Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-07 / 181. szám, hétfő

AUTÓ-MOTOR 181 2017. augusztus 7.1 www.ujszo.com A Ford Mustangot nem lehet megunni DEMECS PÉTER Vannak dolgok az ember életében, amiket egyszerűen nem lehet megunni. Számomra egy ilyen a Ford Mustang vezetése. Teljesen mindegy, hányszor ültem már benne, a volánja mögött mindig ugyanaz az izgalmas érzés lesz úrrá rajtam. A kabrió változat pedig egyenesen hab a tortán. Teljesen mindegy, hogy ország­úton, sztrádán vagy városban veze­tik, élmény ebben az autóban ülni. Igen, közel ötméteres hosszával ki­csit bajosabb lesz a parkolás a szűk városi parkolóhelyeken, ám ezt is meg lehet szokni. Az autóban né­gyen elférnek, bár behúzott tetőnél a magasabb termetű utasokat in­kább előre ültetném. Ahhoz képest, hogy sportautóról van szó, a Mus­tang aránylag praktikus. A hátsó ülésekre kényelmesen be tudnak szállni, a csomagtér is elég rako­dási teret kínál. Az első dolog, amit az autóba be­ülve észrevesznek, hogy az ülések nagyon kényelmesek; kárpitozásuk bőr, fűtő és hűtő funkcióval is ren­delkeznek. Egyetlen hátrányuk, hogy ha az autó tovább áll a napon, még behúzott tetőnél is nagyon fel- forrósodnak. Hallottam már véleményeket ar­ról, hogy az utastér, a műszerfal ki­alakítása nem a legvonzóbb, s hogy túl egyszerű, nekem viszont nagyon bejött. Igen, kicsit fordos, kicsit amerikai és egy kicsit retro, de ez a kombináció nagyon imádnivaló. A műanyag ráadásul nagyon jól tisz­títható - ezt főként az amerikaiak dí­jazhatják miután kilötyögtetik a kó­lát vagy kicsöpögtetik a hamburger­ből a kecsapot. Mindennél fontosabb viszont a motor és annak hangja. Nem isme­rek olyan embert, akinek legalább egyszer ne jutott volna eszébe, mi­lyen fantasztikus lenne vezetni az új Mustangot. A gyönyörűen hortyogó ötliteres nyolchengeres motor hang­jától garantált a libabőr. A több mint négyszáz lóerőnek köszönhetően nemcsak az erőforrás hangja, hanem a teljesítménye is nap mint nap örö­met okoz majd. A Mustang tökéle­tesen fekszik az úton, néha olyan ér­zésem volt, mintha szó szerint fejest akarna ugrani minden egyes kanyar­ba. Egyébként az élményhez elég csak nézni az autó előtt elterülő ha­talmas motorházat, olyan érzése van a látványtól az embernek, mintha egy anyahajót vezetne. Nyolchengeres Mustangot már vezettem, kabrió kivitelezésben vi­szont sokkal élvezetesebb. A tető aránylag gyorsan zárul és csukó­dik, a végén még manuálisan kell rögzíteni az utastérből egy kar el- fordításával. Az autó ráadásul na­gyon jól hangszigetelt, 140km/órás sebességnél sem lesz gondjuk. A motor a gázpedál legenyhébb letaposására is azonnal reagál, már csak manuális váltó kellene, egy ilyen autóba szerintem bűn auto­matát venni. Teljesen mindegy, mi­lyen sebességről akarnak gyorsulni (A szerző felvétele) és milyen erőteljesen, a gigantikus motor mindenre lehetőséget ad. Egyszerűen nem ismer lehetetlent. A legjobb pedig az, hogy a háztartás költségvetését sem fogja tönkre­tenni, ugyanis a fogyasztása több mint tűrhető. Én több mint ezer ki­lométert vezettem le vele a hétvé­gén és a műszerfal kijelzője 11,5 li­tert mutatott. Ez is igazolja, hogy a Mustang Convertible egyszerűen tökéletes autó, elfogadható áron. Csak kár, hogy a Szlovákiának el­különített darabok már elkeltek. a a ľ m 3 t n s « S « o ü . -ra z 3 i- a h ui a 9§&ü! & I3QN3U93IAI WiWfrifin.liiiiifrihi’ii MARCO® POLO VARSÓ Az ÚJ SZÓ ajánlja LAZIENKI-PARK: BAROKK POMPA A VÁROSBAN Gondotazas. Chopin-hangveisery es üávatikoUozas A FALAK MINT VETÍTŐVÁSZON Grafitiművcszel "archominfesn Naprakész információk, bárhová utazunk! Kalandok és élmények 24 órába sűrítve. Minden fejezet végén takarékos ajánlat: ötletek és javaslatok, hogyan érezzük jól magunkat kevés pénzből, és hová menjünk vásárolni. Új fejezetek: zene, klubok, művészet és építészet, kulturális élet és étkezési szokások, minden fontos esemény, dátum és cím! Hasznos internetoldalak, interaktív térképek, telefonszámok és e-mail-címek. Rendese m Az ajánlat 2017. augusztus 15-ig tart. MARCO® POLO MARCO® POLO Ha nagyon patetikus lennék, még azt is írhatnám, hogy szerelem első látásra

Next

/
Thumbnails
Contents