Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-02 / 226. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2017. október 2. SPORT 117 Nagyon elverték a bajnokot A labdarúgó NB 111. fordulójában a Honvéd egy négyest kapott hazai pályán a Vasastól Az újpestiek (lila-fehérben) megszakították a DVSC győzelmi sorozatát (MTi-feivétei) PRIVACSEK ANDRÁS A Honvéd hazai pályán kapott egy négyest a Vasastól, a Fradi 0:2-ről állt fel az újonc otthonában, megszakadt a Debrecen nagy sorozata. FTC: a bíró is kellett Az elmúlt fordulókban a szokásosnál is több volt a bírói tévedés az NB I-es mérkőzéseken. Ez már csak azért is bosszantó, mert az MLSZ négy éve hivatásos játékvezetőket alkalmaz, vagyis ez a főfoglalkozásuk, ráadásul kiemelt juttatásban részesülnek. Az elmúlt hetekben két topbíró, Bognár Tamás és Solymosi Péter is sokat hibázott, így ők a legutóbbi játéknapon „pihentek”. Nem múlt el azonban játékvezetői baki nélkül all. forduló sem. A Ferencváros borzalmas játékkal rukkolt elő az első félidőben az utolsó Balmazújváros otthonában. Horváth Ferenc csapata bő félóra alatt már 2:0-ra vezetett, de ha a hazaiak jobban koncentrálnak, akár 5:0 is állhatott volna az eredményjelzőn. A Fradi a második félidőre összeszedte magát, kiegyenlített, de a győztes találathoz kellőtt Iványi Zoltán játékvezető jóindulata is. A 77. percben ugyanis a ghánai Paintsil túl könnyen esett el a tizenhatoson belül, a bírónak azonban ez elegendő volt a büntetőhöz. A góllövőlistát vezető Varga Roland pedig értékesítette a 11-est, így a zöld-fehérek 3:2-re nyertek és tovább tapadnak a Videotonra. Remili és Kamenár A forduló rangadóját a Bozsik- stadionban játszották, ahol a hosszú hónapokig veretlen bajnoki címvédő az egyre jobb formába lendülő Vasast fogadta. A kispestiek hazai sorozata két hete a Ferencváros ellen szakadt meg, ezúttal pedig az angyalföldiektől kaptak nagy verést. A piros-kékek sikeréhez kellettek Ľuboš Kamenár bravúrjai is, aki kiválóan védett, l:0-s Vasas-veze- tésnél például megfogta Davide Lanzafame 11-esét. Na meg szükség volt Remili Mohamedre is, aki pályafutása első NB I-es triplájával vette ki részét a sikerből. Kispesten már egyre többen visszasírják a Dunaszerdahelyen (is) eredményesen dolgozó Marco Rossit... A forduló játékosa: Remili Mohamed A Vasas algériai születésű, 32 esztendősjátékosának három találatával Véget ért a Löki sorozata A DVSC öt győzelem után utazott a rendkívül rapszodikusan teljesítő Újpesthez. A két csapat formája alapján a Löki a Szusza-stadionban is esélyesnek számított. Ennek ellenére szünetig a lilák játszottak jobban, akár el is dönthették volna a óriási érdemei voltak abban, hogy csapata nyerni tudott Kispesten. Érdekesség, hogy a támadó ezt megelőzően július 23-án volt legutóbb eredményes. meccset. A második félidőben viszont a vendégek kezdeményeztek többet, így az 1:1 -es döntetlen igazságos. A Debrecen azonban nem csak a 100%-os sorozatát veszítette el, hanem legjobbját, Varga Kevint is, akinek eltört a hüvelykujja, amit meg kell műteni. Tőzsérék a pontA forduló nyilatkozata: Horváth Ferenc „Négy gyerekem van, azt beszéltük meg a feleségemmel, inkább rájuk vesztés ellenére is maradtak a tabella 3. helyén, ezért is furcsa Herczeg András meccs utáni nyilatkozata: „Az előző szezonban csak a végén tudtuk bebiztosítani az NB I-es tagságunkat. Most arra törekszünk, hogy ez már korábban sikerüljön” - mondta szerényen a sikertréner. költjük a pénzt, nem másra” - így utalt a játékvezető tévedésére a bal- mazi szakvezető, illetve arra, hogy ha őszintén elmondaná a véleményét, az MLSZ pénzbírsággal sújtaná. (S> otpbank]J2S Ez történt ► Emberhátrányban is pontot szerzett a Haladás ellen a Mezőkövesd (2:2), ám az utóbbi gárda így már kilenc forduló óta nyeretlen. ► 2:0-s hátrányból fordított a Fradi Balmazújvárosban (2:3) ezzel a zöld-fehérek zsinórban negyedik győzelmüket aratták. ► Kikapott a Diósgyőr a listavezető Videotontól (2:3), ami sorozatban a DVTK negyedik veresége. 