Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-25 / 170. szám, kedd

www.ujszo.com | 2017. július25. RÉGIÓSPORT 115 Aranybetűs sportév az Amadé-alapiskolában A bősi bajnokcsapat (jobbról az első Kovács Zsolt) J. MÉSZÁROS KÁROLY Harminc év elteltével újra dél- szlovékiai magyar iskola sportteljesítményét csodálja az ország. A bősi Amadé László Alapiskola fiú diákcsapata megnyerte az alapiskolák országos atlétikai bajnokságát, a lányoké pedig nyolcadik lett. A diósförgepatonyiak csehszlovákiai rátermettségi diadalai (1985,1987) óta nem volt ilyenre példa tájainkon. Kovács Zsolt sikerkovács testne­velőt az érsekújvári feltörés körül­ményeiről kérdeztem. Már az sem volt mindennapos dolog, hogy a dunaszerdahelyi já­rási bajnokság megnyerése után a Nagyszombat megyein is mind a fiúk, mind a lányok csapata győz­tesként végzett. És aztán jött az érsekújvári szereplés, ami a fiúk országos elsőségét hozta. Hogy­hogy ennyire kijött a lépés? Egyedi sikerről van szó, több összetevő következménye. Ilyen nem volt még iskolánk történeté­ben, s talán nem is lesz. Előfordult már, hogy a fiúk vagy a lányok ki­válóan szerepeltek, de először let­tek egyszerre járási, majd megyei bajnokok, s ott lehettek az országos döntőben. Nem vagyunk sportis­kola, mégis számos erre szakoso­dott iskolát megelőztünk. Iskola­vezetésünk támogat minket, min­den feltétel adott a szárnyalásunk­hoz. Már a megyei duplázás is nagy fegyvertény volt? Fiú vonalon esélyesként indul­tunk, amit a járási verseny pontszá­ma is jelzett. Ezt vártuk. A lányok­nál később számítottam a feltörésre, hiszen még nagyon fiatalok, hetedi­kesek, nyolcadikosok alkotják a csapat gerincét. Van valamilyen bősi recept a si­kerre? Nálunk már szeptembertől folya­matosan készülünk a járási verseny­re. Tudom, hogy májusban kit vi­szek magammal. Nagyszombatban szinte mindenki egyéni csúcsot ért el, iskolarekordok is születtek. Teljesí­tőképességük felső határát súrolva versenyeztek védenceim. Érsekújvárban még ennél is többre volt szükség... Külön büszkeség számunkra, hogy egyetlen magyar iskolaként voltunk a mezőnyben. A lányok a nyolcadik helyen végeztek, de nem vallottak szégyent. Egyéniben Tési Evelin volt éremközeiben. Magas­ugrásban ötödik lett 156 cm-el, s mi­vel az első csak 159 centit vitt át, di­áklányunk is végig versenyben volt a dobogóért a két évvel idősebbek között. És a fiúk? Nekik hogyan sike­rült 54 pontos előnnyel végezniük az élen? Az volt a kérdés, hogy megismé­telhető-e a megyei bajnokságon el­ért 892 pontos összteljesítmény? Tudtam a riválisok eredményét, s ebből következtetve éremesélyesek voltunk. A fiúk nagyon odatették magukat, s bár óriási volt a hőség, ami mások eredményeit is rontotta, végül nem volt rossz az eredmény­sorozatunk. Ráadásul hattal több pontot gyűjtöttünk, mint a megyei bajnokságon. Egyéniben csak Tóth Gergely volt érmes, második lett magasugrásban. És tagja volt a bronzérmes 4x60 méteres fútóvál- tónknak, amelyben Világi Máté, Fü- löp István és Patasi Bence is szere­(Képarchívum) pelt. Minden számban az első nyolc között végeztünk, és ez volt a döntő momentum. Atlétikai többtusában lettek ta­nítványai az ország legjobbjai. Mit kellett teljesíteniük? Nyolc versenyszámban - 60 m, 300 m, 1000 m, 4x60 m váltó, kis- labdadobás, súlylökés, távolugrás és magasugrás - folytak a küzdelmek, s mindegyikben iskolánként két di­ák indult. Valamennyien az elért eredményükkel kerültek verseny­számuk sorrendjébe, amiért a helye­zésnek megfelelő pontszámot kap­tak, s ezek összegzése után a kiala­kult összpontszám repítette a fiúkat a mezőny élére. Valóban aranybetűs sporttanéve volt a bősi Amadé László Alapis­kolának? Csak megerősíteni tudom, hiszen az 2016/17-es tanévben az atlétikán kívül is szinte minden versenyről hoztunk érmet, legyen az floorball, kispályás foci, kosárlabda vagy röp­labda. S mindegyikben szinte ugyanazok a diákok váltakoztak. Mégis az atlétikában értek a legmagasabbra... Ötödikes koruktól együtt dolgo­zom a fiúkkal, tehát nem véletlen műve a feltörésük. Beérett öt év munkájának eredménye. Óriási a versenyrutinjuk, erős a közösségi szellem. Fociban például nem azért nyertek, mert ők voltak a legjobbak, hanem összeszokottságukkal náluk képzettebb csapatot is megvertek. Ritkán jön össze ilyen sok fiú, akik sokoldalúak, fegyelmezettek és a sport iránti szeretet is megvan ben­nük. Elejétől ilyennek indult ez a társaság. Ráadásul atlétikában mind az összes versenyszámra megtalál­tam a szükséges embert. Annál na­gyobb reklámot nem csinálhattunk volna iskolánknak, mint az országos diadal volt. Magyar iskolaként kép­viseltük a járást, a megyét, az itteni magyarságot. A figyelem fókuszá­ban voltunk, s ez jó érzéssel tölt el bennünket. Az országos és megyei atlétikai bajnokság tényei a Hírkosárban. Nagyölveden Duhony József a kispadon ÁBELGÁBOR Duhony József személyében új edzővel főpróbózott a nagyölvedi focicsapat a nyugat-szlovákiai III. liga rajtja előtt. Mi a helyzet a Lévai járás élklubjában? Nagyölved. A 2015/2016-os évadban szinte az egész játékoskeret kicserélődött, hiszen összesen tizen­hármán fordítottak hátat az alig ezer- hatszáz lelket számláló község ala­kulatának. Mégis nyolcadikként vé­geztek a III. ligában. A legutóbbi évadban ugyan két hellyel lejjebb csúsztak a táblázaton, ám a játéko­sok, a vezetők és a szurkolók így is elégedettek voltak. „Tudtuk, hogy a pontokat nem adják ingyen, kemé­nyen meg kell dolgozni értük. A sé­rülések tavasszal igencsak megtize­delték a gárdát, akadtak olyan meccsek is, hogy a cserepadon a tar­talék kapuson kívül csupán egy me­zőnyjátékos ült. Még a nyolcvan per­ces hétközi edzéseket is kénytelen voltam megkurtítani, hogy elkerül­jük az újabb sérüléseket. Már a sze­zon végén jártunk, amikor mindenki felépült. A nehézségek ellenére a ti­zedik hely elfogadható számomra” - minősítette az elmúlt időszak törté­néseit Igor Kasana edző. A nagyölvediek roppant sikeres ősszel dicsekedhettek. A Slovnaft Cup mérkőzései során két vállra fek­tették az érsekújváriakat, majd a Se­nica és a Spišská Nová Ves legyőzé­sét követően a nyolcaddöntőbe ke­rültek. Aztán a pozsonyi Slovan kö­vetkezett, amellyel játékosságban ugyan felvették a versenyt, gólt azonban csak a fővárosiak szereztek. „A játékosnak sok mindent fel kell áldozni a csapatért. Néhány labdarú­góban sajnos csalódtunk. Nálunk nincsenek ugyan olyan feltételek, mint a negyvenhétezer lakosú Privi- gyén, ám nincs okunk a szégyenke­zésre. ígéreteinket rendre betartot­tuk, holott néhányan azt akarták megmagyarázni, hogy nem lehet megoldani a nehézségeket. Huszon­hét pont idegenből és mindössze hu­szonnégy odahaza, nem éppen hízel­gő valóság. Nincs támadósorunk, ezért a gólarányunk - 50:51 - is ne­gatív volt” - mondta kritikusan az évadról Urbán Ferenc klubmene­dzser. A vezetők szerint mindenki­nek saját magával kell foglalkoznia, és a maximumot kell nyújtania. Jö­vőre ugyanis tizenhatra csökken a létszám a nyugat-szlovákiai III. ligá­ban. A nyári alapozást július 5-én kezdték, a Kozárovce, valamint az NB Il-es Győri ETO és a Dorogi FC elleni előkészületi meccseket már maguk mögött tudhatják. A mérleg egy győzelem és két vereség. A baj­noki rajt főpróbája Kmefovón volt, ahol az V. ligás helyi csapatot 5:l-re lépték le a Slovnaft Cup első fordu­lójában. A keretből csupán Lukáš Flídr és Marek Belanský