Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-06 / 205. szám, szerda
201 SPORT 2017. szeptember 6.1 www.ujszo.com OSZTÁLYOZÓKÖNYV Martin Dúbravka Ötödik válogatott meccsén több bravúrja is akadt. Dier gólját nem védhette, és Rashford jól eltalált, helyezett lövésével szemben is tehetetlen volt. Néhányszor bizonytalankodott, de ebben az is közrejátszott, hogy a prágai Spartában nem véd rendszeresen. Peter Pekarík Megszokott formáját hozta a Hertha jobbhátvédje, bár ezúttal nem villogott úgy, mint a szlovének ellen. Érthetetlen, hogy klubcsapatában eddig még nem játszott tétmeccsen. Martin Škrte! A védelem oszlopa volt a rutinos csapatkapitány, aki a fejpárbajokban felvette a versenyt az angolokkal. Jól irányította társait, és ezúttal nem is durváskodott. Ján Ďurica o A Trabzonspor 35 éves közép-' ső védője helytállt a Wembleyben, valamelyest ugyan lelassult, de ezt kiváló helyezkedéssel pótolja. Régóta Skrtellel játszik a hátvédsor tengelyében, már egymás gondolatát is ismerik. o Tomáš Hubočan Megbízhatóan játszott, pedig jobblábasként tölti be a balhátvéd posztját. Még helyzetbe is került, de rosszul találta el a labdát. Örülhet, hogy a villámgyors Sterling csak a hajrában állt be. Milan Škriniar Az Internazionale hátvédje védekező középpályásként is kitett magáért, rengeteg párharcot megnyert, és sok labdát szerzett. Kár, hogy begyűjtötte második sárga lapját, így nem léphet pályára a rendkívül fontos skóciai selejtezőn. Stanislav Lobotka A Celta Vigo 22 éves védekező középpályása remekül játszott harmadik válogatott meccsén, ráadásul gólt lőtt a Wembley-ben. Úgy tűnik, hosszú ideig biztos pont lesz a válogatottban. Hébert Mák *_ A PAOK Szaloniki szélsője közel sincs csúcsformában. Könnyelműen eladott labdája után született az angolok győztes gólja. Marek Hamšík A válogatott karmesterének játékán érződött, hogy nincs teljesen rendben, hiányoztak a pontos keresztpasszai. Persze felvillanásai így is voltak, például ahogyan odavarázsolta Nemec fejére a labdát. Vladimír Weiss A Katarban légióskodó szélső gyenge teljesítményt nyújtott, de egy nagy helyzete így is akadt, amit elkönnyelműsködött. Nem csoda, hogy lecserélték. Adam Nemec Hasznosan játszott a hóri- horgas csatár, a meccs elején gólpasszt adott Lobotkának, majd l:l-nél közel állt a gólhoz, de közeli fejesét Hart hárította. Negatívum, hogy a szögletnél az őrzésére bízott Dier lefordult róla, és a kapuba lőtt. Albert Rusnák A tengerentúli MLS-ben futballozó szélső nem boldogult az angol védelemmel. Michal Ďuriš Az orosz II. ligás Orenburg csatára küzdött, de nem bírt a Cahill, Jones duóval. Ondrej Duda kevés időt töltött a pályán, így nem értékeltük. (sz. z.) Lobotka lövése után Hart csak nézett a labda után (TASR/AP-feivétei) A pótselejtezőért harcolnak a szlovákok Lobotka álomgólt lőtt, a szlovákok bátran játszottak, mégis megszakadt a győzelmi szériájuk. Az angolok 2:l-re nyertek a Wembley-ben, ezzel gyakorlatilag csoportelsők, Szlovákia a skótokkal ós a szlovénokkal küzd a pótselejtezőt érő második helyért. Lobotka gyors gólja A szlovák labdarúgó-válogatott két vereséggel kezdte a vb- selejtezősorozatot, azután viszont sorozatban öt mérkőzést megnyert, így a Wembley-be azzal a tudattal utazhatott, hogy győzelme esetén a csoport élére ugrana. Ján Kozák szövetségi kapitány két helyen változtatott a kezdőcsapatán a szlovénokhoz képest: a védelem tengelyébe visszatért Škrtel és Ďurica, Škriniar előrehúzódott Lobotka mellé szűrőnek, a kezdőből Kucka és Gyömbér maradt ki. A szlovénok ellen remek teljesítményt nyújtó szlovák csapat Angliában sem szeppent meg, rárontott az angolokra, s ennek a 3. percben meg is lett az eredménye: Lobotka szerzett labdát Rashford hibája után, kényszerítőzött Nemeccel, majd