11. FORDULÓ ■ Budapest Honvéd-Vasas FC 1:4 (0:1) Bozsik Stadion, 2522 nézd. Góllövők: Danilo (76), ill. Remili (15., 49., 93), Gaál (52). Játékvezető: Kassai. Sárga lap: Kam- ber, Éppel, ill. Vaskó, Benes, James, Kulcsár, Kamenár. Piros lap: Kamber (86., Honvéd). HONVÉD: Gróf-Bobál D., Lovric (61. Danilo), Kamber, Latifu-Gazdag, Nagy, Banó-Szabó, Ho- lender-Eppel, Lanzafame. VASAS: Kamenár-Burmeister (20. Vaskó), James, Benes-Szivacski, Berecz, Vida, Risztevszki- Kulcsár (88. Pavlov), Gaál (92. Ádám), Remili. ■ Puskás Akadémia FC-Paksi FC 1:2 (0:0) Felcsút, 823 néző. Góllövők: Knezevic (78., 11-esből), ill, Simon Á. (63), Bertus (71). Játékvezető Szőts. Sárga lap: Os- váth, ill. Verpecz. PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedős L.-Osváth, Heris, Vanczák, Balogh B.-Márkvárt (72. Bacelic-Grgic), Me- voungou, Molnár G. (46. Prosser)-Knezevic, Diallo (46. Per- osevic), Latifi. PAKS: Verpecz-Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J.-Simon Á„ Papp K.-Hajdú A. (72. Kecskés), Bertus, Kulcsár D. (93. Szakály D.)-Koltai (86. Hahn). ■ Diósgyőri VTK-Videoton 2:3 (1:0) Debrecen, 1322 néző. Góllövők: Ugrai (17), Joannidisz (78), ill. Hadzic (53), Henty (72), Pátkai (86). Játékvezető: Farkas. Sárga lap: Karan, Szarka, ill. Henty, Pátkai, Nego, Stopba. DVTK: Antal-Nagy, Lipták, Karan, Tamás M, (77. Makrai)-Vela, Busái (60. Kocsis), Nono, Szarka-Joannidisz, Ugrai. VIDEOTON: Kovácsik-Nego, Juhász, Fiola, Stopira-Hadzic, Varga, Pátkai, Suljic (92. Szolnoki)-Scsepovics (94. Tamás K), Henty (77. Géresi). ■ Szombathelyi Haladás-Mezőkövesd FC 2:2 (1:1) Sopron, 1430 néző. Góllövök: Williams (5), Polgár (60), ill. Iszlai (28), Koszta (81.). Játékvezető: Szabó Zs. Sárga lap: Kovács L, ill. Szeles, Fótyik, Mlinar, Vadnai, Veszelinovics, Tóth B., Majtán. Piros lap: Szeles (48., Mezőkövesd). HALADÁS: Király-Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak-Kiss T., Tóth M. (80. Németh), Kovács L. (52. Halmosi), Kiss B.-Williams, Ramos (59. Martinez). MEZŐKÖVESD: Tujvel-Lázár (Majtán, 79), Hu- dák D. (46. Vadnai), Szeles, Fótyik-Mlinar (72. Brašeň), Iszlai, Tóth B., Cseri-Veszelinovics, Koszta. ■ Újpest FC-DVSC 1:1 (1:1) Szusza Ferenc Stadion, 3139 néző. Góllövők: Pávkovics (23), ill. Takács T. (35). Játékvezető: Karakó. Sárga lap: Mohi, Nwobodo, Novothny, ill. Varga K. ÚJPEST: Pajovics-Balázs B., Litauszki, Pávkovics, Mohl-Sankovic, Windecker, Nagy D, (89. Pauljevics), Nwobodo (76. Simon K)-Novothny, Tischler (67. Zsótér). DVSC: Nagy S.-Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi- Varga K. (84. Nagy K), Tőzsér, Jovahovic, Bódi-Takács T. (71. Sós B.), Könyves (76. Tisza). ■ Balmazújváros-Ferencváros 2:3 (2:1) Balmazújváros, 2200 néző. Góllövők: Vajda (10), Sigér (37), ill. Lovrencsics G. (39), Paintsil (54), Varga R. (78., 11 -esből). Játékvezető: Iványi. Sárga lap: Péti, Rus, Uzoma, ill. Leandro BALMAZÚJVÁROS: Pogacsics-Póti, Rus, Tamás L, Uzoma- Haris, Sigér (81. Batarelo)-Vajda. Arabuli, Habovda (68. Kovács Á.)-Andrics (80. Vólent). FERENCVÁROS: Dibusz-Botka, Otigba, Blazic, Pedroso-Szpirovszki (89. Koch), Gorriaran (46. Leandro)-Varga R., Priskin (46. Paintsil), Lovrencsics G.-Bö- de. ■ A bajnokság állása 1. Videoton 11 7 3 1 24:13 24 2. Ferencváros 11 6 4 1 25:12 22 3. Debrecen 11 5 3 3 17:9 18 4. Vasas 10 5 1 4 17:16 16 5. Paks 11 4 4 3 19:19 16 6. Honvéd 11 4 4 3 18:19 16 7. Puskás Akadémia 11 4 2 5 16:18 14 8. Újpest 11 3 5 3 16:16 14 9. Diósgyőr 11 3 3 5 17:22 12 10. Haladás 10 3 1 6 9:20 10 11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14:24 9 12. Balmazújváros 11 1 3 7 13:17 6 ■ Következik 12. FORDULD - október 14., szombat, 15.30: Haladás-Honvéd, Diósgyör-Vasas, Balmazújváros-Videoton, Újpest-Paks, Mezőkövesd-Debrecen; 19.30: Puskás Akadémia-FTC. ■ Góllövőlista 12 gólos: Varga R. (Ferencváros) 7 gólos: Lanzafame (Honvéd) 6 gólos: Knezevic (Puskás Akadémia), Lazovics (Videoton)