távozott, az új szerzemények között Jakub Švirik (Kalná n/Hr.), Tóth Tamás (V. Me­der), Križan Bálint (DAC) és Filip Vígľaš (Senica) neve található. „Ti­zenöt év után távozik a kispadról Igor Kasana. Az edző megtette a magáét, igazán szívügyének tekintette az ál­tala irányított csapatot, amelyben egykor játékosként is hosszú időt hú­zott le. Úgy látjuk azonban, hogy frissítésre van szükség, a jövőben az eddig Garamkálnán tevékenykedő Duhony József látja el az edzői teen­dőket” - árulta el lapunknak a klub­menedzser. Érdekesség, hogy Duhony helyét Kasana veszi át a IV. ligás garam- kálnaiaknál. HÍRKOSÁR ■ Atlétika ALAPISKOLASOK nagyszombat megyei egyéni és CSAPATBAJNOKSÁGA, Nagyszombat - fiúk. egyéni, magasugrás: 1. Tóth Gergely 178 cm; távolugrás: 1. Tóth Gergely 574 cm; 300 m: 1. Világi Máté 39,37 mp; 1000 m: 1. Fülöp István 2:49,28 p; súlylökés: 2. Szeif Dániel (mind Amadé László Alapiskola, Bős) 11,53 m; 4x60 m válté: 3. Amadé László Alapiskola 30,92 mp. Csapat: t. Amadé László Alapiskola, Bős 892 pont. A győztes csapat: Tóth Gergely (magasugrás, távolug­rás, váltó), Kopáč Krístián (magasugrás, távolugrás), Vi­lági Máté (60 m, 300 m, váltó), Fülöp István (1000 m, kislabdadobás, váltó), Szeif Dániel (súlylökés, kislab- dadobás), Patasi Bence (60 m, távolugrás, váltó), Mé­száros Kristóf (1000 m), Csóka Bálint (1000 m, 300 m), Csörgő Áron (súlylökés), Barfánszky László (300 m). Lányok, egyéni, 4x60 m váltó: 1. Amadé László Alap­iskola, Bős 34,35 mp; távolugrás: 2. Tési Evelin (Amadé László Alapiskola, Bős) 492 cm. Csapat: 1. Amadé Lász­ló Alapiskola, Bős 754 pont. A győztes csapat: Vida Lilla (60 m, távolugrás, váltó), Tóth Vivien (60 m, 300 m, váltó), Dénes Bianka (60 m, 800 m, váltó), Tési Evelin (magasugrás, távolugrás, vál­tó), Bertalan Anita (magasugrás, 300 m), Fodor Domi­nika (kislabdadobás, súlylökés), Tilajcsik Fanni (súlylö­kés), Csonka Vanessa (kislabdadobás), Mózes Orsolya (800 m), Katona Eszter (300 m). ALAPISKOLASOK ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPATBAJ- NOKSAGA, Érsekújvár-fiúk, egyéni, 1000 m: 1. Dráfi Károly (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár) 2:40,09 p; magasugrás: 2. Tóth Gergely (Amadé László AI, Bős) 188 cm; 4x60 m váltó: 3. Amadé László AI, Bős (Világi Máté, Tóth Gergely, Fülöp István, Patasi Bence) 31,23 mp. Csapat: 1. Amadé László Alapiskola, Bős 898,2. Malacky 834,3. Bardejov 830. A győztes csapat: Tóth Gergely (magasugrás: 188 cm, távolugrás: 509 cm, váltó: 31,23 mp), Kopáč Krístián (magasugrás: 160 cm, távolugrás: 514 cm), Világi Máté (60 m: 7,88 mp, 300 m: 39,40 mp, váltó: 31,23 mp), Fü­löp István (1000 m: 2:54,42 p, kislabdadobás: 64,37 m, váltó: 31,23 mp), Szeif Dániel (súlylökés: 11,67 m, kis­labdadobás: 59,02 m), Patasi Bence (60 m, távolugrás, váltó: 31,23 mp), Mészáros Kristóf (1000 m: 3:16,25 p), Csóka Bálint (1000 m, 300 m), Csörgő Áron (súlylökés: 10,02 m), Csicsai Zalán (60 m: 8,15 mp, 300 m: 40,90 mp). Megj. Csak a pontszerzők eredményeit tüntettük fel. Lányok, egyéni, 300 m: 2. Farkas Lea (Szímó'i AI) 42,52 mp; távolugrás: 2. Farkas Lea 524 cm; magasugrás: 5. Tési Evelin 156 cm. Csapat: 8. Amadé László Alapisko­la, Bős 691-Vida Lilla (60 m, távolugrás, váltó), Tóth Vi­vien (60 m, 300 m, váltó), Dénes Bianka (60 m, 800 m, váltó), Tési Evelin (magasugrás, távolugrás, váltó), Ber­talan Anita (magasugrás, 300 m), Fodor Dominika (kis­labdadobás, súlylökés), Tilajcsik Fanni (súlylökés), Csonka Vanessa (kislabdadobás), Mózes Orsolya (800 m), Görcs Chiara (300 m). :Z1 A nagyölvediek (sötét szerelésben) az érsekújvári FKM elleni mérkőzésen (Peter Bódi felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents