Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-30 / 200. szám, szerda

www.ujszo.com I 2017. augusztus 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Szent Mihály túlárazva Hanyagság, lustaság, alkalmatlanság? Ugyan MARIÁN LEŠKO fc E gyelőre nagyobb vissz­hang nélkül jelent meg a médiában a Közbeszer­zési Hivatal (LTVO) ál­lásfoglalása az új pozsonyi elit kór­ház felszerelésére és berendezésére kiírt állami pályázatról. A hivatal je­lentése megerősítette, hogy a bel­ügyminisztériumhoz tartozó Szent Mihály Kórházban a szokásos mó­don zajlott le a közbeszerzés. Vagyis úgy, mint száz meg száz másik eset­ben, megint jóval drágábban vásá­roltak be az adófizetők pénzén. Az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány tavaly hónapokon át ha- sonlítgatott, elemzett, hogy kiszá­molja, effektiven használták-e fel adóinkat a kórház felszerelése során. Az alapítvány egyik munkatársa, Martin Turček a 900 vásárlási tétel­ből 89-et vizsgált meg, de ezek teszik ki a teljes megrendelés 37 százalékát. Kiderült: valamennyi túlárazott volt. Hogy ez hogy történhetett meg, teljesen nyilvánvaló. A kórház min­dent egyetlen cégtől vásárolt, a pa­doktól kezdve a klímaberendezésen át a számítógépekig, mivel a belügy­minisztérium a,kórház teljes felsze­relésére” írta ki a pályázatot. A kórház vezérigazgatója, Marián Križko erre nemes egyszerűséggel azt nyilatkozta, hogy az alapítvány „le akaija járatni a kórházat”. Érdekes volt látni, milyen villám­gyorsan politikai védelem alá vonták a kórházigazgatót. Robert Kaliňák belügyminiszter egyetlen másodper­cig sem próbálta színlelni, hogy esetleg azt tenné, ami ilyenkor a fel­adata. Semmi bizonytalankodás: még csak azt sem mondta, hogy hát az alapítvány állításai elég súlyosak, nem lehet mellettük szó nélkül el­menni, ezért megnézik a dolgot. Azt sem mondta, hogy csak később tud nyilatkozni az ügyben, miután felelős miniszterként alaposan kivizsgáltatta a közpénzek felhasználását. Nem, Kaliňák azonnal kész válasszal állt elő - mint mindig. Kijelentette, hogy az elemzés „egy pamflet, és az ala­pítvány a politizálás mezejére lépett”. Kaliňák mindig így tett, amikor arról kellett döntenie, hogy a közpénzeket fogja-e védeni vagy a saját emberét. Robert Fico kormányfő persze azonnal megerősítette ebben a dön­tésében, ő meg azt mondta, hogy az „államfőhöz közeli alapítvány csak úgy, minden nélkül” tette közzé a je­lentést, és nem ellenőrizett le semmit. Most állást foglalt ehhez a Közbe­szerzési Hivatal - és az alapítványt igazolta. Jelentése szerint a közbe­szerzés során a kórház megsértette a törvényt és a gazdasági versenyre vonatkozó előírásokat, mivel min­dent egy cégtől vásárolt. Peter Kunder, a Fair-play Szövet­ség elemzője elejétől fogva állította, hogy a versenypályázatot a törvény szerint (is) több részre kellett volna bontani, hogy több pályázó jelent­kezhessen. Es feltette a kérdést, hogy vajon miért nem így történt. Talán hanyagság, szakmai alkalmatlanság, esetleg lustaság miatt? Vagy esetleg szándékosan? Abból ítélve, hogy milyen gyorsan kiállt a belügyminiszter és a kor­mányfő a kórházigazgató mellett, világos, hogy szó sincs itt hanyag­ságról, szakmai alkalmatlanságról, a lustaság meg egyáltalán nem jöhet szóba. A szerző a Trend hetilap kommentátora (Cartoon izer) Fico - hasznos idióta az EU magjában GÁLZSOLT T artozzunk mindenáron az EU magjához! Ennek első gya­korlati eredménye, hogy Fico és kormánya a francia nemzeti érdeket képviseli a szlovák (és V4-es) érdekekkel