Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-22 / 168. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. július 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Magyarságcsökkentő migráció A szlovák lakosság betelepülésének magyarok lakta vidékre is van magyarságcsökkentő vetulete LAMPL ZSUZSANNA migráció kifejezést hallva manapság többnyire az Európába bevándorló ázsiai és afrikai emberek tömege jut az eszünkbe. Emellett eltörpül az úgynevezett rejtett migráció. Azokról a szlovák állampolgárokról van szó, akik külföldön tanulnak vagy dolgoznak, viszont épp azért, mert nem változik az állampolgárságuk, a külföldi tartózkodásnak nincsenek statisztikailag nyilvántartott nyomai. Némely becslések szerint 300 ezer, mások szerint 400 ezer szlovák állampolgárról van szó. Hogy közülük mennyi a magyar, azt nem tudjuk. A Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb munkaerőpiaci felmérése szerint 2016 utolsó negyedévében 153 500 szlovák állampolgár dolgozott külföldön. Legtöbben Eperjes megyéből (42 600 személy). Az európai országok közül a legtöbben Ausztriában (48 800) és Csehországban (40 400) dolgoznak, elsősorban az építőiparban (45 000), az egészségügy és a szociális szolgáltatások terén (37 100) és egyéb ipari ágazatokban (30 400). Életkor szerint többségük 35^14 év közötti, ők alkotják a külföldön munkát vállalók 30 százalékát. Nyitra, Zsolna és Besztercebánya megyében csökkent a külföldi munkavállalók részaránya, viszont Nagyszombat megyében növekedett. Hogy ez mennyiben érinti a különböző nemzetiségű lakosokat, az nem derül ki a jelentésből. Itt sincsenek tehát arra vonatkozó hivatalos adatok, hogy a rejtett migrációjelensége hány magyart érint. Márpedig ez nem elhanyagolandó jelenség, ugyanis a demográfiai felmérések szerint ez is hozzájárul a szlovákiai magyarok számának csökkenéséhez. Aztán van még egyfajta migráció, amelynek még jelentősebb a magyarságcsökkentő vetülete. Ez a szlovák lakosság betelepülése magyarlakta vidékre. Olcsóbbak az ingatlanok, mint városon, viszont a közeli város (elsősorban Pozsonyra gondolhatunk) biztosítja a munka- lehetőséget. Sokak szerint politikailag szervezett betelepítésről van szó, de erre nincs bizonyíték. Megoldás? Ha a helybeliek meggondolnák, kinek adják el az ingatlanjukat. Ez persze abszurdum és tájainkon kivitelezhetetlen, mert ki utasítaná vissza a legtöbbet fizető vevőt? Meg diszkrimináció lenne. Mellesleg tudok olyan határ menti osztrák településről, ahol van rá példa. Persze, ki van találva. A polgármester, aki a szó szoros értelmében előzetes lusztrációnak veti alá az érdeklődőket, eleve szinte teljesíthetetlen feltételekhez köti a betelepülést. És a családból legalább egytől elvárja a németnyelv-tudást. Szerinte megengedhetetlen, hogy a faluba való migráció módosítsa a meglevő nemzetiségi arányt. Gondolom, az ott lakók sem véletlenül választották őt polgármesterüknek.- Kíváncsi vagyok, hol rejtegeti a kormány az eltűnt munkanélkülieket (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Új fiúk a szupermarketben BEKEZSOLT H írügynökségek adták közre, hogy szokatlan rádiójeleket észleltek a kutatók a hozzánk legközelebb eső csillagok egyike felől. A rendhagyó jeleket először májusban fogták egy Puerto Ricó-i obszervatóriumban a Földtől 11 fényévre található Ross 128 nevű csillagról. A jelek nem rokoníthatók a csillagtevékenységek megfigyelése során eddig rögzített mintákkal. Körülbelül ennyire meglepetésszerű az a hír is, hogy Emmanuel Mac- ron francia köztársasági elnök ősszel Budapestre látogat a V4-ek csúcstalálkozój ára. „Európa nem szupermarket” - ezekkel a szavakkal vette kezelésbe Macron a közép-európai államokat röviddel beiktatása után. Azt próbálta meg elmagyarázni a szocializmus ideje alatti önmegtartóztatás után túlzásokba eső, még baloldaliként is nemzeti kormányoknak, hogy az EU másról szól. Sokkal inkább sorsközösség, sokkal több benne az együttműködés, az egymás iránti szolidaritás, és nem csupán az előnyök élvezése, a pénz lenyúlása a cél. Szóvá tette a kelet-európai politikai vezetők cini- kusságát, és arra figyelmeztetett, hogy mindennek meglesz a következménye. „Macron új fiú a politikában, meg fogjuk nézni, biztos vannak elképzelései. A belépője nem túl biztató, azt gondolta, a barátságnak az a formája, hogy rögtön belerúg a közép-európai országokba. Ez itt nem szokás, de szerintem majd kiismeri itt magát” - jött Orbán Viktor riposztja. A budapesti találkozó várhatóan központi témája szintén hasonlóan parázs vitát ígér: Macron kampányának egyik fontos eleme volt az olcsóbban dolgozó, s így Franciaországban negatív bérversenyt okozó kelet-európai munkavállalók számának korlátozása. Szerinte úgy működne jól a bérezés, ha a kiküldött munkásoknál is a célország fizetési szokásait vennék figyelembe, nem pedig a cég székhelye szerintit. Ez rosszul érinti a V4 országait, hiszen ilyen feltételek mellett valószínűleg kevesebben dolgozhatnának az EU gyorsabb sebességű országaiban, s ezért minden korlátozást elutasítanak. Mindezek ellenére a cél: megegyezés, amit közösen prezentálnak a többi tagállamnak. Ugyanakkor van itt egy csavar azoknak is, akiket még érdekel az ideológiák természete. Macron a neoliberalizmus képviselője. Hogy milyen mértékben, abban nem egyezik meg a (nyugati) sajtó. Ahogy Jacques Attali - a baloldali gondolkodású Balázs Gábor szerint „a hatalmasok örök súgója, egyébként Macron híve” - mondja: „Macron nem a rendszer ellensége, hanem a legjobb terméke”. A neoliberális rendszerről van szó, amely sokak szerint az ideológiai kérdéseket és elveket háttérbe szorító politikusok, illetve a nagytőke koalíciójaként határozható meg. Hiszen például a macroni „civileket a politikába” program tulajdonképpen a felső középosztály tagjait ültette a parlamentbe, a „Csak semmi politika!” jelszavával. Ilyen környezetben a pragmatizmus és a verseny racionalitása veszi át a hatalmat az ideológiai bázisuktól egyre inkább megfosztott döntések felett. Kelet-Európábán ellenben a neoliberalizmus szitokszó lett (hogy méltán vagy nem, abba most nem megyünk bele), a hely i populizmu- sok számára mindennél előbbre való nemzeti érdeket veszélyezteti. A pragmatizmus és a verseny racionalitása sokszor indokolatlanul esik ködös elképzelések áldozatául. Ismerjük. . Ezeket figyelembe véve izgalmas lesz látni, ahogy a neoliberális Macron a piac szabadsága ellen, annak szabályozásáért küzd nemzeti érdekből, illetve az amúgy a nemzeti érdekeket védő V4-ek pedig a piac szabadságáért és szabályozása ellen szállnak síkra, annak tudatában, hogy amit nyernek a réven, vesztik a vámon. A rocksztár mint példakép JUHÁSZ KATALIN evallom, mindig is irritált a Linkin Park. Pontosabban: az elejétől fogva haragudtam rájuk, amiért egy jól kitalált és tökéletesen kivitelezett üzleti vállalkozást nyomtak le a tizenévesek