Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-03 / 152. szám, hétfő
GAZDASAG ES FOGYASZTOK www.ujszo.com I 2017. július 3 5 A gyenge gabonatermés miatt nőhetnek az árak A nagy meleg valamennyi kalászos gabonaféle érését felgyorsította, a hozamok azonban jóval gyengébbek a tavalyinál (SITA-felvétel) Pozsony. A néphagyomány szerint június 29-én, Pétsr-Pái napján kezdődik az aratás, az idei rendkívül meleg időjárás miatt azonban az ország több régiójában korábban nekiláttak a gabona betakarításának. A Dunaszerdahelyi járásban már június közepén, a Galán- tai járásban pedig június 20- án arattak. A Gutái Mezőgazdasági Szövetkezetben már Péter-Pál napja előtt befejezték a csaknem 150 hektárnyi őszi árpa betakarítását. „Az őszi sörárpából hektáronként átlagosan 6 tonna termett, míg a hibridárpa, vagyis a takarmány esetében 8 tonnás hozammal számolhatunk. Eső felénk sem volt, június végéig 110 millimétemyi csapadék hullott, miközben tavaly ilyenkor ez elérte a 330 millimétert” - mondta lapunknak Tóth Péter, a gútai szövetkezet agronómusa. Minden gyorsabban érik A Galántai járásban is korán, már június 20-án elkezdődött az aratás, a gazdák az őszi árpát hordták tető alá. „A nagy meleg, az erős szél valamennyi kalászos gabonaféle, de például a repce érését is felgyorsította. Az eredmények azonban jóval gyengébbek a tavalyinál. A kemény búza terméshozama 30 százalékkal marad el az egy évvel korábbinál. Az összes növénykultúra szenved. Ha rövid időn belül nem kap csapadékot a határ, a 2017-es év átlagon aluli lesz. A mintegy 36 ezer hektáron kiépített öntözőberendezésünkből mindössze 4500 hektárnyi üzemképes” - panaszkodik Perleczký Gábor, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) Galántai Regionális Hivatalának az igazgatója. A kavicsos talajon korábban érett be a gabona a légi határban is, a hozam azonban csak 40 százaléka a korábbinak, átlagosan 2 tonna termett hektáronként. „A gabonafélékből idén 4—5 tonnás átlaghozamokat várunk, ami gyengébb a tavalyinál. A kukorica fejlődése a nem épp kedvező időjárás ellenére egyelőre biztató, sok függ attól, hogyan sikerül megvédeni a növényzetet. Voltak évek, amikor a kalászos gabonaféléket is öntöztük, ez azonban a múlté. Napi átlagban csaknem 20 hektárnyi területet vagyunk képesek öntözni, elsősorban a kukoricát és a cukorrépát” - vallotta be Karika Ferenc, a légi Agripent Kft. munkatársa. Radoslav Beluš, az SPPK Lévai Regionális Hivatalának vezetője lapunknak elmondta: Zselízen április és június között 60 milliméterrel kevesebb csapadék hullott az átlagosnál. „Ha július végéig nem lesz ki- adósabb eső, a kukorica és a cukorrépa szinte teljesen elhal” - részletezte Beluš. A felvásárlók kivárnak Mi a helyzet az értékesítéssel? „A felvásárlók természetesen kivárnak. A hibrid árpát magunknak termeltük takarmányozási célokra. A sörárpára lekötött szerződéseink vannak, a felvásárlási árak azonban még változhatnak. Van még 1100 hektár őszi búzánk, ha az időjárás engedi, július első hetében megkezdjük ennek a begyűjtését is. A búza alaposan megsínylette az aszályt. Úgy tippelem, hogy 5-5,5 tonna között lehet az átlagos hektárhozam, ami a tavalyihoz képest 20-30 százalékkal kevesebb” - tette hozzá Tóth Péter, aki szerint a kukorica sínyli meg leginkább a szárazságot. Tavaly ilyenkor már fél méterrel magasabb volt, mint jelenleg. „A kukorica a legvízigé- nyesebb növényfajunk. Ha az aratókat nem veri ki az eső, nem lesz jó kukorica, mondja a régi szólás. Ha két-három héten belül a kukorica nem kap 25-30 milliméter csapadékot, vége a termésnek” - mondta Tóth. Hogy miképpen alakulnak majd az árak, azt szerinte most rendkívül nehéz felmérni. Némi emelkedés várható, de egyáltalán nem jelentős. (sb) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Mától újra leáll a Volkswagen Pozsony. Míg pár napja a csaknem egy hétig tartó sztrájk miatt állt le a termelés a Volkswagen pozsonyi üzemében, mától erre az üzemi szabadság miatt kerül sor. Mától több mint két hétre a pozsonyi üzem összes alkalmazottját nyári szabadságra küldték, hogy elvégezhessék a gyártósorok karbantartását. A cég turóc- szentmártoni gyárában július 10- én kezdődik az üzemi szabadság, a stomfai üzemben azonban ezúttal nem terveznek leállást. Lucia Kovarovič Makayová, a Volkswagen Slovakia szóvivője szerint a szabadságra küldött több mint 11 ezer alkalmazott július 19-én veszi fel újra a munkát. (SíTA) Kirívó szlovákiai bórkülönbségek Pozsony. Szlovákiában a lakosság több mint felének a fizetése nem érte el a hivatalos átlagbért. A Postabank elemzése szerint az emberek 55 százalékának a bruttó havi fizetése 900 euró alatt mozog. Hét százalékuk 