Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-23 / 219. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. szeptember 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Verseny és képmutatás A szolidaritást nem a nyertesektől, hanem a vesztésre állóktól várják LAMPL ZSUZSANNA •• römteli dolog, hogy két O újabb hazai magyar fiatalnak drukkolhatunk. Valen- ský Miri az X-Faktorban, Tatai Róbert egy fozőversenyben jutott tovább. Miri (szerintem) fenomenális énekesnő volt már 13 éves korában, amikor a Pósfa zenekar csalogányaként megismertem. Robi föztje nagyon jól nézett ki a tévében, s nekem rém rokonszenves volt az affektálásmentes, természetes viselkedése. Lehet, hogy azóta már meg is nyerték a versenyüket, nem tudom, mert nem nézem az ilyen műsorokat, a két fiatal sikerét bizonyító felvételeket a Facebookon láttam. Ellenszenvem ezen műsorok iránt nem abból fakad, hogy bizonyos körökben „illik” nem nézni őket, vagy legalábbis ezt mondani. Kezdetben figyeltem a Szupersztárt és hasonlókat, de abbahagytam, mert a szereplők produkcióin kívül minden olyan hamisnak tűnt. Főleg az, amikor az egyes fellépések után a többiek örömtől őijöngve fogadják a másik sikerét. A csúcs az volt, amikor az egyik ilyen műsorban berekedt az a lány, akit a zsűri elnöke kezdetektől fogva nagyon átlátszóan preferált, s a bírák valamiféle fúra szolidaritásra hivatkozva elérték, hogy bár meg sem tudott mukkanni, tovább szerepelhessen, persze valaki más kárára, aki abban a körben kiesett, mert valakinek ki kellett esni. Ráadásul a többi szereplő is elmondta, mennyire sajnálja a csajt, hogy nem tud énekelni, és esélyt kell neki adni. Na, ennél képmutatóbb dolgot nehezen tudok elképzelni. Ugyanis aki indul egy versenyen, azért teszi, mert nyerni szeretne. A versenynek ez a lényege, s nincsen ebben semmi rossz, ha tisztességes keretek között zajlik. Épp ezért egy versenyző nem örülhet őszintén a többiek sikerének, mert ezzel a saját nyerési esélyei csökkennek. A pályán kívül lehetnek barátok, de a versenyben ellenfelek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy visongva örüljön, amikor a másik kiesik, de ez a nagy szolidari- tásmaszlag egyértelmű túlzás. Ez jutott eszembe Jan Keller szociológus, a cseh szociáldemokraták EP-képviselője új könyvének olvasásakor. Európa fö problémáját abban látja, hogy a fejlett nyugati országok a multinacionális korporációkon keresztül jól átgondolt tisztességtelen módszerekkel folyamatosan és egyre inkább maximalizálják a hasznukat, kiszipolyozva a fejletlenebb országokat, s teszik ezt az unió hallgatólagos beleegyezésével, kész tények elé állítva az utóbbi országokat. Eközben az unió fennen hangoztatja a szolidaritás és a gazdasági-szociális egyenlőtlenségek csökkentésének elvét. A képmutatás csúcsa, hogy a szolidaritást nem a nyertesektől, hanem a vesztésre állóktól váija el. Az egyenlőtlenségek pedig nem csökkennek, hanem épp fordítva: nőnek. Elgondolkodtató olvasmány. ELŐSZÖR KEZDTED 1 AZ IC- VONA TOKKAL AZTÁN JÖTTEK A REPÜLŐK, MOST MEG A HAJÓK. NEKED TÉNYLEG SEMMI JÁTÉKOD NEM VOLT GYEREKKORODBAN? Andrej Danko az állami légitársaság ötlete után az állami hajózási vállalat létrehozásával rukkolt elő (Cartoonizer) Oda a kampányfogás? MÓZES SZABOLCS R7-es gyorsforgalmi utat 2019-ben átadják - olvashattuk tavaly májusban, amikor a felelős miniszter aláírta a pozsonyi körgyűrűt építő céggel a PPP- szerződést. A napokban pedig megtudtuk, bő féléves a késés, és a minisztérium már másképp emlékszik: szerinte eredetileg 202Ó áprilisára ígérték az