Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-27 / 172. szám, csütörtök
KÖZELET LAPZARTA ■ 2017. JULIUS 27. www.ujszo.com Under Armour és a többiek Elköszönésféle vagy mi... N em szép dolog, hogy távozásoddal meggyengíted a párkányi lobbi erejét a lapnál. Mondjuk várható volt, hogy kineveznek, bár én aszittem, a České dráhy talált meg, elvégre minden hazautazós péntekeden simán elintézted, hogy jusson időd egy-két sörrel és jó néhány cigivel többre. De a kultúralapnál is biztos jó lesz, jelezném is, hogy a számtalan szlovenszkói magyar Real-drukker közösség- formáló ereje megsokszorozódna, ha „kipályázhatná” magát a Bemaubéuba (elég a máspdik sor, nem kell VIP). De hisz úgysem kell neked magyaráznom, számtalanszor zengtél dicshimnuszokat a Madridról. Hacsak össze nem kevertem a... hogy is hívják? ... Totyikával? Bezzeg te velem ellentétben mindig tisztában vagy minden sportág összes történésével, ismersz minden sportolót, meg politikust, meg kultúrást, meg a mindenkihez való empatikus viszonyulást, meg az önbizalom-növelés módjait az arra rászorulók esetében, meg azt, hogy az embernek marhára jól esik, ha a „felvételin” tegezve kérdezhet banális hülyeségeket a főszerktől. Hogy egy kicsit elkanyarodtam a végére? Asszem, nem véledenül... © Orosky Tomi L egelőször 2011 júliusában találkoztam Norbival, egy állásinterjún. Ő főszerkesztő volt, én álláskereső. Volt egy kis tévé az irodájában, éppen a Tour de France-t nézte. Az interjú közepén lopva az órámra pillantottam, azt hittem, nem látta, de ő kiszúrta. Megkérdezte, hogy sietek-e valahova. Mire én azt feleltem, nem, csak arra voltam kíváncsi, hogy elcsípem-e otthon az aznapi szakasz befutóját. Az állásinterjú egy pillanat alatt átcsapott a Tour de France elemzésébe. Sárga trikó, hegyi befutó, esélyesek stb. Hát így kezdődött a kapcsolatom a Norbival. Végül az elhúzódó interjú miatt lemaradtam a befutóról... Idővel aTourhoz olyan sportágak csadakoztak, mint a foci és a tenisz. Ami a focit illeti: Norbi azt nem tudja elképzelni, hogy hogyan lehet a Juventusnak szurkolni, én azt nem tudom, hogyan lehet a német másodosztályért rajongani. Vagy az Ajaxért... Vagy a Tottenhamért... Aáá, hagyjuk is. A teniszben viszont már nincs ilyen szakadék köztünk. Az eredmenyek.com oldalon körülbelül ugyanazon játékosok mécseséit követtük élőben mindketten a nagy Grand Slam-tornákon. És ugyanúgy kevertük össze Kristýna Pliškovát és Karolína Pliškovát. Jó, hát ikrek, na. Ha Karolinának nem lenne tetoválása, meg sem leheme különböztetni őket. Vagy Kristýnának van tetkója? Az utóbbi időben még egy közös „fétist” találtunk: az Under Armour márkát. Nyilván a Norbinál már régebb óta tan ez a vonzalom. Nálam csak mostanság ütötte fel a fejét, természetesen a Norbi hatására. Azóta már párszor körbenéztünk együtt az Under Armour honlapján, és többször is felvillanyozódtunk egy-egy remek darab láttán, hogy aztán a borsos ár lelohassza a lelkesedésünk. Viszont a Norbinak már van Under Armour-os felsője, ezt irigylem tőle a legjobban. Azt mondták, személyes írásokkal töltik meg Neked ezt az újságot. Ezért ragadtam ki a közös hat évünkből ezeket a dolgokat. Ezért nem írtam olyan tényeket, hogy remek főnök voltál, mindkétszer, olyan, akire mindig lehetett számítani, nem csak a munkahelyi problémák esetében. Meg, hogy hozzáértő voltál (stekker). Meg, hogy hiányozni fogsz. Ezek egyébként is olyan, nyalizós dolgok. Nem? És