Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-13 / 236. szám, péntek

IZVILAG ■ 2017, OKTOBER 13 íven nemi i* p langossag a tányérra Tatai Róbert, a Séfek sédének győztese szerint a hazai gasztronómia kezdi felismerni a regionalitásban rejlő lehetőségeket T*al ** A megbeszélt időpontban érkezem, Ta­tai Róbert azonban egyelőre nem ér rá. Az egyik félreeső asztalnál ül, interjút ad. „Most sorszámot kell nála húzni” - mondja nevetve a kollégája. Leülök hát egy távolabbi asztalhoz, van még idő meg­inni egy kapucsínót. A dunaszerdahelyi Villa Rosában találkozunk, ahol Robi évek óta dolgozik. Mire megérkezik a kávém, interjúalanyom is csatlakozik hozzám - szívélyesen kezet nyújt, és kérdésemre mosolyogva feleli, hogy nem, egyáltalán nem zavarja a rivaldafény, sőt, kezdi meg­szeretni ezt a szerepet. Rengeteg újságíró kereste fel az elmúlt két hétben, stábok jöttek forgatni. A legjobban azonban annak örül, ha szakmai tanácsokat kérnek tőle. Azt mondja, az érdeklődőket szívesen avatja be a fogásaiba. „Régen is megesett, hogy kikérték a véleményemet, de ez nem volt jellemző. Talán túl fiatal vagyok, és az emberek azt feltételezték, hogy nincs elég tapasztalatom. Mióta azonban megnyer­tem a Séfek séfjét, kifejezetten azért keres­nek fel, hogy kikérjék a tanácsaimat.” médiafelhajtás Robi körül azóta tart, mióta adásba kerültek a Séfek séfjének első adá­sai. Eleinte meglepte, amikor emberek állították meg az utcán, hogy elmondják neki, az egész Csallóköz neki szurkol. Arról, hogy Robi fél évvel ezelőtt részt vett a forgatáson, csak a barátai és a kollégái tudtak, arról pedig, hogy megnyerte a versenyt, csak a családja értesült, akik ott izgultak érte a forgatáson. A szerződése a műsorral termé­szetesen arra kötelezte, hogy senkinek nem árulhatja el az eredményt. ,A kollégáim egy ide­ig kérdezősködtek, hogy meddig jutottam, és én mindenkinek mást mondtam, nehogy kitalál­ják” - meséli nevetve. A konyha felé vesszük az irányt, hogy megnézzem, hogyan készít el a sztrárséf egy fogást. A munkaasz­talon megkészített sütőtök pihen. Robi azt vallja, hogy a modern gasztronómia a regionalitásra és a szezonalitásra fekteti a hangsúlyt. Sosem tálal például paradicsomot szezonon kívül, csakis nyáron. Miközben kés alá kerül a sütőtök, nekiállok felgöngyölíteni Robi gasztronómia iránti rajongásának történetét. Ahogy arra fokozato­san fény derül, a szálak Francia- országba vezetnek vissza. „Ott világosodott meg előttem, miben rejlik a gasztronómia szépsége. Tizenhat évesen utaztam ki először egy szakmai gyakorlatra. Franciául is meg akartam tanul­ni. Itthon az iskolában annyit mutattak, hogy hogyan kell a húst bepanírozni és zsírban kisüt­ni. Amikor kimentem, az lepett meg a leginkább, hogy zsírral és olajjal szinte nem is találkoz­tam. Új technikákat tanultam, püréket készítettünk és textúrákról beszéltünk. Onnantól kezdve minden évben két-három hónapot Franciaországban voltam.” Amikor az utolsó iskolai nyarát töltötte ott, egy korzikai étte­remtől kapott munkaajánlatot. Korzikán barátságok szövődtek, amelyek lehetővé tették, hogy Robi magas presztízsű konyhák közül válogasson. Alpesi vendég­lőkben leste el a trükköket és a francia Riviéra éttermeiben dol­gozott. Két éven át szezonálisan váltogatta a munkahelyeit, hogy megtanulja a helyi regionális gasztronómia specialitásait. „Az alpesi éttermekben az erősebb ételek dominálnak. Itt ragu­kat készítenek, és sokféle ételt sajtból. Az étterem mindig helyi sajtkészítőktől szerzi be a sajto­kat, akik kizárólag az étterem számára készítik a termékeit. Erre büszkék. A sajtokból raclette-t készítenek, az erősebb marhahú­sokat grillezni is szeretik, de úgy, hogy véres maradjon.” A sütőtök fele ezalatt takaros kockákká válik Robi kése alatt, a másik fele pedig olívaolajjal megkenve és rozmaringgal meg­hintve a sütőbe kerül. En pedig a Côte d’Azurról kérdezősködöm. A tenger mellett, Fréjusban és Cap-Esterelben Robi polipot,

Next

/
Thumbnails
Contents