Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-26 / 146. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2017. június26. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 5 A többség még mindig fél a munkája elvesztésétől Pozsony. Hosszabb időszakra biztosított állás, magas fizetés, legalább egy kicsit érdek- feszítő, nem rutinszerű munka - a szlovákiai alkalmazottaknak ezek a legfontosabb feltételek az állásuk kiválasztásánál - derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) legfrissebb elemzéséből. „A szlovákiai munkavállalók nemzetközi összehasonlításban is nagyon félnek az állásuk elvesztésétől. Az általunk elvégzett nemzetközi felmérésből kiderül, hogy a szlovákiai alkalmazottak tartanak ettől a legjobban. Csak 53 százalékuk gondolja azt, hogy biztos állása van. Ennél rosszabb eredményt csupán Japán ért el. Ez már csak azért is érdekes, mert az elmúlt időszakban jelentős mértékben javult a gazdasági helyzet, egyre több a munkahely, és a cégek Az emberek nagy része csak kényszerből választja a rutinszerű szalagmunkát (Képarchfvum) már harcolnak az alkalmazottakért” - nyilatkozta Robert Klobucký, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének az elemzője. Kollégája, Miloslav Bahna szerint ezmég a 2008-ban kirobbant gazdasági válság öröksége, amikor rengetegen veszítették el a munkájukat, és ők máig nem nyerték vissza a biztonságérzetüket. Persze, e tekintetben is jelentős különbségek vannak az egyes régiók között. Ahol több az állástalan, ott nagyobb azok aránya is, akik tartanak a munkahelyük elvesztésétől. A most közzétett felmérésből az is kiderül, hogy az alkalmazottak alig ötödé elégedett a fizetésével, ami elmarad a nemzetközi átlagtól, az emberek nagyjából harmada ráadásul rendkívül unalmasnak és monotonnak tartja a munkáját. Hogy ennek ellenére nincsenek tömeges felmondások, az Bahna szerint azzal magyarázható, hogy a megkérdezettek több mint 80 százaléka már annak is örül, hogy egyáltalán van munkája, így nem adnak hangot az elégedetlenségüknek. (TASR, mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSA 40 dollárra eshet vissza a kőolaj ára Pozsony. Bár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) kitart a kitermelés lassítása mellett, a Commerzbank szakértője, Eugen Weinberg úgy véli, az olaj hordónkénti (159 liter) ára rövid időn belül elérheti a 40 dolláros szintet. Jelenleg ez 45 dollár, az ötödével kevesebb, mint az idei év elején. Emiatt az üzemanyagárak Szlovákiában is csökkennek. A benzin és a gázolaj ára is több mint 1%-kal esett vissza az elmúlt napokban. A 95-ös oktánszámú benzin literje így 1,22, a gázolajé 1,06 euró körül mozog. (TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM T VALUTA 1 ÁRFOLYAM Angol font 0,8780 n Lengyel zloty 4,2320 n Cseh korona 26,297 n Magyar forint 309,13 □ Horvát kuna 7,4030 D Román lej 4,5715 D Japán jen 124,36 n Svájci frank 1,0851 D Kanadai dollár 1,4783 D USA-dollár 1,1173 n VÉTEL ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Privatbank* 1,14-1,09 26,93-25,61OTP Bank 1,17-1,07 27,43-25,12 322,91-295,69 Postabank 1,15-1,08 27,06-25,48 321,76-297,01 Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 26,97-25,47 323,34-295,50 Tatra banka 1,15-1,08 27,12-25,44 322,12-296,44 ČSOB 1,14-1,09 26,96-25,62Általános Hitelbank 1,15-1,08 27,09-25,52 323,34-295,49 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Most érdemes aranyba fektetni a megtakarított pénzünket A piacot ismerő szakértők szerint ideje elgondolkodni azon, hogy a 2009 éta dráguló részvények után a befektetők hová fektessék pénzüket. Jé megoldás lehet megtakarításunk egy részét fizikai aranyba fektetni, a döntés meghozatala előtt azonban nem árt tisztázni néhány alapszabályt. Pozsony. A tehetősebb szlovákiai befektetők körében az ingatlanok mellett újra egyre népszerűbb az arany és az egyéb nemesfémek - nyilatkozta Roman Hajdúk, az UniCre- dit Bank szlovákiai privátbanki szolgáltatásokért felelős vezetője. A közel egy évtizedes tőzsdei emelkedés után ugyanis néhány éven belül komoly esés jöhet a piacokon. Ezt támasztja alá, hogy a befektetők zöme egyáltalán nem foglalkozik az Európában és Amerikában meglévő politikai kockázatokkal, amelyek könnyen megingathatják a pénzpiacokat. Hogy csak néhány ilyen kockázatot említsünk: nemzetközi nagyhatalmak változó külpolitikája, a britek kilépése az Európai Unióból vagy egy esetleges kínai adósságválság. Történelmi tapasztalat, hogy tőzsdei összeomlás esetén a befektetők elsősorban arra figyelnek, hogy biztos helyen tudják a pénzüket. Az egyik legfontosabb ilyen menekülő befektetés pedig évszázadok óta az arany. A TőzsdeFórum.hu által közzétett elemzés szerint a válság idején az arany ára jellemzően emelkedik, 2009-2011 között 20%-kal drágult. A gazdasági világválság kellős közepén mért unciánként (1 uncia 31,1035 gramm arany) 1900 dolláros szint már a múlté, de messze van a 2006-ban mért 500-600 dolláros mélyponttól is. Ahétvégén 1250 dollár körüli áron lehetett aranyat vásárolni. (Képarchívum) Az, hogy a közeljövőben mennyit kell majd fizetni a nemesfémért, elsősorban az amerikai dollár árfolyamának alakulásától függ. Piaci elemzők szerint, ha az amerikai deviza erősödik az euróval szemben, az arany árfolyama esni kezd. A várakozások szerint azonban a dollár tartós erősödésének kicsi az esélye, mivel az amerikai gazdaság növekedését a gyenge dollárral szeretnék megtámogatni. A kilátások alapján a legtöbb, arannyal foglalkozó nemzetközi elemzőcég a nemesfém óvatos, 5-6 százalékos drágulását váija 2017-re. Arany vásárlása előtt azonban nem árt néhány alapvető szabályt figyelembe venni. Ha befektetési céllal vásárolunk aranyat, akkor a legfontosabb, hogy azt megbízható helyről szerezzük be. Mindig ellenőrizzük le a kereskedő céget, az általa árult aranytömb minősítését, a csatolt szolgáltatásokat, így például, hogy vissza is vásárolják-e az aranytömböt vagy milyen garanciákkal rendelkeznek. Ha a világon bárhol könnyen értékesíthető aranytömböt szeretnénk, akkor válasszuk a legmagasabb, good delivery minősítést. Ezen tömbök aranytartalma garantáltan 999,9 ezrelék, de ebben az esetben a gyártó komoly referenciája a garancia a minőségre és a nemzetközi elfogadásra. A befektetési aranytömb vásárlásnál fontos szempont lehet, hogy minél kisebb a kiszerelés, annál jelentősebb az árához képest a gyártási költség. Ha a közeljövőben szeretnénk a befektetésünk egy részét pénzzé tenni, válasszuk a kisebb tömböket. Ha hosszú távban gondolkodunk, és pénztárcánk megengedi, akkor az ár-érték arányban kedvezőbb, nagyobb kiszerelést érdemes választani. Az aranytömb egyik jellemzője, hogy bár kis helyet foglal el, nagy értéket képvisel. Emiatt a vásárlás után a tulajdonosnak a biztonságos őrzéséről is gondoskodnia kell. Ha rendelkezünk otthoni széffel, akkor ez könnyen megoldható, ha nem, akkor érdemes trezort vagy széfet bérelni, ami sokszor igen költséges is lehet. (SITA, mi) O. Voľnosť Az 02 Voľnosť feltöltőkártyával kedvére telefonálhat, akár egy órán keresztül is, mivel a hívás minden mobilhálózatba csak 10 centjébe kerül. www.o2.sk/volnost RE 170288