Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-07 / 206. szám, csütörtök

www.ujszo.com UTAZAS ■ 2017. SZEPTEMBER 7. 131 Nem ijedtek meg a turisták, Barcelona továbbra is vonzó A közelmúltbeli ter­rortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalá­sok száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Alvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős minisz­ter sajtótájékoztatóján Barceloná­ban, miután megbeszélését folyta­tott az ágazat helyi vezetőivel. „Optimista akarok lenni, és a szá­mok mérsékelt optimizmus felé mutatnak” — fogalmazott a poli­tikus, aki elmondta: a támadást megelőzően, a 2017. szeptember 1. és november 30. közötti időszakra, a repülőjegy-foglalások növekedé­sének üteme 10 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. Közvetlenül a merénylet utáni napokban „óriási visszaesést” tapasztaltak, de néhány nappal később ez megváltozott, a foglalások növekedésének üteme már 7,4 százalék volt augusztus 28-án - tette hozzá. Álvaro Nadal megjegyezte, ugyan korai még ér­tékelni, de szerinte Barcelona, ösz- szehasonlítva a többi várossal, ahol Közvetlenül a merénylet utáni napokban „óriási visszaesést" tapasztaltak, de néhány nappal később ez meg­változott, a foglalások növekedésének üteme már 7,4 százalék volt (Képarchívum) hasonló támadások történtek, sok- társaságról van tudomása, amely A spanyol statisztikai hivatal (INÉ) kai gyorsabban tér vissza a normális csökkentette barcelonai jegyeinek csütörtökön hozta nyilvánosságra kerékvágásba. árát a támadást követően. Spanyol- adatait arról, hogy az év első hét hó­A spanyol miniszter arról is beszélt, országban Katalónia a legkedveltebb napjában a 11,2 millió külföldi láto- hogy mindössze egy fapados légi- úti cél a külföldi turisták körében, gatott ebbe a régióba. (MTI) így utálja Lisszabon a turizmust A lisszaboni ’We hate tourism’ (Utáljuk a tu­rizmust) kezde­ményezés alapí­tója szerint tudnunk kell, hogyan utazunk és kik vagyunk utazóként. A turiumusonline.hu portál in­formációi szerint Bruno Gomes, a We Hate Tourism kezdeménye­zés alapítója elmondta, hogy: „A nevünkkel ellentétben, mi nem utáljuk a turizmust, a turistákat vagy a városnéző buszokat. Ez csak figyelemfelkeltés. Azonban nem szeretnénk, ha nálunk is olyan állapotok lennének, mint Barcelonában vagy Velencében, ahol a civilek az utcára mennek tiltakozni a turisták ellen. De változtatni kell náluk és nálunk is. Tudnunk kell, hogyan utazunk és kik vagyunk utazóként.” A We Hate Tourism a hagyomá­nyos utazási irodákhoz hasonlóan szervez városnézést, a maguk szokadan módján. A kezdeményezés célja, hogy a portugál fővárosba látogatók a helyiek szemén át ismerjék meg a várost és a lehető legvalósabb képet kapják róla. „Ezek a túrák úgy zajlanak, hogy találkozunk a kis, 5-6 fős csoporttal, beülünk valahová és beszélgetünk a tradíciókról, a helyiekről vagy arról amire éppen kíváncsiak. Ezután elmegyünk városnézésre, olyan helyekre is elvisszük őket, ahová a hagyomá­nyos túrák nem mennek. Például nem nappal nézzük meg a híres Pasteis de Belém cukrászdát, hanem este, mikor már ki van világítva és kevés az ember. De van, hogy csak a várost szeretnék felfedezni vagy csak beszél­getni akarnak, a lényeg, hogy nincsenek korlátok, szabadon, ké­nyelmesen fedezhetik fel velünk a Lisszabont” - mondta. A fenntartható mrizmus részeként a túrákból származó pénzeket a közösség építésére használják fel, többek között a gyermekeket és az időse­ket ingyenes túrákra viszik, utcákat, házakat újítanak fel, és a közterületek takarítására