Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-09 / 132. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. június 9. RÉGIÓSPORT 119 Százéves a zselízi futball SPORTTARISZNYA ÁBELGÁBOR Zselíz. Száz évvel ezelőtt kezdődött a zselízi labdarúgás története. Kétnapos eseménysorozattal emlékeznek az eltelt évtizedekre. A szórakozásból és a grundfoci- ból 1917-ben ért el oda néhány focista, hogy intézményes keretek közé tegye a világ minden földrészének legnépszerűbb játékát. Megalakult a Zselízi SC, amely azóta hat alkalommal változtatott nevet, jelenleg a Zselízi Városi Sportklub nevet viseli. A felnőttek a nyugatszlovákiai V. liga keleti csoportjában szerepelnek, az ifik IV. ligások, míg akét diákcsapat (U 13, U15) a III. liga mezőnyét erősíti. A kezdők is rendszeresen edzenek, ők azonban csak alkalmi rendezvényeken, foci- tornákon lépnek pályára. „A hétvégén megannyi rangos eseménnyel emlékezünk meg a centenáriumról. Pénteken délután ifjúsági korosztályos csapatok mérkőznek, a mieinken kívül az oroszkaiak, a gyűgyiek és a somorjaiak lépnek pályára. Másnap fél tízkor a polgár- mester köszönti a sportrajongókat, majd négyes tornára kerül sor, amelyen az FK Slovan Trstená, az Isa- szegi SE és a GKS Korona Bajanow indul, és természetesen mi sem fogunk hiányozni. A mérkőzések szüneteiben karate- és atlétikai bemutatók lesznek. Emellett kitüntetéseket is átadunk az egykori játékosoknak és tisztségviselőknek” - tájékoztatott Sokol László klubelnök. Itt jegyezzük meg, hogy a szervezők a kerek jubileum alkalmából színes fényképalbumot adtak ki. Ez nemcsak a hajdani és a jelenlegi csapatok fotóit tartalmazza, hanem az olvasó, ha csak dióhéjban is, megismerkedhet a száz év történéseivel is. Közben kiállítás nyílt a napokban a helyi művelődési otthonban, ahol az érdeklődőknek egy kis nosztalgiára is jut idejük. A mai mérkőzések műsora a Focimenetrendben. HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, TIPOS III. LIGA, 38. forduló: Šurany-V. Meder 4:0 (2:0), g.: Dudás (11,11-esböl, 76.), Kacír (28.), Hrebík (60.); DAC B-Galanta 2:1 (0:1), g.: Ryma- renko (54., 57.), ill. Revák (33), Šaľa-N. Zámky 0:1 (0:1), g.: Švajda (30.): KFC Komámo-FC ViOn ZI. Moravce-Vráble B 1:1 (1:1), g.: Haša (39.), ill. Slamka (8.): V. ludince-Nemšová 2:0 (2:0), g.: Horniak (12.), Soboňa (15.); Beluša-L. Rovne 0:2 (0:1), g.: Lipták (44.), Detko (69.); Neded-H. Nitra 0:2 (0:0), g.: Gunda (70, 77.); Toporčany-Dubnica n N. 0:1 (0:1), g.: Janco (30); Púchov-Gabčíkovo 2:0 (2:0), g.: Gajdošík (2.), Sibanda (29.). Szabadnapos: Horses. 1.KFC Komárno 34 22 9 3 74:28 75 2. L. Rovne 34 20 8 6 65:32 68 3.Púchov 34 18 10 6 57:26 64 4. Dubnica nad Váhom 34 16 7 11 48:39 55 5. DAC B 35 15 9 11 53:37 54 6. ViOn B 34 15 9 10 51:39 54 7. Beluša 34 15 7 12 43:47 52 8, Veľké Ludince 34 14 8 12 47:47 50 9. Galanta 34 14 7 13 54:45 49 10. Nemšová 34 13 6 15 49:51 45 11. Gabčlkovo 34 12 8 14 38:44 44 12. FC Horses 34 13 4 17 46:62 43 13. Topoľčany 34 13 3 18 40:48 42 14. Sala 35 11 8 16 35:41 41 15. Nové Zámky 34 11 7 16 48:47 40 16. Šurany 34 11 6 17 56:67 39 17. H. Nitra 34 11 6 17 43:60 39 18. Veľký Meder 34 8 5 21 35:77 29 19. Neded 34 6 5 23 35:80 23 IV. LIGA. NYUGAT-SZLOVÁKIA. DÉLKELET. 