Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-11 / 209. szám, hétfő

141 AUTÓ-MOTOR 2017. szeptember 11. I www.ujszo.com iAVÍTÁSA, KÁROSULT AUTÓK MP170014 IAVITASA Trstená na Ostrove 3, tel.: 031/5547 211,0905 681393 Szlovénia több hibrid és elektromos autót akar ÖSSZEFOGLALÓ Ljubljana. Szlovéniában eddig 1200 hibrid vagy elektromos autót regisztráltak, a kormány nemzeti energetikai terve szerint ugyanak­kor ezek az autók 2030-ig a ha­gyományos meghajtású járművek hatodát váltanák fel - írta a helyi sajtó. Szlovéniában az ország egész területén 470 elektromos töltőál­lomás van, jól elosztva az utakon. Szakértők szerint azonban, ha 2030-ig 200 ezer elektromos autó lesz az országban, akkor tíz éven belül 20 ezer töltőállomást kell létesíteni Szlovéniában. Úgy vél­ték: a technológiai fejlődés és az elektromos autók értékesítése a világban nem megy végbe olyan gyorsan, hogy húsz éven belül RÖVIDEN Úgy viszik a Ladát, mint a cukrot Moszkva. Oroszországban össze­sen 132 742 új autót adtak el au­gusztusban, ami 16,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A több mint hatszáz, Oroszország­ban tevékenykedő európai vállala­tot tömörítő AEB által közölt ada­tok szerint az idei első nyolc hó­napban értékesített új autók száma 9,6 százalékkal 980 921 -re emel­kedett. Oroszországban hatodik hónapja tart az új autók eladásának a növekedése. Az értékesített új autók száma az év végéig megha­ladja majd az 1 milliót, ami azon­ban még igen messze áll a 2012- ben beállított, 2,935 milliós re­kordtól. Idén augusztusban is a Lada volt a legkeresettebb márka, a dobogó második helyén a Kia állt, a bronzérmes pedig a Hyundai lett. Az eladott autómodellek alapján az első helyen a Lada Granta állt, amelyet a Kia Rio, majd a Hyundai Solaris követett. (MTI) Újabb dízelcsúcsot szerveznek Berlin. Novemberben rendezik meg az autóipari vállalatok és az illetékes hatóságok részvételével a második dízelcsúcsot annak ér­dekében, hogy a járművek károsanyag-kibocsátásának fo­kozatos csökkentésével el lehes­sen kerülni a dízelautók kitiltását a belvárosi forgalomból - jelen­eltűnjenek az utakról a benzin- és dízelüzemű autók. Az autókereskedők adatai alap­ján Szlovéniában csökkent a dí­zelmotoros autók iránti kereslet, miközben összességében nőtt az új kocsik értékesítése. Az év első hat hónapjában 45 ezer 258 új kocsit adtak el, ami 13,33 százalékkal több, mint ta­valy ugyanebben az időszakban. Az adatok szerint Szlovéniában a Volkswagen márka a piacvezető, ezt követi a Renault, illetve a Škoda. Júniusban 8754 gépjárművet adtak el, ami 19,7 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónap­ban. Elektromos és hibrid autók­ból 148-at adtak el a hatodik hó­napban, a legtöbbet Toyota mo­dellekből (Toyota C-HR és Toyo­ta Auris RAV4). (MTI) tette be Angela Merkel kancellár. Az első dízelcsúcson ötmillió dí­zelautó motorvezérlő szoftveré­nek a frissítéséről született egyezség, ám ez a dízelautók mi­nőségi cseréjére adott roncspré­miummal együtt sem elegendő a járműpark károsanyag­kibocsátásának csökkentéséhez. Ehhez további intézkedésekre lesz szükség. A kancellár jelezte, hogy a héten kezdődő Frankfurti Autószalonon (IAA) nagy hang­súlyt kell helyezni az új hajtáslánc-technológiák bemuta­tására. (MTI) Itt a rózsaszín gumiabroncs Soul. Nem tudni, hogy mekkora tömegek követelték ennek az új guminak a piacra dobását, de most végre itt van. Autógumi­vásárláskor többféle szempontot is figyelembe szoktunk venni. A legfontosabb ugyebár, hogy stim­meljen az átmérő és a szélesség, mostantól pedig akár már arra is odafigyelhetünk, hogy a gumi ol­dalfalát milyen díszítés ékesíti. Történt ugyanis, hogy a dél-koreai Nexen gumigyártó bemutatta a világ első Hello Kitty ihlette gu­miabroncsát. Az újfajta gumi ol­dalán a már jól ismert Hello Kitty motívumok és feliratok vehetők szemügyre, természetesen rózsa­színben. Azon sem kell aggódni, hogy a díszítések idővel lekopnak, ugyanis a rózsaszín felületek anyagukban színezettek, (hvg.hu) Már árulják a Karoqot A Karoqot először októberben próbálhatják ki az újságírók (škoda-felvétel) A Karoq lesz a Škoda első olyan DEMECS PÉTRT Pozsony. Múlt héttől