Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-05 / 180. szám, szombat

VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com I 2017. augusztus 5. I 7 A legfontosabb dolog Mit keresnek az írók bányászlámpával a barlangban? N em tudom, mennyire kell magyarázni az író­tábor szó jelentését, úgyhogy két alternatívát kínálok. Az elsőt a beavatottaknak: az írótábor rendkívül hasznos mó­don eltöltött idő, pihenésnek tűnő munkával. A laikusoknak szánt magyarázat: Három-négy nap in­tenzív foglalkozás irodalommal. Előadások trendekről, jelenségek­ről, folyóiratokról vagy konkrét könyvekről, beszélgetések írókkal, munkamódszerek elemzése, vala­mint intenzív műhelymunka. Ez utóbbi nem esztergálást jelent egy műhelyben-bár így is fel lehet fogni a szövegekkel való pepecse­lést, a hozott anyag elemzését és kí­méletlen farigcsálását, csócsálását, a különböző szövegalkotási feladato­kat. Pályakezdők tanulhatnak kunsztokat tapasztalt íróktól, szer­kesztőktől, akik legtöbbször kis csoportokban foglalkoznak a fiata­lokkal. Hát ilyen rendezvényen vagyok most a festői Várhosszúréten. Három-négy napon át egy másik (párhuzamos?) valóságban lenni rendkívül egészséges dolog. A kör­nyezet hat az emberre - ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám: inspirativ. A csoport bátrabb tagjai például tegnap bar- langászkodtak, kúsztak-másztak a fold alatt, drótkötélen, hágcsókkal, keskeny üregeken át, sisakjukon bányászlámpával, szóval nekem az élménybeszámolóktól is klausztro- fóbiám lett. Viszont tudom, hogy az ember fejében írás közben a legvá­ratlanabb pillanatokban villan fel egy-egy érzés, hangulat, tapasztalás, amit aztán fel tud használni a szö­vegben. És minél többet lát, átél, ta­pasztal, annál kreatívabb lesz. Úgy­hogy kíváncsian várom, milyen szövegek születnek a barlangjáró kollégák műhelyében. A Fiatal írók tábora elnevezés szerencsére azokat sem riasztotta el, akik személyi igazolványuk alapján bajosan tartozhatnának ebbe a kate­góriába. A legfiatalabb résztvevő tizenöt éves, a legidősebb pedig a kortalan Grendel Lajos, aki ugyan hivatalosan nem vezet csoportot az irodalom mély barlangjába, de nyu­godtan oda lehet menni hozzá egy- egy saját szöveggel. Elolvassa, vé­leményt mond. Bárcsak lettek volna ilyen táborok, amikor én tizenöt éves voltam, sóhajtok irigykedve. Mert bizony sok felesleges kört megspóroltam volna magamnak, ha találok egy mentort, aki segít, kihúz, javít, stilizál. A Szlovákiai Magyar írók Társa­sága hosszú évek óta szervezi ezeket a táborokat, bárkijöhet, aki időben jelentkezik. A helyszín időről-időre változik, Várhosszúréten most va­gyunk először, de valószínűleg nem utoljára. Egy ideje már Magyaror­szágról is érkeztek írópalánták, szóval a jó hír gyorsan terjed. És-a lelkesedésből, a tanulni akarásból, a kíváncsiságból, a remek kérdések­ből azt érzem, amit a szürke hétköz­napokban csak nagyon ritkán: hogy az irodalom ma is fontos. Sőt, ez a legfontosabb. Egyetemnek látszó tárgyak BEKEZSOLT '■ ff dolga van annak, aki a szlovmagy közéletben eligazodni vágyó fiatal, vagy éppen újságíró szeretne lenni. Két új . I fl B oktatási intézmény is várja a jelentkezését. Az egyik egy Lengyelországban akkreditált magánfőiskola, a Warsaw Management Univesity Szlovákiába kihelyezett fiókjának mellékága (konzultációs munkahelye). Itt újságíróképzés indul. A másik az Esterhá­zy Akadémia, amely nem akkreditált