29. forduló , előrejátszott mérkőzés: FC Nitra B—CFK Nitra 7:0 (1:0), g.: Mo- ravčík (37.), Bartošek (49.), Fabiš (55.),, Galko (64.), Ivančík (68.), Kolmokov (75.), Petráni (78.). TERÜLETI BAJNOKSÁG TŰKEREBES, VI. LIGA, DÉL, 18. forduló: Somotor-Svätuše 0:9 (0:5), g.: Vojtko (15.), Kastély (19, 38., 54., 60.), Abaházy (26., 30., 50.), Balia (70.). ÖREGFIÚK DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI BAJNOKSÁGA, 8 forduló - keleti csoport: Ajax Kost. Kračany-ZsVS 1:2 (1:1), Újra, a hétközi fordulóban is kikaptak a nagymegyeriek (zöldben) (Kovács Zoltán felvétele egy korábbi bajnokin készült) g. Szabó L„ ill. Karácsony, Ledeczky; Trstená n/O.-Stavreco : 6.0B H. Potôň 2:6 (0:3), g.: Hauer 2, ill. Csandal 2, Szolgai 2, Ivicze 2; OB To- : 7. OB Trnávka porníky-FC Gabčfkovo 2:4 (1:3), g.: Modossy, Ferenczl, ill. 8. Blatná n/0. Csiba, Jakus, Fekete B, Nagy P.; MŠK V. Meder-FC Jahodná 6:2 (2:1), g.: Komjáthy 4, Takács, Raftlk, ill. Pápay, Csóka. 1. Stavreco Dun. Streda 7 7 0 0 42:9 21 2. FC Gabčlkovo 7 6 1 0 25:7 19 3. ZsVS Dun. Streda 7 4 12 14:13 '13 4. Ajax Kost. Kračany 7 4 0 3 18:11 12 5. FC Jahodná 7 3 0 4 16:23 9 6. MŠK V. Meder 8 2 0 6 1 8:34 6 7. Trstená n/0. 8 2 0 6 10:27 6 2 1 4 17:31 7 2 0 6 1 2:30 6 1 1 6 20:30 4 1. Maty Horeš 18 16 1 1 80:14 49 8. OB Topolnlky 7 0 0 7 10:29 0 Jenőik 4,5, Szabó P. 2, Salaky M. 1,5, Jakab S. 1. 2. Svätuše 18 12 3 3 67:32 39 Nyugati csoport: DSC 0. Potôň-FC Lehnice 1:3 (0:0), g.: MolVégeredmény: 3. MKST Veiké Kapušany B 46. (pan) 3. Tŕňa 18 12 2 4 73:25 38 nár P., ill. Tóth B. 3; Blatná n/0.-0B H. Potôň 9:2 (2:1), g.: III. LIGA, DÉL, 10. forduló - A 7-12. helyért: OKST Regmont 4. Botany 18 11 4 3 64:25 37 Thaly 3, Sánka A. 2, Majer 2, Bugár, Sánka L., ill. Belošič, HéHraň A-S0 TJ Malý Kamenec A 7:11, kiskövesdi pontok: Má5. Leles 18 7 1 10 35:38 22 rák: FC Holice-FC Michal n/o. 8:1 (3:0), g.: Simon 0.2, Csáté Cs. 3,5, Váradi B. 2,5, Bók L. 2, Szabó L. 1,5, if). Kiss L. 1,5; 6. Biel 18 6 3 9 30:48 21 nó Dáv. 2, Horváth T., Csánó Dan, Csiffári, Bernátb, ill. Pöthe; SO TJ Cičarovce A-TTC Vojany Tigers A 11:7, pontok: Csa7. Slov. Nové Mesto 18 5 2 11 27:50 17 FC H. Bar-OB Trnávka 3:1 (2:1), g.: Csáder, Ravasz, Mészának 1.3,5, Nagyidai L. 3,5, Molnár N. 2,5, Öveges K. 1,5, ill. Kó8. Somotor 18 5 0 13 23:93 15 ros, ill. Kósa L. bori P. 3, Franko A. 2, D. Havrila 2; S0 Borsa A-ŠKST Sokol 9. V. Kamenec 18 3 2 13 23:47 11 1. FC Lehnice 8 7 1 0 36:10 22 Vojčice B 10:8, borsi pontok: Nagy A. 4,5, Balogh E. 3,5, Gán10. M. Kamenec 18 3 2 13 27:77 11 2. FC H. Bar 8 6 0 2 24:11 18 ócziG. 1, Szoptat S.1. 3. FC Holice 4. OSC 0. Potôň 5. FC Michal n/0. 