450 eurónál is kevesebbet keres, miközben a minimálbér 405 euró. 900 és 1200 euró közötti bérrel az alkalmazottak csupán ötödé, 1200 és 1500 euró közöttivel a tizede, 1500 felettivel a 14, kétezer felettivel pedig csupán a 6 százaléka büszkélkedhet. A legnagyobb átlagbért továbbra is Pozsonyban, a legalacsonyabbat Eperjes megyében fizetik. Jana Glasová, a Postabank elemzője szerint az átlagbér az elkövetkező években is évi 4-5 százalékkal nőhet. (SITA) A régi két- és ötezresek végnapjai Budapest. Már csak e hónapban, július 31-ig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel Magyarországon, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank ezeket bevonja a forgalomból. Augusztus 1- jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezt követően a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket. A régi bankjegyek a bevonást követően, díjmentesen beválthatók minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig. Arról is beszámoltak, hogy a 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje jó ütemben halad, május végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már a 60 százaléka, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig közel háromnegyede új akra cserélődött. (MTI) AKTUÁLIS középárfolyamok VALUTA ÁRFOLYAM T VALUTA Árfolyam 1 Angol font 0,8793 n Lengyel zloty 4,2259 D Cseh korona 26,197 n Magyar forint 308,97 D Horvát kuna 7,4103 D Román lej 4,5523 n Japán jen 127,75 D Svájci frank 1,0930 n Kanadai dollár 1,4785 D USA-dollár 1,1412 n VÉTEL ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Privatbank« 1,17-1,11 26,86-25,55OTP Bank 1,19-1,09 27,35-25,04 323,52-296,25 Postabank 1,18-1,11 27,01-25,43 322,22-297,43 Szí. Takarékpénztár 1,18-1,10 27,03-25,53 323,57-295,70 Tatra banka 1,18-1,11 27,05-25,37 322,55-296,85 ČSOB 1,17-1,11 26,89-25,55 HH Általánoo Hitelbank 1,17-1,06 27,01-25,44 323,65-295,78 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) JÓ TANÁCS A POSTABANKTÓL Hol nyaralhatunk olcsóbban? Itthon vagy külföldön? A szakértők is egyetértenek abban, hogy amikor kirándulunk, megengedhetjük magunknak érzékeink kényeztetését, anélkül, hogy alaposan meggondolnánk minden cent kiadását. Természetesen a nyaralás ideje alatt is addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Megmutatjuk önnek, hogyan részesülhet a legtöbb élményben anélkül, hogy eladósodna. Ha több örömet szeretne kevesebb pénzért, nyaraljon Szlovákiában. Közel 2,8%-kat olcsóbb, mint egy külföldi kirándulás. Elképzelhető, hogy ez az egyik oka annak, hogy a tavalyi év volt Szlovákia legsikeresebb turista- szezonja. A kedvezményes portálok adatai szerint a szálláshelyek több mint 90%-a tapasztalt tavaly értékesítési növekedést, amely nem csak a nagyobb kihasználtsággal függ ösz- sze, hanem a kirándulók által eltöltött éjszakák számának növekedésével is. Természetesen nem csak a pihenés ára az egyetlen feltétel, ami miatt a hazai nyaralást választjuk a külföldi helyett. Érdekes azonban a hazai és a külföldi nyaralás költségei közötti különbség. Szlovákiában személyenként átlagban 207 6-t fizetünk egy kirándulásért, a határon túl 571 £-t. A szállás, az utazás, az étkezés, az ajándéktárgyak és a látnivalók költségei mellett gondolnunk kell a váratlan kiadásokra is, például az orvosi kezelésre, az autó javítására, esetleges bírságokra, vagy arra, mennyit vesztünk, ha meglopnak bennünket. Tartalékainkat azonban nem bölcs dolog készpénz formájában tárolni. Mindig jobb, ha a számlánkon van a pénz. A Postabank Užitočný účet (Hasznos számla) számlacsomagjának köszönhetően, amely az eredeti Dobrý účet (Jó számla) továbbfejlesztésével jött létre, most pénzügyi tartalékot igényelhet folyószámlahitei formájában. Ez mindig kéznél van és egy centjébe sem kerül. Mostantól az Užitočný účet számlacsomaghoz 300 euró hitelkeretű folyószámlahitelt kaphat kamatmentesen. A számlacsomaggal egy alkalommal díjmentesen vehet fel pénzt egy másik bank pénzkiadó automatájából, és megváltoztathatja a kártya PIN-kódját is a berendezésen keresztül. Nyaraláskor már semmire sem kell nemet mondania, itthon és külföldön is élvezheti a lehetőségeket, és a váratlan kiadások sem érik kellemetlen meglepetésként. Az Užitočný účet számlacsomaggal kapcsolatos további tájékoztatásért látogasson el a Postabank fiókjaiba. TIPP A POSTABANKNÁL MOST INGYEN JUTHAT FOLYÓSZÁMLAHITELHEZ AZ UŽITOČNÝ ÚČET SZÁMLACSOMAGGAL! HA EZT IGÉNYLI, ÉS A FELTÉTELEKNEK ELEGET TESZ, PÉNZÜGYI TARTALÉKOT, FOLYÓSZÁMLAHITELT KAP HOZZÁ 300 € ÉRTÉKBEN, 0%-OS KAMATTAL. BANK POSTA MEGTAKARÍTÁSOK ÉS BEFEKTETÉS HITELEKÉS KÖLCSÖNÖK GABRIEL BALOG. A POSTABANK LAKOSSÁGI DIVÍZIÓJÁNAK VEZETŐJE RE 170231