Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-21 / 167. szám, péntek

www.ujszo.com | 2017. július 21. KÓPÉ I 9 SZENCIVAKÁCIÓS Kedves Gyerekek! NEM CSAK KÓPÉ OLVAS ÁM Algayer Mia, 3. a Moore Emília, 3. a Majdnem elfelejtettem! ígértem, hogy írok az osztály- kirándulásról. Emlékszik még valaki? Buda­pesten voltunk a Vígszínházban, mégpedig A Pál utcai fiúkon. Aki olvasta a regényt, az tudja, de aki nem, annak is fergeteges élményt jelenthet Molnár Ferenc színpadra vitt művében a grund, a Pál utcaiak játszótere, melyre oly nagyon fáj a füvészkerti vörösingesek foga. El is akarják foglalni, kizavarni onnan a gittegylet csapatát. Mint az életben, persze hogy van áruló is, és van a becsületes Nemecsek, aki élete árán is megvédi a grundot. Én olvastam a könyvet, így el sem tudtam képzelni, hogyan lehet színpadon eljátszani azt a sok tóban-vízben fürdést meg csatajelenetet, de el lehet. Ugyanaz a díszlet hol iskolapad, hoí farakás, hol üvegház, és van, bizony, a színpadon még vizesárok is. Gyerekek, ez olyan fantaszti­kus élmény volt, hogy én csak kívánni tudom mindenkinek, legyen szerencséje látni. Nagyon sok tanulsággal szolgál a gőgösöknek, a hatalmaskodóknak, az erejükkel hencegőknek, de pont annyira a kicsúfolt, kiközösített gyerekeknek is. Ha egy módotok van rá, kérjétek meg az isko­látokat, hogy erre vigyen el Benneteket a követ­kező tanévben. Addig is grundos jó nyarat! Oravec Veronika, 3. a Margitfalvi Tímea, 3. a Fülöp Judit, 3. a Straňák Hana, 3. a A hógömb fogságában Hogy miért jó ez a könyv? Azért, mert a gyerekek nyelvén van megírva. Azért, mert tényleg olyan, mintha Kismukk, aki megmászta a Pantherát, mesélne nekünk. Mert maga a történet zseniális és egyben friss. Minden egy hegymászótanfolyammal indult, amin részt vett hat gyerek. Hat gyerek, akiket pár nappal később mindenki is­mert. Hat gyerek, akik kényszerből megmászták a Pantherát. Hat gyerek, akik egyáltalán nem olyan bátrak, mint a filmhő­sök. Szóval, van hat gyerek. Hétfejü Helga, aki mindig min­denben első, és aki hegymászó akar lenni (még a hegymászó magazinokat is előfizeti). Gekkó, aki nagyon menő, és szintúgy hegymászó akar lenni. Vince, aki nagyon ért a kütyükhöz. Vi­rág, aki mindig mosolyog. Noémi, aki általában elég furcsán viselkedik, és persze Kismukk, aki alig mukkan meg, de min­dent észrevesz. Hogy ők hatan hogy lettek lekicsinyítve, hogy voltak képesek megmenekülni a vízi sakálok elől, és végül hogy jutottak ki a hógömbből (ha egyáltalán kijutottak), benne van Kertész Erzsi hihetetlenül izgalmas és főleg eredeti köny­vében. Mindig is szerettem, ha olyasvalaki meséli el a történe­tet, aki maga is részese. Ez ilyen. Tényleg elhiszem, ami le van írva, annyira természetesen beszéli el Kismukk. Néha kicsit előresiet, kimondja a saját véleményét is. Az embernek olyan érzése van, mintha a szereplő belevonná a történetbe, és ilyen ritkán adódik. Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom. Ha nem ezt tenném, és azt mondanám, hogy a kisebbeknek ezért meg azért nem, ak­kor egy jó ideig lelkiismeret-fúrdalá- om lenne, hogy megvontam tőlük ezt a nagyszerű olvasási élményt. Tikk Hanna Léna 13 éves olvasó Kertész Erzsi: Pantherq - a hógömb fogságában, Pagony, 2017 Fedorka Sándor, 3. a pl i fi rmnf fr: ~ul| ? ünf é> «, aBÉÉrt Sušia Enzo, 3. a Ferbetei negyedikes gyermeknap Az én standomnál lehett ingyen kérni bodzaitalt, süteményt és epret. Igen r gyorsan elfogyasztották. Miután a bolha- j \ piacnak vége lett, mentünk a tornaterembe kötélhúzásra, majd az osztályba tízóraizni. Azután én és Bianka rajzversenyre jelentkeztünk. Az volt a feladat, hogy rajzoljunk egy mesebeli fát. A rajzverseny után elmentünk fagyizni, végül mindenki hazament. Igaz, hogy nem nyertünk se a rajzversenyen, se a kötélhúzásban, de nekem ez a nap nagyon nagy élmény volt. Pokrývka Barbara fGYMUZOUOKTI Ágh Levente, 7 éves, Alistál Drozd Ingrid, 6 éves, Dunatőkés Danéa Laura, 7 éves, Léva Varga Nikol, 8 éves, Lég Hocsák Tamás Kristóf, 7 éves, Ipolyság KÓPÉSKODJ! Ismét a 6 éves, kulcsodi Kázmér Rékával Most melyik mesét ábrázolja a kép? {|y% g m • Kópé, Ú) Szó szerkesztősége, Lazaretská 12, IIII wIII■ 81464 Bratislava 1,e-mail: kope0ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents