Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-22 / 168. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. JÚLIUS 22. ] 1 Kapszulák 2., 2003, köztéri nyilvános automata, építész: Ravasz Marián Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest ONSAG! máira sem sikerül működő, fenntartható megoldásokat találnunk (Budapest kontextusában elég, ha csak a rengeteg, rendszerszinten is magára hagyott hajléktalanra Meghívás látogatóba (Jirí Surúvkával), 2001, építész: Ravasz Marián, 49. La Biennale di Venezia, Cseh-szlovák pavilon, Velence fitekintet rutinjaihozhoz igazított (pusztán „vizuális prédaként”) szolgáló aktkép. Még tovább megy Az Exhibition Room című munka esetében a művész még tovább megy - ahelyett, hogy egy ilyenolyan formai elvek mentén megkomponált, szemet gyönyörködtető szobortestet hozna létre, maga a kiállítás gesztusa, a szemlélődés aktusa (na és persze a mindezek mögött képződő, narcisztikusan motivált hatalmi viszonyok) válnak hangsúlyossá. A „szobor” (dacolva az ősi hiedelemmel, miszerint az feltédenül egy érintheteden, vertikális valami) lényegében egy kifutó, a divatbemutatók világából ismert, nagy műgonddal kivitelezett deszkastég: a pózok, maszkok, szerepek, valamint az önreprezentáció és a self-design terepe. A döntő mozzanat itt is a szerepvállalás nyitva hagyott lehetőségében rejlik: rálépünk-e a „műre”, végig merünk-e sétálni a hosszúkás kifutón, vállaljuk-e a kitettséget a tekintetek kereszttüzének, ami közben azzal is jár, hogy testi jelenlétünk különféle akusztikus és fényhatásokat vált ki. A mű megtapasztalása során passzív szemlélőből az alkotás részeseivé, alakítóivá válunk. A kifutó persze társadalmunk anomáliáinak, személyiségtorzító imperatívuszainak okos iróniával átszőtt kommentárjaként is olvasható. Egy olyan kor tünetértékű lenyomata, melyben hova tovább a kiállítási érték az egyeden érték, és amelyben egyre inkább az „az vagy, akinek mutatod magad” diktátuma érvényesül (arról nem is beszélve, hogy a kellő mediális felület birtokában, hacsak tizenöt perc erejéig is, de bárkiből sztár — és/vagy áru termék - faragható). Látogatóban a dunaszerdahelyi lakásban Valami hasonló ihletettség hatja át a Meghívás látogatásra című monumentális térinstallációt is, amelyet Németh a Velencei Biennálé csehszlovák pavilonjába álmodott meg (az objekthez kapcsolódó printek és fotomontázsok Jifí Surűvka munkái). A művész egy komplett kulisszaszerkezetet, dunaszerdahelyi lakásának többé-kevésbé hű mását húzta fel a tágas pavilon belterében - a látogatók pár percre befészkelhették magukat Németh Ilona otthonába, helyet foglalhattak a családi kanapén, tetszés szerint matathattak a személyes holmik (könyvek, játékok, ruhanemű, konyhaeszközök) közt. Eközben egy zavarba ejtően hibrid tér- és tárgyegyüttes részeseivé válhattak, hiszen a fából épített szerkezet válaszfalai egyúttal egy, az egész lakást beszövő (és egybefogó) pódiumrendszert alkotnak - a látogatók ezen is szabadon graszszálhattak, mintegy felülnézetből is birtokba véve a radikálisan közszemlére tett lakásbelsőt. Ez az igencsak beszédes összeolvadás mintha azt is érzékeltetné, hogy privát és nyilvános immár szinte totálisan megkülönböztetheteden- né vált, az intimitás és a közszemlére bocsátott látvány közti határ- mezsgyék végleg elmosódófélben vannak, személyes életterünk (és térhasználatunk) egyre inkább a digitális protéziseink diktálta tempóhoz és logikához idomul, mindez egy kielégítheteden, mediálisan gerjesztett néznivágyás és általános képéhség közepette. Az ikeás gyóntatószék Ehhez a gondolatisághoz kötődnek a PAX és a MAIM széria darabjai is. A klasszikus „miért szép?” és „mit »Németh Ilona (Dunaszerdahely, 1963) Az egyik legelismertebb szlovákiai magyar képzőművész. Tanulmányait Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán végezte. Munkásságát több díjjal ismerték el: 1998 - az év fiatal szlovákiai képzőművésze dfj, 2001 - Munkácsy-díj, 2003 - a Ludwig Múzeum (Budapest) díja; 2008 - Fulbright-ösztöndíj (New York); 2006 - a doktori fokozat (DLA) megszerzése (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest). Hazai és magyarországi kiállításai mellett számtalan rangos nemzetközi tárlat résztvevője. Több külföldi főiskola előadója, a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola oktatója, műteremvezető tanára (2014-től professzori rangban). Ez év januárjában Andrej Kiska köztársasági elnöktől megkapta a Pribina-kereszt II. fokozatát. ábrázol?” típusú kérdések persze itt sem vezemek sokra. A PAX például egy kimondottan sikkes, steril, első ránézésre szokványos bútordarab - külleme (és a kapcsolódó anyagok tipográfiája) a notórikusan ismert svéd bútornagyáruház egyen-esztétikáját idézi. A háromosztatú szekrény kinyitva viszont már egy gyóntatószéknek mutatja magát - az igazán bizarr az, hogy a darab elvileg így is, úgy is használható. Ismét egy sajátos sűrítésű metaforikus modellel van dolgunk, amely úgy láttat, szűr meg és zárójelez elvont és sok szálon futó összefüggésrendszereket, ahogy arra csakis egy (jó) műalkotás képes. Ezek a hibrid darabok sok egyéb mellett például arról is szólnak, hogy manapság nincs az a vágy vagy szükséglet, amire ne lehetne komplett piaci (és marketing-) stratégiákat építeni (miközben ugyanazon PR-prakti- kákkal folyton-folyvást újabb, kielégítésre váró vágyak, szükségletek termelődnek). No meg hogy a formatervezés és a vizuális kommunikáció gyakran hatalmi-uralmi mechanizmusok meghosszabbított karja, ha úgy tetszik, funkcionális eleme. Vagyis hogy az élet minden létező szféráját átható mániákus dizájn-kényszer „mögött” (életrajzunktól kezdve a Facebook-profilunkon át az okostelefonok tokjáig mindent meg kell dizájnolni) gyakran komoly és cseppet sem ártadan hatalmi struktúrák, szabadságunkat, egyéni mozgásterünket kontrolláló mechanizmusok húzódnak meg. Németh Ilona szarkasztikusán praktikus, kettő-az-egyben gyóntatófülkéje egy olyan világ materiális lenyomata, melyben, ha nem is tudjuk, hogy pontosan miként, de sejtjük, hogy fogyasztás és fel- oldozás, konzum és lélekápolás, vásárlás és bűnbeesés valahol mélyen, nagyon mélyen, szorosan egymásban gyökerezik. Egy olyan világé, amelyet alapjaiban határoz meg a kapitalista vallás mindenhova beszivárgó dinamikája - és a pénz mint minden létező dolgot a maga nyelvére lefordító univerzális közvetítő érték mágiája. A lakóautomaták A dizájn és a (rendszerint láthatatlan) hatalmi gyakorlatok bonyolult összefonódásairól, de még inkább a nyilvános és a magán viszonyáról, a személyes és a közösségi szféra (oikosz és polisz) konfliktusokkal terhelt kapcsolatrendszerérői beszéltethetők a Kapszulák sorozat darabjai. Hangsúlyosan köztéri alkotásokról van szó: az igényes kivitelezésű acélkonténerek egy fojtogatóan minimális, szó szerint bérelhető (ideiglenes) életteret kínálnak a nagyváros forgatagában. A sejtszerű, pénzérmére működő, belülről gondosan kárpitozott „lakóautomaták” mintha csak azt kívánnák érzékeltetni, hogy hiába ez a rengeteg high-tech ketyerénk, hiába a forradalmi technikai megoldások (meg a hozzájuk fűződő gyakran igen naiv utópiák) sokasága, sokszor közösségi létünk legégetőbb, elementáris problé• : Egy mindenre alkalmas szekrény mindenkinek! PAX/NIXUS/SAiVUS, kombinált szekrény - gyóntatószék bükk mintázató fóliává!. Az ajtók és a korpusz külseje bükk mintázatára pácolt, kiegészítve edzett, alumínium rámába ágyazott, edzett üveggel. A belső tér része a kárpitozott ülőke. A 240 cm szólés, 75 cm mély, 201 cm magasságú Design: Hona Németh Az árak tartalmazzák a szemléltetett belsőt, ám az ugyancsak szemléltetett tartószerkezetet és a megvilágítást nem. PAX/NEXUS/SALVUS, kombinált szekrény - gyóntatószék, 2005, építész: Ravasz Marián gondolunk, miközben „kreatív” és „innovatív” látványprojektekre és presztízsberuházásokra rengeteg pénz jut). Persze, Németh Ilona mesz- sze nem csak tárgyiasítható artefaktumokat hoz létre - sok esetben a tett, a kiállás, a szerep- vállalás a fontosabb, pontosabban egy-egy aktuális társadalmi jelenséghalmaz és kórtünet tetten érése, az ezekre való reflexió igénye, a rögzült normák, megszokások, megcsontosodott gondolkozásbeli sablonok megbirizgálása és szétcincálása - vagy éppen az ezen sablonokat működtető sémák megértésének vágya. Köztéri akcióiban egy társadalomtudós érdeklődésével lát hozzá ilyen-olyan mítoszok működésének vizsgálatához (pl. a lukör című akció során: Németh a győri Turulemlékmű és a pécsi Kossuth-szobor elé is - szó szerint - tükröt tart, reflektálva az alkotások bálványjellegére, ideológiai terheltségére, ugyanakkor egy-egy várostervezési- térelrendezési bakira vagy következetlenségre is). Legfrissebb akcióinak egyike az Amikor... című, Pozsony belvárosában megvalósított projekt. Az üzenetével fél órán át mozduladanul álló művész (és öt társa) az emlékezés terén is a kritikai éberség szükségességét hangsúlyozta - nehogy végül is az legyen a sok (utólag jól-rosszul megindokolt) hallgatás és alibisztikus nem-odanézés vége, hogy „amikor értem jöttek, már mind hallgattak”. Csanda Máté művészettörténész Cikkünket Németh Ilona archívumából származó felvételekkel illusztráltuk.
