Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-10 / 133. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2017. JUNIUS 10. ÉVFORDULÓ 13 Dean Martin, a szórakoztatóipar feledhetetlen legendája Száz éve, 1917. június 7-én született Dean Martin amerikai énekes, színész, „a cool királya”, aki háromszor nősült és hét gyermeke volt. 3 Martín énekesi pályáját folytatta. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a When You’re Smiling és az Oh Marie. 1951 és 1969 között 40 kislemezzel szerepelt a slágerlisták első tíz helyének valamelyikén, ezekből három milliós példányszámban kelt el. 1959-ben énekelte lemezre a Let It Snow! Let It Snow! Let It Snow! című örökzöld dalt, és még jó néhány, ehhez hasonlóan sokszor meghallgatott karácsonyi éneket. Dean Martin úgy tudta megragadni a karácsony hangulatát, mint kevesen. -*■ I Dino Paul Crocetti néven, olasz bevándorlók gyermekeként látta meg a napvilágot az Ohio állambeli Steubenville-ben. Tinédzserként kezdett dobolni, majd 15 évesen kimaradt az iskolából, mert azt hitte, okosabb a tanárainál. Minden munkát elvállalt, ami útjába akadt, bokszolt, krupiéként tologatta a zsetonokat egy illegális kaszinóban, a szesztilalom idején alkoholt csempészett, lottót árult, bukmékerként fogadásokat kötött. Barátai egyszer hallották énekelni, az ő biztatásukra kezdett éjszakai klubokban fellépéseket vállalni. Egy bárban figyelt fel rá a dzsessz-zenész Sammy Watkins, aki énekesként alkalmazta zenekarában a fiatalembert, aki a kor híres operaénekese, Nino Martini tiszteletére a Dino Martini művésznevet viselte. Watkins azonban valami újat szeretett volna, Dean Martinnak nevezte el, amivel megszületett a szórakoztatóipar egyik feledhetetlen legendája, 4 2 Két évet turnéztak együtt, majd 1944-ben Martin 15 perces rádióműsort kapott New Yorkban, 1946-ban pedig a Diamond Recordshoz szerződött. Éppen egy felvételen dolgozott, amikor összefutott Jerry Lewis komikussal, viccelődni kezdtek, nyomban kiderült, hogy teljes köztük az összhang. Közös műsort készítettek, amellyel a kaszinóváros Atlantic Cityben debütáltak 1946- ban, majd rádiókban, színházakban és élő show-műso- rokban szórakoztatták a közönséget. A duó 1949 és 1956 között 16 filmben szerepelt, de ekkor alkotói összeférhetetlenség miatt elváltak útjaik. Utoljára 1956. július 24-én a New York-i Copacabana bárban láthatta őket a közönség. ► 5 Többször hívták Las Vegasba, ahol a híres „Rat Pack”, azaz Patkányfalka tagjaival a szórakozóhelyek közkedvelt fellépői lettek. A kompánia Martin mellett olyan nevekből állt, mint Frank Sinatra, Sammy Davis Jr., Peter Lawford és Joey Bishop. Las Vegas ragyogó fényei között, whiskys pohárral a kezükben, epekedő nők gyűrűjében ők voltak a nagyvilági élet megtestesítői. Hollywood is meglátta a csapatban rejlő üzleti lehetőséget, több filmet is forgattak velük, köztük az Oceans Eleven című mozit 1960-ban. 1967-ben nyerte el élete egyetlen Golden Globe- díját a The Dean Martin Showért, amely 1965-ben és 1966-ban a legnézettebb televíziós program volt, az énekesnek 283 ezer dollárt fizettek epizódonként. 1970-ben az Airport című akciófilmben Burt Lancaster és Jean Seberg voltak színésztársai. A nyolcvanas években még forgatott két komédiát Búrt Reynoldsszal Agyúgolyófutam 1-2 címmel, amivel nagyjából be is fejezte színészi pályafutását. ▼ 4 Filmezett is, férfias, vonzó külseje remekül érvényesült a filmvásznon. 4 1958-ban az Oroszlánkölykök után, amelynek főbb szerepeit Marlon Brando és Montgomery Clift játszották, a filmkritikusok elismerően nyilatkoztak róla. Még ugyanebben az évben Frank Sinatrával és Shirley MacLaine- nel tűnt fel a vásznon a Rohanva jöttek című filmdrámában. Kétszer is szerepelt John Wayne westernjeiben, 1959-ben a Rio Bravo című filmben, majd 1965- ben A négy mesterlövész - Az Elder banda című alkotásban. 1960-ban Golden Globe-díjra jelölték a Who Was That Lady? című romantikus komédiában nyújtott alakításáért. 6 Dean Martin 1995. december 25-én, karácsonykor tüdőrákban halt meg Beverly Hills-i otthonában. Peter Bogdanovich filmrendező a halálhírt így kommentálta: „Karácsonykor halt meg. Ezt a fajta fekete humort Martin mindig is kedvelte. Nem is hittem el addig, amíg meg nem hallottam, hogy Las Vegasban egy percre kihunytak a kaszinók fényei tisztelegve az emléke előtt. Szinte hallom, ahogy mondja: Egy teljes percig? Mekkora király lehettem.” Valóban király volt, a cool királya. (Fotók: SITA/AP, képarchívum) Csaknem egy napon születtek - 75 évvel ezelőtt M indketten most töltötték be a 75. életévüket, mindketten a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanultak, egyikük 1964-ben, a másik 1965-ben szerzett diplomát. Mindkét hölgy Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze. Az egyik Béres Ilona, aki vasárnap ünnepelt, a másik Almási Éva, akit hétfőn köszönthettek fel. Béres Ilona világéletében színésznek készült, egy évadot töltött Debrecenben, majd a Madách Színházban játszott. 1967-ben a Nemzetibe, majd 1969-ben Várkonyi Zoltán Vígszínházába szerződött. Ott tizenöt évadon át jobbnál jobb szerepeket kapott, és olyan nagyságokkal állhatott egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Somogyvá- ri Rudolf, Békés Itala. 1984-ben távozott a Nemzetibe. Mindent eljátszhatott az ókori drámától az operettig. A társulatnak, amelyet 2000-ben Pesti Magyar Színháznak kereszteltek át, 2011-ig volt tagja, azóta szabadúszó. Nagyon megviselte, hogy a színházban megváltak tőle. Almási Éva zenei pályáról álmo- • dozott, kilenc évig hegedült is, szerelmes volt egy fiúba, aki nagyon tehetséges zongorista volt. Aztán mégis a színház felé fordult. Már a főiskola előtt színpadra került: a felvételin felfigyelt rá Szinetár Miklós, aki meghívta Polly szerepére a Koldusoperában. A József Attila Színházban játszott. 1968- ban lett a Madách Színház tagja, 1987-ben a Vígszínházhoz igazolt, majd ismét a Madách társulatához szegődött. A szavai szerint szabadságmániás színésznő 1991-től szabadúszó. Büszke arra, hogy olyan színészekkel állhatott egy színpadon, mint Psota Irén, Sulyok Mária, Márkus László, Gábor Miklós és Kis Manyi. Főbb színpadi szerepei: Glafira (Osztrovsz- kij: Farkasok és bárányok), Mása (Csehov: Három nővér), Eszter (Déry-Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), Leila (Heltai: Az ezerkettedik éjszaka), Blanche (Williams: A vágy villamosa), Jablonczay Lenke (Szabó Magda: Régimódi történet), Erzsébet királyné (Shakespeare: III. Richárd), Eleonóra (Goldman: Az oroszlán télen). Béres Ilona még főiskolás volt, amikor az Esős vasárnap című film egyik főszereplőjeként meghódította a moziközönséget. A magyar filmgyártás csillaga lett, a rendezők szinte nem is forgattak nélküle. Játszott a Nappali sötétség, Az aranyember, az Álmodozások kora, a Hattyúdal, a Kőszívű ember fiai és az Igen és az Egy szerelem három éjszakája című filmekben. Ez utóbbi jelentette filmes karrierje végét: a forgatáson órákat kellett eltöltenie egy csónakban a jeges Duna vizén, emiatt hónapokig betegeskedett. Kártérítésért beperelte a filmgyárat, ahonnan kitiltották. Csak 25 év múlva kapott ismét filmszerepet a Moszkva térben (2001), alakításáért elnyerte a kritikusok díját. A tévé is sokat foglalkoztatta. Első férjéhez a diplomaosztójának másnapján ment hozzá, akitől később a Bessenyei Ferenccel való kapcsolata miatt vált el. Második férjével, Tamással 1973 óta tart házassága. Almási Éva 1966 óta szerepel filmekben is, általában jellegzetesen mai nőalakokat formált meg, és számos televíziós alkotásban is játszott. Legemlékezetesebb filmes és tévés szerepei: Nyaralók, Próféta voltál, szívem, A fekete város, Maya, Merénylők, Kettévált mennyezet, Villámfénynél, A kertész kutyája, Kreutzer szonáta, Egy szerelem három éjszakája, A hídember, Boldog születésnapot, A két Bolyai. Férje Balázsovits Lajos színész, volt színigazgató, lányuk, Edit is ezt a pályát választotta (Forras/Fotók: MTI)