minek nyalizzon az ember olyan főnöknek, aki éppen köszön el? ES.: Búcsúajándék gyanánt nekem adod az egyik Under Armour-os pólódat? © Mészáros György erencse vagy szerencsétlenség, mindenesetre tény, hogy Norbit - talán egyedüliként - nem elsősorban a szerkesztőségből ismerem, hanem a sztrapacska árnyékából, a sör fedezékéből, a baráti beszélgetések derűjéből. Ebből a szempontból a viszonyunk aligha változik majd a távozásával, mégis megérint, és mivel a világot tulajdonképpen csak a labdarúgáson keresztül látom, nyilván egy focis történet jut eszembe a váltásról. Az angol hadtörténeti múzeumban láthat egy darabka, kiszáradt marhabőrt az oda látogató vendég. Ez a kiállítási tárgy valamikor réges-régen egy futball-labda volt. 1916-ban a Surrey Regiment B hadosztálya azt a parancsot kapta, hogy a két lövészárok között húzódó, mintegy négyszáz méternyi senki földjén áthatolva foglalja el a kitűzött állásokat Montauban közelében. A roham előtt W. P Neville százados focilabdákat osztott szét az egyes rajok között, hogy roham közben azokat rugdalják a lövészárkok felé, így fokozva a lelkesedést, és játékká változtatva a komoly küldetést. Reggel 7:27-kor Neville százados elsőnek ugrott át az angol lövészárok mellvédjén, és ezzel megindult az első világháború egyik legkülönösebb akciója. A német oldalon ugyan azonnal felugattak a géppuskák, de az angol egység nehéz tűzben, labdákat rugdosva feltartóz- tathatadanul nyomult előre Neville százados vezetésével. Fél kilencre az akció sikerrel zárult. Egy labdát te is vigyél magaddal, Norbi!!4! Hegedűs Henrik A kaszd fel magad! - talán ez volt a legkeményebb, amit a fejemhez vágott. Már nem tudom, mit műveltem, azt se, hogy abban a pillanatban igaza volt-e, jogos volt-e a leszúrás, de ez most mindegy is. Hiszen Norbi volt az a főnök, akinél tudni lehetett, egy ilyen mail után jobb nem reagálni, majd lenyugszik. És amikor lenyugodott, akkor pedig meg is hallgatott, és ha nem volt igaza, akkor elnézést is kért, sőt - ami ritkaság a vezetőknél -, elfogadta az érveket, azzal, hogy amikor ezt írta, dühös volt, viszont nem tudott minden körülményről. Ha pedig igaza volt, akkor pedig a leszúrást finomabban, de nem úsztam meg. Norbi volt az a főnök, akiről csak onnan lehetett tudni, hogy ő a főszerkesztő, hogy volt külön irodája - egyébként ugyanúgy viselkedett, mint előtte, vagy utána. Ugyanolyan emberien, barátian, és ez nagy kincs, ezt nagyon kevesen tudják így kezelni. „Lázsló! Mit akarsz éjszaka fél 12- kor?” - ez a haló helyett volt, ha későn hívtam. Szinte mindig valamelyik sörözése közben csörrent a telefon, mert a sört nagyon szereti — Beck, Stella Artois vagy ha van, a Chang is jól jön. De ha sör, akkor sok. Bezzeg a sütemények, azzal nem nagyon lehet meggyőzni, talán egyszer egy tiramisura mondta, hogy finom, tán még repetát is kért. Na és a szívatások, abban mindig jeles volt, a közös kirándulásokon valamiért mindig én voltam a kipé- cézett, akit folyamatosan szívatott. De nem volt bántó, inkább vicces, haragudni ezért sose tudtam rá, hiszen barátként is tekintettem Norbira. És ez ezután se változik, csak annyi lesz más, hogy máshol kell keresni, más irodában lesz - valószínűleg jó — főnök, de továbbra is barát marad. Szabó Laci Jó Norbercünknek két agytekervénye van: az egyik csak a nikotinra koncentrál, a másik meg egyenesen iratmegsemmisítőként működik... (Sidó Zoltán) Norbi, a főnök, a barát
