Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-06 / 154. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2017. július 6. SPORT 115 Sagan jobb könyöke még kicsit kint van, Cavendish már a kordonnak esett (TASR/ap felvétel) Maga az érintett, de több korábbi és jelenleg is aktív kerekes is eltúlzottnak tartja a Tour de France zsűrijének döntését. Peter Sagan még a keddi, negyedik szakasz sprintbefútóján lökte könyökével a kordonnak Mark Cavendisht, akin ketten is átestek, köztük a szintén kiváló sprintemek számító német John Degenkolb. A második helyen célba ért szlovák kerekest a zsűri előbb harminc másodperces büntetéssel sújtotta, majd később a zsűri elnöke bejelentette, kizárták a legutóbbi öt év pontversenyének győztesét. Cavendisht a verseny egészség- ügyi központjába szállították, hogy megvizsgálják a csuklóját és a kulcscsontját. Tegnapra kiderült, a brit versenyzőnek lapockatörés miatt fel kell adnia a versenyt. Cavendish szerint jogos volt a zsűri döntése. „Ha keresztezi az utamat és ütközünk, az egy dolog, de a könyöklés már nem fér bele - nyilatkozta a 32 éves kerekes. - Szép volt Sagan- tól, hogy rögtön az eset után odajött elnézést kérni. Ez jól megmutatta, milyen a kapcsolatunk, ezt nagyon sokra értékelem. Szomorú, hogy mindkettőnknek véget ért a Tour. De megbeszéltük a dolgot.” Cavendish azonban nem ismerte el, hogy - mint azt néhány kerekes felrótta neki - olyan résbe próbált volna meg bepréselődni, ahol eleve nem volt élég hely. „Tisztában vagyok vele, milyen helyekre férek még be” - tette hozzá Cavendish, aki nagyra értékelte a zsűri döntését, amely az aktuális világbajnokot zárta ki a francia körversenyről. Néhány kikockázott felvételen úgy látszik, Cavendish már azelőtt elvesztette az egyensúlyát, hogy Sagan felemelte vohia a jobb könyökét. Szakvélemények szerint nem is a könyöklés miatt zárták ki a szloDominika Cibulková tegnap a második akadályt is simán vette Londonban. Magdaléna Rybáriková és Kristína Kučo* vá ma lép pályára a wimbledoni tenisztorna női egyesének második fordulójában. Cibulková az első fordulóban nagyon megszenvedett a német Andrea Petkovic ellen (6:3,3:6,9:7), végül a szlovák topjátékos bírta jobban idegekkel az állandó brékelésekkel tarkított hosszúra nyúlt hajrát. Az amerikai Jennifer Brady ellen már könnyebben hozta 6:4,6:4-re a mérkőzést. Cibulková - aki 2017-ben még nem tudott egymás után három mérkőzést megnyerni - legközelebb a horvát Ana Konjuhhal találkozik. Rybáriková remek formában érkezett Wimbledonba, s ezt bizonyította is az első fordulóban a némileg mumusának számító román Monica Niculescu ellen, akit most először tudott legyőzni (6:4, 6:1). „A sorsolás után úgy gondoltam, nem lesz egyszerű dolgom, mivel Niculescu már kétszer megvert itt korábban. Az ő szokatlan stílusa nagyon kellemetlen, az embernek nagyon türelmesen kell ellene játszania, és nem belehajtani magát komolyabb akciókba - árulta el győzelme titkát Rybáriková, aki ma a világranglistán harmadik cseh Karolína Plíškovával találkozik a harmadik fordulóba kerülévák kerékpárost, hanem azért, mert a sprint