Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-10 / 233. szám, kedd
fisr #EqualGame FOCITIPP ■ 2017. OKTOBER 10. www.ujszo.com A foci adj a meg az igazi szabadságot Szabó István vaknak született, így sosem látta Lionel Messit és Cristiano Ronaldót játszani, mégis együtt szerepel velük az UEFA új kampányfilmjében w UEFA új, #EqualGame elnevezésű kampánya a társadalmi egyenlőségről, a futballról, a minden játékost összekötő láthatadan kapocsról szól. A kezdeményezés reklámfilmjében a világ legismertebb játékosai mellett helyett kapott Szabó István is, a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) csapatának játékosa, aki bár születésétől fogva vak, mégis rendszeresen focizik, sőt, a látók között is ritkán látható nagy gólokat szerez. Hogy figyelt fel önre az UEFA, miként került be az #EqualGame kampányfilmjébe? Amikor az UEFA emberei nekiláttak ennek a kampányfilmnek, akkor a vakok labdarúgását is szerették volna megmutatni, így megkeresték az IBSA-t, a látássérültek nemzetközi sportszervezetét, akik a LÁSS egyesületet ajánlották a film készítőinek. Azt gondolom, hogy ez annak is az eredménye, hogy mi híresek vagyunk a sportszerűségünkről, valamint a lelkesedésünkről, sokszor már-már túlzottan is engedékenyek vagyunk az ellenfelekkel. Szóval megkeresett minket két hölgy az UEFA-tól, eljöttek az edzésünkre, beszélgettek velünk, és végül engem választottak, amiben szerintem nagy szerepe volt annak is, hogy az edzéseinken találkoztak a most 15 hónapos Boldizsár fiammal, aki levette a két hölgyet a lábáról. Emellett én vagyok a gárda csapatkapitánya, nekem voltak egyéni elismeréseim is az évek során, gólkirályi cím, torna legjobb játékosa, ilyesmire kell gondolni. Egy született vak miként kerül kapcsolatba a futballal? Honnan ered a labdarúgás iránti szenvedélye? Egyáltalán mit jelent önnek a labdarúgás? Nálunk a családban Isaszegen nagy hagyománya volt a focinak, édesapám is futballozott, valamint két unokatestvérem is játszott a helyi csapatban. Szerencsére a szüleim sem próbáltak meg burokban tartani a vakságom miatt, fára másztam, bicikliztem és fociztam a többi gyerekkel. Ennek köszönhetően persze rengeteg horzsolást és sérülést szereztem, de ezeket sokszor észre sem vettem, mert a játék akkora eksztázist okozott. Szóval Isaszegen kezdődött minden, ahol a látó gyerekekkel kezdtem el focizni az utcán. Persze kapusként szerepeltem a leginkább, ahol az unokatesóm játszott előttem védőként, és ő irányított, hogy merre vetődjek. De mivel mi csak hétvégén voltunk otthon a szintén vak húgommal, ezért hétközben a látássérültek sulijában nem tudtunk focizni egészen addig, amíg rá nem jöttünk, hogyha bármelyik labdára egy zacskót húzunk, akkor hallani fogjuk a labdát. Onnantól kezdve a suliban is kergettük a labdát a tornateremben. Na, ott aztán törtük egymást rendesen, amikor elkezdtünk a saját szabályaink szerint focizni. A sulival együtt azonban sajnos a focinak is vége lett, így maradt számomra az úszás, amit addig párhuzamosan űztem a futballal. Áztán 2010-ben felhívott egy volt iskolatársam, hogy szerzett egy igazi vakfocilabdát, próbáljuk ki. Persze rögtön benne voltam a Nem tudtunk focizni egészen addig amíg rá nem jöttünk, hogyha bármelyik labdára egy zacskót húzunk, akkor hallani fogjuk. dologban, így a LÁSS egyesület nyílt napján is bemutattuk a dolgot dr. Ozvári-Lukács Ádám barátommal, ahol több ember érdeklődését keltettük fel a vakfoci iránt, így tulajdonképpen innen indult útjára a j; EQUAL