jobbal lekezelte a labdát, ballal pedig Hart hóna alatt a hálóba bombá- zott-0:l! Az angol válogatott 1993 óta nem kapott ilyen gyorsan gólt, akkor San Marino már az első percben betalált a hálójukba... Lobotka mindössze harmadik válogatott mérkőzésén szerezte meg első találatát, ezzel ő lett az első szlovák játékos, aki gólt rúgott a Wembley-ben. Az első pillanatban azonban nem is ünnepelte a találatot. „Azt hittem, hogy lesen állok, és valószínűleg ebben bízott az angol kapus is. De nem hallottam a sípszót, ezért igyekeztem elrúgni Hart mellett a labdát. Amikor a bíró azt mutatta, hogy a gól érvényes, visszafutottam a saját térfelünkre ünnepelni. Új érzés volt ez számomra, mert nem vagyok egy nagy gólvágó. Szerintem két éve nem rúgtam gólt” - nyilatkozta a Celta Vigo középpályása, akit Marek Hamšík is megdicsért. „Bizonyította, hogy helye van a kezdőcsapatban”—mondta válogatottbeli csapattársáról a nápolyiak klasszisa. Semmirekellőből hős Az első negyedórában a szlovákok jól játszottak, támadni is mertek, jól szűrték az angolok próbálkozásait, de aztán a hazaiak is kezdtek belelendülni. A 37. percben Rashford laposan belőtt szöglete után az ötös sarkán álló Dier a rövid sarokba, a léc alá perdített -1:1. Szünet után Nemec újra vezetést szerezhetett volna a vendégeknek, de Hart reflexszerűen kiütötte a labdát. Három perccel később pedig az angolok eldöntötték a meccset, Rashford húsz méterről szabadon lőhetett, és megpattanó lövését nem védhette Dúbravka -2:1. „Nagyon fontos gól volt. Lassan lendült bele az egész csapat, de főleg én” — nyilatkozta önkritikusan Rashford. A Manchester United fiataljátékosát a meccs után ünnepelte a brit sajtó („Semmirekellőből hős” - írta a Telegraph), és csapattársa, Dier is megdicsérte. „Nem kezdődött számára ideálisan a meccs, de aztán nagyon feljavult. Megmutatta, milyen erős jellem, hogy egy ilyen hiba után ő hozta elérhető közelségbe a világbajnoki részvételt” - mondta Dier. Gareth Southgate szövetségi kapitány pedig úgy fogalmazott: „Az, hogy fordítani tudtunk, nagy előrelépés.” Ki-ki meccs Glasgow-ban „Tudtam, hogy a Wembley-ben nem lehet a 0:0-s eredményt őrizni. A felállásunk is azt tükrözte, hogy focizni akarunk, nem rombolni. Biztos voltam benne, hogy gólt kell rúgnunk ahhoz, hogy jó eredményt éljünk el. Kár, hogy nem sikerült még egyszer betalálnunk, nekünk is voltak még helyzeteink. Egy ilyen meccsen akkor lehetünk sikeresek, ha a szerencse is mellénk áll, és legalább a helyzetek felét belőjük. De mi nem tettük ezt meg” - mondta a mérkőzésről Ján Kozák. Nem véletlenül emlegette a kimaradt helyzeteket, a szlovákok ugyanis még 2:1 után is egyenlíthettek volna, egy felívelt szabadrúgás után Hubočan elé pattant a labda, ám a jó helyzetben álló hátvéd eltörte a labdát. A cserék sem tudták felpörgetni az egyre fáradó szlovákokat, ezzel szemben az angoloknál a kis- pad is komoly minőséget képviselt, Sterling és Welbeck is nagy lendülettel állt be. Az angolok így végül behúzták a három pontot, és immár öt pont az előnyük az F csoport élén. A szlovákoknak 15, mögöttük a skótoknak és a szlovénoknak 14-14 pontjuk van. A következő fordulóban a szlovákok Skóciába utaznak, a szlovénok pedig Angliában lépnek pályára. Az utolsó fordulóban skót-szlovén összecsapás lesz, a szlovákok pedig Máltát fogadják. Ha tehát Hamšíkék nem kapnak ki Skóciában, Máltát pedig a papírformának megfelelően legyőzik, akkor valószínűleg megszerzik a csoport második helyét, vagyis jó esélyük van a pótselejtezőre. „Nem lesz egyszerű dolgunk” - ismerte el Kozák, aki Glasgow-ban sárga lapok miatt nem számíthat a legutóbbi két meccsen remekül helytálló Škriniarra. „Az azonban nagyon jó, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, nem függünk a