Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-29 / 224. szám, péntek

www.ujszo.com I 2017. szeptember29. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA Mit tud a Honor 9? Az eszköz a hagyományos fekete, szürke és arany mellett a tavaly is felvo­nultatott, kifejezetten menő kék szfnopciót is megtartotta (Képarchívum) Újabb versenyző az elérhető árú csúcsvasak mezőnyében. A Honor 9 házon belül is komoly konkurencia lehet. Idén sem maradt adós új Honor csúcsmodellel a Huawei, az albrand legújabb zászlóvivője a cég által már tavasszal megmutatott formaterve­zési irányba illeszkedik, az idei csúcshardvert pedig a versenytársak többségénél jóval alacsonyabb áron igyekszik eljuttatni a vásárlókhoz. A Honor 9 dizájnban javarészt a Huawei P10 által előrevetített utat követi, azaz az előző generáció hát­oldal ujj lenyomat-olvasój a itt már az előlapra vándorolt, a kijelző oldalsó peremei pedig keskenyebbek lettek, igaz az.eszköz még messze jár a Ga­laxy S8-ak és az LG G6 szinte telje­sen eltüntetett kereteitől. A hátolda­lon továbbra is két kamera figyel (a PlO-zel ellentétben itt Leica lógó nélkül), maga a hátlap azonban tel­jesen üveg, míg a P10 fém hátlapot kapott, bizonyos esetekben kelle­mes egyedi textúrákkal. A Honor 9 az üvegborítással kicsit átlagosabb irányba ment el, ugyanakkor az egyes korábbi Samsung modelleket idéző fedlap oldalsó ívei mégis ele­gánsabb megjelenést kölcsönöznek a telefonnak. A hátoldal kialakítása a fogáson is segít, az eszköz kényel­mesen belesimul az ember kezébe - ahonnan persze aztán szorgosan gyűjti az ujjlenyomatokat és zsírfol­tokat, bár talán a szűkebb farmer­zsebek tudják legalább részben or­vosolni ezt a problémát. Miután az ujjlenyomatszenzor Honor 9-en előre került, a gyártó szokásához híven mindjárt két ka- pacitív gombot is mellécsapott - ezeknél a beállítások között tetsző­legesen szabályozható, hogy melyik lássa el a „vissza” és melyik a mul­titasking fúnkciót. A telefonon egyébként a Huaweitől megismert EMUI felület 5.1-es verziója fut, Android 7.0 rendszer fölött. Az ki­csit bosszantó, hogy a gyártó tele­pakolta bloatware-rel az eszközt, ezek alatt pedig nem saját szoftve­reit értjük, mint a RAM-pucoló te­lefonkezelő vagy a cég egészség- appja, hanem egy sor előre telepített, harmadik féltől származó appot, mint az Instagram, a Booking.com appja, az eBay vagy épp egy ma­réknyi játék. De tegyük túl magunkat a kéretlen appokon, és térjünk át a hátoldalrar az itt figyelő kameraduó, ha nem is teljesít úgy, mint a P10-en figyelő Leica logos testvérpár, sötétben is vállalható képeket készít, noha erősebb-kontrasztosabb fényviszo­nyok között kicsit kell vele játszani, hogy ne égjen ki a kép a világos te­rületeken, vagy épp ne legyen túl sö­tét a közvetlenül nem bevilágított részeken — alapvetően azonban a szenzorok decens teljesítményt nyújtanak. Ami az akkut illeti, készülékben lapuló 3200 mAh kapacitású telep különösebb erőlködés nélkül dol­gozza végig az izmosabb munkana­pokat is, kétnapos teljesítményre azonban nem érdemes számítani. Miután a telefonban lényegében ugyanaz a vas dolgozik, mint a P10 csúcsmodellben, a készülék itt is ugyanazt a kifogástalan sebességet hozza, mint a cég másik zászlósha­jója. A két eszköz között a minden­napi használat során lényegében csak a kamera terén és a készülék­ház felépítésén érződik komolyabb különbség, utóbbi persze személyes preferencia kérdése is. Ha a Honor 9 a felépítés tekintetében nem is hoz olyan egzotikus textúrákat, mint az említett modell, az alukeretes ké­szülék is egyértelműen prémium ér­zetet kelt, mind külsejében, mind pedig használatában. A legnagyobb erősség persze, hogy az erős vasat és jó minőséget a telefon a házon belüli versenytársak­hoz képest is jóval kedvezőbb áron kínálja. Igaz, nem 2017 legizgalma­sabb telefonjáról van szó, ugyanak­kor az 500 euró körül mozgó ár és az ezért kötött minimális kompro­misszumok kifejezetten vonzó vá­lasztássá teszik a telefont, főleg ha a külső is elnyeri a vásárló tetszését - a Honor 9 paramértereivel lényegében az olyan árbajnokoknak állít vetély- társat, mint a OnePlus készülékei. Külön pluszpont, hogy az eszköz a hagyományos fekete, szürke és arany mellett a tavaly is felvonultatott, ki­fejezetten menő kék színopciót is megtartotta. '(hwsw) RÖVIDEN A legmenőbb okostelefonok A hazai szolgáltatók ismét nyilvá­nosságra hozták a listát, mely ké­szülékek iránt volt a legnagyobb kereslet augusztusban. A Orange ügyfelei a Huawei P10 Lite készü­léket vásárolták a leginkább, a má­sodik helyen Samsung Galaxy J3 2016 modell volt, míg a harmadik a Huawei P9 Lite 2017-es készülék volt. A további sorrend: 4. Sam­sung Galaxy S8; 5. Samsung Ga­laxy A5 2017; 6. Huawei P8 Lite; 7. Maxcom MM320; 8. Samsung Galaxy A3 2017; 9. Samsung J5 2017; 10. LG K4 2017. A Tele- komnál is a Huawei P10 Lite vég­zett az élen, a második helyen a Samsung Galaxy A5 2017-es mo­dell, míg a harmadik a Samsung Galaxy J3 (2016) volt. Atovábbi sorrend: 4. Huawei P9 Lite 2017; 5. Lenovo Moto G5; 6. Lenovo Moto E4 Plus; 7. Nokia 3310; 8. Lenovo Moto C; 9. Samsung Galaxy S8; 10. LG K4 2017. Az 02 ügyfelei leginkább a Samsung Galaxy J5 2016- os telefont részesítették előnyben, a második legnépszerűbb a Huawei P9 Lite 2017- es volt, a marmadik pedig az eggyel későbbi verzió, a Huawei P10Lite2017-es modell. Atováb­bi sorrend: 4. Lenovo Moto E4 Plus; 5. Huawei Y6II; 6. Lenovo A2010; 7. Lenovo K6 Power; 8. Samsung Galaxy J3 2016; 9. Nokia 3310; 10. XiaomiRedmiNote4. 02: már több mint 90 százalékos a 4G Az 02 bejelentette, hogy már a la­kosság 90,6 százaléka számára ér­hető el a4G-hálózata. Egy évvel korábban még csak 70 százalékos volt ez az arány, a gyors növeke­déssel már 1748 városban és falu­ban van szupergyors, 4G-hálózat. Ezzel az 02-nek van a legnagyobb 4G-lefedettsége az országban, a legutolsó információk szerint a Telekomnak 88,3 százalék volt jú­liusban, az Orange legutóbb 82,2 százalékról tájékoztatott, míg a 4ka 70 százalékos lefedettséggel bír. Ili Ingyenes adatok a Telekomtól Három napra ingyenes adatokat kínál a Telekom. A szolgáltató Happy és a „Bez záväzkov” tari­facsomagjainak előfizetői szep­tember 30-ig aktiválhatják az ajándék keretet, ehhez nem kell mást tenni, mint egy SMS-t kül­deni a 12323-as számra, SAGAN szöveggel (a kerékpáros harmadik világbajnoki címét ünnepli ezzel az akcióval a Telekom). Fontos, hogy minden egyes aktiváció csak 24 órára érvényes, ezt követően újra el kell küldeni az SMS-t, az utolsó ilyet szeptember 30-án, 23:59-kor lehet megtenni, ez esetben még október 1 -ig, éjfélig használható a díjmentes, korlátlan keret, amely természetesen az unióban is érvényes. Érzékeny adatokat lopott az antivirus Mintegy 89 millió felhasználó te­lefonja lehet veszélyben. Az and- roidos alkalmazásboltból ugyanis ennyien töltötték le a veszélyes, DU Antivirus Security, ingyenes appot. Am a biztonságinak álcá­zott alkalmazás érzékeny adatokat lopott el a felhasználó telefonjáról, lemásolta a névjegyzéket, az in­formációkat a hívásokról, azok helyéről, majd azokkal egy másik hívásazonosításra használt alkal­mazásban élt vissza. A veszélyes kódot további harminc appban ta­lált a Check Point. (szí) rmo32gNZJMCNpnCEfULl/yyD8ngxi 9ZF6 j y7f KAPgóf G29L418032zZMM 5UoXSmymztK31 CcOBÄF ZNcjaKmt iG 12Mn IH1 g J jj; ' _nfL1031 • ° Veszélyes alkalmazás (Képarchívum) ;MjjkM8f PASSWORD lOpUTDrt )gp i Uf UptXM7NeXVUuFNb50x0j ;57kN82pL 1 7ATNI X0Zx4aNYRj t +PFLtK0hTzEJxrA9E 8Ep mC) AUTOSALON AUT0SH0W NITRA 2017. október 5-8. • 26 autómárka • új modellek bemutatója • MOTOTV SHOW • Tuning Show • veteránok, ka­ravánok, autókeliékek, szerviztechnika, program gyerekeknek és felnőtteknek www.agrokomplex.sk Minden belépőjegy bekerül a sorsolásba! Fődíj NISSAN MICRA gépkocsi 2. díj luxus karaván 1 hétre TURČAN - AUTO, s. r. o.. Martin 3. és 4. díj 3-napos wellness két főre TRINITY H0TELS&RES0RTS 5. díj prémium kézi automosás voucher csomag CAR wellness, s. r. o. 6. díj víz és szauna világ családi belépő 2+2 RELAX AQUA&SPA TP73020800

Next

/
Thumbnails
Contents