torkán. Ugyanakkor mindig is megemeltem a kalapom az összes ügyes üzletember előtt, mondván, csinálja utánuk, aki tudja. És az is biztos, hogy ha a zenekar berobbanása idején lettem volna 12-13 éves, kevés menőbb dolgot tudtam volna elképzelni, mint amikor egy piros és egy sárga hajú srác egymást váltva ordít és és rap- pel a színpadon, egy ázsiai fazon valami kütyüket nyomkod, a basszeros meg állandóan fejhallgatót visel. Ehhez jöttek a szerelmi csalódásokról, lúzerségről, az élet értelmetlenségéről szóló szövegek, ami kész királyság lett volna nekem, ha előbb szülétek. A Linkin Park a 2000-es években zseniálisan tette kereskedelmivé a dühös popmetált, ráadásul elhitették a rajongókkal, hogy ez mekkora alternatív cucc. Tájainkon még mindig olyan népszerűek, hogy három héttel ezelőtti (!) VOLT fesztiválos koncertjükre minden jegy elkelt. Sokan tizenöt-tizenhat éve várták, hogy láthassák őket, Szlovákiából is rengetegen utaztak Sopronba. Aztán két napja derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a csapat körülrajongott énekese, Chester Bennington felakasztotta magát. Negyvenegy éves volt, hat gyereket hagyott maga után. Felrobbant a Facebook csütörtökről tegnapra virradó éjjel. Azok, akik a Linkin Fark számaiban találtak kapaszkodókat a felnövéshez, tiniként hozzájuk menekültek, ha bántották őket, most úgy érzik, Chester cserben hagyta őket. Csak remélni tudom, hogy mindannyian felnőttek már, és nem csinálnak semmi ostobaságot, csupán megdöbbennek. Ahogy én is megdöbbentem. Hosszú órákon át olvasgattam a Facebook-kommenteket, illetve a zenei portálokon közölt halálhírhez érkező hozzászólásokat. Ha majd egyszer valaki (például egy szociológus) összegyűjti és tudományosan elemzi ezeket a reakciókat, érdekes képet kaphat korunk társadalmáról, a show- biznisz működéséről, illetve a fiatalok által választott példaképek típusairól. Chester Bennington olyan példaképtípus volt, aki hősiesen viselte az élettől kapott pofonokat, megpróbáltatásait kiénekelte magából, nem állította, hogy könnyű életben maradni ezen a világon, de azt üzente, küzdeni kell, mert a küzdés által nemesedik az ember. Nagyjából ezek voltak a fő motívumok, amelyekből felépült egy elképzelt karakter. A magánember Chester Bennington leikébe viszont senki sem láthatott bele, azok sem, akik úgy érzik, mindent tudnak róla. Hogy fiatalon apja egyik barátj a többször megerőszakolta, hogy 11 éves korában a szülei csúnyán acsarkodva váltak el, hogy depressziós volt, hogy a kábítószer-függőségtől sem tudott szabadulni. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megtegye - írta a rajongók egy része, ami megdöbbentő konklúzió. Ugyanazt érzem most, mint 1994- ben, amikor bemondta a rádió, hogy Curt Kobain öngyilkos lett. Ő is egy egész generációra volt hatással, de őt kevesebben tartották bátornak, amiért meg merte húzni a ravaszt. Ha feltételezzük, hogy a rockzene még mindig a szabadságról szól, akkor talán el tudjuk fogadni, hogy a halál is egy szabad választás. Ha viszont csak magát az embert nézzük, akinek segítségre volt szüksége, de nem kapta meg, akkor konstatálnunk kell, hogy felületesek, önzők és alibisták vagyunk. Lám, milyen sokan megosztották az In the End vagy a Leave Out All the Rest szövegét! Hogy tudniillik új értelmet kaptak a régi dalok. Pedig ezzel is csak egy elképzelt karaktert építenek tovább, aki „üzent a világnak”, de senki sem értette...
