Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-18 / 191. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. augusztus 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Szégyen? Irigység? Vannak, akik még az álmainkat is irigylik újságban megkérdeztek embereket, hogy hol nyaraltak. Azt mondja egy hölgy, hogy elvitte az unokáját a tengerhez, és már most sajnálja a gyereket, amiért majd szeptemberben szégyenkeznie kell az iskolában, hogy ő csak Horvátországba jutott el. Mert a sok sznob szülő mindenféle messzi tengerekhez cipeli a gyerekét, akinek meg nem telik rá, annak szégyenkeznie kell. Pedig azok szégyellhetnék magukat, akik „törökbe” meg ki tudja hova mászkálnak. A szóéiban mind elmentünk Bulgáriába, mondja, mert egyenlőség volt, és senkinek sem kellett szégyenkeznie. Tessék?! Többször újraolvastam ezt a nyilatkozatot, hogy jól értem-e. Igen, tudom, hogy vannak rongyrázó, vagy ahogyan én hívom, látszatemberek. Mindig is voltak. Ig- noráljuk őket! Aki versenyezni akar velük, az ugyanolyan rongyrázó, mint ők. De nem gondolom, hogy mindenki, aki Horvátországnál messzebb megy, az rongyrázásból teszi (arról nem is beszélve, hogy annak, aki sehova sem megy, a közeli tenger is rongyrázásnak tűnhet, akkor meg ugye, a nyilatkozó is rongyrázó). De miért kellene szégyenkeznie annak, aki a becsületes munkával megkeresett és nem elherdált pénzéből otthon vagy külföldön nyaralást biztosít magának és a családjának? Az irigy emberek miatt? És miért szégyenkezik az unoka? Lehet, hogy épp az irigy nagyi ébreszti fel benne ezt az érzést? S az sem igaz, hogy a szóéiban mindenki Bulgáriába járt nyaralni. Akkor is volt, aki többet keresett, akkor is voltak társadalmi egyenlőtlenségek. Aki azt állítja, hogy nem, annak agyára jótékony homály borult, vagy szándékosan nem akar emlékezni. Vagy még nem élt abban az időben. Az én szüleim például sosem voltak tengernél. Én kilencedikben először. Több osztálytársam minden évben járt, de nekünk, akik a nagyinál, vagy otthon vagy a Balatonnál, vagy egy üzemi üdülőben vagy táborban töltöttük a szünidőt, eszünkbe nem jutott szégyenkezni. Mi az élményeinkkel voltunk feltöltődve, azoknak örültünk, azokat meséltük egymásnak. Igaz, volt egy lány, aki mindenkire irigykedett. Még rám is, aki pedig a nyár egy részét otthon töltöttem, a kertben, könyvvel a kezemben. Emlékszem, hogy elsárgult, amikor mesélni kezdtem, hogy én Patagóniában jártam, meg az indiánok földjén, meg a Holdon és a tenger alatt. Na, akkor rájött, hogy ez talán nem lehetett igazi kirándulás, és rögtön megnyugodott. Nem is volt igazi, hiszen én a fantázia útjait jártam Bőrharisnyával, Grant kapitány gyermekeivel, Nemo kapitánnyal és a többiekkel. De arra már akkor rájöttem, hogy vannak, akik a nem megfogható dolgokra is irigykednek. A képzeletre, az álmokra. Mások örömeire. Rossz lehet így élni. Nekik. A többieknek meg gondtalan nyara(lás)t kívánok! / KÖSZÖNÖM ANÖREJ \ DANKÓNAK, AZSNS-NEK, KÖSZÖNÖM A CSALÁDOMNAK. ÉS KÖSZÖNÖM AZ EU-NAK V AZ UNIÓS PÉNZEKET! y Plavčan tegnap azt hitte, az Oscar-dfj-átadáson van, és majdnem mindenkinek majdnem mindent megköszönt (Cartoon izer) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF És mi van az oktatási reformmal? A mostani koalíciós marakodásnak gyerekeink a legnagyobb vesztesei. Ebben a hangzavarban ugyanis háttérbe szorult a beharangozott oktatási reform, egyelőre csupán a téziseiről indult szakmai vita. Miron Zelina joggal figyelmeztet, hogy ez már a negyedik nekirugaszkodás. A neves szakértő szerint az előző három tervezetben is voltak életrevaló elképzelések, csak éppen hiányzott a politikai akarat és az idő. A rendszerváltás óta eltelt huszonnyolc év alatt Peter Plavčan éppen a huszadik miniszter, aki ebben a bársonyszékben ücsörgött. Más országokhoz képest még mindig kevés pénz jut az oktatásügyre. A legutóbbi PISA-felmérés, amelyen a világ minden tájáról 72 ország 540 ezer, 15 éves diákja vett részt, a szlovákiai diákok az utolsók között végeztek. A posztszocialista országok közül csupán a lengyelek és az észtek kerültek a legjobbak közé. Mindkét országban már évekkel ezelőtt nekiláttak az elavult oktatási rendszer megreformálásához, amit Szlovákia sem halogathat tovább. Első lépésként végre nem pártkatonát, hanem szaktekintélyt kell oktatásügyi miniszterré kinevezni, akinek idő és hátszél kell a gyökeres változásokhoz. Minden más esetben folytatódik oktatásügyünk tragikus leépülése. Kizárni a gyűlölködést Államalapító királyunkra emlékezünk. Okulásként érdemes legalább röpke történelmi visszapillantást tenni. A keresztény elemekből fokozatosan nemzeti ünneppé nemesedett napot évekig legfeljebb lélekben lehetett felidézni. A Horthy-rezsim a Szent István-i Magyarország visszaállításának ábrándját állította előtérbe. Rákosiék és Kádárék meg az új kenyér és a népköztársaság alkotmányának kiemelésével iparkodtak elvonni a figyelmet a lényegről. Nyolc éve a Fico-kormány tiltotta meg Sólyom László magyar államfőnek, hogy részt vegyen a komáromi Szent István-szobor felavatásán. Ma minden dél-szlovákiai magyar közösség háborítatlanul ünnepelhet. Csak tőlünk függ. Ahogy Böjté Csaba és más tiszta szívű személyiségek lehántották aNemzet Kenyere kezdeményezésről a zavaró cafrangokat, és a Kárpát-medencei magyarság adományából az árva gyerekeket és szegény családokat segítik. Legalább ezekben a napokban kiűzhetnénk magukból a különféle előítéleteket. Mert nem ellenség az, akinek más az értékrendje, esetleg másként látja a világot. Legfeljebb politikai vetélytárs lehet, ám csak a választások, a sárdobolások nélküli kampány idején. Különben ő is ember és magyar, ugyanannak a nemzeti közösségnek a tagja. Ezt az értékrendet sugallják az Intelmek is, amelyeket nem elegendő csak idézgetni. Viselkednünk is ennek szellemében kellene. Az elhallgatott Fábry Zoltán „Közel százesztendős kisebbségi sorsunk állandó velejárója az idealizálás, mitizálás, illetve deheroizálás”. Máté László nemrég Jászón, a Mécs László Szabadegyetemen fejtette ki időszerű gondolatait. A kassai magyarságjeles képviselője szomorú példaként Fábry Zoltánt hozta fel, aki most nem tartozik a felkapott személyiségek közé. Pedig a cseh és szlovák értelmiségieknek címzett, A vádlott megszólalt című vád- és védőbeszéde kitörölhetetlen kordokumentum, miként főleg a fasizmus és a bolsevizmus rokon vonásait elemző tanulmánya is megkerülhetetlen. A fanyalgók szerint a letűnt rezsim kegyence volt, holott majdnem minden cikkét cenzúrázták. Máté László nem hallgatja el azokat az ideológiai és politikai ellentéteket, amelyek Esterházy János és Fábry Zoltán között feszültek. Mégis az utóbbi minden tőle telhetőt megtett a mártír politikus életének megmentéséért. Öröm az ürömben, hogy a Csemadok - amelyet Fábry végrendeletében az örökösének tett meg - nem fordult el szellemi hagyatékától. Társadalmi és kulturális szövetségünk többet tehetne a Fórum Kisebbségtudományi Intézet népszerűsítése érdekében is, amely elfogulatlanul tárja fel a (cseh)szlovákiai jeles magyar személyiségek életművét. Értékeikkel és tévedéseikkel együtt. Csak így kerülhetjük el a mitizálást és a deheroizálást, amely