Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-14 / 187. szám, hétfő
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2017. augusztus 14. I 3 A filmek fele magyar nyelvű Egy év alatt közel 55 ezer nézőt vonzott a komáromi mozi (A szerző felvétele) V. KRASZNICA MELITTA Ingyenes vetítóssel ünnepeli első születésnapját a Tátra mozi. Közel egy évtizedes kihagyás után tavaly augusztus 16-án nyílt meg ismét a mozi Komáromban, és az egyéves évfordulót ingyenes filmvetítéssel ünnepük. Reggel 9 órától késő estig 6 filmet láthat a közönség, és egyéb meglepetésekkel is készülnek. Az évfordulóra elkészül az a kis játszópark is, amelyet a mozival szemben, egy eddig üresen álló területen alakítanak ki. „Az elmúlt egy év egyértelműen bizonyítja, hogy a komáromiak igény lik ezt a szolgáltatást - mondta lapunknak Ryšavý Boldizsár tulajdonos. - Az egytermes mozik kategóriájában országos szinten sikerült az első három közé kerülnünk.” A siker bizonyára annak is köszönhető, hogy sok forgalmazóval vannak kapcsolatban, a filmek valamivel több mint fele magyar szinkronnal vagy felirattal fut. A nézőtér kialakításánál nagyon figyeltek a kényelemre, a 160 férőhelyes nézőteret egyedi tervezésű, kényelmes, üdítőtartókkal felszerelt, egy- és kétszemélyes fotelokkal rendezték be, az első sorba pedig 5 darab kétszemélyes ágyat helyeztek. Az igazgató néhány adatot is elárult: egy év alatt több mint 1250 filmet vetítettek, amelyekre közel 55 ezer néző váltott jegyet, nemcsak Komáromból, hanem a tágabb régióból is egyre többen érkeznek. A legnépszerűbb a Gru 3 animációs mese volt (2024 nézővel), a filmek közül pedig A sötét ötven árnyalata (1871 nézővel). Ősszel érkezik a komáromi Tátra moziba a Magyarországon nagy közönségsikerrel futó Kincsem romantikus kalandfilm, amelyre megszerezték a szlovákiai és csehországi kizárólagos forgalmazási jogát. Uj buszmegálló a vasútállomásnál M J Az utasok a vasútállomás előtt szállhatnának fel az autóbuszra (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Újabb parkolóhelyeket terveznek az egykori dohánygyár közelében. Tágasabb parkolót, korszerű autóbusz-megállót és várótermet építenek Érsekújvárban a vasútállomás közelében. A járási székhelyre érkezők így a vasútállomásnál szállhatnak fel az autóbuszra. Az Arriva Nové Zámky Részvény- társaság kérésére kiadták az építési engedélyt, mely összhangban van a városrendezési tervvel. Évek óta komoly gondot okoz a parkolás az állomásra érkezőnek. Ezt a problémát úgy oldanák meg, hogy az egykori dohánygyármelletti területen nyitnak új, hetvenhat férőhelyes parkolót. A modem buszmegállón tizennégy felszállóhely, négy leszállóhely és öt állóhely lesz az érkező tömegközlekedésijárműveknek. A vasútállomás és a postahivatal közelében további huszonhárom parkolóhelyet jelölnek ki. A beruházó az egyszintes autóbusz- megálló és a váróterem melletti területet parkosítani szeretné, és kerítést emelnek a vasúti sínek, valamint az új létesítmény közé. Az utasok a Milan Rastislav Štefánik utca felől közelíthetik meg az autóbusz-megállót, a közlekedést biztonságosabbá teszik azzal, hogy korszerűsítik a kereszteződést és a megvilágítást. A tervek szerint új jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyet építenek. FACEBOOKOS KÉRDÉSÜNK Mit szól a kormányválsághoz? Szétesik a koalíció? Gaál László: Nem. De azért valamire jó ez a cécó. Újból láthatjuk, mekkora idióták irányítják ezt az országot. (A saját zsebük tömése a leg- fennköltebb princípium náluk.) Sajnos, az ellenzék is hasonlókból áll. Sárai Márta: Szerintem Danko ura- imék már most is visszakoztak. Ha jól belegondolnak, előrehozott választással nem jutnak előbbre, sőt! Ez csak fellobbanó gyertyaláng volt. Štefan Hérics: Ez csak mese habbal... Valamivel el kell terelni a figyelmet az iskolaügyi sikkasztásról, így gyorsan válságot kreálunk... és ha épp nem ez az oka, akkor Danko úr kevesli a tortából ráeső részt, így kizsarolja a magasabb összeget. Fördős Ferenc: Ha egy ilyen botránysorozat után megmarad ez a kormány, akkor rajtunk fog röhögni egész Európa. Legyen a háttérben színjáték vagy komoly elhatározás, mindegy. Ez egy bohócok által vezetett bohócok országa. Takács Erika: Kormányválság? Az nincs. Csak a kapitány szeretne többet az aktuális bohóc szerepéért. Kiss Hilda: Talán. Lehet, színjáték