C. Brod 3:0 (2:0), g.: Rigó (12, 23, 38). Szabadnapos: Tomášikovo. 1. Selice 7 6 0 1 49:15 18 2. Jelka 6 5 0 1 42:4 15 3. Tomášikovo 6 4 0 2 33:15 12 4. H. Saliby B 6 3 0 3 21:17 9 5. P. Úľany 6 3 0 3 14:23 9 6. D. Streda 6 2 1 3 14:23 T 7. C. Brod 6 2 0 4 21:31 6 8. Matuškovo 6 1 0 5 7:41 3 9.0. Saliby 5 0 1 4 2:34 1 IDŐSEBB DIÁKOK, 9. forduló: P. Sady-Tomášikovo 5:3 (2:1), g.: Janíček (6,29), Mihok (41, 47, 49), ill. Fatul (30,62), Bertók (69); Č. Voda-Abrahám/Hoste 1:2 (0:1), g.: Szilvási (46), ill. Horváth (4), Žgančík (58); Vozokany-D. Saliby 4:0 (3:0), g.: Mocko (13,20,33), Hobot (69); Jelka-Sládkovi- čovó 4:3 (2:1), g.: Érsek (9), Turányi (12), Baroš (44), Rigó (64), ill. Sipoš (7, 47, 69); Serei B-Pata 5:0 (1:0), g.: Já­vor (21,37,61.), Gombárik (53), Vencelík (66); V. Mača-V. Úľany 2:3 (1:2), g.: Kopin (33), Zsidó (56), ill. Múčka (12, 50), Beneš (24). Szabadnapos: Trstice. 1. Sered B 8 8 0 0 72:1 24 2. Jelka 8 7 1 0 34:9 22 3. Sládkovičovo 9 5 1 3 32:29 16 4. Abrahám/Hoste 9 5 1 3 26:23 16 5. Vozokany 9 4 3 2 27:14 15 6. Trstice 8 4 2 2 17:15 14 7. Tomášikovo 8 3 2 3 20:21 ti 8. C.Voda 8 3 1 4 37:21 10 9. V. Mača 8 3 1 4 25:33 10 10. V. Úľany 8 3 0 5 13:47 9 11. P. Sady 8 2 0 6 20:38 6 12. Pata 9 0 1 8 5:33 1 13.0. Saliby 8 0 1 7 4:48 1

Next

/
Thumbnails
Contents