Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-03 / 127. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2017. JUNIUS 3. PORTRÉ 13 Volt egyszer egy csodaló és volt Blas- kovich Ernő. Ez utóbbi grófnak született, bohémnek, nyughatatlan léleknek. Kincsem, a csodaló és Blaskovich Ernő, a gróf nagy versenyeket nyertek. Nem volt, aki legyőzze őket. H erendi Gábor filmje, a Kincsem Nagy Ervinnel a főszerepben rekordokat dönt minden téren. A valaha készült legdrágább magyar film nézők százezreit vonzotta a mozikba, és Cannes-ba is elvágtatott. Az ottani filmvásáron vetítették le először külföldi, köztük amerikai és nyugat-európai forgalmazóknak, de öt ország, köztük Szlovákia, már Cannes előtt megvásárolta a Kincsemet. Nagy Ervin előtt azonban már Berlin is megnyitotta kapuit, hiszen Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotásával ő is megmártózhatott a nemzetközi sikerben. Kézre való szerepe van a filmben. A rendezőnő ugyanis, mivel korábban is dolgoztak már együtt, jól ismeri valós habitusát. Tudja róla, hogy a páncél mögött a látszatnál sérülékenyebb, érzékenyebb lélek lakozik. A berlini mustra, a film nemzetközi fogadtatása és a fesztivál fődíja, az Aranymedve Nagy Ervin szakmai életének eddigi legfényesebb élménye. Ma, túl az eufórián, amikor már minden a helyére került a berlini történésekből, úgy látja, neki Berlin a realitás, hiszen az adott teljesítményről szól. „Mivel aranytojást tettünk le az asztalra, velünk, magyarokkal ugyanúgy bántak, vagy talán még jobban odavoltak értünk, mint Richard Gere-ért. Éreztették velünk, hogy amit csinálunk, az rendkívüli és nagyon fontos, sőt az lesz a legfontosabb. Az is lett. Berlinben nincsenek kasztok, nincs protekcionizmus, nincs seggnyalás, amit a saját országomban érzek. Berlinben mindenki tiszta lappal, egyenlő esélyekkel indul, és ez az igazi szabadság, ami felemelő érzés. Ha valami fantasztikusát, értékeset nyújtottál, ott a helyed, és ezt éreztetik is veled. Nincs távolságtartás. Életem egyik csúcspontja marad az idei Berlinale. Nagyon remélem, hogy visszakerülök még. Elképesztően kellemes érzés ilyen filmmel ott állni, még úgy is, hogy kicsi, nem átütő, ám fontos szerepem van a történetben. Nagyon jó volt végignézni, megélni, hogy életem legfontosabb nője, a szerelmem, Borbély Alexandra, a film női főszereplője ott áll egy ilyen fergeteges siker és ünneplés közepén. Nagyon mélyre bevéstem magamban ezt az eseményt. Berlin nem Cannes, nem a francia Riviéra, itt nem magamutogatás zajlik, itt az érték van fókuszban. Most kellett rádöbbennem, hogy a magyar színészet igenis világszínvonalú. Hogy Borbély Alexandra is tudja azt, amit egy Oscar-díjas amerikai színésznő. Jó lenne kiszabadulni a nyelvünk börtönéből, hiszen a színvonalunk megvan hozzá. És ha szabad ilyen istenkísértő megállaNagy Ervin Kincsem nyergében pítást tenni: csadakoztunk a nagy elődökhöz. Törőcsik Marihoz, Fábri Zoltánhoz és a többiekhez. A múlt ködén egy hidat képeztünk, és ez megnyugtató volt Berlinben. Úristen, hogyan lehetne megmaradni ebben? Mit kellene tennünk, hogy a filmművészet tűzvonalában maradhassunk? Igen, abszolút tudjuk a világszínvonalat. Én ezt már akkor is sokszor sejtettem, amikor a Katona József Színházzal külföldön jártunk, és