Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-24 / 145. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. június 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Kamuhírek Igény volna a felelős politizálásra és a megfelelő oktatási rendszerre annak-e orosz katonák Ukrajnában? Hány menekült vár az Európai Unió határai mentén? Ki legyen az Egyesült Államok elnöke? Megszállnak-e minket, elveszik-e kultúránkat a migránsok? Kit támad bombázóival Oroszország Szíriában? A kurdokkal mi a helyzet? Soros keze mindenhová elér? Kaliűák valóban ártatlan? Mészáros Lőrinc egy zseni? Mekkora a szegénység Szlovákiában és Magyarországon? Pár kiragadott téma, amely a közelmúltban vagy épp napjainkban is vonzza a különböző politikai és gazdasági szereplők konteogyárosait. Az információs hadviselés korában az ilyen problémák mentén karriert, országot, világhatalmat lehet építeni, gondoljunk csak az amerikai elnökválasztás orosz meg- hackelésére, vagy az új elnök és stábja orosz kapcsolatainak utóéletére. És ne legyenek illúzióink, ahogy egyre több pénz jut az ilyenfajta propaganda megfékezésére, úgy válik majd az egyre szofiszti- káltabbá. Két módszer rajzolódik, amely a titkosszolgálatok és más fedett eljárások mellett hatékonynak bizonyulhat. Az egyik a mediális tér tisztán tartása, a másik a nevelés. Az előbbire Magyarországon már csak legyinteni lehet, a kormányzat és a hozzá kapcsolódó médiamágnások kezében van a piac jelentős része. Ami Szlovákiában történt Jaroslav Rezník rádiós és tévés elnökké választásával, az sajnos nem vezet jó irányba. Rezníket már talán nem kell bemutatni, látható korábbi tevékenységéből az a hatalmat kiszolgáló attitűd, megspékelve némi - mondjuk így -ruszofíliával, amely a mediális tér szennyezéséhez vezet. Amit nem ment az sem, hogyha esetleg hidakat épít is a magyar kisebbség felé a magyar tévéadás és a Pátria kiglancolásával - ahogy Bu- gár Béla felvetette Rezník megválasztása után. Talán Ficónak nem sikerül azt elérni a médiapiacon, mint Orbánnak... Ami pedig a nevelést illeti: minden bizonnyal a lassan mozduló oktatási rendszernek kellene rááll- nia arra a pályára, amely a demokrácia alapjainak tanításán túl a diákoknak segítene abban, hogy kritikusan szemléljék a sajtót és más információforrásokat. Hogy különbséget tudjanak tenni propaganda és hír, manipuláció és szubjektív vélemény között. Nem beszélve a különböző bújtatott reklámokról, „márkázott tartalmakról” stb. Az egyelőre csak angol nyelven elérhető Checkology portál éppen ebben nyújt segítséget. Az információk közötti alapvető különbségtevéstől kezdve sajtótörténeti eseményeken át egészen fontos médiumok szerkesztőinek tanácsaiig. Sőt még annak az algoritmusnak a működéséről is találhatók információk, melyek a hírfolyamokban személyre szabják a híreket. Vajon mikor épül be mindez a hazai oktatási rendszerbe? Hogy a leírtak mennyire aktuálisak, mi sem mutatja jobban, mint az idei komáromi Jókai Napok diákelőadásainak leit-motívuma: sok esetben találkozhattunk olyan disztópiákkal, melyekben az információ manipulálása volt az abszolút hatalom záloga. A jövő értelmiségét jelentő szlovákiai magyar fiatalok gondolkodnak így. Igény tehát volna a felelős politizálásra és a megfelelő oktatási rendszerre. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Sikertörténet is lehetne Akár teljes sikertörténet is lehetne a közmédia utolsó öt éve. Tévedés ne essék, nem szeretném elvitatni a közmédiában Václav Mika vezetése alatt elért eredményeket. Az intézmény maga rég nem látott jó kondícióban van. Tény, hogy újraindult a belső gyártás, mi több, a saját készítésű műsorok nézettek. Az RTVS visszakerült a nézők köztudatába. Itthon és külföldön is, hiszen a szlovák televízió koprodukciójában készült filmalkotások külföldön is sikert arattak. Politikusként azonban nekem nem az a feladatom, hogy