utolsó méterein irányt változtatott, ami tilos. Sagan csapata, a Bora-Hansgrohe óvást nyújtott be a diszkvalifikáció ellen, de mivel erre nem volt joga, az ítélet érvényben maradt. „Nem értek egyet vele, de el kell fogadnom a versenybíróság döntését - nyilatkozta Sagan. - Nem gondolom, hogy a sprintben valami rosszat tettem volna, az viszont nagyon rossz, hogy Mark bukott. Remélem, gyorsan felépül, sajnálom őt. Ahogy mindenki láthatta, őrült sprintbefutó volt a keddi, de nem ez volt az első és az utolsó sem.” Sagan elmondása szerint nem tudta, hogy Cavendish van mögötte az utolsó métereken. „Jobb oldalról közelített, én pedig Kristoff mögé akaszkodtam. Cavendish nagy sebességgel tekert, nekem pedig sért. - Ö az egész torna egyik favo- ritja. Élvezni akarom a meccset, nem úgy megyek fel a pályára, hogy eleve csak vereség lehet a vége.” Kristína Kučová nyolc év után jutott be újra a londoni Grand Slam- toma második fordulójába. „Kicsit ideges voltam a Bianca Andreescu elleni mérkőzés elején, hiszen nem mindennap teniszezik az ember Wimbledonban. A kulcsmomentumokban egy picikével jobb voltam - mondta a 6:4, 6:3-as győzelem után Kučová. - Bacsinszki Tímea főleg salakon erős, füvön viszont rengeteg egyszerűen nem volt időm kitérni mellőle balra. Nekem hajtott, aztán a kordonnak esett” - írta le még egyszer az esetet a pontverseny legnagyobb esélyese. A sportág több nagy alakja Sagan mellé állt. A német André Greipel, aki közvetlenül a hajrá után kritizálta Sa- gant, később a Twitteren elnézést kért. „Azt gondolom, ez túl kemény ítélet” - írta Greipel, miután megnézte az ütközésről készült felvételeket. Lance Armstrong, aki hétszer nyerte meg a Tourt, de dopping miatt elvették a címeit, úgy fogalmazott, Sagan nem alattomos versenyző. „Nem értek egyet a döntéssel. A hát- rasorolás és a pontlevonás rendben van. De a kizárás nem. Nem vagyok Sagan rajongója, de nem értek egyet az ítélettel” - mondta Armstrong. Sagan sorozatban hatodszor szerezhette volna meg a pontverseny labdát befut. Megnézem videón, és próbálok valamit kigondolni ellene.” A negyedik szlovák játékosnak, Jana Čepelovának nem volt esélye a francia Caroline Garcia ellen (6:1, 6:1), Babos Tímea viszont megizzasztotta Caroline Wozniackit. A 6:4, 4:6, 6:1-es vereség után azonban tovább nyúlt a magyar teniszező rossz sorozata, zsinórban a hetedik meccsét veszítette el. A férfiaknál Martin Kližan másfél szett után sérülés miatt feladta a küzdelmet a szerb Novak Djokovics ellen. Nem jutott tovább a második győztesének járó zöld trikót, amivel beállította volna az eddigi csúcstartó, Erik Zabel eredményét. A Tour történetében nem példátlan, hogy egy versenyzőt kizárjanak, és nem csak dopping miatt volt erre példa. 1985-ben a német Dietrich Thurau-t azért diszkvalifikálták, mert megvert egy pályabírót, aki időbüntetést adott neki. Tizenkét évvel később a belga Tom Steels egy sprint során hozzávágott egy flakont egy másik versenyzőhöz. 