Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-16 / 138. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. június 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Medve, kutya, ember Tényleg nagyon sokat változott a világ V an nekem egy barátom, aki még a múlt századbeli ifjúkorában többed- magával sátorozni ment a Tátrába. Egyszer, amikor az erdőben túráztak, megmozdult a növényzet, de oly módon, hogy rögtön tudták, itt bizony nem a szellő fújdogál. Hát nem is. Medve volt. Eszeveszett rohanásba kezdtek. A barátom utólag mesélte, hogy biztosan megdöntötte a sprint világcsúcsát. Hiába, ha az életéért fiit az ember... Kifulladva elértek valami tanyára, ahol egy idős ember birkát legeltetett. Izgatottan ecsetelni kezdték az élményüket. A bacsa csak ingatta a fejét. Itt nincsenek is medvék! De igen, medve volt, állították a fiatalok. Itt már évek óta nem járt medve, szögezte le a pásztor, aztán megkérdezte a fiúktól, honnan jöttek. Mondták, hogy Pozsonyból. Vagy úgy, Pozsonyból? Nevetett az öregember. Akkor biztosan tehenet láttak! Azóta sokat változott a világ. Nem abban, hogy a medvék néha lesétálnak az emberek közé, mint azt néhány hete Ingrid mama is megtette a bocsaival. Hisz azelőtt is előfordult, hogy egy állat, legtöbbször élelemért, besettenkedett a számára veszélyes emberi világba. Mert az éhség nagy úr, mi, tátraaljiak meg Kárpát-medenceiek ezt már elfelejtettük, merthogy tényleg sokat változott a világ. Megváltozott az állatokhoz való viszonyunk is. Ez abból is tudható, hogy amikor Ingrid fölmászott egy fára, utána pedig kis- mackói társaságában szelíd bárány módjára lepihent a fűben, az emberek nem rohantak el, hanem közvetlen közelről fényképezték, pedig a hangszórón keresztül folyamatosan figyelmeztették őket, hogy életveszélynek teszik ki magukat. Aztán amikor hozzáértő emberek elvitték Ingridet és a bocsait biztonságos helyre, sokan - a számítógép mellől - azt kezdték oldani, hogy milyen barbár dolog volt elaltatni az anyamedvét, aztán bevonszolni egy ketrecbe, mikor az egy szelíd(!!!) állat, meg hogy ez állatkínzás, mert a bo- csok vinnyogtak. Honnan tudom ezt? Az egyik szomszéd mondta, aki maga is bekapcsolódott ebbe a meddő vitába. Dühöngésében odáig jutott, hogy szerinte a medvét elszállítókat be kellene panaszolni Brüsszelben. De hát azok állatvédők voltak, nem bántották a medvéket, mégis, hogyan tudták volna szép szóval távozásra bírni őket, kérdeztem. Hát hagyni kellett volna őket, felelte, az állatnak is kijár a szabadság, nem?! Nos, ennek az embernek van egy öklömnyi kutyája. Miután a gazda reggel elmegy munkába, órákon keresztül vonyít és kapaija a bejárati ajtót. Csoda, hogy még nem kapott kínjában kutyagutaütést. Mert minket, szomszédokat az kerülget. De amíg nem harap meg valakit, nem tehetünk semmit, mert a kutya bent a lakásban, azaz magánterületen kínlódik. Sokat változott a világ. DE MIÉRT PONT ÉN VAGYOK A POLITIKAI KORRUPCIÓ SZIMBÓLUMA, ANNYI IDEÁLIS JELÖLTET TUDNÉK MÉG SOROLNI... (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Koalíciós szorításban a Híd Vége a mézesheteknek a kormánykoalícióban, a Smer és az SNS gátlástalanul tolja saját embereit fontos pozíciókba. Robert Fico szerint Václav Mika, a közmédia igazgatója nem maradhat a posztján. Hiába javult a köztévé és a közrádió színvonala és gazdálkodása, hiába volt az ő szakmai víziója a legjobb, a kormányfő nem hajlandó elviselni, hogy őt és pártját bírálni merészelik. Mellé állt Andrej Danko is, aki