Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-17 / 190. szám, csütörtök
WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO@UJSZO.COM A zzal kezdeném ismét, hogy míg az elmúlt év a tavaszi lefagyás éve volt, az idei a nagy melegek és a szárazság éveként válik emlékezetessé. Ez sajnos fő tényezővé válhat a hozamot illetően. Júliusban még 107 liter vízhiányról szá-. moltam be, ám ez augusztus elejéig 113 literre emelkedett - az átlagos csapadékmeny- nyiség július végével 317 mm, az ez évi valóság azonban csupán 204 mm volt. JÓL TERMŐ KEDVENCEK Szamóca (eper): Jó termést a 2-3 esetleg 4 éves tövek hoztak, amennyiben rendszeresen tudtunk öntözni. A szamócát az egész vegetációs időszak alatt gondozni kell, ne hagyjuk begyomosodni, időnként most is öntözzük. ■ Málna (himper): Növényünk nagyon vízigényes, mert sekélyen gyökerezik. Térségünkben volt július 10- én egy komolyabb, 26 mm- es eső, ennek köszönhetjük a jó termést. Ha még nem tettük meg, most mielőbb kimetéljük a letermett növényeket, majd pedig megszórjuk a közét érett trágyával (komposzttal) vagy NPK ipari trágyával, így készülve a második termésre. Most A NYÁR VÉGE FELÉ Júliusi számunkban a nálunk termeszthető és termesztett gyümölcsökről olvashattak, most részben ezek hozamáról és az időszerű tennivalókról lesz szó. azok a növények teremnek majd, amelyek tavasszal bújtak elő. Lesznek még har-. madik generációs hajtások is - ezek áttelelnek, és jövőre hoznak majd termést. • Ribiszke (fekete, piros, fehér), jósta, köszméte: Évente megbízható termést adnak, ami sokáig elvan a bokron. Július végén szedtem le az utolsó gyümölcsök, amit a mélyhűtőben tárolunk. Ha a bokrok sok gyökérhajtást hoztak, és ezeket év közben nem távolítottuk el, még most is megtehetjük. Hagyjunk belőle 2-3 ágat. ■ Tövis nélküli szeder: Idén, mivel az érés idején nem volt eső, és a szürke- penész-fertőzés elmaradt, a szeder jó termést hozott. Bizonyára itt is van mit metszeni, mert azoknak az erős hajtásoknak, amelyek még nem teremtek, hosszú indáik vannak. Ezeket kell 25-30 cm-esre lerövidíteni. FÁTÓL FÁIG Cseresznye: Általában bő termést adott, ám a végén a monília és a szürkepenész jelentkezett rajtuk. A júliusi számban is írtam már, hogy mivel csak a termés egy részét szedjük le és használjuk fel, érdemes a fák magasságát és tere- bélyességét csökkenteni, kordában tartani. Kajszi- vagy sárgabarack: Ennyire még nem voltak megrakodva terméssel a fáim, de mivel a kajszinál nem végzünk gyümölcsleválogatást, és a fa nem használta ki a természetes hullás lehetőségét, a barackok aránylag aprók maradtak. A bő termés másik oka, hogy tavaly a fák nem teremtek. Őszibarack: Az előbb leírtak az őszibarackra is érvényesek. Mivel aránylag öregek a fáim, hiába támogattam fel őket, néhány oldalág letörött. Almák: Érdekességként megemlítem, hogy van egy nyári sárga üvegalma fajtám, aminek a fáról levéve nincs jó íze, sokkal zamatosabb az a néhány, ami éjszakánként, reggelre lepottyan a fáról. Augusztus másik fele és az egész szeptember fő gyümölcsünk, a téli alma szüretének ideje. Augusztus közepétől számítva téli almánk még 30-40 napig az ágon marad; száraz időben adjunk vizet a fáknak. Af almamolyfogó feromon- csapdám augusztus első napjaiban éjszakánként 9-10 hímet fogott be. Tehát itt van a második generáció. Kedvező feltételek esetén nem ritka, hogy még a harmadik is férgesít. Permetezzünk betegségek ellen, és ne feledjünk a permetbe Florasin calcium plust adni szeplősödés ellen. Magyar folyóiratok Bellist javasolnak; azt írják róla, hogy tárolási betegségek ellen akár egy héttel a szüret előtt is alkalmazható. Ne siessük el a szüretet, főleg ha nincs megfelelő tárolónk. Az alma tárolása: Ha nagyobb télialma-terméssel számolunk, és van korábban érő fajtánk is, már szeptember elején készítsük elő a tárolónkat. A leszedett alma ne maradjon éjszakára a fa alatt. Ha az elmúlt években megjelent almafáinkon a monilia fruktigena betegség, bárcsak a csonthéjasokra javasolják, használjuk az egyetlen lehetséges szert, a Signumot. Mechanikusan is védekezhetünk ellene, ha a fáról leszedjük, lepiszkáljuk a megtámadott termést, a fa alól pedig felszedjük a potyogást. ■ Körte: A körte fő ká- rosítója a körtelevélbol- ha, de más betegségekre is fogékony, melyek ellen folyamatosan védeni kell - a körtetulajdonosok elnézését kérem, hogy ezzel a gyümölccsel bővebben nem foglalkozom. Ettől eltekintve az almáról írtak rá is érvényesek. Belucz JAnos GYÜMÖLCSKERTÉSZ MÉRNÖK A szamóca 3^5 éves kultúra. A telepítés évében még keveset terem, s ha a negyedik-ötödik évében is meghagyjuk, termése már bizonytalanabb és kevesebb lesz. Ezért azt tanácsolom, hogy a régi ágyás felszámolása előtti őszön telepítsünk új növényeket. 1. Készítsünk palántát! Ha egészséges, jó fajtájú az A szamóca telepítése állományunk, akkor ebből is beiskolázhatunk töveket, de szerezhetünk szomszédtól, baráttól is. A legegyszerűbb viszont az, ha a nekünk megfelelő fajtájú palántát a szaküzletben vesszük meg. 2. Készítsük elő a talajt! Legjobb elővetemények a hüvelyesek lennének. Már most el kell látni a talajt vízzel, hogy művelhető legyen, majd következik a trágyázás, a szántás, a talaj elművelése. Legjobb volna érett istállótrágyát, komposztot beszántani, mindezek híján a gazdaboltokban vásárolhatunk zsákos szervesanyag-pótlót (Veget) is. Ipari trágyákból használjuk a nyomelemeket is tartalmazó Slovceri- tet, Cereritet; a Cristalon erre a célra nem felel meg. Délen a telepítést szeptember első felére időzítsük, a középső és a keleti régiókban már augusztus végén elvégezhetjük. (ej) ^ KERTésUDVAR 2017. augusztus