megítéljem az egyes műsorok színvonalát, nézettségét. Az viszont feladatom, sőt kötelességem, hogy a párt választóinak érdekeit szem előtt tartsam. Innen nézve nem lehet nem észrevenni, hogy a közmédia sikertörténete nem érinti az intézmény egészét. A magyar, illetve a nemzetiségi műsorkészítők ebből a történetből kimaradtak. Az említett szerkesztőségek, a kiegyensúlyozott költségvetés ellenére, továbbra is alultápláltak. Nyílt titok, hogy a Pátria rádió munkatársainak átlagfizetése a mai napig jócskán alulmarad a többi szerkesztőségben dolgozók átlagbérétől, és ugyanez vonatkozik a műszaki feltételekre is. A személyi állomány fejlesztése terén sem történt pozitív elmozdulás. Elfogadhatatlan, hogy a közszolgálati televízió magyar szerkesztőségét évek óta mindössze két állandó munkatársjelenti. Erről nem cikkezik a hazai magyar sajtó. Arról viszont igen, hogy a kisebbségi politizálás terén elért eredmények nem annak köszönhetők, hogy a Híd ajelenlegi kormány tagja, hanem annak, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok kiválóan működnek. Azt is a sajtóból tudtam meg, hogy a két ország zavartalan együttműködésének köszönhetően jelentek meg a kétnyelvű vasúti táblák, az mentette meg a kis- és kis létszámú iskoláinkat. A hazai sajtó úgy tesz, mintha nem lennének eredmények. Sikerein-ket elhallgatja, a tényeket kiforgatja. A rendszerváltás óta politikus vagyok. Sok mindent megéltem, a jelenlegi „mediális hajsza” azonban számomra is újszerű jelenség. Ennek legkézenfekvőbb bizonyítékai a mečiari amnesztiák kapcsán napvilágot látott szövegek, illetve a Kisebbségi Kulturális Alapot kísérő vélemények. Mindkettőt, az amnesztiák eltörlését is és az alap létrejöttét is politikai pályám, illetve az általam vezetett párt kiemelkedő eredményének tartom. Nélkülünk, a Híd nélkül egyik sem valósult, valósulhatott volna meg. Akár sikertörténet lehetne ez is. Ahhoz viszont nyíltan, negatív elfogultság nélkül kellene beszélni vagy inkább írni. Talán arról (is) kellene szólnia a szlovákiai magyar közbeszédnek, hogy kormánypozícióból És mégsem lapos a Föld KOLLAI ISTVÁN K özép-Európa országaira egyre jellemzőbb az erős gazdasági központok, cégbirodalmak és informális hálózatok dominanciája. Azonban van egy érdekes különbség a gazdasági központosítás cseh-szlovák, illetve magyar útja között: Magyarországon a politika próbál a folyamat élére állni. Aminek komoly pozitív hozadékai is lehetnek. A Föld lapos -jelentette ki a globalizáció egyik híres kutatója, Thomas L. Friedman egy évtizeddel ezelőtt megjelent könyvében. A földgolyó - gazdasági és társadalmi értelemben vett - „lapossága” alatt a szakértő azt értette, hogy a globalizáció révén mindenki mindenkivel kölcsönösen összekapcsolható, a piacgazdaság versenyközpontú logikája mindenkire kiterjeszthető, az esélyegyenlőség regionális különbségei megszűnnek. Azaz megszűnik a világgazdaság „centrum” és „periféria” jellegű felosztása, a nemzetgazdaságok közti különbségek elhalványulnak, a világ homogenizálódik - Friedman szóhasználatával, a föld „ellaposodik”. Erre a teóriára reagált pár hónapja a befolyásos gazdasági hetilap, a The Economist. Eszerint a Föld, úgy tűnik, hogy mégsem lapos: a globalizáció sok esetben nem a versenyelőnyök kiegyenlítődését hozta el, inkább ellenkezőleg, az előnyök „felhalmozódását” eredményezte privilegizált vagy szerencsés vállalati körök számára. A hetilap példaként a gigantikus méretűvé dagadó amerikai légitársaságok történetét hozza fel, de nyilván az infokommunikációs világból is lehetne bőven hozni példát, amikor lényegében pár cég ural egy-egy egész szektort. A The Economist lesújtóan kritikusan szól arról az ideáról is, hogy a vállalkozó szellem uralná a mai világot, hiszen az adatok azt mutatják, hogy a cégbehemótok mellett ma már jóval nehezebb labdába rúgni, mint évtizedekkel ezelőtt. Az egyenlő előnyök kprszaka helyett a mindent uralni akaró behemótok korát éljük, állítja a lap. És ez a konklúzió nemcsak az USA-ra, hanem saját régiónkra, Szlovákiára és Magyarországra is igaz: az utóbbi évtizedben a gazdasági élet döntéshozóinak hatalma mindkét országban rengeteget nőtt. Viszont van egy rendkívül érdekes különbség, hogy Magyar- országon ezt a folyamatot maga a politika irányítja: az Orbán-féle gazdaságpolitika valamilyen szempontból maga próbált a behemótok születésének élére állni, és egy államilag irányított domináns vállalatbirodalmat létrehozni, állami közművel, állami bankkal, állami kutatás- fejlesztéssel, és így tovább. Bármennyit is kritizálták és kritizálják ezt a víziót, közép-európai kontextusban ez nem tűnik sem eredménytelennek, sem életképtelennek; sőt, a „magyar modellt” Szlovákia és Csehország sorsa részben legitimálja is. Az utóbbi országokban ugyanis a politika nem vált bitang erőssé, a kormány nem akarta a gazdasági életet irányítani, és ennek „csupán” az lett a következménye, hogy a gazdasági élet vette irányítása alá a politikát. A cseh és szlovák behemótok a politikán kívülről jöttek: kalandormillárdosok, titkosszolgálati múltú priva- tizőrök, sosemlátott-sosemhaílott háttéremberek, akik „vették a fáradságot”, és kilóra, mázsára megvették a prágai és pozsonyi parlament jó részét. A Gorilla-ügy óta ez Szlovákiában nyílt titok, Csehországban pedig Andrej Babiš nyomulása most hozza ezt felszínre. Az ideális nyilván az lenne, ha behemótok helyett virágozna ezer virág, sok kis- és középvállalat uralná a gazdaságot, lelkes és széles vállalkozói rétegek növelnék a GDP-t. Ez egyértelmű, de mégis üres frázis marad addig, amíg nincs egy hihető elképzelés a gyakorlatba való átültetéséről. A középeurópai politikai folyamatok kritikája mellett pedig érdemes nyíltan felvetni a kérdést, hogy a politika radikalizálódását nem előzi-e meg a gazdaság radikalizálódása, és hogy a politika valóban generálja-e a gazdaságok oligarchizálódását, vagy inkább csak reagál erre a folyamatra. vagy a pálya széléről bekiabálva lehet-e eredményt elérni. A kulturális alapot elmarasztaló cikkek mellett talán arról kellene hangoskodni, milyen módon kellene a legészszerűbb, a leghatékonyabb módon felhasználni azt a pénzt, amit a kisebbségi kultúrát támogató új rendszer biztosít. Például arra, hogy meglévő intézményeink erősödjenek, hogy talpra álljon a lap- és könyvkiadás, hogy izmosodjanak a hazai sajtóműhelyek. Az ehhez szükséges törvényi szabályozást és az anyagi keretet biztosítottuk. Csak meg kell tölteni tartalommal, jól átgondolt pályázatokkal. Ebben a történetben fontosak a civil szervezetek, akik tevékenységükkel, véleményükkel, a közösségi igény megfogalmazásával segítik a politikai képviselet munkáját. Fontosak a szlovák-magyar államközi kapcsolatok, mert ha a két ország között konfliktus van, annak mindig mi isszuk meg a levét. De mindez édeskevés, ha nincs hatékony politikusi gárda, amelynek erős az érdekérvényesítési képessége. Szlovákia miniszterelnökét 2012 óta Róbert Ficónak hívják, 2010 óta Magyarországon is ugyanaz a miniszterelnök. A mi szekerünk pedig azóta halad, amióta a Híd kormányon van. Hadd mondjak egy sportos példát. Egy focimecs- csen, aki ott ül a lelátón, mindig pontosan tudja, hogyan kell berúgni a gólt, Elméletben. De azt a gólt bizony valakinek be kell rúgni. És bizony azt a gólt csak az rúgja be, aki a pályán van. A Jaroslav Rezníkre leadott szavazatok lehetőséget adnak a közmédia új vezérigazgatójának arra, hogy a fentebb említett egyenlőtlenségeket, a bérek között lévő különbségeket, a teljes lefedettséghez hiányzó frekvenciákat, a személyi állomány és a műszaki feltételek fejlesztését rendezze. Ennek megvalósítását a Híd és két koalíciós partnere garantálja. Váijukmeg,merre pattanalabda... Bugár Béla, a Híd elnöke