R7-est. Tehát könnyen lehet, hogy valójában inkább másfél éves késésről beszélhetünk, és még csak a folyamat legelején járunk, egy talicska betont nem öntöttek még ki. Vagyis ami most nyolc hónap (másfél év?), a végén még több lehet. Pedig, mint legutóbb is írtuk ezeken e hasábokon: az R7-es építése kiemelten fontos a régió számára. Sőt, a mostani forgalmat látva kijelenthető, ez a projekt legalább egy évtizedes csúszásban van. Azt nem látni pontosan, ki a felelős az aktuális késésért - az engedélyeztetést végző hivatalok, az építést megrendelő minisztérium, vagy a kivitelező spanyol konzorcium —, ám az egyértelmű, kinek kell felügyelnie és menedzselnie az egészet. A csúszás azért is érthetetlen, mivel a közlekedési minisztert, Érsek Árpádot pont az a párt adja, amely a legtöbbet profitálhatott volna abból, ha időben adják át az R7- est. A tavalyi kormányalakításkor úgy tűnt, a gyorsforgalmi út 2019-es átadása a Híd egyik utolsó adu ásza lehet. Pár hónappal a választások előtt, a kampányban nyisszanthatják át a szalagot az első, normális, kétszer két sávos dél-szlovákiai sztráda átadóján. Mindezt úgy, hogy közben az egész D4/R7-es gigaprojektet még a korábbi, tisztán smeres kormányzat hozta össze, a szerződés aláírása és a megvalósítás számonkérése már csak az új miniszter ölébe hullott - de hát a választó úgysem emlékszik rá, ki mit hozott össze, csak azt látja, ki mit ad át. Ha minden igaz, most ezt a kampányfogást kukázhatja a Híd, sőt ez az egész fordítva is elsülhet a számára: a választások során a konkurens jelöltek elővehetik a 2016-os ígéreteket és megkérdezhetik: hol van a régóta ígért gyorsforgalmi út? Mindeközben a Smer politikusai jót röhöghetnek az eseten, a késés paradox módon nekik nemhogy nem árt, hanem akár még profitálhatnak is belőle. Az R7-es mentén nem az ő választóik élnek, a D4-es szakaszait pedig eleve csak 2020 - tehát a következő parlamenti választás - után készültek átadni. A Smer számára a sztráda alatti parcellák jó pénzért való eladásával véget ért a történet - ellenben a Híddal, amelynek ott kezdődött. Ha nem adják át időben az R7-est, a smeresek széttárhatják a karjukat: mi mindent időben és jól előkészítettünk, az új vezetés babrálta el az egészet. FIGYELŐ Harakiri a finn parlamentnól Hasba szúrta magát két menedékkérő a finn parlament épületénél - írta a Helsingin Sanomat finn napilap. A helyszínre több mentő- és rendőrautó érkezett, a hatóságok lefoglaltak két kést. A két sebesültet kórházba vitték, a rendőrség nyomozást indított az ügyben. A Helsingin Sanomat a parlament biztonsági szolgálatának vezetőjére hivatkozva írt arról, hogy a rendvédelmi erők tagjai olyan személyes okmányokat találtak a két sebesültnél, amelyeket menekültközpontok bocsátottak ki. A hatóságok feltételezése szerint a két férfi valószínűleg öngyilkos akart lenni. (MTI) Kalitkában nevelt karvalyok KOLLAI ISTVÁN K özép-Európában van egy általános félelem a külföldi befektetők agresszivitásától. Pedig a hazai tőke fenyegetőbb lehet a hazai földre nézve, ha csak otthon van esélye győzni. A „nemzetközi karvalytőke” olyan kifejezés, ami a közgazdaságtanban csak félig-meddig nyert polgárjogot, de a magyar közbeszédben jól ismert szófordulat. Eszerint a karvalytőkés cég nem azzal a céllal vásárol fel más cégeket, hogy azokat fejlessze és hosszú távon minél nagyobb profitot érjen el, hanem hogy a megvett cégek kapacitásainak felélésével gyorsan nagy hasznot szerezzen. De így lehet nevezni azokat a külföldi cégeket is, amelyek a privatizáció során csak azért vettek meg