Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-09 / 208. szám, szombat
2017. szeptember 9., szombat, 11. évfolyam, 35. szám Who are you Piri? (2015), performansz, Jeruzsálem, Izrael, Szent Sírtemplom (Fotó: a művész archívumából) Who are you Piri? (2016), performansz, Schangri-La, Kína (Fotó: Nanxi Liu) Urban memoire (2011), performansz, Kassa (Fotó: a művész archívumából) Fehér Renátó tárcája a Szalonban 17. oldal A utóbbi időben, /l _ ha Juhász RoklA A M ko viselt dol[ % M gaira gondolok JL m A aá - itt és most nem a költő, hanem a performer Rokkóról lesz szó -, valahogy egyre többször jut eszembe Szinópéi Diogenész (a hordós fickó, a Nagy Sándor-korabeli filozófus) ténykedése. Ezen belül is leginkább a cinikus bölcselő gyertyás performanszai - és egyéb, köztéren folytatott, határsértő vagányságai — szoktak bevillanni. S bár a két kort, művészetfelfogást, társadalmi keretrendszert stb. nyilván nem is lehet összeverni, Rokko végül is nagyon hasonló dolgokat szokott csinálni. Fura helyzeteket generál, begyöpösödött konvenciókat birizgál, jár-kel a világban, újra meg újra a közügyek, a nyilvánosság problémája, az élet nagy kérdései, látható dolgok és láthatadan absztraktumok szövevényes kapcsolatrendszere iránt érdeklődik. Hol az érsekújvári Fő téren bukkan Sorozatunk a szlovákiai magyar képzőművészet kiemelt alkotóiról Juhász Rokko Szabadság, látvány, pillanat fel (búvárruhában), hol pedig Dél- Kelet-Azsiában jelenik meg, mindenféle nyakatekert pozi túrákban. Performansz színházasdi nélkül Rokko legsikerültebb performanszai - ahelyett, hogy leképeznének valamit - egy merőben új és eleven helyzetet teremtenek. Ezekben a performer nem képvisel, nem szimbolizál, hanem a maga nyers valóságában, közvedenségében mutatja önmagát, egy új fikcionális teret nyitva meg, mindenfajta narratív sallang és színházasdi nélkül. A performanszok „nyersanyaga” maga a performer, az itt és most cselekvő, interakcióba lépő, tekintetek kereszttüzében levő test, na és persze az általa megképzett helyzet, a lüktető, eleven, autentikus történés, egy időben behatárolt akció, melyhez képest mindennemű fotó- és videódokumentáció csupán egy tökéleten és töredékes visszhangszerűség. A véledenekkel való játék, egy „talált helyzet” hasznosítása és fikcionalizálása ugyancsak gyakran szolgál nyersanyagául. A néző, a befogadó pedig (hacsak nem egy galériában találkozik az alkotással, vagy nem a dokumentációt nézi), rendszerint véledenül csöppen bele a Rokko által megteremtett helyzetbe, és válik a történések részesévé. Az effajta „műalkotás” (amely a szépen piacosítható artefaktumok, festmények, szobrok és egyéb tárgyi, múzeumba kívánkozó csecsebecsék lehető legradikálisabb ellenpólusa) persze mindig egyfajta határádépés és kockázatvállalás is. Öltönyös úr a Dunában Ilyen a Humán vízállásmérő című „online-performansz” is, amely alighanem a művész legközismertebb, legtöbbet mutogatott „munkája”. A 2013-as nagy budapesti árvízhullám idején Rokko fogta magát, és beleállt az áradó Dunába, amelyet akkorra már emberek (helyiek és turisták) ezrei fényképeztek, mint egy plusz látványosságot, amely tovább fokozza a Lánchíd és a budai várnegyed látványos kulisz- szái által keltett hatást. Az öltönyös, esernyőt tartó művész némán, mozduladanul dekkolt a vízben, némileg hasonlítva a várost elárasztó (szintén előszeretettel fotózott) zsánerszobrokra, miközben a víz szintje - amely kezdetben bokájáig ért - lassan a mellkasáig emelkedett. Az akció persze nem csupán a gegszerű látvány megformálásából állt - Rokko műv(elet)ének (Fotó: Koronczi Endre) A művész talán legközismertebb, legtöbbet mutogatott „munkája": Humán vízállásmérő (2013), performansz, Budapest
