Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-19 / 192. szám, szombat
20| SPORT 2017. augusztus 19. | www.ujszo.com Partiban van a Partizánnal a Videoton A Videoton biztató eredménytért el a visszavágóra nézve (Nso-feivétei) Gól nélküli döntetlennel végződött a Partizán Beograd és a Videoton összecsapása a labdarúgó Európa Ligaselejtező playoffjának első mérkőzésén, ezzel a magyar csapat megőrizte esélyét a csoportkörbe jutásra. Pátkai ziccere kimaradt A zárt kapuk mögött játszott mérkőzés (csak száz vendégdrukker láthatta a helyszínen a találkozót) izgalmasan indult a mérkőzés, ugyanis előbb a Partizánnak volt egy kapufája, majd a Videoton is gólt szerezhetett volna. Ezt követően viszont sokkal óvatosabbá vált a játék, a kapuk alig forogtak veszélyben, mindössze Djurdjevics- nek volt egy olyan lövése, amely épphogy célt tévesztett. Az első félidő derekán sokat töredezett a játék, a szünet előtti percekben viszont a Videoton futballozott veszélyesebben, gólt azonban nem sikerült szereznie. A folytatásban ismét mindkét gárda a biztonságra törekedett, egyik sem vállalt komolyabb kockázatot. A hajrában sem változott a játék képe, úgy tűnt, mindkét félnek megfelel a döntetlen, az utolsó pillanatokban mégis nyerhetett volna a magyar bajnoki ezüstérmes, de a szer- bek kapusa nagy bravúrral védte Pátkai Máté közeli lövését. Meglepetés nélkül „Rengeteget írtak erről a mérkőzésről amiatt, hogy a Partizán a volt edzője és játékosai ellen lépett pályára, pedig nem először történt ilyen a fútballtörténelemben - nyilatkozta a lefújás után Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője. - Aztán a meccs sajnos nem hozta azt a szintet, mint amilyen felfokozott volt a várakozás. Nem vagyok elégedett a játékkal, de nekünk összesen hét hiányzónk volt, hiszen a meccs alatt is elveszítettük sérülés miatt három labdarúgónkat. Ennek ellenére fiatal csapatunknak volt esélye a végén a győzelemre is. Ezzel elégedett vagyok, azonban nyerni szerettem volna.” Nikolics hozzátette, azt is bánja, hogy megszakadt a Videotonnak az a sorozata, hogy mindegyik mérkőzésén gólt szerez, és figyelmeztetett, a 0:0 azt jelenti, Felcsúton, a visszavágón minden elölről kezdődik, mintha ezt a meccset le sem játszották volna. „A párharc első felvonásán egyik együttes sem tudta meglepni a másikat, most pedig még jobban ismerik egymást a játékosok, vagyis a második találkozón nüanszok döntenek a továbbjutásról” - vélekedett kollégája, a Partizán kispadján ülő Miroszlav Djukics. Nézők nélkül unalmas Danko Lazovics több évet lehúzott a Partizánban, de most ellenfélként tért vissza egykori csapatához. „Nagyon kemény volt számomra a Partizán ellen pályára lépni. Profiként persze mindig az aktuális ellenféllel szemben kell a legjobbat nyújtani, de ez ezúttal különösen nehéz volt - mondta a csatár. - Nézők nélkül futballozni mindenkinek nagyon unalmas. Sokkal jobb lett volna szurkolók előtt játszani, persze különösen a Partizánnak. Ami az eredményt illeti, ötven-ötven százalék esélye van mindkét csapatnak a továbbjutásra.” Statikai problémák A visszavágóra jövő csütörtökön, Felcsúton kerül sor, már biztos, hogy telt ház lesz, minden jegy elkelt. A párharc győztese az EL csoportkörébe jut, ha a Videoton lépne tovább, a csoportmeccseket Budapesten a Groupama Arénában játszaná. Az biztos, hogy a székesfehérváriak még jó ideig nem használhatják a saját stadionjukat, mert kiderült, hogy az átépítés alatt álló Sóstói Stadionban a 11 évvel ezelőtt épített főlelátót is le kell bontani, mivel statikailag nem biztonságos. A létesítmény így az eredeti tervekkel ellentétben nem 2018 januárjára, hanem júniusára fog elkészülni. (MTI, nso) SPORTATV-BEN Szombat 8.00 - EUROSPORT 1: Kantoni snookertoma 10.15 - ČT SPORT: Trinec-Olym- pia Praha cseh II. ligása futballmérkőzés 10.25 - SPÍLER TV: Motorsport, Superbike-vb, Németország, super- pole 10.30 - EUROSPORT 2: Motorsport, Superbike-vb, Németország, időmérő 10.40 - DIGISPORT 1 (magyar): Autósport, FIA F3, Zandvoort, 1. futam 11.05 - NOVA SPORT 2: Melbournes dartstoma 11.20 - SPÍLER TV: Motorsport, Supersport-vb, Németország, su- perpole 13.00 - EUROSPORT 1: Motorsport, Superbike-vb, Németország, 1. futam 13.15 - DIGISPORT 2 (szlovák): Sheffield-Bamsley labdarúgó Championship-mérkőzés 13.25 - DIGISPORT 1 (magyar): Extrém sport, UCI BMX Freestyle World Cup 13.30 - DIGISPORT 3 (szlovák), DIGISPORT 2 (magyar): Kilmar- nock-Celtic skót bajnoki futballmérkőzés 13.30 - DIGISPORT 1 (szlovák), SPÍLER TV: Swansea City-Manchester United labdarúgó Premier League-mérkőzés 14.00 - EUROSPORT 1: Kerékpáros Tour de l'avenir, 2. szakasz 14.55 - DIGISPORT 1 (magyar): Extrém sport, UCI BMX Freestyle World Cup 15.10 - M4 SPORT: Magyaror- szág-Izland felkészülési férfi- kosárlabdamérkőzés 15.15-SPORT M: Lósport, futam 15.30 - EUROSPORT 2: Wolfs- burg-Borussia Dortmund labdarúgó Bundesliga-mérközés 16.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Liverpool-Crystal Palace labdarúgó Premier League-mérkőzés 16.30 - ARENA SPORT 1: Szpar- tak Moszkva-Lokomotiv Moszkva orosz bajnoki focimérkőzés 17.00 - SPORT 1 (cseh), DIGISPORT 3 (magyar): Lyon-Bordeaux francia bajnoki focimeccs 17.15 - M4 SPORT: Kisvárda- Gyirmót NB Il-es labdarúgómérkőzés 17.15 — SPORT M: Lósport, futam 17.30 - EUROSPORT 1: Kerékpár, Vuelta a Espana, 1. szakasz 18.00 - SPORT 2 (cseh), DIGISPORT 1 (magyar): Juventus- Cagliari labdarúgó Serie A- mérkőzés 18.00 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Celta Vigo- Real Sociedad labdarúgó La Ligamérkőzés 18.00 - DIGISPORT 4, DIGISPORT 2 (magyar): Cincinnati női tenisztorna 18.15 - STV 2: Tmava-Slovan labdarúgó Fortuna Liga-mérkőzés 18.30 - EUROSPORT 2: Schalke 04-RB Leipzig labdarúgó Bun- desliga-mérkőzés 18.30 - ARENA SPORT 1: Sun- derland-Leeds labdarúgó Championship-mérkőzés 18.30 - DIGISPORT 1 (szlovák), SPÍLER TV: Stoke City-Arsenal labdarúgó Premier League- mérkőzés 19.20 - ČT SPORT: Mladá Bo- leslav-Liberec cseh bajnoki focimeccs 20.00 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Cincinnati férfitenisztorna 20.00 - DIGISPORT 3 (magyar): Nice-Guingamp francia bajnoki futballmérkőzés 20.15 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Girona-At- lético Madrid Sociedad labdarúgó La Liga-mérkőzés 20.30 - M4 SPORT: Újpest-Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgómérkőzés 20.45 - SPORT 2 (cseh), DIGISPORT 1 (magyar): Verona-Na- poli labdarúgó Serie A-mérkőzés 22.00 - DIGISPORT 3 (magyar): Extrém sport, FIRS Roller Freestyle Park World Cup 22.15 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): FC Sevilla- Espanyol labdarúgó La Ligamérkőzés 22.30 - DIGISPORT 4, DIGISPORT 2 (magyar): Cincinnati női tenisztorna 23.40 - DIGISPORT 3 (magyar): Extrém sport, BMX Freestyle Fiat Pro 1.00 (vasárnap) - DIGISPORT 2 (szlovák), DIGISPORT 1 (magyar): Cincinnati férfitenisztoma 1.00 (vasárnap) - DIGISPORT 4, DIGISPORT 2 (magyar): Cincinnati női tenisztorna Vasárnap 5.55 - SPÍLER TV: Autósport, Su- percars, Sdyney, futam 8.00 - EUROSPORT 1: Kantoni snookertoma 8.30 - EUROSPORT 2: Universiade, Tajpej 10.00 - EUROSPORT 2: Universiade, Tajpej 11.