az egész. Ebben az országban semmin nem lehet csodálkozni! Gáspár Pathó Kati: A bohóckodás, a bilivihar nem kormányválság. A hiszti se az. A megszerzett hatalmat nem teszik kockára. Kalocsai Mária: Bár adná az a ma- gasságos! De mindegy, ki ül ott. Hoffer Zoltán: Meglepett, s hogy szétesik-e a koalíció, nem valószínű, sok alternatíva nincs. Lovász Zoli: Nagyon szánalmas volt eddig is ez a hármas. De hogy ennyire hamar szétesnek, ez bonusz. Stugel László: Nem. Mennyi tartásdíjra számíthatok? Egyedülálló anya vagyok, lányom tizennégy hónapos. Az édesapjával nem házasodtunk össze. Miután tönkrement a kapcsolatunk, elköltözött tőlünk. Én a lányommal lakom családi házban, amely az én tulajdonomban van. Mennyi tartásdíjat kellene fizetnie a volt páromnak a közös gyermekünkre? Az ő havi keresete ötszáz euró, én pedig anyaságit és családi pótlékot kapok, ami kétszázharminc euró. Százhúsz eurós havi tartásdíj reális összeg lenne? Jogszabály nem határozza meg konkrétan a gyermek után fizetendő tartásdíj összegét. A 36/2005-ös családjogi törvény 62. paragrafusa néhány általános alapelvet fektet le, amelyek alkalmazásával az adott viszonyokhoz mérten megállapítható a tartásdíj összege. A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelembe kell venni a szülők képességeit, lehetőségeit, jövedelmi és vagyoni helyzetüket. Ezenfelül a gyermeknek joga van szülei életszínvonalához mérten élni. A gyermeket illető tartásdíj elsőbbséget élvez, ezért annak meghatározásánál nem kell tekintettel lenni a köteles szülő egyéb, nem létfontosságú kiadásaira (výdavky, ktoré nie je nutné vynaložiť). Ha azonban e szülőnek más gyermekiek) irányában is van tartási kötelezettsége, azokkal egy lapon kell számolni, hiszen egy gyermek jólétének megalapozása nem történhet a másik gyermek rovására. Megosztott szülői felügyeletnél - a gyermek váltott elhelyezése esetén —mérvadó az egyik-másik szülőnél töltött idő hossza. Ilyenkor nem feltétlenül kerül sor tartásdíjfizetésre. A gyermekek szükségletei is változók - általában minél nagyobbra nő, annál magasabbak a rá fordított kiadások is. Egy gyerek kimagasló tehetsége vagy speciális egészségi állapota / betegsége / nevelési igényei indokolhatják az átlagosnál magasabb költségeket is. A tartásdíj meghatározásánál a havi bér nem az egyetlen szempont. Bár lehet a köteles szülő fizetése alacsony, de ha képesítése és addigi karrierje egyjobban fizetett állás betöltését is lehetővé tenné, ezt is mérlegeli a bíróság a tartásdíj meghatározásánál. Ugyanúgy, ha nem dolgozik a köteles szülő, de jelentős vagyona, megtakarításai vannak, esetleg rendszertelenül jut extra kereseti lehetőséghez - mindez hatással van a tartásdíj mértékére. A gyermekét egyedül nevelő szülő jövedelmét és anyagi helyzetét is vizsgálja a bíróság. Emellett méltányolni kell azt is, hogy a gyermeket gondozó szülő nemcsak anyagilag biztosítja a gyermeke boldogulását, hanem ideje-ereje nagy részét is rá fordítja. A fenti szabályok és a mára kialakult társadalmi egyenlőtlenségek tükrében tehát a tartásdíj mértéke egy széles skálán mozog. Törvény csak azt a minimális összeget határozza meg, melyet VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL minden körülmények között fizetnie kell a köteles szülőnek - akkor is, ha pl. rokkantnyugdíjas vagy akár munkanélküli. Ez a kiskorúakra vonatkozó létminimum egy- harmada, ami jelenleg 27,13 euró- nak felel meg. Olvasónknak azt javaslom, számolja ki a kislányára fordított kiadásokat havi viszonylatban, azt vesse össze az apa anyagi lehetőségeivel, esetleg érdeklődjön ismeretségi körében, kismamás internetes fórumokon, mennyi tartásdíjat ítélt meg a bíróság más, hasonló helyzetben levő szülőknek, és mindezek ismeretében határozza meg a kislánya édesapjától elvárt tartásdíj összegét. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. Pénteken a Nemeshodosi Nagy Lakomán rendezték mega Felvidék Szépe döntőjét. Idén a királyflakarcsai Kurucz Klaudia fejére került a korona. Udvarhölgyeivé Rapács Grétát és Szvorák Lillát választották. A Felvidék Szépe versenyzői év elejétől készültek a megmérettetésre, amely idén a Nemeshodosi Nagy Lakoma nyitónapján zárult. A királynőválasztás mellett számos - például sport, bikini, tehetség - kategóriában hirdettek nyertest. (Fotó: kiikkout.sk)