Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-08 / 156. szám, szombat

8 I KULTÚRA 2017. július 8. | www.ujszo.com Tizenegynél többen Helyszíni beszámoló a trencséni Pohodáról, hazánk legnagyobb nyári könnyűzenei fesztiváljáról (A szerző felvétele) HAVRAN KATI Egyelőre kedvez az időjárás a Pohodának. Tegnap délelőtt ugyan kiadős eső zúdult a fesztiválozók nyakába, a viharfelhők azonban délutánra szétoszlottak. A csütörtöki nyitónapot erőteljes, de nagyon különböző érzelmi töltetű zenei produkciók jellemezték: elhangzott a szlo­vák könnyűzene történetének egyik legfontosabb koncertje, az Ylvis pedig csúfot űzött a show-bizniszből. Az ötlet, hogy élő koncertként hangozzon el a legendás Bolo nás jedenásť (Tizenegyen voltunk) al­bum, már régebben megfogalmazó­dott Michal Kaščák főszervező fejé­ben. Idén jött el az ideje, hogy a terv megvalósuljon. Az 1981-ben kiadott albumon szereplő dalokat játszották már többször, több helyen, azonban soha nem mindet egyszerre, és nem abban a sorrendben, ahogy a dalok az eredeti lemezen szerepelnek. így az albumnak valójában tegnapelőtt volt a koncertpremierje. Jaro Filip a hetvenes évek végén kezdte megzenésítem Milan Lasica dalszövegeit, a 89-et megelőző idő­szakban sokak számára a szabadság iránti vágy szimbóluma volt a lemez. A csütörtöki koncerten az eredeti trió már hiányzó tagjait, Július Satinskýt és Jaro Filipet több előadó, köztük Dorota Nvotová és Michal Kaščák helyettesítette a színpadon, nagyon elegáns kísérettel kiegészítve: a da­lokat többek között egy vonósnégyes kísérte, gitáron Dano Salontay ját­Ylvis - a norvég nevettetők szott a Longitalból, cimbalmon pe­dig Andrej Jarolím. Azt, hogy az al­bum mennyire fontos szerepet ját­szik a szlovák könnyűzene történe­tében, mi sem bizonyította jobban, mint a nézők száma, amely a külföldi húzónevekre érkező tömeg méretére duzzadt. A Pohodán már lassan ha­gyománnyá válik, hogy Milan Lasi­ca a nyitónapon lépjen fel, ez azon­ban valóban olyan élmény volt, amelyre sokáig fog emlékezni a fesz­tivál. Egészen más húrokat pengetett a norvég Ylvis. A produkció tízperces hatásszünettel kezdődött, a pódium mögötti falon óriási visszaszámláló jelezte a maradék időt, percenkénti visszaszámlálásra késztetve a kö­zönséget. Egyértelmű, hogy a fiúk remek érzékkel hergelik a tömeget, és érdekes volt megfigyelni, kik is al­kotják a rajongótáborukat. Jobbra tő­lem egy csapat rókajelmezes tizen­éves ugrándozott, előttem pedig egy nyolcéves forma fiúcska támaszko­dott bágyadtan a kordonnak. Látha­tóan fáradt volt már, csalódottan hú­zogatta a papája pulóverét, hogy mi­ért nem jönnek már a kedvencei. Egyébként rengeteg gyerek volt csü­törtök este a Pohodán, négy-ötéves apróságok is. Egész délután töpreng­tem, mióta ekkora divat az egész csa­ládot kivonszolni a fesztiválra, hi­szen, még ha a szervezők egyre job­ban igyekeznek is programot bizto­sítani a szórakozni vágyó szülők gyerekeinek, a dübörgő zene és a korlátozott tisztálkodási lehetőségek mellett nyilván sokan meggondol­ják, magukkal vigyék-e a kicsiket. Csak az Ylvis koncertjén döbbentem rá, hogy a gyerekinvázió egyetlen dalnak köszönhető, amely egyébként a műsor legvégén, ráadásként hang­zott el. „A kacsa azt mondja háp-háp, a macska nyávog, de vajon mit mond a róka?” - szól a dal még viccnek is rendkívül bugyuta szövege, amellyel a norvég duó, Bard és Vegard Ylvi- saker pár éve az amerikai slágerlisták élére került. Annak ellenére, hogy ők maguk nem szánták a produkciót többnek egy tréfánál. Nos, a dalocs­ka, amely mifelénk is rengeteg ra­jongót szerzett, arra mindenképp megfelelő eszköz volt, hogy Norvé­gián kívül is ismertté váljanak, és a világ felfigyeljen a többi számukra, amelyek között gyöngyszemeket is találni. Sokan az amerikai, szintén paródiákat készítő Lonely Islandhez hasonlítják őket, a norvég srácoknak azonban sokkal árnyaltabb a humo­ruk. Nem utolsósorban, mindkettő­jüknek rendkívüli hangi adottságai vannak, gond nélkül énekelnek a ca- pellát, érzelmes balladát, musicalt vagy épp rappelnek. Ha bármelyik műfajt komolyan vennék, nem lenne gondjuk rövid idő alatt korrekt szín­vonalú produkciókkal ellátni