Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-19 / 215. szám, kedd

Végigtáncolt élet A Mezei házaspár csodálatos világa 2017. szeptember 19., kedd, 10. évfolyam, 2. szám Győzelmet győzelemre halmoznak, lazák és jó fejek. Mentünk a kö­Szlovákiában, elsősorban Dél- Szlovákiában ismert, szakmai körökben is elismert a Csali. Ez ösztönözte önöket arra, hogy je­lentkezzenek a Pávára? 2015- ben szerveztek először Röpülj pávát gyerekeknek, figyelemmel kö­vettem, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mi is megjelenhetnénk ott, hogy egy kicsit bevigyük a Csa­lit a köztudatba. Somorján közel 40 éve működik egy nagyon jó szín­vonalú gyerekcsoport, amekkora nincs több Dél-Szlovákiában, mert nálunk 160 gyerek táncol négy kor­csoportban, jó lenne reklámozni magunkat. A Pávát így fogtam fel. 2016- ban kiírták a pályázás feltét­eleit, s láttam, hogy nem férünk bele. Több mint valószínű, hogy nagyon kevés csoport jelentkezett, mert megváltoztatták a feltételeket, egy kicsit kitolták a korosztályt, ebbe belefértünk. Megkérdeztem a gyerekeket, részt akarnak-e venni, és ők igent mondtak. Elküldtem a jelentkezést, azzal a céllal, hogy megmutatkozzunk, fölhívjuk a figyelmet a szlovákiai magyarság néptánckultúrájára, hagyományos kultúrájára. Abszolút nem remél­tük, hogy a döntőig menetelünk. Sőt, a felvételek előtt volt egy felké­szítő Páva-tábor, ahol olyan vissza­jelzéseket kaptunk, hogy ne nagyon reménykedjünk a továbbjutásban. Szakmai oldalról? Igen, szakmai oldalról. Volt egy hölgy, aki azt mondta, az elődöntő­re készüljünk úgy, hogy legyen má­sodik koreográfiánk, mert sohasem lehet tudni, de szerinte harmadik­kal már nem kell készülnünk. Ez kedves biztatás. Az elődöntőben három csoport versenyzett, a gyereknek azt mond­tam, 33,33333 százalék az esélyünk a továbbjutásra. Az a lényeg, hogy jók legyünk, kiadjuk magunkból a legtöbbet. És mi nagyon vidáman vettük végig az egészet. Az látszott is a tévéközvetítésből. Nem szűköltünk. A magyarországi csoportoknak a Páva óriási presz­tízskérdés volt. Amikor mi voltunk az elődöntőben, volt ott egy nép­táncegyüttes, amelyiknek a felnőtt csoportjai is mindig indultak, és az elődöntőben véreztek el. Előző évben is indultak, és akkor is az elő­döntőben véreztek el, most megint az elődöntőből pottyantak ki. Ok ezt hatalmas tragédiának élték meg. Nagyon-nagyon komolyan vették. Az a különbség a magyarországi néptáncegyüttesek meg közöt­tünk, szlovákiai magyar csoportok között, hogy ők nagyon keveset lépnek föl, egyfolytában minősítő versenyekre járnak, egyfolytában bizonyítaniuk kell a községnek, a fenntartónak, az alapítványnak, hogy jók. Nálunk nem annyira lé­nyegesek a versenyek, nálunk az a fontos, hogy sokszor lépjünk fel, hogy vidéken lássanak minket, örüljenek, legyen egy kis esztétikai élményük, hogy jól érezzék magu­kat. Mi nem görcsölünk. Itt van az Eszterlánc kétévente. El lehet jutni szlovák, országos versenyre. Tavaly elmentünk. A Pávának kö­szönhetően a középső csoportunk nagyon megerősödött, elmentünk az össz-szlovákiai versenyre, azt is megnyertük. A tavalyi év ilyen volt. Azt lehetett látni, hogy a gyere­kek tombolnak, boldogok, de miután hazajöttek, hogyan dol­gozták föl? Nagyon jól. Én nem tudom, hogy más csoportban hogy van, de a mi gyerekeink nagyon lazák, rugalma­sak, közben nagyon fegyelmezet­tek. Több mint valószínűleg azért is, mert én is ilyen vagyok. Ha kell, nagyon laza vagyok, viccelődünk, nagyon sokat nevetünk, de amikor munkáról van szó, nagyon követ­kezetesen és keményen dolgozunk. Ennek is köszönhető, hogy meg­volt ez az óriási siker, mi, vezetők nem teltünk el ettől, ők is úgy vet­ték, megnyertük, megyünk tovább. Egyedül azokra a gyerekekre volt egy kicsit rossz hatással ez a győze­lem, akik kimaradtak, sajnos, csak harminc gyerekkel mehettünk. Aki részt vett a Páván, keményen dolgozott Imádtunk oda járni, mindig szer­dán mentünk, ott aludtunk egy iszonyatos hotelban, a poloskák összecsipkedték a gyerekeket. Csü­törtökön egész nap bent voltunk a stúdióban, pénteken korán reggel­től, és este volt az élő adás. Még ezt is élvezték a gyerekek. Nem fárad­tak el. Viseletben kellett egész nap lenni, itt forgattak, ott forgattak. Nagyon élveztük az egész folyama­tot, és felszabadultak tudtunk len­ni, amikor teljesíteni kellett. Hány műsorral mentek? Az első a gömöri volt, a második magyarbődi, a harmadik Vág-Ga- ram közi. A magyarbődi nem a legegysze­rűbb. Nem a legegyszerűbb, de az benne volt a lábukban, mert volt mind a két csoportnak magyarbődi koreo­gráfiája. Ami teljesen új volt szá­mukra, és az anyagot is két hét alatt kellett megtanulniuk, az a harma­dik koreográfia volt. A középdöntő után másfél hétttel utaztunk a dön­tőre. Másfél hetünk volt, hogy el­készítsük a harmadik koreográfiát. Kikértem a gyerekeket az iskolából, három napig próbáltunk, elmen­tem Martosra, kikunyeráltam a hagyományőrzők ruháit. Olyan jó szám lett, a gyerekek imádják a mai napig. Magyarországon a győzelem presztízskérdés. Azt nevelik a gyerekekbe, hogy neked győznöd kell. Meg lehet ezt úgy is olda­ni, hogy te jó vagy. Nem baj, ha veszítesz, akkor is jó vagy. Aki Magyarországon veszt, bújjon az asztal alá szégyenében. Akkor vége a világnak, igen. Ezt én is érzékeltem a Páva alatt. Ott is sokan sírtak Aki kiesett, sírógör­csöt kapott. Ha mi kiestünk volna, nem tudom elképzelni, hogy ezek a gyerekek sírtak volna. Annyira zépdöntőbe, két csoport volt, vagy továbbjutunk vagy nem. A döntő­ben már azt mondtam, gyerekek, itt vagyunk a döntőben, teljesen mindegy, hogy nyerünk vagy nem, a legjobbak között vagyunk. A döntőig a szakma értékelt, utá­na a közönségszavazatokon mú­lott a győzelem. Amikor élő adásban értékel a szak­ma, tulajdonképpen úgynevezett nevelési munkát végez. Hogy a széles közönség a tévé előtt valamit megtudjon. Minek értékeljék a té­vében, hogy van egy-két csámpás gyerek Ezek a csoportok, amelyek élő adásba kerültek, már nagyon sok szakmai zsűrizésen mentek át.. Én is tisztában vagyok azzal, milyen hiányosságaik vannak a gyerekeknek. A zsűritagok sok mindent elmondtak Gömörről, Magyarbődről. Magyarbődről olyan számot csináltam, amelynek volt egy kis mondanivalója, hogy sajnos 67-ben megszűnt a magyar iskola, azóta a magyarság eltűnt. Ennek apropóján Agócs Gergely ezt elmondhatta a tévében. Tudják, hogy ha nálunk bezárják a magyar iskolát, vége a magyarságnak. Volt egyéb szakmai értékelés? Nekünk is volt egy mentorunk, Tavaly a Fölszállott a páva televíziós népzenei- és néptánc- tehetség-kutató verseny együttesek kategóriájának győz­tese a somorjai csali Gyermek-néptánc- együttes volt. Egész Dél-Szlovákia nekik szurkolt, és velük örült a győzelemnek. N agy Myrtillel, a Csali vezetőjével beszélgettünk.

Next

/
Thumbnails
Contents