Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-01 / 176. szám, kedd

ílö VILAGFUTBALL FOCITIPP ■ 2017. AUGUSZTUS 1. www.ujszo.com Nem akármilyen ötletet vett a fejébe Matt Walker, a brit igazságügyi miniszté­rium 40 éves statiszti­kusa, aki elhatározta, Fanatizmus: egy szezon alatt bejárni Európa 55 futballnemzetét egy év alatt bejárja az Európai Labdarúgó­szövetség 55 tagál­lamát, és minden országban megnéz egy-egy élvonalbeli bajnokit. Hogy mi­kor ér Magyarország­ra és Szlovákiába, és melyik mérkőzésekre esik a választása, egyelőre nem tudni, de ha tartja magát az elképzeléseihez, akkor nem valószínű, hogy Budapesten vagy Pozsonyban bukkan fel. gészen furcsa ötlet fogant meg Char­lie Connelly fejében 2002-ben: az 1996- os Európa-bajnoki és 1998-as világbajnoki selejtezőkön először elinduló liechtensteini fut- ballválogatottról szeretett volna könyvet írni. Az addig megjelent különböző sporttémájú műveivel nem ért el sikereket, a miniállam futballtörténete azonban meghozta számára az ismertséget. Conelly úgy gondolta, végigkíséri a válogatottat a spanyolok, osztrá­kok, izraeliek és bosnyákok elleni mérkőzéseken, de arra ő sem szá­míthatott, hogy Liechtenstein tör­ténete mai napig legrosszabb szé­riáját nyújtva nulla ponttal, rúgott gól nélkül végez selejtezőcsoport­jában. A Stamping Grounds című szórakoztató és olvasmányos mű arra kereste a választ, mi motiválja a mindössze 30 ezer lakosú, 14 te­lepüléssel bíró kis államot, hogy az elkerülhetedennek tűnő vereségek ellenére lelkesedjen a sportágért. Sportos útikönyvből fogant ötlet A fútballkönyv egyben útikönyv­ként is funkcionált, ezt lapozgatva és olvasgatva fogant meg Matt Wal­ker fejében egy még extrémebb öt­let. „Elolvastam Conelly könyvét, és annyira beleéltem magam az uta­zásba, hogy feltettem magamnak a kérdést: vajon egy szezon alatt bejárható-e minden UEFA-tagál- lam úgy, hogy megnézek egy-egy mérkőzést is az adott országban?” - mondta az igazságügyi miniszté­rium 40 éves statisztikusa, aki min­dig hangsúlyozza, nem sportújság- író, ezért biztosan más szemszögből közelíti meg a mérkőzéseket, más hatások érik, olyan emberekkel ta­lálkozik, akikkel profi szakmabeli nem biztosan. Hobbiból fényképe­zéssel is foglalkozik, mellesleg nagy Fulham-szurkoló. „Elemzőként azonnal elővettem az előző idény menetrendjeit, készítet­tem egy nagy táblázatot, és megál­lapítottam, a terv megvalósítható. Igaz, nem könnyítettem meg a hely­zetemet azzal, hogy olyan évadot választottam, mint a 2017/2018-as, amely a közelgő világbajnokság mi­att korábban fog befejeződni.” Grúzia fontos pont lesz a kaland során Matt Walkert (labdával) mindenhol szeretettel fogadják a szurkolók Walker az UEFA-rangsort figyelembe véve inkább a kisebb országokkal próbál kezdeni, a top 20 bajnokság közül mindössze kettőt írt be nyári programjai közé. Ezt a kettőt ki is pipálta már: Oroszország és Fehéroroszország teljesítve. Első nekifutásra öt bajnokságot szemelt ki magának, és július 2-án Grúziában, a Dila Gori—Lo- komotivi Tbiliszi (0-2) mérkőzés­sel kezdte meg útját. Azt mondta, Grúzia rendkívül iz­galmas és érdekes hely volt, sikerült sok emberrel beszélnie, akik bete-, kintést nyújtottak a futballkultú- rájukba. „Nagyon élveztem a mér­kőzést, mert az ottani stílus nem hasonlított a korábban látottakhoz. Nagyon technikásak, de kevésbé at- letikus futballisták voltak a pályán, a 65. percre teljesen szétszakadt a pálya, a félidőben pedig a játékosok cigarettáztak.” Az biztos, hogy az országtól egye­lőre nem fog tudni elszakadni, és az utóbbi időben többször is meg­fordul majd ott. „Orményország­AZ EDDIGI ORSZÁGOK ÉS MÉRKŐZÉSEK Grúzia Dila Gori-lokomotiv Tbiliszi 0-2 Izland Breidablik—Valur 1-2 Feröer-szigetek HB-Skála 1-2 Norvégia Brann Bergen-Stabaek 5-0 Svédország Häcken-Hammarby 2-0 Finnország Mariehamn-Ilves 2-2 Észtország FCI Tallinn-Tartu Tammeka 2-1 Kazahsztán Taraz-Aktobe 1-1 Oroszország Ufa-Szpartak Moszkva 0-0 Fehéroroszország Vityebszk-Krumkacsi 2-2 Már megvan a két legközelebbi mérkőzés is: augusztus 2-án, szer­dán, Litvániában a Zalgiris Vilnius-Utenis mérkőzésre látogat el, majd augusztus 5-én, szombaton a lettországi Spartaks Jürmala- Riga FC rangadó következik. ból nem mehetek át közvedenül Azerbajdzsánba, mert technikailag még háborúban