mindenütt felállva tapsolt a közönség. De ezt filmmel megélni és egy ilyen fesztíválon, egy ilyen rangos mustrán, mint a berlini, az egészen más! Akárki akármit mond, a színház mégis egy cirkuszi műfaj. Ott mások az arányok. A kamera belelát az emberbe. A mozinak egészen különleges a varázsa. Ha a Testről és lélekről amerikai film lenne, mondták a nemzetközi kritikusok Berlinben, akkor ez Oscar-esélyes alkotás. Olyan dicséreteket kaptunk, hogy úgy éreztem, holnapután simán forgathatok Ryan Goslinggal.” Nagy Ervin és Enyedi Ildikó kapcsolata a Terápia című HBO-so- rozatban kezdődött, amelyben egy bonyolult karaktert játszott, egy alfahím üzletembert. A kölcsönös szakmai szerelem akkor alakult ki köztük. Vannak ilyen forrpontok színész és rendező kapcsolatában. „Nagyon messziről indul a Testről és lélekről története. Ildikó elkezdett írni egy forgatókönyvet, amely két férfiról szólt egy vágóhídon. Kelet-európai bevándorlót rejteget az igazgató. Különleges baráti véd- és dacszövetség alakul ki köztük. Aztán látott egy filmet Ildikó, és teljesen kiborult tőle. Én játszottam abban a filmben, méghozzá egy olyan férfit, akit szekrényben rejtegetnek. Nagyon rosszul sikerült film volt, de annyira hasonlatos volt a szituáció, hogy Ildikó megijedt, és eldobta a könyvet. Pedig úgy írta meg, úgy találta ki, hogy egy világsztárral játszottam volna a filmben. A Terápia után valami olyat látott meg bennem, amit - egyébként ez nagyon érdekes - színházban egy rendező sem. Azok fafejűbbek. Sokkal közönségesebben és skatu- lyaszerűen gondolkoznak. Iszonyú! Kicsit cirkuszi. Van a légtornász, a zsonglőr, az állatidomár, a tűzkö- pő... mindegy! Ildikó filmjében maradt a vágóhíd mint helyszín az idős csávóval, és megírt egy másik történetet. Benne maradtam, de sokkal kisebb szerepben, úgyhogy dühöngtem, miért kellett neki rossz filmet nézni éjszaka a tévében.” Dramaturgiai ellenpont lett az új történetben. Féltékenység kiváltója. Két fúra lény között épül a szerelem piramisa, és mert túl egyenletesen épül, szükség volt egy zavaró tényezőre. Ez lett ő. A fiatal csődör. A fizikai erő, amely legyalulhatja egy idő után - vagy csak kíméletből nem - az öregeket. „Mint minden ilyen díszhímről, az én figurámról is kiderül a filmben, hogy lélekben még gyerek, aki barátkozni akar. De kell valaki, aki megkavarja az állóvizet. Túl idilli az idős férfi és a fiatal nő kapcsolata. Plusz van egy krimiszál is a történetben. Valaki ellopja a búgatóport, s abból nagy balhé keveredik a vágóhídon. Mindenki a srácra gyanakszik, de nem ő a gazember. Súlya van a szerepnek Két-három olyan momentuma, amellyel lehetett mit kezdeni. A színházban is játszottam már ilyen figurát. Megtanultam idézőjelezni és kifordítani az ilyen karaktereket. Ezek olyan ficsúrok, hiú, öntelt, büszke csávók, akik mindig lebuknak önmaguk előtt, aztán felülviselkedik a helyzetet. Szeretem kinevettetni, leleplezni őket. Itt is valami hasonló van, Enyedi Ildikó filmjében. Olyan miniívet járok be a történet végére. Szívesen nyújtottam volna még nagyobb teljesítményt egy ilyen remek alkotásban, de többre nem volt hely és lehetőség sem. Ebben a filmben ennyi van, és ez így ideális. Majd egy másik filmben, Enyedi- vel. Ez a nagy vágyam.” Berlin előtt nem látta a Kincsemet, nem is akarta látni. Később volt a film bemutatója, de mint mondja, úgy várta, mint gyermek a szülinapját. De nem akart próbaszülina- pot tartani. „Megjöttem Berlinből, és elkezdtem főzni a Konyhafőnökben. A Kincsem bemutatójáig azt forgattam. Tíz napig folyamatos nemalvás volt az életem. Irgalmatlanul húzós volt, nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz. Reggel hattól este hatig a Konyhafőnök, utána meg mentem játszani. Nagyon tömény hónapok varrnak mögöttem. De pihenni sem szeretnék csak úgy.” Blaskovich Ernő szerepére Herendi Gábor választotta ki. Andy Vájná, a filmügyi kormánybiztos viszont, aki a produkciót pénzelte, nem bízott benne. Nagy Ervin tudja az okát, miért nem. „Két dolog miatt nem akarta, hogy én játsszam a szerepet. Egy: visszaadtam a Szabadság, szerelem főszerepét, amelyet aztán Fenyő Iván kapott meg, kettő: a Goda Krisztinával forgatott Kaméleonból úgy ítélte meg, hogy nem vagyok jó színész. Azt bizonygatta Herendinek, hogy téglaarcú vagyok. A legviccesebb pedig az, hogy most, amikor a Kincsemnek ilyen óriási nézettsége van, a filmbiztos úr nem nyilatkozik meg irányomban, de még a filmmel kapcsolatosan sem. Kussol. Hallgat az irodájában. Telt házzal megy a film a mozikban, spontán tapsolnak az emberek, ő mégsem hajlandó beismerni, hogy tévedett. El sem jött a premierre. Hárommil- liárddal gurigázta a filmet, és nem volt kíváncsi a fogadtatásra. Ha veszel egy drága autót, akkor megnézed az utcán egyszer. Bárhova megyek, tombolnak a nézők a moziban, ő ezzel a ténnyel nem akar szembesülni. Mindent beletettem a Kincsembe, nem tudnám jobban megcsinálni. Szorgalomban, fizikumban, kinézetben, tehetségben a maximumot adtam. Olyan, inkább művészfilmekre jellemző érzékenységi faktorok varrnak elhelyezve a filmben, amelyekre kifejezetten büszke vagyok.” Cannes idei mustráján több neves külföldi forgalmazó látta a filmet, meg is vette jó pár ország. A franciák forgattak hasonló romantikus, történelmi kalandfilmeket annak idején Gérard Philipe főszereplésével. „Nekem Jean Marais volt a nagy kedvencem, bár a Fanfán Tulipánt is szerettem Gérard Philipe-pel. Blaskovich Ernő született kalandhős. Dac, krakélerség, kemény- fejűség jellemzi. Én ezt a szerepet harmincévesen is el tudtam volna játszani, de ki kellett várnom, hogy negyven lettem, mire úgy álltak a csillagok, hogy elkészülhessen a film. De így sem jött későn. Innentől kezdve máshogy fog kinézni az életem. Másfájta pálya épül. Férfiként is most húroztam újra magam. Elmentem egy kapcsolatból, szerelmes lettem. Viselkedési formát változtattam. Elkezdtem egy olyan férfi képében létezni, ami nem igazán volt az enyém. Ebből léptem vissza. Óriásit váltottam magánéletileg. Az ezzel járó csapzottság, megtépázottság mind benne van a Kincsemben. Ügy érzem, leporoltam régi kardom, és új csatába mentem. És most megint felfele ível a pályám. Szandrával pedig Nagycétényben is jól érzem magam. Nem vagyok én sem flaszterfiú, ismerem jól a vidéki létet. Dunaújvárosi vagyok. De most megint történelmi jelmezt öltök magamra. Esterházy Pál leszek a cseh-osztrák-szlovák-magyar koprodukcióban készülő Mária Terézia című tévésorozatban. A kis magyar békéden. Úgyhogy megint rosszalkodhatok...” Szabó G. László