2010-ben az ausztrál Mark Renshaw-t zárták ki, mert lefejelt egy másik kerekest, ezzel biztosítva csapattársa, Mark Cavendish számára a szabad utat a szakaszgyőzelemhez. A tegnapi, ötödik szakaszt, amely már a hegyi menőknek kedvezett, az olasz Fabiu Áru nyerte, összetettben pedig élre állt a címvédő brit Chris Froome. (SUA.tasr) fordulóba két debütáns sem: Fucso- vics Márton Gilles Müllertől kapott ki. „Bíztam magamban, és nagyon szerettem volna nyerni, de igazából el kell ismerni, nem volt esélyem — fogalmazott első felnőtt főtáblás wimbledoni mérkőzése után a magyar teniszező, aki 7:5, 6:4, 6:2-re kapott ki luxemburgi ellenfelétől. - Pontosabban arra nem volt esélyem, hogy elvegyem a szerváját, mert amikor kicsit szorult a hurok, mindig elővett egy nagy adogatást. Most mondhatnám azt, hogy a sorsolás pillanatában eldőlt a sorsom, nem véletlen, hogy Müllerrel senki nem szeretett volna játszani. A százhu- szonnyolcas mezőnyből száz embert biztosan legyőzött volna.” GS-toma főtábláján játszott első meccse után a nádszegi származású Gombos Norbert inkább magában kereste a hibát az Andreas Seppi elleni vereség után (2:6,6:3,2:6,1:6). „A harmadik és negyedik szettben szenvedtem az adogatásommal, ez döntött a meccsről. Ennek ellenére remek tapasztalat volt a főtáblán játszani, bárcsak a másik három Grand Slamen is így történne” - nyilatkozta Gombos. A wimbledoni torna eddigi legnagyobb meglepetését az ötödik kiemelt svájci Stan Wawrinka szolgáltatta, akit az ismeretlen orosz Da- nyil Medvegyev győzött le 6:4, 3:6, 6:4,6:l-re. (Sita,mti) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ, 1. forduló, visszavágók - 17.30: Jelgava-Ferencváros (az első mérkőzésen: 0:2); 19.00: Ružomberok-Vojvodina (1:2), Slovan Bratis- lava-Pjunik Jerevan (4:1), Torpedo Kutaiszi-Treníín (1:5); 20.30: Vasas-Beitar Jeruzalem (3:4). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 1. forduló, visszavágók: FCI Tallinn (észt)-Hibernians (máltai) 0:1 - az első mérkőzésen: 0:2, továbbjutott: Hibernians; Trepca '89 Mitrovica (koszovói)-!/ (ki ngur Gota (teröeri) 1:4-1:2, tj.: Víkingur; FC Europa (gibraltári)-FC The New Saints (walesi) 1:3 hosszabbítás után - 2:1, tj.: The New Saints: La Fiorita (San Marinó-IH-infield (északír) 0:0 - 0:1, tj.: Linfield: Santa Coloma (andorraij-Alaskert (örmény) 1:1 -0:1, tj.: Alaskert. EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ, 1. forduló, visszavágó: Bal- zan (máltal)-Videoton 3:3, g.: Kaljevic (3,86., utóbbit 11-esből), Effiong (56.), ill. Géresi (15.), Scsepovics (23.), Juhász (81.) - az első mérkőzésen: 0:2, továbbjutott: Videoton. Progres Niederkorn (luxemburgi)-Glasgow Rangers 2:0 -0:1, tj.: Niederkorn. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Zlaté Moravce-Skalica 0:1; Bmo-Trnava 2:3, g.: Kratochvíl, Pilík (11-esből), ill. Canturisvili, Jirka, Bogdanovszki. ■ Tenisz WIMBLEDONI TORNA, női egyes, 1. forduló: Caroline Wozniacki (dán, 5.)-Babos Tímea (magyar) 6:4,4:6,6:1; Kristína Kučová (szlovák)-Bianca Andreescu (kanadai) 6:4,6:3; Magdaléna Rybáriková (szlovák)-Monica Niculescu (román) 6:4,6:1: Dominika Cibulková (szlovák, 8. )-Andrea Petkovic (német) 6:3,3:6,9:7; Caroline Garda (francia, 21.)-Jana Cepelová (szlovák) 6:1,6:1; Šimona Fialep (román, 2.)