vannak egymással. Ezért közbe kell iktatnom egy grú- ziai be- és kiutazást. De hasonló a helyzet Örményország és Törökor­szág között is, akkor ismét Grúzián át vezet majd az utam.” 17 euró meccsenként Az 55footballnations.com weboldalon Walker nemcsak meccs-, hanem kulturális élményeiről is beszámol Járt olyan ismereden területen, mint az Aland-szigetek, Finnország egyeden svéd anyanyelvű területén. A helyi csapat az IFK Mariehamn tavaly októberben története során először megnyerte a finn bajnok­ságot, azaz-az aranyérem egy olyan tízezres településre került, amely az ország egyik autonóm tartományá­nak egyeden városkája. „Kíváncsi voltam a finnek Leicester Cityjére” —magyarázta Walker, akinek útját a 55footballnations.com portálon, il­letve a túra Facebook-oldalán lehet nyomon követni. „Az út elejét viszonylag könnyű volt megterveznem, mert először azokat a bajnokságokat keresem fel, ahol még tavasz-őszi rendszerben futballoznak Ezt követően jöhet­nek az olyan érdekes fiitballtörté- netek, mint a Mariehamn vagy az olaszoknál a Crotone, és végül, de nem utolsósorban a saját utazási érdeklődésemet is szeretném ki­elégíteni. A menetrend részét a lo­gisztika határozza meg, de a tervem Szórakoztató olvasmány lehet Ha szerencséje van, akkor az előre­látható körülményekkel képes kal­kulálni, de elképzelhető, hogy va­lami teljesen váradan miatt át kell írnia a programját. Úgy tervezte, hogy Írországban a Bray Wanderers mérkőzését nézi meg, de a legfris­sebb hírek szerint pénzügyi válság miatt veszélybe került a klub jövője. szerint elkerülném a fővárosokat, és inkább kisebb helyekre látogatnék el. Ezért szerettem volna eljumi Gori városába, amely Tbiliszitől 80 kilométerre fekszik. De pechemre a csapat stadionját éppen felújítják, így a Lokomotív elleni mérkőzést mégis a fővárosban rendezték, noha technikailag a Dila Gori volt a pá­lyaválasztó. A légkör nagyon bizarr volt, a 25 ezres létesítményben mindössze 200 néző gyűlt össze - a legtöbbjük a Lokomotiv-játékosok barátaiból és családtagjaikból került Nagyon élvezem a mérkő­zéseket, mert a látott stílus nem hasonlított a korábban átéltekhez. „Egy kollégám azt mondta, nem szeremé, ha csak a szépre emlé­keznék, tessék megírnom minden negatív élményt. Szerinte így még szórakoztatóbb lesz olvasni” — mondta, reménykedve abban, hogy lesz olyan kiadó, amelyet felcsigáz majd a leendő mű. Mindenesetre folyamatosan fotóz és jegyzetel, bár a feröeri meccsen egy rossz lövés majdnem eltalálta a maga melletti székre helyezett gépét. Hogy mi a pozitív és a negatív, az persze teljesen szubjektív. Megle­pődve tapasztalta, hogy Izlandon a mérkőzések légköre családi jelle­gű, az emberek családostól járnak a meccsekre, mindenki együtt énekel, majd utána irány az első kocsma. „Beszélgettem a Stjarnan Izlandon nem a szurkolók rivalizálása okoz fejtörést, hanem annak hiánya ki. A meccs ráadásul ingyenes volt, mert a Dila vezetése kiszámolta, hogy többe kerülne a jegyeket ki­nyomtatni, mint amennyi bevételre szert tehetnének.” Ennél jobb hírt nem is közölhet­tek volna Walkerrel, aki elmondá­sa szerint ádagosan 17 eurót szán egy-egy mérkőzésre. „Kellenek is az olcsóbb helyek, mert a Premier League-ben biztosan túllépem ezt a limitet” - mondta, hozzátéve, egyelőre hazai úti célt nem válasz­tott még, de nagyon szimpatikus lenne számára egy Huddersfield-, Brighton- vagy Bournemouth- meccs. „Ezt a pénzügyi szigort nem csupán a jegyáraknál kell alkalmaznom, Izlandon három egymást követő napon is tésztát et­tem, mert nem engedhettem meg magamnak az éttermet.” csapatának egyik szurkolójával, aki azt mondta, hogy a legjobb csa­patok szurkolói azon igyekeznek, hogy legyen már végre rivalizálás a táborok között. Érdekes ezt látni, hiszen Európa legtöbb országában éppen azon munkálkodnak, hogy az ellenségeskedést megszüntes­sék. Norvégiában például a Brann Bergen kemény magjának állandó állóhelye van, de olyan kedvesek voltak, hogy meghívtak maguk közé. Nem sérthettem meg őket, hogy állva maradok, miközben azt kántálták, üljön le mindenki, aki gyűlöli a Rosenborgot.” Nyári programjai között még nem szerepel az NB I és a Fortuna Liga, de ha tartja magát az elképzelése­ihez, akkor nem budapesti vagy pozsonyi pályán ül a lelátóra. Pincési László

Next

/
Thumbnails
Contents