intézményként, bár az egyetemi képzést formailag mímelve szeretné bevezetni diákjait a „szlovmagyoló- giába”. Ha jobban megnézzük őket, jó néhány kérdés felmerül. Egy jól működő iskolarendszer a társadalmi igényeket figyelembe véve működik. A szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás ilyen szempontból ed­dig is anomáliát jelentett, hiszen a munkahelyek számát és a munkaerőpiac igényeit figyelmen kívül hagyva ontja magából például a magyartanáro­kat. Nem tudom, végeztek-e piackutatást a szak indítása előtt, megvizsgál- ták-e, hogy a szlovmagy közegnek szüksége van-e ennyi újságíróra (értsd: eltart-e ennyi újságírót), azt is figyelembe véve, hogy a pozsonyi Comeni- us Egyetem magyar tanszékén már ötödik éve folyik szerkesztőképzés, mesterfokozatban is, kiváló tanárokkal. Az Esterházy Akadémia honlapján azt ígéri, „TOP szakemberek” ok­tatják majd a jelentkezőket. Mindezt Gubík Lászlónak, a Via Nova elnö­kének kell elhinnünk, hiszen csak az ő neve tűnik fel az Akadémia anya­gaiban, emellett pedig egyetlen név sem került nyilvánosságra a leendő tanárok közül. Minden bizonnyal fennakadna egy akkreditáláson az intéz­mény, ha az oktatott anyagot nézzük. A honlapján leírt témák közül az első „szemeszterben” tanulható „szlovmagyológia” értelmezhetetlen így ön­magában, leválasztva a szlovák és a magyar, de még inkább a világtörté­nelem eseményeiről. A második és harmadik „szemeszter” kínálata a po­litikatudomány, a retorika, a politikai kommunikáció, a jog és a diplomá­cia, illetve az újságírás-szerkesztés. A médiaszervezés, valamint az online média ilyen ideológiai környezetben való tálalása leginkább a marxizmus- leninizmus esti egyetemét juttathatja eszünkbe. Első látásra is nyilvánvaló, hogy a két intézmény létrejöttét inkább ideológiai, mint reális igények motiválták. Mintha Magyarország és a romániai után a szlovákiai ma­gyarság nemzeti propagandagépezetébe is kellene a zsír. Csakhogy ezek a fejlemények a szlovákiai magyar felsőoktatás jövőjére rossz hatással van­nak, és a szlovmagy politikai és kulturális elitnek az lenne fő feladata, jól felfogott érdeke, hogy védje a tudományosságot, egyeteme/fakultásai/tan- székei autonómiáját. Mindannyiunk számára hiteles kérdésként merülhet fel, hogy vajon mire megy a diák egy franchise főiskola által meghirdetett szakkal, amelynek akkreditálásáról nem érhető el információ az interne­ten, illetve egy akkreditáció nélküli Akadémiával. Hogy vajon a meglévő tanszékeket, fakultásokat és egyetemet mennyire gyengítik ezek az új in­tézmények - ne feledjük, kvótarendszer van, a tanszékek fejpénzt kapnak minden diák után. Hogy vajon mennyire lesz negatív hatással a tudomá­nyosságra ez az irány (és hagyjuk az értékközpontú paradigmaváltásra való homályos és álságos utalásokat). Stb. Talán hasonló helyzetben mondta Charles Bukowski, hogy „a tudás bi­zonytalansága hasonló a nem tudás bizonyosságához”. FIGYELŐ Tsljes ellenőrzés Orbán Viktor teljes ellenőrzést akar a regionális média felett - írta a Die Presse osztrák lap. A Cipruson be­jegyzett Media Development Ma­nagement Kft. megvásárolta az utolsó három, kormánytól függet­len regionális újságját. Budapesten már azt találgatják, hogy a lapokat melyik kormányközeli oligarchá­nak adják tovább.