Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-11 / 234. szám, szerda

www.ujszo.com | 2017. október 11. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 115 Szemérmes kitárulkozás Bugyács Sándort: „Ha a realitást akarnánk ábrázolni, akkor molekularácsokat kellene rajzolni és festeni" GULYÁS ZSUZSANNA Bugyács Sándort évek óta ismerem, mégis mindig meglep valamivel. Vele beszélgetni olyan, mint egy szürrealisztikus álomvilágba csöppenni. nrj.mTi A mindössze huszonöt négyzet- méteres műterme magába szippant. Úgy érzem magam, mint Alice, amikor bezuhant a nyúlüregbe és egy abszurd mesevilágban ébredt, amely egyszerre mókás és félelmetes, könnyed és nyomasztó, valóságos és elvont. Ellentmondásaival, groteszk figuráival és élénk színeivel rend­kívül szórakoztató. Átgondolt és gondosan összeírt kérdéseimmel itt semmire sem megyek - állapítom meg, miközben Sándor szinte az egész műtermet átrendezi, hogy megtalálja a Fiúkat ünneplőben. Hány festményt zsúfolt ide? Több ezer lehet. Nem kellene rendszerezni őket? Már gondoltam rá, de nem tudom, hol kezdjem. Volt úgy, hogy egy­másra raktam százat. Ez a rakás nagyjából egy méter magas volt. El­ment tőle a kedvem. A felesége bemerészkedik ide? Ritkán. A három és fél éves uno­kám viszont szeret itt időzni. Milyen gyerek volt? Mikor kezdte el érdekelni a képzőmű­vészet? Vizuális típus voltam. És volt ben­nem egy jó adag magamutogatási vágy is. Bohóckodással próbáltam felhívni magamra a figyelmet, ami általában rosszul sült el. A képző­művészet kamaszkoromban kezdett érdekelni. A rajzolás és a festés is egyfajta magamutogatás. A szülei hogyan viszonyultak eh­hez? Támogatták? Civil foglalkozású emberek vol­tak. Anyám könyvelőként, apám röntgenasszisztensként dolgozott. Azt akarták, hogy nekem is legyen rendes foglalkozásom. A művésze­ket éhenkórászoknak tartották. Kü­lönösebben nem buzdítottak és nem is támogattak, de azért beírattak Simo- nyi Lajoshoz. Hogy jutott odáig, hogy mégis el­ismert grafikus és festőművész lett? Nem szeretném misztifikálni a dolgot, de nem tudom mással, mint a predesztinációval magyarázni. Mivel kezdte? Tusrajzokkal. Fantáziadolgok áb­rázolásával, amelyek láttán Simonyi azt mondta: Ne akarj mindjárt Picas­so lenni! Előbb tanulj meg rajzolni! És megtanult? Gondolom, meg... Évekkel később ugyanis egy csoportos kiállításon Si­monyi ezt súgta a fülembe: Te leg­alább tudsz rajzolni. Tőle ez hatal­mas elismerés volt. Kik azok a pályatársai és meste­rei, akik hatással voltak önre? A Zebegényi Szőnyi István Sza­badiskolának sokat köszönhetek. A vizuális gondolkodással kapcsolatos foglalkozásokat nagyon élveztem. Kaptunk például olyan feladatot, hogy ábrázoljuk a híd szellemiségét, ragadjuk meg a lényegét. Ezeken a foglalkozásokon voltak röpdolgoza- tok is, amelyeket közösen értékel­tünk ki. Egy ilyen alkalommal kap­tunk egy papírlapot, amellyel a fá­radtságot kellett szemléltetnünk úgy, hogy más eszközzel nem érhettünk hozzá. Volt, aki úgy oldotta meg, hogy összegyűrte, más úgy, hogy egyik felét egy vizes lavórba áztatta, vagyis elfárasztotta a papírt. Merengő alkat. Nyilván grafikái és festményei sem a pillanat hevé­ben születnek... Mindegyikkel megküzdök. Nagy ritkaság és kegyelmi állapot, mikor egy alkotás az ihletés hevületében