Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-06 / 154. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2017. július 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 15 Štúr forog a sírjában - Kotlebáék rossz hegyet másztak meg A Kotleba-fóle LSNS néhány tagja nemzeti hevülettől fűtve, Fejérpataky Gáspár (GaSpar Fejérpataky-Belopotocký) 19. századi író álmát követve akarta megmászni a Krivánt. Számításukba azonban hiba csúszott. Ritka nagy pofonba futottak bele a szlovák neonácik. Nem csupán az történt, hogy elbóklásztak a hegyekben, hanem megbuktak szlovák történelemből és földrajzból. Ľudovít Štúrék ugyanis a Magas- Tátra egyik csúcsát, a Krivánt mászták meg, Kotleba legényei viszont a Kis-Fátra legmagasabb csúcsát, a Nagy-Krivánt. Kotleba csúcstámadó csapata természetesen a Facebookon is eldicsekedett a „hőstettel”, és rövid időn belül közröhej tárgyává vált az interneten, beindult az őket kifigurázó karikatúrák és kommentek gyártása. Ľudovít Štúr, Jozef Miloslav Húrban, Michal Miloslav Hodža és néhány társuk 1841 -ben mászták meg a Krivánt, amely 2495 méter magas, Kotlebáék az 1709 méteres kis-fátrai csúcson ünnepelték magukat. Mazurek és Mizík, Kotleba két képviselője (Cartoonizer) Az igazságszolgáltatás a hatalom szolgálatában MARIÁN LEŠKO A Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta indoklását, ry hogy a mečiari amnesztiák eltörlése miért van össz/ W hangban az alkotmánnyal. Szerepel benne az is, jL. wk m i á hogy az államfői jogköröket ideiglenesen gyakorló volt miniszterelnök ahelyett, hogy önmérsékletet gyakorolt volna, „hatásköri visszaélést követett el az amnesztiák kihirdetésével”. E megállapítás alapján most az ügyészség fogja vizsgálni, hogy Vladimír Mečiar közjogi méltóságként elkövetett-e hivatali hatásköri visszaélést. A baj csak az, hogy huszonkét éves késéssel teszi azt, amit a törvény szerint azonnal kötelessége lett volna. Három héttel a köztársasági elnök fiának elrablása után Peter V áčok nyomozó meggyanúsította a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) egyik alkalmazottját, Jirí N.-t azzal, hogy részt vett ifjabb Michal Kováč titkosszolgálati megfigyelésében és külföldre hurcolásának előkészítésében. Ivan Lexa akkori SIS-igazgató azonnal feljelentette az emberrablási ügyet vizsgáló nyomozókat „súlyos bűncselekmény szervezett elkövetése miatt”, mert állítólag pszichikai nyomást gyakorolnak az SIS alkalmazottaira és hamis tanúzásra akarják rábírni őket az elnök fiának elrablása ügyében. Rögtön csatlakozott Lexához Mečiar is, aki kijelentette, hogy a nyomozók nem a munkájukat végzik, hanem politikai ügyet akarnak kreálni az elrablásból. Mindezek ellenére Vačok 1995 októberében további SIS-ügynököket gyanúsított meg, és közülük egy, Fegyveres Oszkár vallomást is tett, melyben beismerte, hogy részt vett ifjabb Kováč megfigyelésében, és az elnök fiát valóban a titkosszolgálat rabolta el. Mečiar ezután kijelentette, hogy ifjabb Kováč ügyében „ezek az emberek nem vezethetik tovább a nyomozást”. Egy besztercebányai nagygyűlésen jelentette be hívei előtt, hogy a nyomozóktól elvették az ügyet, és azt átveszik a „középszlovákiai” emberei. Amikor az új ságírók a félreállított Peter Vačokot kérdezték a fejleményekről, azt mondta, Mečiar kijelentései a Btk. alapján a nyomozásba való beavatkozásnak minősülnek, és büntetőeljárást kellene indítani ellene. A Btk. akkori megfogalmazása szerint már az is hivatali hatásköri visszaélésnek minősült, ha egy közjogi méltóság túllépte hatásköreit azzal a szándékkal, hogy másnak kárt okozzon, illetve magát vagy más személyt jogtalan előnyhöz juttasson. Mečiar természetesen semmilyen jogkörrel nem rendelkezett, amely felhatalmazta volna, hogy befolyásolja a nyomozást, sőt arról döntsön, hogy az ügyet elveszik a megbízott nyomozócsoporttól és másoknak adják. A volt miniszterelnök ezzel nyilvánvalóan hatásköri visszaélést követett el, amivel kárt okozott másoknak és a saját érdekei szerint járt el. A főügyésznek azonnal utasítania kellett volna beosztottjait, hogy indítsanak vizsgálatot hatásköri visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. De persze az ügyészség huszonkét éve is úgy viselkedett, mint ma. Nem cselekszik, amikor a törvényből eredően cselekednie kellene, és csak akkor mozdul, ha erre politikai engedélyt kap, hogy na, most már szabad. Ha ez nem így lenne, a szlovák miniszterelnökök ellen, kezdve Mečiartól Mikuláš Dzurindán át Robert Ficóig, büntetőeljárást kellett volna indítani bizonyos ügyekben, és legalábbis a vádemelésig eljutott volna az eljárás. Még a megbízatási idejük alatt. A szerző a Trend kommentátora Szlovákia, az absztrakció KOLLAI ISTVÁN A média időről-időre felkapja az olyan olcsó gazdasági híreket, hogy Szlovákia gazdagabb-e, mint Magyarország, vagy hogy „már Románia is lehagyta Magyar- országot” fejlettségben. A blikkfangos hírek értékéből sokat levon, hogy ezek az országok közgazdasági szempontból lassan megszűnnek létezni. A gazdasági hírekben elsősorban a bruttó hazai termékkel, azaz a GDP-mutatóval szokás dobálózni: ez jól számszerűsíthető mutatója a gazdasági teljesítménynek, tehát az ország által megtermelt jövedelemnek. A GDP-mutató népszerűségét tovább növeli, hogy összehasonlíthatóvá tesz távoli országokat, például Dánia és Nepál gazdaságát. Az ilyen összehasonlításoknál a GDP- számok javarészt nem is hagynak minket cserben; így Dánia annyival látszik gazdagabbnak Nepálnál, amennyire ezt mi magunk is megtapasztalhatjuk egy turistaút során. A közép-európai térségen belül viszont megbicsaklik az a magabiztos lendületünk, hogy gazdasági mutatószámok alapján állítsunk fel sorrendet az itteni országok között. Valóban lehagyta Románia Magyarországot, ahogy azt minap a WEF egyébként alapos és hiteles versenyképességi adatai alapján leegyszerűsítve hírül adták? Valóban kétszer olyan gazdagok a szlovákok, mint a magyarok? Ha elmegyünk Pozsonyból Bukarestig, akkor a helyzetet egyáltalán nem látjuk ilyen egyértelműnek, tisztának. Leginkább azért nem, mert a közép-európai országok a belső, területi fej lettségi különbségek miatt nem értelmezhetőek egyetlen gazdasági mutatószámmal, már rendkívül nehezen írhatóak le egyetlen adattal. Úgy is mondhatnánk, hogy makroökonómiai értelemben ezek az országok lassan megszűnnek léAz óriási regionális eltérések miatt az országos adatok szinte már semmit nem árulnak el a társadalomról. tezni. Mit tudunk meg például a szlovák átlagbérre vonatkozó adatokból? Nem sokat, mivel pont ezen a kereseti szinten kevesen állnak. Van egy gazdag Pozsony, ami az agglomerációjával együtt egymillió fős ökoszisztéma; és van a vidék. Átlagolhatjuk Pozsonynak és a vidéknek a jövedelmi adatait, de abból olyan számokat kapunk, ami éppen senkire nem igaz. Az átlagbérre vonatkozó számokból nem tudjuk meg, hogy mennyit keres Szlovákia egy hétköznapi polgára, mert ez a szlovákiai átlagember egyre kevésbé létezik; Pozsony és a vidék világa egyre kevésbé átlagolható. Vidéken kevesebbet keresnek, de minden olcsóbb is; Pozsonyban a keresetek jobbak, de az árak is egyre magasabbak. Az országos szintű, úgynevezett makroadatok esetében nyilván mindig kell az adatok szórásával számolnunk. Például sok német keres többet a német átlagbérnél, sokan pedig kevesebbet visznek haza annál. Mégis, az ilyen országos adatok nem elvont számok akkor, ha a társadalom nincs kettészakadva, ha nagyjából középen vannak a legtöbben - ahogy ez Németországban van. Közép-Európa számos országában azonban egy erős térségi kettészakadás bontakozott ki, amit az uniós források sem tudtak tompítani; és ez ajelenség Szlovákiában a legerősebb: a főváros utcahosszal jár a vidék előtt. Pozsony az EU egyik leggazdagabb régiójának számít, miközben már Közép- Szlovákia is az uniós sereghajtók között van. Az adatok mögé nézve tehát az látható, hogy ezek a számok nem sokat árulnak el a társadalomról; olyan nagyok (és növekvőek) a területi különbségek, hogy egy országos adat nem más, mint puszta absztrakció. A GDP-adatok hasznosak lehetnek, ha az országon belül nincsenek nagy különbségek; de a közép-európai országokban a fővárosok és vidékek közti olló annyira kinyílt, hogy az országos adatok elveszítették a relevanciájukat.