kibökte: a közmédia feladata főleg a kormánypolitika támogatása. Jaroslav Rezníket szemelték ki végrehajtónak, akit azonban a Híd szakmai és morális okok miatt nem támogat. A Smer tovább feszíti a húrt, Mónika Jankovskát, az igazságügyi tárca államtitkárát szeretné bejuttatni a Bírói Tanácsba. Ez kiváltotta Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter felháborodását, aki igyekszik kiseprűzni Štefan Harabin rossz szellemét az igazságszolgáltatásból. Ha Jankovskát megválasztják, alighanem betelik a pohár. Bugár Béla annyit közölt, még tárgyalnak. Nehéz lesz megfékezni a nyomuló partnereket, de teljes arculatvesztés nélkül aligha lehet lenyelni az újabb békát. Orbán a lovon Lelkendezik a román sajtó, mert a közép-kelet-európai politikusok közül Klaus Johannis államfőt fogadta elsőként Donald Trump, és bejelentette, hogy Romániával még szorosabbra fűzi a stratégiai partnerséget. Varsóban szintén nagy sikernek tartják, hogy július 6-án a térség országai közül Lengyelországot keresi elsőként az amerikai elnök. Mindkét állam az orosz katonai erődemonstráció miatt kéri Washingtontól a NATO keleti szárnyának erősítését. A magyar illetékesek is gőzerővel igyekeznek nyélbe ütni egy mielőbbi Trump-Orbán találkozót, lobbisaiként bevetették Connie Mack volt kongresszusi képviselőt is, egyelőre sikertelenül. Marad az a kétes siker, hogy a közép-európai államok közül csak Magyar- országon járt Putyin. Orbán újabban az uniós vezetőket is kedvenc dakota mondásával bírálja, miszerint fordítva ülnek a lovon. Most viszont főleg a romániai magyarok vélik úgy, hogy ő tévesztett irányt, hiszen idáig főleg az USA követelte az erdélyi nemzeti közösség elleni jogsértések megszüntetését. Ezután viszont egykönnyen szemet hunyhat ezek fölött, Budapest esetleges tiltakozása nem nyom majd annyit a latban. Nem csak Erdélyben emlékeztetnek arra, hogy 1989-ben az ifjú Orbán Viktor bátran követelte a szovjet haderők távozását. Mostanság viszont éppen az ő irányításával sodródik Ady kompországa ismét a keleti diktátorok felé. Akkor is a DAC Harminc éve jómagam is teli torokból kiabáltam Koprivnicében, hogy „szép volt, fiúk! ” miután a dunaszerdahelyi együttes megnyerte a Csehszlovák Kupát. Akkor is zengett a „hajrá DAC!“, amikor a Bayern Münchennel játszottak a sárga-kékek UEFA-kupa-meccset. Emlékszem Ladislav Škorpil cseh edző nyilatkozatára 1993 tavaszán: „Jó lenne, ha a széthullott Csehszlovákia utolsó közös focibajnokságát magyar csapat, a DAC nyerné meg”. Nem kérkedésből említem ezeket, hanem hogy érzékeltessem: a félmúltban is jelentős magyar szurkolótáborral büszkélkedő, kiváló csapatként tartották számon a csallóközieket. Ezt a nem is olyan régi dicsőséget kívánja feléleszteni Világi Oszkár. Az utolsó pillanatban mentette meg a klubot az összeomlástól, miután egy kalandortól vásárolta vissza a többségi tulajdonrészt. Méghozzá a saját pénzén. Azóta stadion épül, amely Közép-Európa egyik ékszerdoboza lesz, fociakadémia működik, kiváló edzőpályákkal. Ilyen háttérhez ambiciózus tervek illenek. Néhány lépcsőfokot László Csaba tett meg, akinek érdemeiről, rokonszenves magatartásáról joggal áradoznak. Ám az érem másik oldala a Poprád elleni kínos kupavereség és néhány gyenge tavaszi bajnoki teljesítmény. Emiatt a tulajdonos inkább Marco Rossiban látja azokat a szakmai erényeket, amelyekkel valóra válthatók a kitűzött célok: az első hat között végezni, saját nevelésű fiatalokat beépíteni és belátható időn belül kijutni a nemzetközi porondra. Könnyebben juthat idáig a DAC, ha a szurkolótábor továbbra is a csapat tizenkettedik játékosa lesz. Akiknek Pozsony Poszony A szlovákok körében mára közhellyé vált Pozsonyt - legalábbis történelmi távlatban - „a háromnyelvű városnak” nevezni, és ilyenkor sokszor elhangzik a város német és magyar neve is. Viszont a szlovák helyesírásban sokszor új alakot kap, Pozsony helyett Poszonyként jelenik meg. A névtévesztés vagy névrontás nem idegen jelenség a történelemben. Egyes nemzetek köznevei, földrajzi nevei könnyen kaptak új alakot amiatt, hogy mások máshogy hallották a szavaikat, vagy máshogy tudták kiejteni. Most viszont olyan jelenségről van szó, ami nem az élőszavas kommunikációhoz kötődik, hanem az íráshoz. A valahai koronázóváros magyar neve ugyanis nemegyszer kerül elő „sz” betűvel. Nyilván az ilyen eseteknek önmagában nem kéne túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mondhatnánk, hogy egyszerű elírásról, figyelmetlenségről van szó. Elég a magyar internetes tartalmak közt guglizni, hogy bőven találjunk „Po- szony”-t. A szlovákok közt teijedő Poszony-formát azért értékelhetjük mégis másként, mert a használók nem ismerik a magyar helyesírást, ezért aztán ez az alapvetően elrontott forma mintha könnyebben intézményesülne. Hiszen a Poszony szó szerepel a kortárs szlovák irodalom egyik kimagasló alakjánál, Dániel Heviemél. Ugyancsak Poszonyt ír Michal Hvorecký is, a kortárs szlovák próza másik jó hírű képviselője. Nem elrontott blogposztokról van szó, hanem szerkesztők és korrektorok, könyvkiadók kezén átmenő kiadványokról. Kutatói szemmel nézve nagyon érdekes, hogy a gyakran elrontott helyesírás miatt a szlovák Poszony-forma önálló életet kezd élni. Hiszen ha valamit neves írók írnak le, miért is ellenőriznénk még egyszer? És ha valaki le is akarja azt ellenőrizni, például interneten, hamar megnyugodhat: több ezer Poszony találatot ad ki a szlovák Google. Lehet vele találkozni a Szlovák Tudományos Akadémia honlapjától kezdve Pozsony város honlapjáig, de még egy kis kiadó is P/P/B Poszony/ Pressburg/Bratislava néven van hivatalosan bejegyezve. Egyébként Pozsony elírását nem a szlovákok kezdték. A számos „Pozsony régi képeslapokon” típusú kiadványok egyikében szerepel egy német-magyar képeslap, legalább 130 éves, ezzel a felirattal: „Üdvözlet Poszonyból”. Úgy tűnik, a helyi németek is gondban voltak a zs-sz megkülönböztetésével. És ha ezt a relikviát már nem is lehet könnyen beszerezni, Dévényben a vár melletti nagy szállodában bárki vehet frissen nyomott képeslapot, amin ott virít a Bratislava mellett: Poszony. Jó ez, rossz ez? Alkati kérdés, nyilván vannak, akit irritálnak a helyesírási hibák, és ők a szlovákok sorozatos tévedéseitől is kiütést fognak kapni. Személy szerint örülök, ha magyar szavakat próbál valaki saját anyanyelvi közegében „hasznosítani”, és az alakváltozások végső soron annak tudhatok be, hogy nem tanuljuk, nem tanítják nekünk a középeurópai nyelvek helyesírásait. Azt is látni kell, hogy ezek valóban idegen szavak hasznosításai, terrné- kesítései. Pozsony valahai többnyelvűsége és szerencsére máig élő háromnevűsége termékké vált. Ennek pont annyi előnye és hátránya van, mint mindennek, ami a piacra kerül, és ami divatbajön: használata tömegessé válhat, felületessé válhat, a hozzá kapcsolt jelentéstartalmak szentimentálissá válhatnak. De ha termékké vált, akkor értéke van, és ha egy magyarfnak tulajdonított) szónak értéke van Szlovákiában, az végső soron jó dolog.