-Marina Erakovic (új-zélandi) 6:4, 6:1; Angelique Kerber (német, 1.)-lrina Falconi (amerikai) 6:4,6:4; Karolína PlíSková (cseh, 3.)-Jev- genyija Rodina (orosz) 6:1,6:4. 2. forduló: Dominika Cibulková (szlovák, 8.)-Jennifer Brady (amerikai) 6:4, 6:4; Victorija Azarenka (fehér- orosz)-Jelena Vesznyina (orosz, 15.) 6:3,6:3; Heather Watson (brit)-Anastasija Sevastova (lett, 18.) 6:0,6:4; Ana Konjuh (horvát, 27.)-lrina Camelia Begu (román) 7:6,2:6,6:3; Naomi Oszaka (japán)-Barbora Strýcová (cseh, 22.) 6:1,0:6,6:4. Férfi egyes, 1. forduló: Novak Djokovics (szerb, 2.J- Martin Kližan (szlovák) 6:3,2:0-nál Kližan feladta; Gilles Müller (luxemburgi, 16.)-Fucsovics Márton (magyar) 7:5,6:4,6:2; Roger Federer (svájci, 3.)-Alekszandr Dol- gopolov (ukrán) 6:3, 3:0-nál Dolgopolov feladta; Milos Raonic (kanadai, 6.)-Jan-Lennard Struff (német) 7:6, 6:2, 7:6; Danyil Medvegyev (orosz)-Stan Wawrinka (svájci, 5.) 6:4,3:6,6:4,6:1. 2. forduló: Roberto Bautista-Agut (spanyol, 18.)-Peter Gojowczyk (német) 6:2,6:1,3:6,6:3; Jo-Wilfried Tson- ga (francia, 12.)-Simone Bolelli (olasz) 6:1,7:5,6:2. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCÉ, 4. szakasz (Mondort-Les-Bains- Vittel,- 207,5 km): 1. Arnaud Demare (francia, FDJ) 4:53:54; 2. Alexander Kristoff (norvég, Katyusa) azonos idővel, 3, André Greipel (német, Lotto) a. i.;... 189. Juraj Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) ti 8:01. 5. szakasz (Vittel-La Planche des Belles Fillés, 160,5 km): 1. Fabio Áru (olasz, Asztana) 3:44:06,2. Daniel Martin (ír, Quick-Step) +16; 3. Chris Froome (brit, Sky) -a. i.;... 169. Juraj Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) +16:01. összetett: 1. Froome 18:38:59,2. Geraint Thomas (brit, Sky) +12; 3. Aru +14;... 185. J. Sagan +33:34. ■ Sportfogadás EUROMILLIÓK, a 27. játékhét (kedd) nyerőszámai: 5. 12,14, 21,24,28,29, pótszám: 1. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 989,30 euró (2); 4. díj: 329,70 euró (7); 5. díj: 97,70 euró (27); 6. díj: 22,10 euró (119); 7. díj: 1 7,20 euró (248); 8. díj: 7,60 euró (1500); 9. díj: 6,40 euró (1378); 10. díj: 4,00 euró (4036). EUROMILLIÓK JOKER: 989511. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2„ díj: 500 euró (1); 3. díj: 100 euró (4); 4. díj: 10 euró (26), 5. díj: 3,50 euró (202), 6. díj: 2,00 euró (2101). KENŐ - hétfő: 6,9,10,14,17,19,21,29,32,33,37, 53,54,56,57,62,72,75,76,78. Kenő Plusz-szám: 57. Kedd: 2,4,5,8,15,17,25,32,33,35,39,43,46,54, 56,65,67,72,74,77. Kenő Plusz-szám: 25. KENŐ JOKER - hétfő: 336857. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (6), 5. díj: 2,50 euró (88), 6. díj: 0,50 euró (871). Kedd: 147009. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (9), 5. díj: 2,50 euró (81), 6. díj: 0,50 euró (880). AKTUÁLIS ► Az FC Barcelona labdarúgócsapata 2021-ig meghosszabbította az ötszö rösaranylabdás Lionel Messi szerződését. Az argentin futballista kivásárlási árát 300 millió euróbán állapították meg. Wimbledon: Cibulková a harmadik fordulóban Cibulková idén meg nem tudott zsinórban három meccset megnyerni (tasr/ap) Sagan nem ért egyet a kizárással