„A kormány stratégiája világos: a regionális la­pokat időben, a 2018-as választá­sok előtt egy kézbe kell venni” - írta az osztrák lap. (MTI) Túl messze a Tátra? KOLLAI ISTVÁN A utazási irodák ré­vén Szlovákiába / B M látogató turisták A. száma egy év alatt óriásit nőtt. A kiugró növekedés iga­zából csak Pozsonynak köszönhető; a külföldiek előtt homályban marad a Tátra vidéke. V an egy paradoxon a turizmusban, ami az egész iparágat sújtja, de Kö- zép-Európában különösen érzékel­hető. Egy átlagos amerikai japán vagy kínai turista tizenvalahány órá­kat hajlandó repülőn tölteni, hogy Európába érkezzen, de utána már nehezen lehet rávenni, hogy még né­hány órát buszon vagy vonaton tölt­sön. Ez azt jelenti, hogy a távolról érkezők alapvetően a nemzetközi repülőterekkel rendelkező városokba özönlenek és azok között mozognak. Ez a probléma Szlovákiában kü­lönösen erősen jelen van: aki kül­földről Pozsonyba érkezik, az könnyen ott marad, és nem szagol bele a tátrai levegőbe. Mégsem tűnik úgy, hogy a Szlovák Turisztikai Ügynökség prioritásként kezelné a kérdést, ahogy a Szlovák Statisztikai Hivatal turizmussal foglalkozó gya­kori híradásaiban sem kerül ez elő­térbe. Ezek a jelentések általában a turisták nagy számát domborítják ki, például hogy évente ötmillió embert szolgál ki a szlovákiai turisztikai iparág. Igen ám, de ebből az ötmillió föből majdnem hárommillió szlovák állampolgár, azaz belföldi turista. (A 2016-os adatok szerint.) A fennma­radó kétmillió főből, akik valóban külföldiek, majdnem 900 ezer Po­zsony megyébe látogat. Kis híján tehát minden második külföldi turista Pozsonyban és kör­nyékén tölti a szabadidejét. Ez glo­bálisjelenség: a fapados repülőjára­tok elterjedésével és az AirBnb- típusú szállásfoglalással könnyen megoldható egy hétvégi kiruccanás egy távoli városba, de semmi nem motiválja az így utazókat, hogy bo­nyolult és kalandos expedíciókat te­gyenek „vidéken”. Ezt a trendet erő­sítik az Európán kívülről érkezők, a japánok és a kínaiak, akik az isme­retlen Európában nem szívesen tér­nek le a kitaposott útvonalaikról. És ezt a trendet erősíti Szlovákiában az is, hogy gyenge a Pozsonyból kive­zető infrastruktúra, valamint gyenge a Pozsonyon kívüli világ marketingje is. A Tátránál, Fátránál utazva ma is könnyen támad az embernek olyan érzése, mint a kilencvenes évek Ba­latonjánál: amikor a helyi szállás­adók és éttermek ellustultak, talán azt gondolva, hogy pusztán a Balaton „gyönyörűsége” elegendő a turis­táknak. Csakhogy rengeteg gyönyörű hely van a világon, és sok gyönyörű hely rendelkezik kiváló gasztro-infrastruktúrával, kiváló szállásokkal, bicikliút-hálózattal. Ez viszont a Tátra-Fátra vidékéről nem mondható el. Vannak persze jó he­lyek, remek éttermek és hangulatos szállások, de inkább véletlenszerűen szétszórva, nem állnak össze egésszé, nem állnak össze olyan ütős régióvá, ami odavonzaná a távolról érkezőket. Gondolhatnánk, hogy a szervezett buszos utazások megol­dást jelenthetnek a turizmus Pozsony-központúságára, de az ada­tok nem ezt mutatják. Sőt, a szerve­zett utaztatással érkező turisták óriási többsége (mintegy 90 százaléka) ke­resi fel Pozsonyt, és csak a tizedük teszi ki a lábát Pozsony megyéből! Miközben az utazási irodákon ke­resztül érkezők száma egy év alatt majdnem a kétharmadával nőtt, ezt a nagy növekedést lényegében mind Pozsony és környéke produkálta. Szlovákiának iparkodnia kell, ha azt szeretné, hogy ne az egyébként is gazdag főváros fölözze le a turizmus bevételeit is. JUHÁSZ KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents