Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-14 / 136. szám, szerda

www.ujszo.com KÖNYVESPOLC ■ 2017. JUNIUS 14. ml A dzsihádisták világuralma még az Angszocnál is rosszabb lenne Csak idő kérdése volt, hogy korunk legfélelmetesebb jelensége, a világura- ' ómra törő dzsihádiz- 'us mikor szüli meg naga disztópiáját. 015-ig kellett várni a, ekkor jelent meg Boualem Sansal tollá­ból a 2084 - A világ vége című regény, mely immár magya­rul is olvasható az Európa Könyvkiadó gondozásában. A szerző algériai, így nap mint nap a saját bőrén tapasztalhatja a vallási fanatizmus visszásságait. Rend­szeres fenyegetéseknek, személyes támadásoknak van kitéve írásai miatt hazájában, ami nem is csoda, elég elolvasni a regény mottóját: ,A vallás talán meg tudja szerettetni az Istent, de abban folülmúlbatatlan, hogy megutáltassa az emberrel az em­bert, és meggyűlöltesse vele az embe­riséget. " E provokatív, de legalábbis vitára ösztönző megállapítás ellené­re a regény alapvetően nem vallásel­lenes, és még csak nem is iszlámel­lenes. Maga az iszlám kifejezés nem is szerepel a szövegben, bár uta­lásokból következtethetünk arra, hogy a jövő egyeduralkodó vallása, a Gkabul ebből nőtte ki magát: a futurisztikus „szörnyvallás” egy régen eltűnt (vagy betiltott), alap­vetően békés hímek az elfajzott, eltorzult változata. Sansal már az első oldalon (sőt, már a címadással is) közösséget vállal a napjainkban reneszánszát élő, kulti­kus disztópiával, az 1984-gyel; Or- wellt egyenesen mesterének nevezi. Számtalan, nyílt vagy rejtett utalás van ezután is Nagy Testvér világára, a végére pedig az is kiderül, hogy a kapcsolat Abisztán (a Gkabul egész bolygóra - vagy legalábbis a bolygó nagy részére - kiterjedő birodalma) és Óceánia között sokkal mélyebb, mint gondolnánk. „Az alázat és talpnyalás zsírjában lesütött zombik” Minden fontosabb orwelli motí­vum visszatér és újraértelmeződik Sansal regényében. Az idő mindkét di$ztópiában megállt: csak a végte­len, totalitárius jelen létezik, amely rátelepszik a múltra és a jövőre is, ennek jelképe a két évszám, 1984 és 2084. Abisztánt Óceániához hasonlóan névleg egy mindent látó, mindenütt jelen lévő és min­denható Vezér, Abi, másik nevén Bigaye (Big Eye, vagyis Nagy Szem) irányítja. A birodalom hivatalos nyelve a mesterségesen kialakított abilang, melynek legfőbb célja, hogy átformálja, pontosabban de­formálja az alattvalók gondolkodá­sát. Nemzeti sporttá válik a besúgás és a feljelentgetés, a lakosság pedig elképesztő nyomorban tengeti életét. Nem hiányoznak a gondo­latolvasó és megfigyelő készülékek (a rejtélyes V-k és a nadírok), a népünnepéllyé avanzsált, nyilvános kivégzések („szent mészárlások”), a permanens, totális háború és persze a fanatikus hit sem, amely az eddig felsoroltakat nemcsak elviselhetővé, hanem kívánatossá, sőt élvezetessé teszi a behódolt tömegek számára. A végeredményt tekintve mindegy, hogy a végletekig kizsákmányolt és megnyomorított, szinte minden emberi vonásuktól megfosztott, az „alázat és talpnyalás zsírjában lesütött zombik” Yölah és az ő Küldötte, Abi, vagy Nagy Testvér előtt hódolnak-e, és hogy hitüket milyen névvel illetik. A Gkabul és az Angszoc egy tőről fakad, és az Istenük is egy: a Hatalom. Egy derék hívő eretnek elhajlása A 2084 főhőse, Ari fordított utat jár be, mint előképe, Winston Smith. Míg utóbbi kezdetben undorodik a rendszertől, amelyben élni kényte­len, csak a kínzások és az „átnevelés” hatására válik jó pártkatonává, Ati eleinte példás hívő, aki a kötelező napi imádságok között boldogan kémkedik a szomszédai után, os­toroz meg nőket vagy segédkezik a halálbüntetésekkor a hóhérnak. Egy betegség és egy világ végi sza­natóriumban eltöltött, végtelen hosszúra nyúló gyógykezelés hatá­sára azonban szkeptikus gondolatai támadnak: mi van, ha létezik egy másik világ, amely jobb, szabadabb az övénél? Mindezekért az eretnek, deviáns gondolatokért Abisztánban természetesen a legszörnyűbb bün­tetés jár, és maga Ati is megijed saját felismeréseitől. A regény legerede­tibb passzusai azok, melyekben a főhős vívódásait, önmagával való perlekedését és a sivár valóságra való fokozatos ráébredését követhetjük nyomon. Ati ugyanakkor a legke­vésbé sem elégedett új állapotával, nem akar lázadó lenni: a fővárosba, Qodzabadba visszatérve „semmi­re sem vágyott jobban, mint hogy ismét az össznépi harmónián mun­kálkodó derék hívőként élhessen”. Az események azonban magukkal sodorják, egyre mélyebb és sötétebb titkoknak jut a birtokába. Előkelő családból származó, de forradalmi beállítottságú barátja, Koa hatására végül aztán mégis folytatja a meg­kezdett utat. Lázadása azonban - akárcsak Winstoné - semmilyen pozitív eredményre nem vezet, csu­pán a hatalomért versengő klánok egész birodalomra kiterjedő ádáz belviszályát indítja el, vagyis még több vérontást és szenvedést szül. Arinak végül rá kell ébrednie, hogy mindig is csak jelentéktelen bábu marad a hatalmasok sakktábláján. A történet, ahogy a főhős sorsa is lezáradan, továbbgondolásra ösztö­nöz; az olvasó egy sor kérdésre nem kap választ, ami végső soron indo­kolható a regény egész fiktív világát belengő bizonytalansággal, a totális elszigeteltségből fakadó információ- hiánnyal. Egy hatalmas gondolatfolyam Boualem Sansal amellett, hogy eredeti módon gondolja tovább és értelmezi újra az 1984-et, és oly­kor még Orwellnél is pontosabb és élesebb gondolatokat fogalmaz meg a totalitárius diktatúrák természeté­ről, inkább csak felvázolja az általa elképzelt világot és a benne mozgó karaktereket. Nem elemzi mélyeb­ben sem a rendszer működését, sem a rendszert irányítók és elszenvedők lelki folyamatait. Ebből következik, hogy regényének főbb szereplői in­kább árnyképek, sem mint hús-vér karakterek. Nem alakítói, hanem csupán megfigyelői világuknak; leg­többször csak sodródnak az esemé­nyekkel. Nehéz azonosulni velük, és talán ennek tudható be, hogy a köréjük felépített világ sem tud úgy beszippantani, olyan félelmetes ha­tást gyakorolni ránk, mint Orwellé. Míg például Sansal regényében a kínzások, megtorlások csupán távo­li rémképek, melyekkel az elhajló­kat fenyegetik, addig az 1984-ben Winstonnal együtt, testközelből, szinte a saját bőrünkön élhetjük át a bebörtönzés, a kihallgatások és a 101-es szoba borzalmait. A 2084 stílusa is jóval elvontabb és nehézkesebb, mint a nagy elő­dé; az egész szöveg leginkább egy hatalmas gondolatfolyamra ha­sonlít, amelyet csak nagy ritkán szakítanak meg rövid párbeszédek vagy ironikus kiszólások. Hiányzik a disztópiák állandó kelléke, a ha­talom és a lázadók nézőpontjának, kétféle igazságának drámai ütközte­tése is, a „nagy összecsapás” inkvizí­tor és áldozata között (vö. O’Brien vs. Winston). Mindazonáltal Sansal regénye messze kiemelkedik az 1984 eddigi adaptációinak, folytatásainak vagy remake-jeinek sorából, melyek job­bára az olvashatatlan/nézhetetlen és a feledhető kategória közötti skálán mozognak. Világa, melyet mintha az Iszlám Állam és Észak-Korea szörnyrezsimjéből gyúrt volna ösz- sze, egyáltalán nem olyan távoli, hogy nyugodtan álomra hajthat­nánk a fejünket, ahogy a beveze­tőben ajánlja az ironikus Mesélő: „Aludjatok nyugodtan, jó emberek, ez itt mind nem igaz, a helyzetet pe­dig ellenőrzés alatt tartjuk. ” Kacsinecz Krisztián Boualem Sansal: 2084 - A világ vége. Fordította: Vargyas Zoltán. Európa Könyvkiadó, 2017. 309 oldal. Boualem Sansal (1949-) „Három életem volt eddig" - fogalmazott Boualem Sansal algériai író, aki áprilisban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt. Pályája kutatóként indult, fizikusként az egyetemen mérnököket tanított termo­dinamikára, majd közgazda­ságtant és menedzsmentet oktatott. Közgazdászként elkezdte kutatni az állam- adósság fogalmát, erről több könyvet is írt, ezek azonban Algériában senkit sem érdekeltek a tervgazdálkodás időszakában. „Amikor aztán 1990-ben Algéria fizetés- képtelenné vált, valahogy rátaláltak a könyveimre, ezért magához hivatott a kormányfő és felkért tanács­adónak; így egy új karrierem kezdődött. Addig csak elszen­vedtem a diktatúrát, ettől kezdve elkezdtem belelátni a működésébe." Rövidesen azonban kitört az algériai polgárháború, és mindenki­nek színt kellett vallania: az iszlamisták vagy a hadsereg oldalára áll. „Számos értelmi­ségivel együtt létrehoztunk egy csoportot, amelyben az írók voltak többségben, így kezdtem el írni és indult el a harmadik karrierem - idézte fel Sansal. - Az első három regényemet még nem cenzú­rázták, sőt eleinte felhasznál­ták azt, hogy a könyveimben bírálom az iszlamistákat; gyakran hívtak rádiós és televíziós szereplésekre. Akkor kezdődtek a problé­mák, amikor felhívtam rá a figyelmet, hogy a hadsereg is problémát jelent. Ezután el­bocsátottak a munkahelyem­ről, betiltották a könyveimet." Boualem Sansal ma is Algé­riában él, a kortárs francia nyelvű irodalom egyik meg­határozó hangja, aki rend­szeresen szerepel a nemzet­közi fórumokon. Első regénye (Le Serment des barbares) 1999-ben jelent meg, rögtön elnyerte a legjobb francia első könyv díját. 2008-ban a Le village de lÄllemand ou le journal des fréres Schiller című regénye keltett élénk nemzetközi visszhangot: a történet két főszereplője, egy algériai testvérpár felfedezi, hogy apjuk náci tisztségvise­lő volt, aki a háború végén a felelősségre vonás elől menekülve keresett új hazát magának; a szerző a könyv­ben a nácizmus és az iszlám fundamentalizmus között vont párhuzamot. A 2084 a szerző legutóbbi regénye, egyben az első műve, amely magyarul is olvasható. A 20. században európai demokratikus rendszerek sora roppant össze és vált fasiszta, náci, kommunista diktatúrává. Ezeket olyan párt vagy vezér irányította, aki azt állította, a népét képviseli, megvédi a népét a világméretű külső fenyegeté­sekkel szemben, és aki a tények rovására a mítoszokat részesítette előnyben. Európa 20. századi történelme megmutatja nekünk, hogy társadalmak összeroppan­hatnak, demokráciák össze­omolhatnak, az etikai tartás megtörhet, és hogy egyszerű emberek hirtelen korábban elképzelhetetlen helyzetben találhatják magukat. Az ameri­kai történész munkája egyfajta életmódkönyv, és azt veszi sorra, hogy melyek ma a felelős polgár nap mint nap elvégezhető, gyakorolható feladatai, ha maga is szereme valamit tenni, hogy minél tovább megmaradjanak a demokratikus keretek, (k) Timothy Snyder: A zsarnok­ságról - Húsz lecke a husza­dik századból. 21. Század Kiadó, 2017.173 oldal. LORETTA NAPÓLEONI Hogyarf tattók n dritti*íHvL*k é» m lárfam Ariim» milHAedoa iMlette az omboriablOBt «S a ri>*n«Kuitc»*mcióftí«í«t A dzsihádista szervezetekkel összefonódó embercsempész csoportok bevándorlók és menekültek áradatát juttatják el Európába. Ezt a sok milliárd dolláros üzleti hálózatot több mint egy évtized alatt építették fel fegyveres szervezetek és bűn­bandák az elrabolt külföldiekért követelt váltságdíjakból. Loretta Napóleoni, Az iszlamista főnix című bestseller szerzője ezúttal nemcsak az emberrablás és az embercsempészet közötti összefüggést leplezi le, hanem a terrorizmus új jelenségét, a bűnözői dzsihádizmust is bemu­tatja. Emberkereskedők című új könyve menekültekkel, em­berkereskedőkkel, a váltságdíjjal kapcsolatos alkudozásokban és mentőakciókban aktívan részt vevő túsztárgyalókkal, terrorel­hárító szakértőkkel, a biztonsági szolgálatok tagjaival és egykori túszokkal készített exkluzív interjúkra épül. (k) Loretta Napóleoni: Emberkereskedők. HVG Könyvek, 2017. 320 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents