Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám, csütörtök
SPORT 201 2017. június 29.1 www.ujszo.com Saúl Níguez jelenleg a torna legjobb góllövője öt találattal (sita/ap) Saúl mesterhármasa Rabiut egymillió euróért vette meg a Slovan Pozsony. Ibrahim Rabiu a KAA Gentből a pozsonyi Slovan futballcsapatához igazolt. Az égszínkékek egymillió eurót fizettek a belga klubnak a nigériai játékosért, ez csúcsnak számít, eddig senki nem igazolt ennyi pénzért a szlovák bajnokságba. A 26 esztendős középpályás négyéves szerződést kötött a Slovannal. Rabiu 2014 és 2016 között a trencséni együttesben futballozott, és 46 bajnoki mérkőzésen 10 gólt lőtt. A 2015/16-os idényben a Fortuna Liga álomcsapatában is helyet kapott. „Boldogok vagyunk, hogy sikerült Rabiut leigazolnunk. Már akkor felfigyeltünk rá, amikor még Trencsénben játszott. Januártól tárgyaltunk a Genttel, s végre megszületett a megállapodás” - mondta a Slovan honlapjának ifjabb Ivan Kmotrík, az égszínkékek alelnöke, hozzátéve, hogy hamarosan újabb klasszis középpályást szerződtetnek. „Több ajánlatom is volt, de egyértelműen a Slovant választottam. Két évig futballoztam Szlovákiában, tudom, hogy ez az ország legnépszerűbb klubja” - szögezte le Ibrahim Rabiu, aki az elmúlt idényben mindössze négy tétmeccsen játszott a genti együttesben. (SITA) SPORTATV-BEN 9.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Antalyai férfitenisztoma 12.00 - EUROSPORT 1: East- boume-i férfitenisztoma 12.00 - EUROSPORT 2: Wimbledoni tenisztorna, selejtező 12.00 - DIGISPORT 2 (magyar), DIGISPORT 4: Eastboume-i női tenisztorna 12.00 - SPORT 2 (magyar): Lósport, futam 14.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Antalyai férfitenisztoma 14.00 - 213 TV: Csehország- Kanada inline hoki vb-mérkőzés 14.45 - DIGISPORT 1 (magyar): Tour de Hongrie kerékpáros-körverseny, 2. sza15.15.17.15 - SPORT M: Lósport, futam 17.20 - DAJTO: Trenčín-Tor- pedo Kutaiszi labdarúgó európa Liga-selejtező, 1. mérkőzés 18.00 - ORF 1: Csihura Szacs- here-Altach labdarúgó Európa Liga-selejtező, 1. mérkőzés 18.00 - 213 TV: Szlovákia- Svédország inline hoki vb- mérkőzés 18.15 - ČT SPORT: Tour de France, a résztvevő csapatok hivatalos bemutatása 18.45 - DUNA WORLD: Ferencváros-Jelgava labdarúgó Európa Liga-selejtező, 1. mérkőzés 20.00 - M4 SPORT, ČT SPORT: Németország-Mexikó labdarúgó Konföderációs Kupaelődöntő (22.30, STV 2, felvételről) 20.45 - DUNA WORLD: Videoton-Balzan labdarúgó Európa Liga-selejtező, 1. mérkőzés A német és a spanyol labdarúgé-válogatott került be az U21-es Eb döntőjébe. A Nationalelf tizenegyesekkel nyert Anglia ellen, a spanyolok pedig Saúl Níguez mesterhármasával győzték le 3:l-re az olaszokat. „Az volt a terv, hogy rájuk rontunk, és ez sikerült is. Ráadásul akkor is kemények és elszántak maradtunk, amikor az ellenfél szerzett vezetést. Mindent megtettünk, aminél többet nem is kívánhatsz” - nyilatkozta az angolok kapusa, Jordan Pickford a 2:2-es döntetlent hozó meccs után. Az angolok olyannyira elszántak tudtak maradni hátrányban, hogy 2:1-re fordítani tudtak, de a németek egyenlítettek, és jöttek a tizenegyesek. A hagyomány szerint az angolok ritkán nyernek büntetőpárbajban, ezzel szemben a németek nagyon jók ebben a műfajban. Bár először (a második szériában) a német Gerhardt rontott büntetőt, rögtön utána Abraham is hibázott. Ezután mindenki belőtte a maga tiVádat emelt tegnap több ember, köztük volt rendőrtisztek ellen az angol-walesi ügyészi hivatal a csaknem három évtizeddel ezelőtti Hillsborough-stadiontragédia ügyében. London. A sheffieldi Hillsborough stadionban 1989. április 15-én a Liverpool és a Nottingham Forest FA- kupa-elődöntőt vívott, amikor a túlzsúfolt lelátón pánik tört ki, és a tömeg 95 embert halálra taposott. Egy további szurkoló négy évvel később halt bele a sérüléseivel járó szövődményekbe. Az angol labdarúgás történetének legnagyobb szerencsétlenségében 766-an sérültek meg. Az ügyben tavaly új vizsgált indult, és ennek eredményeként az angol-walesi ügyészség bejelentette, hogy gondatlanságból elkövetett, 95 zenegyesét, az 5. szériában a németeknél Amiri magabiztosan talált a hálóba. Az angol Redmond azonban nagyon gyengén, félmagasan rúgta a tizenegyest, így Julian Pollersbeck ismét védeni tudott. „A tizenegyespárbaj közben annyira csak magamra koncentráltam, hogy amikor másodszor is védtem, nem is tudatosítottam, hogy ez már továbbjutást jelent. Csak akkor kapcsoltam, amikor a csapattársak futni kezdtek felém” - nyilatkozta a mérkőzés emberének választott kapus. Németország másodszor került döntőbe U21-es kontinenstomán, 2009-ben a döntőben Angliát verték 4:0-ra. Mostani ellenfelük a parádés formát mutató Spanyolország lesz, amely eddig mind a négy mérkőzését megnyerte a tornán. Az olaszok elleni elődöntőben Saúl Níguez villogott, aki mesterhármast szerzett, és öt találattal jelenleg az