meg az uniós alapelvekkel szemben. Jól kezdődik.,. A Smer és kormányai elmerülnek a korrupció mocsarában, az alter­natíva nélkülinek és a stabilitás zálogának meghirdetett harmadik Fico- kabinetről kiderült, hogy egy belső válságokkal küzdő, csak a konc mi­att összezáró tákolmány (hogy Fico egyik kedvenc kifejezésével él­jünk). Közben a szélsőségesek elleni gát is lyukas, több helyen ömlik be rajta a víz (Kotleba feljövőben). Összeül hát a Smer PR-csapata, és - mint mindig - a belső használat­ra készült felmérések fölött töprengve azon tanakodik, mi legyen a kommunikációs stratégia. Mert elvek, értékek és ideológiák már rég nincsenek, csak a hatalom (és ezen keresztül a megdézsmálható köz­pénzek) megtartására irányuló igyekezet - ezért kell a gyakran változó mediális csomagolás. Feltűnik, hogy az Európai Unió támogatottsága még mindig nagyon magas. Megvan hát az új mantra - Fico folyton ezt szajkózza: Szlovákiának a formálódó uniós maghoz kell tartoznia, mindenáron. Miért? Mert jobb a magban, mint a periférián, az első li­gában, mint a másodikban, az A csoportban, mint a B-ben. Akkor kérdezzük meg még egyszer: miért is? A fent idézett frázis- puffogtatások ugyanis nem érvek, csak jó hasonlatok, és kétségtelen, hogy Fico megint elég jól tolja a kommunikációs fővonalat. Persze ez megint csak arra szolgál, hogy visszakanyarodjon az ennek a kor­mánynak nincs alternatívája szlogenhez. Mert aki kormányt akar buk­tatni, az veszélyezteti az uniós magot, például Kotleba és Sulik (ezzel a fasiszták egyből összemoshatok a demokratikus ellenzékkel). Minden józan erőnek a magba kell igyekeznie, ez meg a Smer nélkül nem megy, ergo a Smer-kormánynak nincs alternatívája... Ez a lényeg, a többi nem fontos. Például, hogy uniós mag bizonyos értelemben már most is létezik, Szlovákia benne van, mert tagja Schengennek és az euróövezetnek. Vagy, hogy fogalmunk sincs, mi­lyen lesz a formálódó új mag, és hogy lesz-e egyáltalán, meg hogy akamak-e majd ott minket. Fico egy biankó csekket akar velünk alá­íratni, fogadjuk el előre, hogy ott leszünk, bárhogyan is fog az kinézni. Tényleg? Akkor is, ha adóharmonizációt akarnak majd? Vagy nyugati szociális standardokat? Fico a múlt héten elugrott Salzburgba és cseh kollégájával dobva a visegrádi együttműködést, leült tárgyalni az újdonsült francia elnökkel, meg az osztrák kancellárral. És Macron előtt mindenben kapitulált, feladta a szlovák nemzeti érdeket, előre támogatásáról biztosítva a francia elnököt a „szociális dömpinggel” szembeni küzdelmében. Az uniós alapelvekkel szemben! Merthogy gyakorlatilag abba menne bele, hogy az úgynevezett ki­küldött munkások Franciaországban (meg máshol Nyugaton) csak az ottani, az adott ágazatban kialkudott bérek és feltételek mellett dolgoz­hatnának. Tehát nem elég, hogy a nagyon magas helyi minimálbér (például a francia havi 1480 euró) fölött kapjanak, hanem még maga­sabbat, a kollektív szerződésekben meghatározottat. Ez ugyan jól hangzik, de a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem éri meg a keleti cé­geknek munkást küldeni Nyugatra. Macron tehát megvédené tőlük a francia munkaerőpiacot (otthon jó pontokat szerezve), Fico meg meg- védené a hazai munkásokat attól, hogy Nyugatra mehessenek dolgozni! És mindezt grátisz, cserébe a semmiért, illetve azért, hogy behízelegje magát a „magba”. Ezért még menekülteket is hajlandó volt befogadni (persze csak dekára annyit, hogy ne induljon Szlovákia ellen is kötele- zettségszegési eljárás). Szóval látszik, a „mag” immár fontos prioritás, és az egész nem is kezdődhetett volna rosszabbul. Jöjjön vissza ötven év múlva! VERES ISTVÁN D igitális apokalipszisbe rohanó világunkban va­lódi megkönnyebbülés időnként szembesülni bizonyos egyházi körökből érkező reakciókkal, melyek az adott prob­léma frappáns és egy csapásra törté­nő megoldása mellett, azon mintegy túlmutatva, életvezetési és egyéb szempontból is okítják néprétegein­ket. Jövök én itt a bankos-telefonál- gatós panaszaimmal, hogy elfelejte­nek visszahívni, meg nem azt csi­nálják, amire kérem őket, holott a fontosság és a segítség látszatát akaiják kelteni. Erre itt van valami, ami mellett az én úgynevezett prob­lémám akkorának tűnik, mint felhő­karcoló mellett a radír. Az öt éve kényszemyugdíjazott nagyszombati érsek, Róbert Bezák kibökte, hogy végre történt valami az ügyében Rómában. Pontosabban a Vatikánban, ahol elmondása szerint februárban foglalkozott az ügyével az érsekek tanácsa. És úgy döntött, hogy Bezák ügyét ötven évre lezárja. Ez tehát az öt éve várt fejlemény: az elődje korrupciógyanús ügyleteit vizsgáló, majd magyarázat nélkül kényszemyugdíjazott Bezák meg­tudta, hogy panasza, mellyel még Ferenc pápánál is próbálkozott, kle­rikális hibemáció áldozata lett. Rá­került az ötvenéves pecsét. 107 éve­sen mehetek vissza kérdezősködni, mi a helyzet, van-e, remélhető-e újabb erőlelépés-morfondírozott. A szimpatikus exérsek addig is hittant fog tanítani egy kétnyelvű pozsonyi iskolában. Mert hát igaz, hogy 57 éves, de érez még magában némi szuflát, és bár visszautasított jó pár munkaajánlatot, misézni nyilváno­san nem misézhet. Úgy gondolta, hasznossá teszi magát, méghozzá abban az ágazatban, amelyikben már bizonyított. Csak most nem a hierar­chia csúcsán, mint püspök vagy ér­sek, hanem mint egyszerű hitoktató. Sok diák azt sem tudja, ki ő, és jól is van ez így, mesélte egy interjúban. Ez eddig ideális történet egy film forgatókönyvéhez. Egyébként meg talán eljön az idő, hogy Bezák köz­életi szerepet vállal. Hiszen ahogy látjuk, az utóbbi években a radikali- zálódás és a vele karöltve járó szisz- tematikus, felvállalt elhülyülés mint választói magatartás, nem lelt még ellenfélre. Nem hat rá sem a lexikális tudáson alapuló, sem a logikai érve­lés, így gyakorlatilag semmi a ha­gyományos elitek arzenáljából. A patetikus-ezoterikus instant böl­csességek vehetik csak fel az ilyen tanokkal a versenyt, hiszen a válasz­tók közt egyre több lesz a digitális agymosott, akikre érvekkel biztosan nem, de érzelmekkel talán még lehet hatni. Bezák (még) hiteles ember, erkölcsi és társadalmi kérdésekben talán többet tudna mondani nekünk, mint a jelenleg kínálatban levő poli­tikusok nagy része. Hogy nem köz­gazdász vagy mérnök? Hát a mi­niszterek többségének sincs sokszor fogalma az alájuk rendelt szakterü­letről. Persze Bezák nem az a mi­niszter típus, inkább államfőnek va­ló. Dolga felől ráér, következő hiva­talos teendője, mint kiderült, csak 2067-ben lesz, addig talán elindul valamelyik államfőválasztáson. Mindenesetre a gyere vissza 50 év múlva, ez egy nagyon jó beszólás, alkalmazni fogom, ha legközelebb hívnak a bankból. Megmondom, hívjanak 50 év múlva. A menjél már a francba szófordulat legtapintato­sabb változata, amit eddig hallottam. És hát, ha belegondolunk, Bezák járhatott volna rosszabbul is. Nyil­ván voltak a Vatikán eddigi történe­tében olyanok is szép számmal, aki­ket száz-kétszáz éves várakozási idővel küldtek haza. Szóval csak semmi kapkodás.

Next

/
Thumbnails
Contents