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Autósport, F3, Zandvoort, 2. futam 11.05 - NOVA SPORT 2: Melboumei-i dartstoma 11.25 - SPÍLER TV: Motorsport, Supersport-vb, Németország, futam 11.30 - EUROSPORT 1: Motorsport, Supersport-vb, Németország, fútam 12.30 - ARENA SPORT 1: Excel- sior-Feyenoord holland bajnoki focimeccs 12.55 - SPÍLER TV: Motorsport, Superbike-vb, Németország, futam 13.00 - SPORT M: Lósport, fútam 13.00 - EUROSPORT 1: Motorsport, Superbike-vb, Németország, fútam 13.45 - M4 SPORT: Magyar- ország-Izland felkészülési férfi- kosárlabdamérkőzés 14.30 - DIGISPORT 2 (magyar): Anderlecht-St. Truiden belga bajnoki focimeccs 14.30 - ARENA SPORT 1: Groningen-Aj ax holland bajnoki focimeccs 14.30 - DIGISPORT 1 (szlovák), SPÍLER TV: Huddersfield Town- Newcastle United labdarúgó Premier League-mérkőzés 15.00 - EUROSPORT 1: Kerékpár, Vuelta a Espana, 2. szakasz 15.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Lille-Caen francia bajnoki focimeccs 15.15-SPORTM: Lósport, fútam' 15.30-EUROSPORT 2: Freiburg- Eintracht Frankfúrt labdarúgó Bundesliga-mérközés 16.00 - DIGISPORT 4, ČT SPORT, DIGISPORT 3 (magyar): Atlétikai Gyémánt Liga, Birmingham 16.45 - ARENA SPORT 1: Breda-Eindhoven holland bajnoki focimeccs 17.00 - DIGISPORT 1 (szlovák), SPÍLER TV: Tottenham-Chelsea labdarúgó Premier League- mérkőzés 17.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Marseille-Angers francia bajnoki focimeccs 17.15 —SPORT M: Lósport, fútam 18.00 - ARENA SPORT 1, DIGISPORT 3 (magyar): Kortrijk-Club Brugge belga bajnoki focimeccs 18.10 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Athletic Bilbao-Getafe labdarúgó La Ligamérkőzés 18.00 - EUROSPORT 2: Mön- chengladbach-Köln labdarúgó Bundesliga-mérközés 18.00 - SPORT 1 (cseh), DIGISPORT 1 (magyar): Atalanta-AS Roma labdarúgó Serie A-mérkőzés 18.10 - ČT SPORT: Táborsko- Pfíbram cseh II. ligás focimérkőzés 18.30 - M4 SPORT, 213 TV: DAC-Žilina labdarúgó Fortuna Liga-mérkőzés 19.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Extrém sport, UCI BMX Freestyle Park World Cup 20.00 - DIGISPORT 4, DIGISPORT 1 (magyar): Cincinnati női tenisztorna, döntő 20.15 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): FC Barcelona-Betis Sevilla labdarúgó La Liga-mérkőzés 20.15 - EUROSPORT 1: Francia- ország-Spanyolország női U19-es labdarúgó-Eb, döntő 20.45 - SPORT 1 (cseh), DIGISPORT 2 (magyar): Inte- mazionale-Fiorentina labdarúgó Serie A-mérkőzés 21.00 - SPORT 2 (cseh), DIGISPORT 3 (magyar): Paris SG- Toulouse francia bajnoki focimeccs 22.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), DIGISPORT 1 (magyar): Cincinnati férfitenisztoma, döntő 22.15 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Deportivo La Coruna-Real Madrid labdarúgó La Liga-mérkőzés 22.55 - DIGISPORT 2 (magyar): Autósport, IndyCar, Pocono