Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-05 / 180. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. augusztus 5. SZOMBATI VENDÉG I 9 Mezítláb a tarlón, apjával Jan Svérák: „Ez a filmem is az én választásom. Ezt sem megrendelésre készítettem, és ez is én vagyok..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Tiszta líra. Ezt állítja bemutatásra váró filmjéről Jan Svdrák Oscar-díjas prágai rendező. A Mezítláb a tarlón forgatókönyvót ugyanúgy az édesapjától, Zdenők Svéráktól kapta, mint az 1991-ben készült Általános iskolát, amely cselekményével a pár hét múlva startoló új alkotást követi. Apa és fia több éve dolgoznak már együtt. Közös munkájukat dicséri a Kolja és a Csereüvegek is. Előbbiért az Oscar-díj mellett Aranyglóbuszt és hat Cseh Oroszlánt is nyert, az Általános iskola pedig Oscar-jelölést kapott az Amerikai Filmakadémia tagjaitól. Jan Svérák mégsem tartozik a legtermékenyebb cseh filmrendezők közé. A Mezítláb a tarlón forgatókönyvével is sokáig bíbelődött, mondja. Nekem ez meglehetősen furcsának tűnik. Az édesapjával mégiscsak könnyebben dolgozik az ember, mint egy munkatársával. Őt naponta sürgetheti. Sürgettem én is, csak közben múltak a hónapok, az évek. Az évek? Tizenhárom esztendeje már, hogy apám kezembe adta a Mezítláb a tarlón első forgatókönyv-változatát. Azonnal beleszerettem. El is mondtam neki, hogy mit kellene még hozzátennie, elmélyítenie, de valahogy nem mert belevágni. Teregesse ki, mi zajlott a családban? Hányán fognak megsértődni? - tépelődött. Megértettem őt. Nagy a rokonság, sokan élnek még a történetek szereplői közül. Időbe telt, míg elrendezte magában a dolgokat. A könyv, benne ezzel a novellával, öt évvel ezelőtt meg is jelent, és sikerült úgy átdolgoznia a történetet, hogy miután bizonyos motívumokat szorosabbra fogott, egészen izgalmas drámai mű született, amely még jobban tetszett, mint a legelső változat. De mivel attól tartott, ha a könyv alapján egyedül írja meg a történetet, megint azt fogom csinálni, mint a Csereüvegeknél, hogy ki tudja, hányszor visszaadtam neki, újra és újra átírattam vele, azt mondta: egyedül nem hajlandó újrakezdeni a munkát, csináljuk meg együtt. Fogtam hát a kötetet, és mindent pontosan megbeszéltünk. Ha született egy új kép, egy beékelt jelenet, vagy plusz dialógokra volt szükségem, akkor azt természetesen vele írattam meg, hogy a kézjegye végig ott legyen a filmben. Onnantól számítva, hogy elkezdték filmre ültetni az irodalmi művet, mennyi időbe telt, míg elkészültek a forgatókönyvvel? Az már gyorsan ment. Kilenc hónap alatt a végére értünk. Eddig minden filmjének milliós nézőtábora volt Csehországban. A Mezítláb a tarlón, akárcsak az Általános iskola, az édesapja életéből merít. Ő az, aki kisgyerekként mezítláb szaladgált a mezőn, hiszen vidéken nőtt fel, ahol prágai fiúként később ön is gyakran megfordult. A nyarakat ugyanis mindig a nagyszüleinél töltötte. A saját gyerekkorából milyen filmet készítene? Én lakótelepen nőttem fel Prága Spofilov nevű negyedében. Sok mindent becsempésztem már a filmjeimbe azokból az évekből. A legtöbbet talán a Bubu visszatérbe. Élénk fantáziájú kissrác voltam, sokszor fura ötletekkel. Elképzeltem például, hogy mi lesz, ha egy éjjel oldalára fordul a házunk. Vagy ha megszökne tőlem a plüssmacim, és nélkülem vágna neki a világnak. így indult el Bubu... ... és kikötött egy szemétdombon. Ez a történet valóban gyakran megfordult a fejemben. Nem messze a lakótelepünktől volt ugyanis egy hatalmas szemétlerakó. Oda gyakran eljártam. A szemetesek munkája is nagyon tetszett. Ahogy kapaszkodva állnak a kocsin, és ürítik a kukákat. Azt mondta az előbb: tizenhárom évvel ezelőtt olvasta először a Mezítláb a tariónt. Tehát már akkor filmre vihette volna. Ha meg tudtam volna egyezni apámmal. De hiába könyörögtem neki, hogy rugaszkodjon el egy kigatás majd visszavisz gyerekkorom legszebb helyszínére, a nagyszüleim falujába. Mára viszont minden megváltozott arrafelé. Már az udvar is felismerhetetlen, ahol a nagypapám a méheivel és a nyulaival volt elfoglalva. Új helyszínt kellett keresnünk, de a díszlettervező építésznek még ott is volt dolga elég. „Igazítania” kellett a valóságon, hogy még hitelesebbnek tűnjön az egész. S bár nem ott forgattunk, ahol a nagyszüleim éltek, hanem pár kilométerrel odébb, az, amit a filmben látok, teljes mértékben fedi az emlékeimet. Amikor a kedvemért tyúkokkal, libákkal, nyulakkal és méhekkel népesítették be az udvart, ott láttam magamat ötévesen a kaptárok és a ketrecek között. Édesapja azt az iskolaigazgatót játssza az új filmben, akit az Általános iskolában Rudolf Hrušínský formált meg. Őt magát kisgyerekként viszont egy nyolcéves fiúcska, Alois Grec játssza. Egy gyerekszereplő kiválasztása mindig nehéz helyzet elé állítja a rendezőt, ön viszont, éppen az Általános iskola óta már ebben is gyakorlott. Az Általános iskolát friss diploreplővel, és mennyit kell aludnia. Vagyis csak napi öt órát, és legkésőbb este nyolcig. Ilyen feltételek mellett a Kolját ma már le sem forgathatnám. Ándrejjel még éjjel egykor is dolgoztunk a metróban. A Bu- buban egyébként az akkor kilencéves fiam játszott. Lehet, hogy egy idegen gyerekből rendezőként többet ki tudtam volna hozni, de apaként ennyire voltam képes. Nem akartam agyongyötörni a fiamat a kamera előtt. Alois Grec hogyan került képbe, majd az új filmjébe? Háromszáz gyerek közül választottam ki. Mindegyiküktől ugyanazt kértem a castingon: mondjon el egy viccet. Ha érti, amit mond, és a gyermeki varázsát is hozzá tudja tenni, akkor jól adja elő. Alois tekintetében végig ott ragyogott a szikra, én pedig egész idő alatt arra gondoltam, mi járhat a fejében. A kamera szerette őt, a néző imádni fogja. Eredetileg önmagát is „belelátta” a filmbe. Apám ötvenéves volt, amikor az Általános iskolában játszott, én most vagyok ötvenkettő, és még hasonlihipnotizálom a színészeket. Ha szomorú jelenet következik, már a forgatás szünetében lehangoló történeteket mesélek nekik. Ha viszont jókedvűeknek kell lenniük, akkor viccekkel vagy vidám sztorikkal szórakoztatom őket. A végén aztán én is olyan vagyok, mint ők. Lehangolt, ha lehangoltak, vidám, ha feldobottak. Tehát magamat is képes vagyok áthangolni. Én most másra kérem. Vegyük sorra az eddigi filmjeit, és mondja ki azonnal, ami elsőre eszébe jut. Általános iskola. Kezdő voltam. Keveset tudtam. Száguldás. A legfelszabadultabb forgatás. Akkumulátor 1. Tolom el magamtól. Pedig sokan szeretik. Kolja. Meglepetés. Nem az lett belőle, amit eredetileg terveztünk. Nagyra duzzadt egy kis történet. Sötétkék égbolt. Háború. Halálosan unalmas. Jan és Zdenék Svérák, a cseh film legendás alkotópárosa (Zuzana Mináčová felvétele) csit a valóságtól, ne ragaszkodjon mindig a tényékhez, nem tudtam rábeszélni. Erősen kötődött ahhoz, amit megélt, nem volt hajlandó drámát csöpögtetni bele. A könyvben már bátrabban fogalmazott. Főleg, ami a titokzatos nagybácsi alakját illeti, akit Oldrich Kaiser alakít. A forgatókönyvben aztán még erősebb színekben tűnik fel, de abban már az én kézjegyem is ott van. A novella és a film poétikája azonos, a film viszont drámaibb lett. A novella olyan, mint egy apró gyöngyökből fűzött nyaklánc, rövid, színes történetek sora. Egy filmnek más a szerkezete. Ott minden apró mozzanatnak bele kell simulnia egy nagy ívű történetbe. Ha tehát tizenhárom évvel ezelőtt nem születik meg a forgató- könyv első változata, akkor nincs a könyv, és nincs a film sem. Eleinte annak örültem, hogy a formás rendezőként forgattam, a filmbeli gyerekek szemében olyan lehettem, mint egy táborvezető. Tízéves gyerekekkel pedig már nem olyan nehéz a munka, ők már elég okosak. Értékelték, hogy egyenrangú félként kezeltük őket. Gondot ott inkább az jelentett, hogy háború utáni arcokra volt szükségünk, tehát kiéhezett, cingár alkatú, hiányos fogsorú gyerekekre. A Kolja nehezebb feladat elé állított. Ötéves kisfiút kerestünk, ráadásul orosz anyanyelvűt. De egy ötéves gyerkőc vagy akar játszani, vagy nem. Tehetséges, karizmatikus gyerekszínészre volt szükségünk, akiben már ott lakozik a showman, és tele van energiával. Moszkvában aztán megtaláltuk Andrej Halimont, aki mindenben megfelelt az elvárásainknak. A Bubu visszatér forgatásakor a szociális gondozó képviselője a kezembe nyomott egy papírt, amelyen pontosan meg volt adva, mennyit dolgozhatok a gyerekszetok is rá. Nyugodtan eljátszhattam volna a kisfiú apját. Ondrej Vetchý sajnos jobb színész, mint én, ezért neki adtam a szerepet. De én is feltűnők a vásznon egy pillanatra. Ott szaladgálok egy adóvevő készülékkel a kezemben. Édesapja vagy édesanyja beleszólt a szereposztásba? Mindent megbeszélek velük. Apám mint forgatókönyvíró a filmnek is az atyja. A rendező csak kuruzsló, aki filmre álmodja a kapott történetet. Én rendes fiú vagyok, aki lehetőséget ad az édesapjának, hogy a szereposztással kapcsolatban is elmondhassa az észrevételeit. Hallgatok rá. Mint az édesanyámra, aki a legtöbbször ott ül mellette. A színészvezetéssel kapcsolatban bizonyára van már egy speciális receptje. Közvetlenül a felvétel előtt megCsereüvegek. Rengeteg fájdalom. Apámmal, a forgatókönyv miatt. Bubu visszatér. Fejjel a falnak. Ki akartam próbálni valami olyat, ami addig távol állt tőlem. A három fivér. Aranytartalék volt a fiókomban. Mezítláb a tarlón. Szeretem, pedig május végéig, fél éven át, mindennap ezt néztem. Neheztelt is rám az édesapám, hogy elfordultam tőle. Elhitette magával, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Megfeledkezett róla, hogy a vágószobában fél éven át reggeltől esti őt néztem. -És még valami! Ez a filmem is az én választásom. Ezt sem megrendelésre készítettem, és ez is én vagyok. Az első kockától az utolsóig.
