Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-18 / 191. szám, péntek

2 | KÖZÉLET 2017. augusztus 18.1 www.ujszo.com Paška a Pride miatt bojkottálná a Hidat LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Kisebb konfliktust okozott a Híd ós az SNS között, hogy a Híd által jelölt ombudsman, Mária Patakyová jelezte, holnap részt vesz a pozsonyi Pride-on, a meleg büszkeség menetén. A Pride ügyében Boris Kollár is az SNS oldalán áll, ráadásul hamis fotóval próbálta alátámasztani homofóbiáját. „Na ezt már nem, Béla” - kezdi tegnap hajnalban írt bejegyzését Ja­roslav Paška, az SNS első alelnöke. A felháborodását az váltotta ki, hogy Mária Patakyová, a Híd jelöltje, idén februárban megválasztott ombus- man kedden kiposztolta a Facebook közösségi portálon, hogy részt vesz a szombati meleg büszkeség mene­tén. Szerinte a Híd félrevezette az SNS-t, amikor februárban úgy mu­tatták be jelöltjüket, hogy „rendes, korrekt, megfontolt, keresztény be­állítottságú hölgy, akinek fontos az igazságosság, a családi értékek stb.”. Paška szerint Patakyová megsérti a koalíciós megállapodást, amely szerint a pártok jelöltjei „nem fog­nak megnyitni ellentmondásos té­mákat”, habár az ombudsmannak a pártoktól és a kormánytól is függet­lenül kell végeznie munkáját. Azt is hozzáteszi, hogy a későbbiekben nehezen találnak olyan képviselőket Eljövök. Mária Patakyová ombudsman a Facebookon üzent a felvonulóknak (Forrás: Facebook) •/ m > • < wmm _ \ iW ■ az SNS-lfakcióban, akik támogatni fogják a Híd jelöltjeit bármilyen funkcióba. Mentális szint Bugár Béla szerint ez nem az SNS és a Híd közti konfliktus, a nemzeti párti politikus bejegyzése csak saját mentális szintjét tükrözi. „Nem tud­ja megérteni, hogy az ombudsman­nak minden állampolgárjogát véde­nie kell, függetlenül attól, hogy me­leg vagy heteroszexuális. Ha ezt nem érti, az az ő problémája - mondta la­punknak Bugár. - Paškának voltak már ilyen kijelentései, nem kell ve­lük foglalkozni. Komolyabb lenne a helyzet, ha az SNS elnöke is így gondolná. Én beszéltem ma (tegnap - szerk. megj.) is Dankóval, meg sem említette ezt.” Európai értékek „Meggyőződésem, hogy Szlová­kia az értékrendjét tekintve Európá­ba tartozik, ezért védenie kellene minden pár alap szabadságjogait, ahogyan ezt teszi az Európai Unió több mint húsz tagállama - írja Facebook-bejegyzésében Patakyo­vá. - Ha osztjuk az alapjogok vé­delmén és tiszteletben tartásán ala­puló európai értékrendet, akkor ter­mészetesen szavatolni kell az azo­nos nemű párok jogainak elismeré­sét és védelmét is.” A bejegyzését azzal fejezi be, hogy „#PRlDEm”, vagyis ott lesz szombaton, Pozsony­ban a Hviezdoslav téren. Kollár hazugsága A melegfelvonulás nemcsak az SNS-nek, hanem Boris Kollárnak, a Sme rodina vezetőjének az-ellenke- zését is kiváltotta. Ő is a Faceboo­kon írta meg véleményét, amit azon­ban egy hamis fényképpel támasz­tott alá. „Szivárványos felvonulás! Tolerancia eziránt? Soha! Ok inté­zetbe valók, nem az utcára!” — írta egy kép alá, ami szerinte az idei, prá­gai felvonuláson készült és szado- mazo szerelésbe öltözött embereket mutat. Az Omediach.com blog sze­rint a képpel csak az a gond, hogy nem Prágában készült, hanem 2015- ben keringett francia nyelvű webol­dalakon. Kollár ugyan később kija­vította posztját, megírta, hogy a kép nem a prágai Pride-on készült, de a képet nem távolította el. Egész héten Pride A szombati felvonulás egy egész hetes rendezvénysorozat befejezése. Sőt, az első akció, egy kiállítás meg­nyitója már augusztus 10-én volt, de a sűrűbb program ezen a héten kez­dődött. A szervezők filmvetítésekkel, színházi előadásokkal, beszélgeté­sekkel vezették fel a hétvégi felvo­nulást. Ugyan nem várható akkora tömeg, mint Budapesten vagy Prágá­ban, de a Facebookon 1600-an jelez­ték részvételüket, további négyezren érdeklődtek a délután egykor kezdő­dő rendezvény iránt. Az akciót Ivó Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere is támogatta videóüzenetében. Oktatás: bizonytalan a reform sorsa (Gabriel Kuchta felvétele) RÖVIDEN Panaszkodnak az áramszolgáltatóra Pozsony. A Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató (VSE) tisztes­ségtelen módszerekkel próbálja magához láncolni az ügyfeleit - állítja Peter Duríš, a fogyasztói jogokat és jogállamiságot védő európai intézet, az EICP elnöke, aki szerint emiatt tavaly fo­gyasztók tucatjai fordultak hoz­zájuk. „A VSE mindent megtesz azért, hogy megtartsa domináns szerepét a régió áramellátásában, azzal riogatva az ügyfeleket, hogy az alternatív áramszolgál­tatók nem biztonságosak” - tette hozzá Duriš, aki azzal sem ért egyet, hogy a VSE a polgármes­terekkel együttműködve figyel­mezteti a lakosságot az alternatív áramszolgáltatók veszélyeire. Ďuriš szerint ezért az Árszabá­lyozási Hivatalhoz (URSO) és a Szlovák Kereskedelmi Felügye­lethez (SOI) fordultak, hogy vizsgálják felül a domináns áramszolgáltató lépéseit, és ha törvénysértést állapítanak meg, akkor szabják ki rá az ennek megfelelő büntetést. (TASR, mi) Korábban kezdenék a duális képzést Pozsony. Az üzletláncok szeret­nék elérni, hogy jóval több diák részesülhessen a gazdagabb szak­mai gyakorlatot nyújtó duális képzésben. „Az érvényes szabá­lyok szerint a dákoknak jelenleg már az általános iskolában el kell dönteniük, hogy olyan szakon folytatják-e tanulmányaikat, amely duális képzést nyújt. Többségük azonban nem rendel­kezik az ehhez szükséges infor­mációkkal” - figyelmeztet Marcel Blaščák, a legnagyobb szlovákiai üzletláncokat - Billa, DM Droge­rie Markt, Kaufland, Lidi, Metro, Tesco - tömörítő Modem Keres­kedelem Szövetségének (SAMO) a képviselője. A SAMO ezért azt javasolja, a hogy a diákok még a középiskola második évfolyamá­ban is átléphessenek a duális kép­zést nyújtó szakokra úgy, hogy ne kelljen megismételniük az első évfolyamot. (TASR) Grosso az ellenzék jelöltje Nyitrán Nyitra. Közös jelöltet állított az őszi megyei választásokra Nyitra megyében az SaS, az OLaNÓ, a KDH, aNova, a Šanca és az OKS. A pártok megyei elöljárói aláírták a koalíciós szerződést, melynek értelmében Ján Greššo, a nyitrai Andrej Bagar Színház volt igaz­gatója, jelenlegi megyei képvi­selő lesz közös jelöltjük a megyei választásokon Nyitrán. Greššo már 2005-ben is indult a megye­főnöki posztért, akkor Milan Be­lica legyőzte. „Örülünk, hogy Nyitra megyében sikerült az el­lenzéknek megtalálnia a közös utat. A megye legnagyobb prob­lémái közé még mindig a rossz, széttört úthálózat tartozik. Gon­dolni kell a szociális otthonok számának növelésére, valamint arra, hogy az otthonokban nyúj­tott szolgáltatások minőségén je­lentősen tudjunk javítani” - nyi­latkozta az SaS kerületi főnöke, Radoslav Pavelka. A pártok a vá­lasztások után haj landók mások­kal is tárgyalni, egyedül a Smerrel és Marian Kotleba pártjával való együttműködést zárták ki. (SITA) IBOS EMESE Peter Plavčan tárcavezető távozásával a közoktatási reform valódi elindítása, a pedagógusbérek emeléséről szélé memorandum aláírása és az alacsony létszámú iskolák normatívájának meghatározása kerülhet ve­szélybe, illetve tarthat a tervezettnél hosszabb ideig. Pozsony. A kormány tavasszal módosította ugyan az oktatási intéz­mények finanszírozásáról szóló tör­vényeket, de a diákok után járó nor­matívát nem. A tárca azt ígérte, hogy az alacsony létszámú iskolák anyagi helyzetét kormányrendeletben sza­bályozza. Érre azért van szükség, mert eltö­rölték a minimális osztálylétszámot, és ahhoz, hogy az alacsony létszámú, illetve kisiskolák ne küzdjenek anyagi gondokkal, emelni kellene a diákok után járó fejpénzt. A jelenlegi normatíva összege a 250 fős és ennél magasabb létszámú iskolák számára ideális. A rendeletet Plavčan au­gusztus végére ígérte. „A vonatkozó kormányrendelet módosításáról rö­videsen elkezdődnek az egyezteté­sek. Azt szeretnénk, hogy a rendelet január elsejével hatályba lépjen. Plavčan miniszter úr távozása hozhat némi változást, de az új tárcavezetőt tájékoztatni fogjuk, és egyelőre sem­mi sem veszélyezteti a korábbi ter­veket” - mondta Peter Krajňák, a Híd oktatási államtitkára. Krajňák szerint két lehetőség jöhet számításba, az egyik, hogy a kom­penzációs támogatást kiteijesztik az alacsonyabb létszámú iskolákra is. „A másik lehetőség, hogy stratégiai döntést hozunk, és támogatás járna a Plavčan köszönetét mondott és távozott Kiss Beáta is, aki szerint az oktatás­ügyi minisztérium körül kialakult helyzet veszélyezteti az egész ágaza­tot. „Én egyáltalán nem bánnám, ha nem a Szlovák Nemzeti Párt kezében maradna a minisztérium” - mondta Kiss Beáta, aki szerint egyelőre sok a kérdőjel és minden bizonytalan. Béremelés kérdésekkel Peter Plavčannak a pedagógusbé­rek emelését sem sikerült befejez­nie. A kormány elfogadta ugyan az évi 6%-kal történő emelést, de ugyanakkor ultimátumot adott a legnagyobb szakszervezetnek a vo­natkozó memorandum aláírására. Erre máig nem került sor. Pavol On- dek lapunknak megerősítette, hogy csak az augusztus 30-ra összehívott szakszervezeti tanács ülésén dől el, hogy aláírják-e a memorandumot, amely alapján 2020-ig nem állhat­nak elő újabb követelésekkel és nem is sztrájkolhatnak. nemzetiségi iskoláknak. De egyelőre még minden nyitott” - magyarázta Peter Krajňák. Az államtitkár egyéb­ként teljesen zökkenőmentes mi­niszterváltással számol. A magyarok óvatosak Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Kiss Beáta, az MKP oktatásügyért felelős szakpolitikusa kevésbé opti­mista. Jókai Tibor szerint a minisz­terváltás visszaveti az oktatásügyet, mert az új miniszter valószínűleg új elképzelésekkel és új apparátussal érkezik a tárcához, ezért megtorpan­nak a folyó ügyek. „Én bizonytalan­nak tartom a reform folytatását, a kor­mányrendé let kidolgozását, mert több hónap el fog telni, amíg az új minisz­ter elkezdi a valódi munkát” - véli Jó­kai Tibor, aki szerint a kormányren­delet a magyar tannyelvű iskolák fenntartásának szempontjából na­gyon fontos. Hasonlóan vélekedik

Next

/
Thumbnails
Contents