egy-két hazai (magyar, cseh, vagy szlovákiai) vállalatot, hogy annak piacát megszerezzék. Ezzel a hétköznapi karvalytőkeértelmezéssel szemben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a rendszerváltó országoknak saját nagytőkésekre van szükségük, saját vállalattulajdonosokra, akik a hazai talajon kinőtt cégeikben és üzemeikben hosszú távra terveznek. Sőt, akik talán maguk tudnak majd a külföldi piacokra lépni, és ott leányvállalatokat nyitni. Amolyan hazai tenyésztésű karvalyokról van tehát szó, akik be tudnak szállni a karvalytőkések nemzetközi versenyébe, harcaiba. Ha megnézzük, hogy mire jutott ilyen téren Magyarország vagy Szlovákia és Csehország az utóbbi években, akkor az eredmény finoman szólva elgondolkodtató. A kudarc ezen a téren mind a három említett országban nyilvánvaló. Magyarországon például a korábban támogatott Simicska Lajos mellé feljött több más, oligarchává nőtt pénzember. Az öldöklő verseny pedig be is indult közöttük, a gond csak az, hogy mindannyian a kis hazai, magyarországi piacért harcolnak. Az óriási forint-százmilliárdok felett gazdálkodó pénzemberek - akik vagyonukat alapvetően az állammal kötött szerződéseiknek köszönhetik - a nemzetközi piaci viszonylatban miniatűr, elenyészően pici magyar- országi dominanciáért harcolnak, ahelyett, hogy vagyonukkal külföldi terjeszkedésre gondolnának. Szlovákiában hasonló a helyzet: a Penta egy olyan karvaly, amely csak a tátrai völgyek felett tud vadászni. Pedig milyen jó lenne hallani sok olasz, ázsiai, dél-amerikai, bármilyen befektetésekről, akvizíciókról, projektekről. Ehelyett a jövedelme alapvető forrását az ötmillió szlovák biztosítja. És Csehországban Andrej Babiš is a cseh piacok feletti kontrollt célozza meg, nem nemzetközi léptékben gondolkodik. Vannak példák rá, hogy az állam által támogatott hazai vállalatok sikeres nemzetközi cégekké válnak; ahogy Dél-Koreá- ban állami segédlettel nőttek nagyra olyan cégek, mint a Samsung, melyek aztán a világot próbálták meghódítani. A Samsung-szerű történetektől viszont most óriási, fényévnyi távolságra vagyunk. A közép-európai újgazdag elit számos képviselőjének talán sosem volt külföldi munkatapasztalata, és talán nem is tárgyalóképesek angol nyelven. Hogy egyáltalán legyen esély, hogy óriásivá nőtt vagyonukkal külföldi piacok felé induljanak, ha egyszer itthon elfogy körülöttük a levegő. Érdemes közbeszúmi, hogy a '90- es évek eleji Magyarországon volt már koncepció arra, hogy legyenek „saját nagyvállalataink”, de akkor a piaci megoldásokra jobban építettek, és ennek meg is lett az eredménye, így vált hazai tulajdonú nagyvállalattá a MÓL, az OTP, a TriGránit. Sokszor tőzsdei (azaz piaci) úton a lakossági tulajdonszerzés is lehetségessé vált, a cégek profilja pedig letisztult volt. Hamar külföldi piacokra léptek, és ma lényegében a Baltikumtól a Balkánig van jelen ezen cégek révén a magyar tőke. Az ilyen nemzetközi életképességnek a most támogatott nagyvállalkozóknál még csak a jelei sem mutatkoznak: ezek a pénzemberek valóban úgy gondolhatják, hogy itt élned, halnod kell, mivel a nemzetközi karvalytőke világában ők nem igazi ragadozók. Olyan karvalyok, akik kalitkában nőttek fel, repülni nem tudnak, de ugyanolyan éhesek, mint szabadon élő társaik: így jobb híján kis kalitkájukban falnak fel mindent. A külföldi piacra lépés hiánya miatt az ilyen bizonytalan profilú és képességű új nagyvállalkozók egyetlen esélyes harctere a hazai pénzcsapok megszerzése, ezért óriási teherré válhatnak a közép-európai gazdaságban, politikában, közéletben.