a rajon­gókat. Ok azonban semmit nem gon­dolnak komolyan. Azt parodizálják, ami a kezük ügyébe kerül - legyen az country, Jan Egeland norvég diplo­mata, vagy épp az az amerikai együgyűség, melynek köszönhetően most világszerte turnéznak. A kon­certet megelőző sajtótájékoztatóra a Csillagok háborúját idéző szerelés­ben masíroznak be, amelyre valami oknál fogva aranyszárnyacskákat szereltek, majd vígan fotózkodnak az arra sétáló rajongókkal. Igen, egy ki­csit oda-vissza történet ez: a fiúk jót nevetnek a show-bizniszen, melynek köszönhetően tetemes anyagi ha­szonra tesznek szert. Sokan látták Enyedi filmjét Budapest. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje március óta látható a magyar mo­zikban, és eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet. A film a 67. Berlini Nemzet­közi Filmfesztiválon (Berlinale) debütált, ahonnan a legfonto­sabb díjjal, az Arany Medvével távozott. A napokban Lengyel- országban kapott elismerést, to­vábbá elnyerte a Sydney-i Film- fesztivál fődíját is. Enyedi Ildi­kót az Amerikai Filmakadémia június végén tagjai közé is be­választotta, így a jövő évi Oscar- díj átadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában. A Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, alkotásai szerepeltek többek közt Cannes- ban, Velencében és Locamóban is. Legutóbbi munkája az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával kö­zösen rendezett és harmadik, egyben befejező évadja október­ben kerül a képernyőkre. A Testről és lélekről női fő­szereplője a Katona József Színház színésznője, a szlová­kiai származású Borbély Ale­xandra, a férfi főszerepet pedig egy „civil”, Morcsányi Géza színházi dramaturg és műfordító játssza. (MTI, juk) MOZIJEGY Egy szuperhős kamaszkora Már most kijelenthető, hogy a Pók­ember: Hazatérés simán a nyár film­je, olyan mozi, ami végett a tikkasztó melegben szeretünk a vászon elé menekülni. Szellemes, lendületes, és egy pillanatig sem érezni, hogy át akarja vágni a nézőt. De az új Pók­ember nem egyszerűen egy jó pop- commozi, hanem az eddigi egyik legvagányabb szuperhősfilm, amely annyira veszi magát komolyan, amennyire szükséges. Nem szabad megijedni attól, hogy a Hazatérés egy reboot, vagyis ismét az elejétől fogva kezdi mesélni Peter Parker történetét, mivel ez szeren­csére nem teljesen igaz. Jon Watts rendező nem akarja századjára is el­mondani, hogyan csípte meg Pétért a pók, hogyan halt meg a nagybácsija, ami aztán a gonosztevők elleni harcra késztette. Közben pedig mégis egy eredetsztori ez, csak olyan, amely elhagyja a felesleges sallangokat, és inkább remek coming-of-age történetté, tinifilm- mé varázsolja Pókember legújabb kalandját. Hangozzék bármennyire is megle­pően, ebben a moziban az a legjobb, hogy elsősorban egy humoros, szán­dékosan esetlen tinifilmet kever az akciófilm zsánerével. Peter Parker még kamasz, középiskolás srác, aki egyszerre küzd a vonzó lány szívéért, Tom Holland, a tini Pókember és azért, hogy a veterán szuperhősök, a Bosszúállók (élükön az itt is meg­jelenő Vasemberrel) bevegyék a csapatba. Ez pedig egészen poénos helyzeteket teremt, nagyokat kaca­gunk, amikor a főhősnek választani kell a sulis szakkör és a világ meg­mentése között. A Hazatérés szinte minden monda­tával, az összes gegjével reflektál a szuperhősfilmek unásig ismert to­poszaira. És pont ez a nagyszerű benne, mert hát a hálóját lövöldöz- gető igazságosztó itt valójában nem is a világ megmentésén fáradozik, hanem egy nagyon is földhözragadt, kissé pszichopata, piti figura, a Keselyű ellen harcol, akit Michael Keaton zseniálisan kelt életre. De az új Pókember igazi sztárja Tom Hol­land, aki már a bámulatos nyitány alatt meggyőzi az embert, hogy a címszerepet mindenképpen neki kellett eljátszania. Ha kell, ügyetlen, (Képarchívum) ha kell, cinikus, és igazán kedvel­hető figura. Éppen olyan, mint a Hazatérés: az a Pókember-film, amelyre hosszú idő óta epekedve vártunk. Gera Márton Pókember: Hazatérés (Spider- Man: Homecoming). Amerikai akciófilm, 133 perc, 2017. Ren­dezte: Jon Watts. Szereplők: Tom Holland, Michael Keaton, Robert Downey Jr., Jacob Batalon.

Next

/
Thumbnails
Contents