Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-13 / 135. szám, kedd

10_ GÓL, GÓL, GÓL! FOCITIPP ■ 2017. JUNIUS 13. www.ujszo.com Bár Ivan Rakitic feladata lett volna a büntető, átengedte a lehetőséget „góltalan" társának a Barca-Osasuna meccsen Elsül a kapanyél: egy gólból is lehet világhír! Számos labdarúgással foglalkozó újság és hírportál szenzációként számolt be arról, hogy Javier Mascherano 2017. április 26-án, hét év és 318 mérkőzés után szerezte meg első találatát az FC Barcelona mezében, miután a társai nemes gesztust gyakorolva vele rúgattak egy büntetőt. Az argentin játékos példája azonban nem egyedülálló, sőt, vannak a futball történelmében olyan labdarúgók is, akik hosszú pályafutásuk alatt egyetlenegyszer sem találtak a hálóba. Mellettük olyan futballistákat is bemutatunk, akik bár csak elenyésző számú gólt szereztek, azok sorsdöntőnek bizonyultak. portugál másodosztályban szerzett A Barcelona már 5-1-re vezetett ez Osasuna elleni bajnokin, ami­kor tizenegyest kaptak a katalánok. Mivel ko­rábban még egyszer sem fordult elő, hogy Javier Mascherano gólt szerez­zen a csapatban, ezúttal megkapta a lehetőséget, és élt is vele: erőből a léc alá bombázta a büntetőt, 319. Barca-meccsén megszerezve első gólját. Pontosabban: az első, ellen­félnek lőtt gólját, men korábban öt öngólt már összehozott az argentin. Tony Hibberts egész pályafutása során az Evenont szolgálta, és 328 alkalommal viselte a kék mezt — azonban csak egyszer, egy AEK Athén elleni felkészülési mérkőzé­sen talált a hálóba, így a jobbhátvéd hivatalosan góltalanul vonult vissza 2016 nyarán. Góltalansági rekordok Frank Womack azonban ennél is elképesztőbb sorozatot tudhat magáénak: a múlt század elején hi­ába játszott a védő több mint 500 mérkőzést a Birmingham City, a Worcester City és a Torquay Uni­ted csapataiban, gólt egyszer sem sikerült szereznie. Talán nem meg­lepő, de olasz földön is egy hátvéd nevéhez fűződik a leghosszabb gól nélküli pályafutás: a két világhábo­rú között a AC Milan labdarúgója, Luigi Perversi 318 mérkőzést ho­zott le gól nélkül. A holland Pascal Bosschart 194 mérkőzéssel a háta mögött búcsúzott az FC Utrecht csapatától, és igazolt a Feyenoordba, de előtte a szezon utolsó meccsén, az FC Groningen ellen 1-0-s ut- rechti vezetésnél tizenegyeshez jutott a csapata. A társak hasonló gesztust gyakoroltak, mint nemrég Mascherano esetében, de a holland védő kihagyta a büntetőt. Ezután a játékos még 163 meccset hozott le góltalanul a holland elsőosztályban, majd talán azért is, hogy megtörje az átkot, Ausztráliába igazolt, ahol a Sydney FC mezében egyszer megzörgette a hálót a Melbourne Victory elleni bajnokin. A világsztároknak sem mindig megy A múlt századi védők mentségére le­gyen mondva, hogy régebben sokkal gyakrabban találkozhattunk olyan edzői felfogással, amelyben egy hát­védnek csak a rombolással kellett foglalkoznia, és a támadások segí­tését nem kérték rajta számon úgy, mint napjainkban. Ezért is érdekes, hogy a nemrég visszavonult portu­gál szélsőhátvéd, Paulo Ferreira több mint 300 klubmérkőzés (Vitória Setubal, Estoril, Porto, Chelsea) és 62 válogatott meccs után csak a bajnoki gólt, valamint egyszer-egy- szer az angol Ligakupában és az FA- kupában. Talán nála is meglepőbb a Barcelo­nával Bajnokok Ligáját nyerő Eric Abidal esete, aki 429 klubmérkőzés és 66 válogatott találkozón csak négyszer volt eredményes: kétszer a Francia Kupában, és kétszer a Spa­nyol Kupában pedig a leginkább balhátvédként szereplő francia játékos nagy játékintelligenciával bírt, és tekintélyes csapatok mezét viselte. Az 1994-es világbajnok brazil csapat védője, Mauro Silva 431 klubmérkőzés és 59 váloga­tottság mellett csupán egyeden gólt szerzett annak a Deportivo La Corunának a játékosaként, amelynek a mezét 13 évig viselte a spanyol élvonalban. Ashley Cole több mint 400 meccset játszott különböző klubcsapatok mezében (Arsenal, Chelsea, AS Roma, LA Galaxy), ahol a 17 gól nem is rossz teljesítmény egy balhátvédtól. Ép­pen ezért meglepő adat, hogy hiába szerepelt 107 alkalommal az angol nemzeti csapatban, ott egy gólig sem sikerült jumia. Sorsdöntő gólok Mladen Rudonja neve még a leg­nagyobb focifanatikusoknak sem mond sokat. Annak ellenére, hogy a szlovén játékos csatár volt, nem a góljairól híresült el, sokkal in­kább vándormadár életmódjáról: 5 ország 11 csapatának a mezét viselte, és tizennégyszer váltott klubot. Minden meccsét összevet­ve 427 találkozón lépett pályára, amelyeken 87 gólt szerzett, ami azt jelend, hogy majdnem öt mér­kőzés kellett neki egy találathoz. A nemzeti csapatban 65 mérkőzésen egyeden gólt szeizett, azonban az sorsdöntőnek bizonyult: a 2002-es világbajnoki pótselejtezőn talált be a románok hálójába Bukarestben, ami a szlovénok kijutását jelentette a tornára. Lilian Thuram is sokkal inkább ki­fogástalan védőmunkájáról híresült el, mint a góljairól. Bár azért a klub­jaiban szerzett néhányat, mégis egy­értelműen a francia válogatottban lőtt két gólja a legemlékezetesebb mindenki számára. Egy meccsen, Horvátország ellen szerezte őket az 1998-as világbajnokság elődöntőjé­ben, amelyen egygólos hátrányból tulajdonképpen Thuram egymaga fordította meg a mérkőzést: mind­két találat előtt maga szerzett labdát az ellenfél kapuja előtt, majd kí- méledenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Ha a magyar futballt ismerők szá­mára felvetjük Koplárovics Béla nevét, mindenkinek rögtön a Manchester United elleni győztes gólja jut eszébe, amit a Bajnokok Ligája selejtezőjében ért el 2002 nyarán. Basile Boli neve is legin­kább egyeden találat miatt ma­rad meg a futball történelmében, ugyanis a francia védő az AC Mi­lan elleni 1993-as BEK-döntőben fejelt győztes gólt az Olympique Marseille színeiben. Sem a módja, sem a jelentősége miatt nem elha­nyagolható Karel Poborský portu­gálok ellen szerzett győztes gólja az 1996-os Európa-bajnokságon. A találat ugyanis a negyeddöntőben született, méghozzá úgy, hogy a cseh játékos a portugál védők közül kilépve, 16 méterről gyönyörűen löbbölte át a kapujából kiinduló Vítor Baiát. Marco Materazzi Thuramhoz ha­sonlóan csak két gólt szerzett a válogatottban, azonban a francia hátvédhez hasonlóan mindkettőt egy világbajnokságon, méghozzá 2006-ban. Először a cseheknek talált be a csoportmeccsek során, majd a döntőben vállalt kulcssze­repet a franciák elleni sorsdön­tő jelentőségű fejesével, hiszen az 1-1-es végeredmény után az olaszok nyertek büntetőkkel (Materazzi egy büntetőt is bevá­gott). Juliano Belletti sem szerzett sok gólt, azonban a 2006-os Baj­nokok Ligája-döntőt az ő góljával nyerte meg az FC Barcelona az Arsenal ellen, miután a találkozó végén egy nagyszerű akció végén közelről, de kiszorított helyzetből talált a brazil védő a hálóba. Carles Puyol a 2010-es világbajnokságon vitt be döntő találatot a németek elleni elődöntőben. Mivel a furcsa frizurájáról elhíresült védő fejese mellett nem született gól a mérkő­zésen, a későbbi győztes számára döntőt ért a gól. Csakúgy, mint Puyol, Dániel Agger is döntőbe segítette csapatát, a Liverpoolt a Chelsea elleni BL-elődöntőben 2007-ben, miután a visszavágón egy szabadrúgás-variációt nagy megleptésre a dán hátvédre ját­szott ki csapata, amely 1-0-s győ­zelme után büntetőkkel harcolta ki a fináléba jutást. Emlékezetes kapusgólok Természetesen nem meglepő, hogy a kapusok ritkán találnak kollé­gájuk hálójába, azonban erre is van példa szép számmal a futball történelmében. Olyan mozza­natra azonban már meglehetősen kevés alkalommal került sor, hogy egy kapus sorsdöntő gólt szerez­zen. Ebben a kategóriában talán Jimmy Glass viszi a prímet, hiszen az 1998/1999-es szezonban az ő találata jelentette a Carlisle United számára a bentmaradást az angol ötödosztályban. Glass bár nagy re­ményekkel induló kapus volt, aki a Chelsea és a Crystal Palace csa­patait is megjárta fiatalon, később folyamatosan alacsonyabb osztályú csapatokba került kölcsönbe, így a Carlisle mezében is csak három mérkőzésen védett. 1999. május 8-án, a szezon utolsó mérkőzésén a Carlisle Unitednek győznie kel­lett a bentmaradásért a Plymouth Argyle ellen, és a találkozó 1-1-re állt, amikor a meccs vége előtt tíz másodperccel szöglethez jutott a csapat, így Glass is „minden mind­egy” alapon feljött a szöglethez, és végül ő vágta a hálóba azt a kipat­tanót, ami a másik kapusról jött ki egy fejes után. Ezután a szurkolók a pályára tódultak, és hatalmas ün­neplésben részesítették a csapatot, különösképpen persze a gólszerzőt. Glasshoz hasonlóan egy „utolsó utáni” szöglethez ment fel fejelni Andrés Palop is az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján 2007-ben, és harcolta ki a hosszab­bítást csapata, az FC Sevilla számá­ra a Sahtar Donyeck ellen. A Sevilla végül a hosszabbításban megnyerte a mérkőzést, ahogy később az egész sorozatot is, így Palop gólja rendkí­vüli jelentőséggel bírt. Villányi Gergely Lilian Thuram csak két gólt szerzett a válogatottban, de az vb-döntőt ért (Fotók: tasr/ap, képarchívum) Koplárovics neve összeforrt az MU-nak lőtt góljával

Next

/
Thumbnails
Contents