Európa- bajnokság legjobb góllövője. Az olaszok ugyan egyszer egyenlíteni tudtak, utána azonban a sparendbeli emberölés címén vádat emelt David Duckenfield volt rendőr-főfelügyelő ellen, aki a tragédia napján a stadion biztosítására kivezényelt rendőri egység parancsnoka volt. Három további volt rendőrtiszt, valamint egy ügyvéd és a Sheffield Wednesday labdarúgóklub egykori titkára ellen szintén vádat emeltek egyebek mellett hivatali kötelezettségszegés, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása címén. A mérkőzésre érkező liverpooli szurkolókat annak idején fokozatosan engedték be a nekik elkülönített, állóhelyes szektorokba. Két szektor fél órával a mérkőzés kezdete előtt már tömve volt, de a bejárati forgókapuknál kialakult tumultus feloldása érdekében a rendőrség megnyitott egy újabb bejáratot, amely azonban szintén a már teljesen megtelt két szektorba vezetett. nyol henger elsodorta őket, a vége 3:1 lett. „Nálunk is vannak játékosok, akik a Serie A-ban játszanak, de az ellenfélnél ott van Saúl, akimár20 vagy 30 meccset játszott a BL-ben, vagy Deulofeu, aki már futballozott Spanyolországban, Angliában és Olaszországban. Nem akarok kritikus lenni, de a nemzetközi porond teljesen más színvonal, mint a hazai bajnokságunk” - nyilatkozta az olaszokat irányító Luigi di Biaggio. Albert Celades, a spanyolok szövetségi kapitánya szerint csapata a meccs egyes fázisaiban jól játszott, máskor kevésbé, de mindenki éhes volt a győzelemre. „Saúl nagyon jó teljesítményt nyújtott. Már hosszú ideje remek formát mutat a klubcsapatában, a felnőttválogatottban és nálunk is. Sokat tesz azért, hogy a tizenhatosba juttassuk a labdát, és remek a védőmunkája is” - dicsérte az Atlético játékosát Celades. A spanyolok már négyszer nyerték meg az U21-es tornát, 1986-ban, 1998-ban, 2011 -ben és 2013-ban. A német-spanyol finálét pénteken rendezik Krakkóban, (uefa.com) Az újonnan érkező mintegy kétezer ember a zsúfolt helyekre próbált benyomakodni. A már bent lévők a korlátoknak szorultak, és akinek nem sikerült az üres szektorokba vagy a játéktérre menekülni, azt a tömegben halálra taposták, vagy a kerítéseknek szorulva megfulladt. A szerencsétlenség okairól folyó csaknem három évtizedes sajtóvita és jogi csatározás után egy brit esküdtszék tavaly a rendőrség által elkövetett mulasztásokat nevezte meg a Hillsborough-katasztrófa elsődleges okaként. A döntés kimondta, hogy a szurkolókat nem terheli felelősség, a 96 elhunyt pedig gondatlanságból elkövetett emberölés áldozata lett. E végzés eredményeként született az ügyészségi döntés a katasztrófa után 28 évvel bejelentett vádemelésekről. (MTI) Kamuti Jenő a nemzet sportolója Budapest. A magyar kormány, a nemzet sportolóinak egyhangú javaslata alapján, a Nemzet Sportolója címet adományozza Kamuti Jenőnek, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívónak, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének. A sportállamtitkárság tegnapi közleménye emlékeztet, hogy a Nemzet Sportolója címet egyidejűleg 12 ember viselheti, ezért Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő április 23-i halálával új tag választása vált szükségessé. A május 30-i ülésen a nemzet sportolói Kamuti Jenőt javasolták a megtisztelő címre. A kormány a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó életjáradékot tizenkettő, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért magyar sportolónak biztosítja, akik aktív sportpályafutásukat követően is fontos szerepet töltöttek be vagy töltenek be jelenleg is a magyar és a nemzetközi sportéletben. „A kormány elfogadta a nemzet sportolóinak javaslatát és döntött arról, hogy Kamuti Jenő legyen a nemzet sportolóinak 12. tagja. Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres csapatvilágbajnok tőrvívó, 17. éve a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja. 1977-ben UNESCO Fair Play díjat, 2014-ben Budapestért díjat kapott és bekerült a Nemzetközi Vívószövetség hírességek csarnokába. 2015-ben átvehette a Csik Ferenc-díjat és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is. 2013-tól a Nemzetközi Vívószövetség örökös tiszteletbeli tagja” - áll a sportállamtitkárság tájékoztatásában. (MTI) Crystal Palace: Frank vagy Ronald? Nagyon szellemesen kommentálták a Premier League-ben szereplő Crystal Palace labdarúgóklubnál, hogy honlapjukon az új vezetőedző, Frank de Boer szerződéskötéséről szóló anyagukhoz tévedésből az ikertestvére, Ronald képeit tették. Utalva utóbbi szintén humoros kom- mentjére („Nagyon nehéz akcióképeket találni Frankról, ezért használnak engem helyette!”), a londoni klub az új, már javított bejegyzés szövegében arra kérte Ronald de Bőért, a biztonság kedvéért ellenőrizze, hogy már minden rendben van-e... (nso) Ez tényleg Frank de Boer. A holland edző három évre írt alá. (TASR/AP) Hillsborough-katasztrófa: 28 év múltán megtörtént a vádemelés