fogadja a Škoda a megrendeléseket az új kis SUV modellre, a Yeti utódjának tartott Karoqra. Az újdonság az elvárásoknak megfelelően drágább lesz az elődjénél. Pár nappal a Frankfurti Autósza­lonon (IAA) tartott világpremier előtt hozta nyilvánosságra a Skoda a Karoq szlovákiai árait. Az érdeklő­dők négy, 115-től 150 lóerőig terje­dő teljesítménnyel rendelkező erő­források közül választhatnak. Alap­nak számít az 1,0 TSI háromhenge­resbenzines, 155 lóerő teljesítményű benzinmotor. Ez a modell Ambition felszereltségi szintben 19 770 euró­ba kerül. Ezért az összegért a vásár­lók például kétzónás klímát, fűtött elülső üléseket vagy USB csatlako­zást kapnak. A háromhengeres motoron kívül négyhengeresek is rendelkezésre áll­nak. Ilyen az 1,5 TSI 150 lóerővel, valamint a dízeles 1,6 TDI (115 LE) és a 2,0 TDI (150 LE). A kétliteres dí­zeles, 190 lóerős erőforrás 4x4 meg­hajtással 2018 második felétől lesz elérhető. A legmagasabb, Style nevet viselő felszereltségi szint 23 270 eu- rón kezdődik 1,5 TSI erőforrással. Ez a modell már LED-es fényszórókat, elülső parkoló szenzorokat vagy adaptív tempomatot is tartalmaz. modellje, amelyhez a kliensek digi­tális műszerfalat is rendelhetnek - ez az opció ugyancsak a jövő év máso­dik felétől lesz elérhető. A150 és 190 lóerős változatokhoz a 4x4-es meg­hajtást is megrendelhetik. A legol­csóbb felszereltségi szint, az Active csak később lesz elérhető, s bár en­nek árát nem árulták el, becslések szerint kevesebb lesz, mint 18 000 euró. Betiltották a Taxify-t ÖSSZEFOGLALÓ Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését, biztonsági aggályokra hivatkozva. A Taxify vitatja az intézkedés jogosságát, és fellebbez a döntés ellen. London. A cég a Financial Times gazdasági napilappal közölte, hogy a londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) visszavonta működési engedélyét, „valamiféle biztonsági aggályokra” hivatkozva. A Taxify közleményében vitatja az intézkedés jogosságát, mivel szerinte minden biztonsági szabálynak eleget tesz. A TfL ugyanakkor azt közölte, hogy a Taxify egy leányvállalatán keresztül akart londoni taxiszolgál­tatást nyújtani, ennek a leányválla­latnak viszont erre nem volt enge­délye. A Taxify egy olyan taxiszol­gáltató céget vett meg, amelynek volt londoni taxiengedélye, és a Taxify ezt az engedélyt is megvásárolta - nyilatkozta Markus Viliig, a Taxify alapítója és vezérigazgatója. A négy éve Észtországban ala­kult, Szlovákiában is jelen lévő Ta­xify az általa megvásárolt City Dri­ve Services cégen keresztül alig há­rom napja kezdte működését Lon­donban, azzal a nem titkolt céllal, hogy piacot hódítson el a hozzá ha­sonlóan mobiltelefonos alkalma­zásra épülő amerikai Ubertől, amely 2012 óta működik Londonban és más brit nagyvárosokban. A Taxify a TfL tiltó döntéséig há­romezer sofőrt alkalmazott Nagy- Britanniában - az Ubemek 40 ezer sofőrje van Nagy-Britanniában. A TfL szeptemberben dönt arról is, hogy meghosszabbítja-e újabb öt évre az Uber londoni taxiszolgálta­tási engedélyét. A városházi hatóság közölte: döntéséhez figyelembe ve­szi a Scotland Yardtól kapott tájé­koztatást, amely aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, ahogy a cég az utasok elleni szexuális támadások­ról és egyéb erőszakos cselekmé­nyekről szóló bejelentéseket kezeli. Londonban már több taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer lon­doni taxist képviselő szakmai szer­vezetek tisztességtelen versennyel vádolják az Ubert, mivel szerintük a cég sofőijei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szi­gorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást. A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozá­sára, egyebek mellett azt, hogy a mobiltelefonos alkalmazáson ke­resztül leadott rendelés után az ügy­félhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőmek legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson, Lon­don előző polgármestere - a jelen­legi brit külügyminiszter - azonban ezeket az elképzeléseket annak ide­jén „életképtelennek” minősítette és elvetette. (MTI, origo, dp) ATaxify az Uber egyik legnagyobb konkurense (Felvétel: Taxify)

Next

/
Thumbnails
Contents