születik. Ilyen volt például a Szag című festmény. Éjfél körül megcsi­Fiúk ünneplőben (2016) (A szerző felvételei) Apropó, írás! Ezzel is kacérko­dik? Naplót vezetek. És egy alkalom­mal az Esztergom és vidéke című társadalmi és kulturális folyóiratnak írtam egy dolgozatszerűt a képeim­ről, amiket illusztrációként közöl­tek. Az újság közepére poszterként a Fütyörésző római került. Egy is­merősöm, miután elolvasta a szöve­get, meg is jegyezte: nem gondol­tam, hogy ilyen okos gyerek vagy. Ennyi erővel akár azt is mondhatta volna, hogy hülyébbnek gondolt. Fütyörésző római...? Azért ez a címe, mert Rómában készítettem a vázlatát. A Colosse­umnál. De nem a Colosseumról. Az­tán azt a vázlatot is lepusztítottam, és ez lett belőle. A Fütyörésző római. náltam a vázlatot, és másnap estére kész lett a festmény. De az ilyen hir­telen dolgokba majd beledöglök. Jobban szeretek lépésről lépésre, lassan haladni. Jobb, ha a kép min­den négyzetcentimétere ki van ta­lálva. Aztán, mikor vászonkész ál­lapotban van a kompozíció, alkotás közben - bizonyos keretek között - még mindig van mód az improvi­zációra. Színben sem lehet mindent előre eltervezni. De azért megpróbálja? Igyekszem. Egyszer azt a taná­csot kaptam, hogy egy-két alap­színnél többet ne használjak. Ehhez tartom magam. Közös ismerősünk, Gyűgyi László fotós és operatőr egy alka­lommal úgy fogalmazott, hogy az alkotás számára meditativ álla­pot... Én is így érzem. Vannak színek, amelyek láttán utólag felteszem magamnak a kérdést: ezt hogy az ördögbe kevertem ki? Miből meríti az ihletet? Például egy szatyor régi fénykép­ből, amit Kaposi Endrétől kaptam. A Fiúk ünneplőben című festményhez egy ilyen fotó adta az ihletet. Egy ura múltból (2009) Tudja, kik vannak rajta? Nem. Mindegy, ki van rajta. Én ugyanis átírtam a történetet. Az eredeti egy konfirmáción készül­hetett. Én kivettem a fiúk kezéből a könyvet. így a hangsúly az ünnepélyes, feszült várakozásra került... Igen. Ezek a fiúk bármire várhat­nak. Átírtam a karaktereket. A színpad sem áll távol öntől... A nánai színjátszókkal kezdtem, aztán a párkányiakkal és az eszter­gomiakkal j átszottam. A Padlásban Témüller szerepét kapta. Azonosulni tudott vele? Évekig könyörögtem a rende­zőknek, hogy ne csak a megcsalt férj és a balfácán szerepét osszák rám. Azért örültem nagyon, mert végre egy ellenszenves figurát alakíthat­tam. Mióta anyám meghalt, nem álltam színpadon. Néha eszembe jut, hogy de jó lenne újrajátszani. Pedig sokszor abba akartam hagyni. Az­tán mikor mentünk meghajolni, azt mondtam magamnak: Bugyács, ez kell neked! Ezért a pár percért meg­éri. Ez mindenért kárpótol. Többen leírták önnel kapcsolat­ban, hogy szürrealisztikus álomvi­lágot jelenít meg. Mások szerint besorolhatatlan. Ón hogyan jelle­mezné saját magát? Visszakérdezek: mi a valóság? Ha a realitást akarnánk ábrázolni, ak­kor molekularácsokat kellene raj­zolni és festeni. Ami végső soron egy nagy absztrakció lenne. A be- sorolhatatlanság tetszik. Ugyanak­kor félelmetes is. Mert az valahol azt jelenti, hogy egyedül van az ember. Vásároljon egyedi trikot! Válogasson könyvkínálatunkból. Fizesse elő lapjainkat! Kérdezzen a szerkesztőktől Találkozzunk Párkányban! Ü) SZÓ Misarnap Látogassa meg vásári sátrunkat

Next

/
Thumbnails
Contents