többiek eredményeitől. Glasgow-ban igazi ki-ki meccs vár ránk ránk” - hangsúlyozta a szlovák kapitány, (bt) Anglia-Szlovákia 2:1 (1:1) ► Góllövők: Dier (37.), Rashford (58.), ill. Lobotka (3.). ► Sárga lap: Dier, ill. Škriniar. ► Játékvezető: Turbin (francia), 67 823 néző. ► ANGLIA: Hart-Walker, Cahill, P. Jones, Bertrand-Henderson, Dier—Alli (90+3. Livermore)-Rashford (84. Welbeck), Kane, Oxlade-Chamberlain (83. Sterling). ► SZLOVÁKIA: Dúbravka-Pekarík, Škrtel, Ďurica, Hubočan-Škriniar, Lobotka-Weiss (69. Rusnák), Hamšík (79. Duda), Mak-Nemec (69. Ďuriš). A csehek lemaradtak a világbajnokságról Belfast. A cseh labdarúgóválogatott ismét nem lesz ott a világbajnokságon. Karel Jaro- lím szövetségi kapitány együttesének mindenképp győznie kellett volna Észak-Irországban kijutási esélyei életben tartásához, de a szintén a C csoport második helyéért küzdő szigetországiak könnyedén, 2:0-ra megverték őket. Ezzel Csehország megint lemarad a vb-ről - ahova az önálló ország történetében egyszer, 2006-ban tudta magát kvalifikálni. „Ez szomorú. Tisztában voltunk vele, hogy ha ellenfelünk valamiből veszélyeztetni tud, azok a rögzített helyzetek. És mi két gólt kapunk belőlük az első félidőben. Közönséges leszek, de ez rettentően fölcsesz - dühöngött Jarolím, aki elismerte, csapatának egyetlen valamirevaló helyzete sem akadt. - Jól kombináltunk, de csak a tizenhatosig. A mi részünkről ezek inkább kézilabdás támadások voltak, a befejezéseknél teljesen meddők voltunk.” Mindemellett Jarolím nem foglalkozik a távozás gondolatával. „Nem szeretek veszíteni, nehezen dolgozom fel a kudarcokat, de nem rágódok ezen a témán. Még hátravan két selejtező, és van kedvem a munkához” - tette hozzá a 61 éves szakember. A csoportban a németek 6:0-ra kiütötték a norvégokat, s két meccsel a sorozat vége előtt öt pont az előnyük az északírek előtt, akik a második helynél hátrébb már biztosan nem végeznek, (ot) VB-SELEJTEZŐK Európa, 8. forduló. ■ C csoport Azerbajdzsán-San Marino 5:1, g.: Izmajlov (20, 57.), Abdullajev (25.), Cevoli (71, öngól), Szadigov (81.), ill. Palazzi (74 ); Észak-frország-Csehország 2:0, g.: J. Evans (28.), Brunt (41.); Németország-Norvégia 6:0, g.: özil (10.), Draxler (17.), Werner (21,40.), Goretzka (50.), M. Gómez (79.). A csoport állása: 1. Németország 8 8 0 0 35:2 24 2. Észak-lrország 8 6 11 16:2 19 3. Azerbajdzsán 8 3 1 4 8:12 10 4. Csehország 8 2 3 3 10:9 9 5. Norvégia 8 2 1 5 8:16 7 6. San Marino 8 0 0 8 2:38 0 Következik - október 5.: Azerbajdzsán-Csehország; Észak-lrország-Németország, San Marino-Norvégia. Október 8.: Csehország-San Marino, Észak-lrország- Németország, San Marino-Norvégia. ■ E csoport Örményország—Dánia 1:4, g.: Kórján (6.), ill. Delaney (16, 82, 90.+), Ch. Eriksen (29.); Montenegró-Romá- nia 1:0, g.: Jövetre (75.); Lengyelország-Kazahsztán 3:0, g.: Milik (11.), Glik (74.), Lewandowski (85,11- esből). A csoport állása: 1. Lengyelország 8 6 1 1 18:11 19 2. Dánia 8 5 1 2 18:7 16 Montenegró 8 5 1 2 18:7 16 4. Románia 8 2 3 3 8:8 9 5. Örményország 8 2 0 6 8:19 6 6. Kazahsztán 8 0 2 6 4:22 2 Következik - október 5.: Örményország-Lengyelország; Montenegró-Dánia, Románia-Kazahsztán. Október 8.: Dánia-Románia, Kazahsztán-örményor- szág, Lengyelország-Montenegró. ■ F csoport Skócia-Málta 2:0, g.: Berra (9.), Griffiths (49.); Szlové- nia-Litvánia 4:0, g.: Ilicic (25, 61, mindkettőt 11- esböl), Verbic (82.), Birsa (90.); Anglia-Szlovákia 2:1. A csoport állása: 1. Anglia 8 6 2 0 16:3 20 2. Szlovákia 8 5 0 3 14:6 15 3. Szlovénia 8 4 2 2 10:4 14 4. Skócia 8 4 2 2 14:10 14 5. Litvánia 8 1 2 5 6:18 5 6. Málta 8 0 0 8 2:21 0 Következik - október 5.: Anglia-Szlovénia, Málta-Lit- vánia, Skócia-Szlovákia. Október 8.: Litvánia-Anglia, Szlovákia-Málta, Szlové- nia-Skócia.