is nagy hangsúlyt fektetnek. Tavaly Lisszabont 5,6 miihó turista látogatta, és a 2017-es első féléves adatok alapján a látogatók száma idén 12,4 százalékos növekedést mutat, (turizmusonline) Megduplázzák az idegenforgalmi adót a Baleár-szigeteken M egduplázzák az idegenforgalmi adót (Ecotasa) a Baleár-szige­teken 2018-tól - jelentette be a döntést a helyi kormányzat turizmusért felelős ta­nácsosa Palma városában. Biel Barceló elmondta: az auto­nóm kormány jövőre 120 millió euró bevételt remél az intézkedés­től költségvetése számára. A tervek szerint a 2018. január 1-jén életbe lépő adóemelés fejenként, naponta 1 és 4 euró közötti többletköltsé­get jelent szállástípustól függően a szigeteken tartózkodó turistáknak. Például egy ötcsillagos hotelben 4 eurót, míg egy kempingben 1 eurót kérnek majd idegenfogalmi adóként. A 16 év alatti gyerekek után nem kell adót fizetni. Újdonság, hogy nem mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a kirándulóhajón érkezők sem, még ha nem is töltik az éjszakát a szi­geteken. Eddig adómentességet élveztek azok, akiknek hajója 12 óránál kevesebbet időzött a Baleár- szigetek valamelyik kikötőjében. A tanácsos felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaly júliusban bevezetett idegenforgalmi adó nem vetette vissza a helyi turizmus növekedé­sét, az idegenforgalmi szakma félel­me nem vált valóra. 2015-ben a turisztikai szálláshelyek foglaltsága 75,6 százalékos volt a szigeteken, 2016-ban pedig 79,1 százalékra növekedett - ismertette az adatokat. Az ökoadóként emlegetett, de hi­vatalosan a fenntartható turizmus­adó nevet viselő közteher bevezeté­sét a helyi kormányzat tavaly azzal A tavaly júliusban bevezetett idegenforgalmi adó nem vetette vissza a helyi turizmus növekedését, az idegenforgalmi szakma félelme nem vált valóra (Fotó: Wikipedia) indokolta, hogy anyagi forrásaik szűkösek. Miközben ahhoz, hogy a mrizmus továbbra is a gazdaság motorja legyen, beruházásokra, a kulturális örökség védelmére, vala­mint a turisztikai ágazat minőségé­nek javítására van szükség. A Baleár-szigetek Spanyolország második legkedveltebb turisztikai úti célja, tavaly mintegy 13 millió külföldi turistát fogadott. Az idei első fél évben pedig már 5,4 milli­óan utaztak oda. A szigeteken kívül Spanyolországban Katalóniában kell idegenforgalmi adót fizetni. (MTI) Többet, olcsóig LJkátfámcrtál 180 7M Finti­F Újságárusnál 182 C ( ) Előfizetve 168,90 € őst rend endelőt tós kamera A fedélzeti kamera segítségével videófelvételen rögzítheti autós közlekedését. Könnyedén visszanézheti és bizonyíthatja a történteket, leolvashatja a rendszámot egy esetleges baleset alkalmával. A beépített gyorsulásmérő érzékeli, mely irányból érkezik az ütközés. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + autós kamera Irányár: 168,90 € Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: _ ___ j P ostai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikédós célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláíráséval igazolja. A kitöltött és aláirt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateístvo Petit Press a.s, distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777 Az ajándék értéke: 55 E. Az ajánlat 2017. szeptember 15-ig tart. Főbb jellemzők: 1080p Full HD felbontású videórögzítés Automatikus mozgásérzékelés Parkolási segéd • Látószög: 120° Csatlakozók: Mini USB, HDMI A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com. Levélcím: Uj Szó - Utazás, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Thumbnails
Contents