GAMB RESPECT mi kis csapatunk. Mivel a szervezés nem az erősségem, ezért hatalmas lelkesedésemet látva feleségem, Emília segíti a gárdát ezen a téren, szinte minden szervezési feladatot ő lát el. A foci segít teljesen kiszakadni a hétköznapokból, ilyenkor Szabó Istvának sok kihívással kell megküzdenie, de mindig a megoldásra törekszik minden gondot elfelejt az ember. Hatalmas áldozatokat vagyunk képesek hozni a fociért: én például a fiam születése előtt rendszeresen futottam és pluszedzéseket végeztem, de például az egyik csapattársunk Szegedről járt fel hozzánk az edzésekre. A pályán nem kell segítséget kérnem, a pályán nincs szükségem a fehér botra sem. A foci ad nekem igazi szabadságot, ilyenkor minden más kimegy a fejemből, csak a játék öröme és a boldogság marad bennem. A futball mozdulatainak elsajátítása sem lehetett könnyű, hiszen a látók esetében ez leginkább az utánzáson alapszik. Nálam ugye ez gyerekkorból hozott, és ott megtanult dolog volt, de azért nekem is sokat kellett küzdeni, hogy a lövéseim elmenjenek a kapuig. Ami a vakoknál a legnagyobb problémát jelenti, hogy folyton elhagyják a labdát, ezért számunkra a legfontosabb a labda- vezetés elsajátítása, ami persze más, mint a látók esetében, hiszen mi a két lábunk között terelgetjük a labdát, és nem egy lábbal toljuk magunk előtt. A lövés a másik fontos eleme a játékunknak. Ezt mindenki egyénileg tapasztalja ki, hogy mi a kényelmes és az eredményes út számára. Én például általában belsővel rúgok, csak a pontrúgásokat végzem el néha rüszttel és csőrrel, de ismerek olyan vakfocistákat, akik kiválóan lőnek külsővel. Számomra ez elképzelheteden, szerintem össze is akadnának a lábaim, ha ezzel a módszerrel próbálkoznék. Milyen módon tájékozódnak a pályán? Honnan tudják, hogy merre vannak a társak, az ellenfelek és a kapuk? A kapus, az edző és a guide ugye segíthet a maga harmadában, de régen rossz lenne, ha csak rájuk alapozva közlekednénk a pályán. A külső segítség csak a nüanszokban segít, azt nagyjából magunktól is érezzük és halljuk, hogy merre vannak a csapattársak és az ellenfelek. A vakfoci nagyon összetett, rendkívüli figyelmet igényel, éppen ezért ha egy látó ember betakart szemmel jön közénk játszani, nagyjából 5-10 perc alatt kikészül mentálisan. Magyarországon körülbelül hányán fociznak látássérültként? Létezik-e országok közötti versengés? Magyarországon mi vagyunk az egyeden csapat, bár úgy tudom, hogy Nyíregyházán is van egy alakulófélben lévő gárda. Mi idénytől függően 6-10 fővel vagyunk jelen az edzéseken, de sajnos az Eb-re nem tudunk menni, mert kevés a Bl-es stádiumé játékosunk (ez a látássérültek között a teljesen vak kategória), valamint az anyagi lehetőségeink is szűkösek, ezért számunkra a kvalifikációs torna is elérheteden. A fejlődésünket az is jelentősen hátráltatja, hogy sokszor foghíjasak vagyunk edzésen, valamint csak egymás ellen tudunk gyakorolni, és már nagyon ismerjük egymást. Éppen ezért külföldre kell mennünk meccseket játszani a fejlődésünk érdekében, és van is egy ligánk, ahol a prágai, a krakkói, a wroclawi és a brünni csapattal mérkőzünk meg évente ötször egy-egy forduló alkalmával, amelynek mindig az egyik egyesület a házigazdája. Emellett rendszeres résztvevői vagyunk nemzetközi tornáknak, jártunk már cseh, lengyel és német megmérettetésen, de Belgiumban és Görögországban is. Ennek köszönhetően a hátsó Szabó István (labdával) 2010 óta focizik versenyszerűen, a sportszerűséget mindennél fontosabbnak tartja