főleg a hordószónokok kedvenc eszköze. Egy ékezet piaci értéke KOLLAI ISTVÁN I oralky: aligha van olyan ember Szlovákiában, aki e nevet nem ismeri. Az országban az egyik legnépszerűbb nápolyi, és az utóbbi években a külföldi piacokat is próbálja meghódítani, ehhez viszont megváltoztatták nevét: Magyarországon például Moments néven kapható. Ennek az eredetileg csehszlovák nápolyinak a sorsa tipikus posztkommunista gazdasági történet. A szocialista hiánygazdaságban nagy népszerűségnek örvendő márkának a rendszerváltáskor nemcsak a gazdasági átmenettel, visszaeséssel és piacnyitással járó nehézségeket kellett túlélnie, hanem Csehszlovákia szétválását is: az országgal együtt a gyár is kettészakadt, a cseh Opavia és a Szered városában működő üzemre. Végül mindkét gyár megkapta a jogot, hogy Horalky névvel saját nápolyit készítsen. Á szlovák Horalky aztán túlélte a rendszerváltás nehéz éveit, és a kétezres évektől a külpiacokat is megpróbálta célba venni, a nápolyi megjelent Lengyelországban és Magyar- országon. Igen ám, de egy idő után jobbnak tartotta a cégvezetés, ha a külföldre szánt termékek nem Horalky névvel jelennek meg. Lengyelországban a brandet lengyelesí- tették, Góralki lett a csokis ostya neve; Magyarországon az angol Mo- mentsre cserélték a régi nevet. Egy szlovák termék akkor tud sikeres lenni Magyarországon, ha angol neve van? A Horalky-, pontosabban Moments-készítők szerint igen. A döntést bizonyára piackutatás és belső felmérések is megelőzték, így nyilván nem légből kapott stratégiáról van Szó. De ha egyszeri fogyasztóként megyünk körbe a boltokban, akkor is azt látjuk: a középeurópai termékek kerülik a magyar, szláv, netalán román nyelv használatát. Aminek hátterében az áll, hogy ezen nyelvek nemzetközi presztízse sajnos gyenge, még Közép-Európán belül is. A közép-európai vásárlóknak idegenül hangzik, nehezebben megjegyezhető a szomszéd ország nyelve, mint az angol, spanyol, francia, olasz szó. A termékek külsőségeiben („brandingjében”) erős angolszász, illetve nyugat-európai dominancia érvényesül. A legbiztosabban akkor járnak el a cégek, ha a boltba kerülő árujuknak angol nevet választanak, de a spanyol, francia, olasz nevek is jól csengenek. így például a felsőkategóriás lengyel „Vistula” öltönyök Lengyelország nagy folyójárói lettek elnevezve, de annak angol nevét használva. (A lengyelek számára Wisla a folyó becsületes neve.) A szlovákiai plázák- ban található Alain Delon öltönymárka is igazából egy szlovák céget és szlovák terméket takar, bár ez lényegében sehonnan nem derül ki, szlogenje alapján pedig kifejezetten francia cégnek gondolhatnánk: „francia sárm a szlovák férfiaknak”. Végül a Magyországon híresneves Pöttyös Túró Rudi is jobbnak látta, ha ékezetek nélkül próbálja meghódítani a világot, Dots (jelentése „pöttyök”) néven. Állítólag a vásárlók közötti felmérések azt mutatták ki, hogy sokan valamilyen török csokinak gondolják a túró rudit, a nevéből is csak annyit tudtak megjegyezni, hogy tele van ö betűkkel. Pedig ékezet, aposztróf és egyéb sajátos nyelvi megoldások nem csak a közép-európai nyelvek használatát nehezítik a külföldinek. Hogy kell például kiejteni a „Cőte d'Or” csokoládék nevét? A francia nyelv presztízse megengedi, hogy ezt a kérdést akár maguk a fogyasztóik se tudják megválaszolni. Ilyen nemzetközi presztízse és ismertsége a közép-európai nyelveknek nincs, így az a faramuci helyzet áll elő, hogy az egyébként nemzetközi színvonalú lengyel, szlovák, magyar termékeket ma nem lengyelként, szlovákként, magyarként próbáljuk eladni. LAMPL ZSUZSANNA