25:23 17:13 23:26 ■ Erdsport A DUNASZERDAHELYI SZABÚ GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA BAJNOKSÁGA (14 induló): 1. Nagy Bálint (II. A), 2. Farkas Bálint (II. M), 3. Vontszemű Róbert (I. B) és Timkó Roland (II. A). ■ Asztalitenisz III. LIGA, DÉL, 10. forduló - az 1-6. helyért: ŠKST Michalovce C-MKST Veiké Kapušany B 9:9, nagykaposi pontok: M. Végeredmény: 7. SO TJ Cičarovce A 46,8. ITC Vojany Tigers A 42 (201:177), 9. SO TJ Maty Kamenec A 42 (186:192), 11. SO Borša A 34. (pan) DIÁKFOCI ■ IV. liga DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 26. forduló: V. Blahovo-Baka 5:2 (2:2), g.: Poszmik (16.), Soóky (34.), Szitás (52.), Hlaváč (53.), Fatona (58.), ill. Fekete (7., 9.); Zl. Kla- sy-Janíky 0:0; Lehnice-Holice n/0.3:4 (1:2), g.: Pomšahál (17.), Gašparík (39., 62.), ill. Pöthe (10., 20., 58.), Balogh (51., 11-esböl); 0. Potôň-Rohovce 9:0 (5:0), g.: Sadloň (7.), Mezei (11.), Márkus (16., 33.), Pollák (22., 58.), Nagy (41.), Székely (46.), Iván (52.); Kosi. Kračany-Baloň 4:2 (2:0), g.: Horváth (16., 54.), Pongrácz Ákos (31.), Pongrácz Gábor (61.), ill. Vörös (43), Szalacsi (69.); Topoínlky-Okoč-Sokolec 13:0 (5:0), 10. D. Stál 11. Balon 24 24 6 2 16 42:78 20 5 1 18 31:77 16 FOCIMENETREND ■ III. liga POZSONY, TIPOS III. LIGA, 30. forduló -17.30: D. Lužná- Ivartka p/D. (Pavlíková). ■ Diákok II. SZABÚ ISTVÁN EMLÉKTORNA. Csata -8.00. (18., 41.), Szedlák (36., 37., 46., 55.), Pálffy (61., 11 -esböl). A résztvevő csapatok, fiúk: Csata, Érsekkéty, Búcs, Párkány, 1. Jelka 23 22 0 1 181:34 66 Korábban játszották: V. Blahovo-Baka 5:2 Ipolyszakállos, Ögyalla, Kéménd, Nagybereg, Tótfalu, Déva, 2. Sládkovičovo 23 18 4 1 174:19 58 Szabadnapos: D. Stál. Szováta, Sepsiszentgyörgy, Csabacsűd, Tokod. Lányok: Csa3. Váhovce 24 19 1 4 126:46 58 A bajnokság végeredménye: ta, Ferencváros, 4. V. ÚTany 23 14 2 7 86:52 44 tTopoiníky 24 22 0 2 154:19 66 10.00-19.00: Albert Flórián Emlékkiállítás (a helyi kultúrház5. Tretice 24 14 2 8 69:43 44 2. Zl. Klasy 24 21 2 1 132:21 65 ban). (áb) 6. V. Mača 23 13 0 10 109:89 39 3. Or. Potôň 24 16 3 5 77:25 51 7. Pata 23 10 3 10 53:51 33 4. V. Blahovo 24 15 1 8 84:43 46 ■ Jubileum 8. Tomášikovo 23 9 0 14 63:95 27 5. Holice 24 15 1 8 67:35 46 SZÁZÉVES A ZSELÍZI LABDARÚGÁS ESEMÉNYSOROZAT, 9. Šintava 23 8 1 14 37:119 25 . 6. Janíky 24 13 1 10 63:59 40 Zselíz (sportpálya), a helyi klub korosztályos focicsapatainak 10. Abrahám/Hoste 24 5 3 16 72:155" 18 7. Kost. Kračany 24 12 2 10 65:56 38 mérkőzése más-más ellenféllel - 15.00 (U12): 11. Mostová 23 4 3 16 27:93 15 8. Lehnice 24 11 0 13 62:63 33 Zselíz-Oroszka; 16,15 (U15): Zselíz-Gyűgy; 17.15 (U19): 12. Košúty 23 4 2 17 40:97 14 9. Baka 24 8 0 16 54:85 24 Zselíz-Somorja. (áb) 13. Vozokany 23 0 1 22 14:158 1 12. Rohovce 24 3 1 20 29:147 10 13. Okoč-Sokolec 24 2 0 22 24:176 6 ■ Területi bajnokság GALÁNTA, 24. forduló: V. Úrany-Mostová 2:0 (2:0), g.: Chi aradia (11.), Szabó (12.); Sintava-Trstice 3:0 (0:0), g.: Tóth (46,56.), Magyar (60.); Pata-Košúty 3:1 (0:0), g.: Práznovský (39.), Burán (40.), Valenta (60.), ill. Jakubík (68.); Tomášiko vo-Sládkovičovo 0:2 (0:0), g.: Šipoš (37.), Baran (57.); Vá hovce-V. Mača 14:2 (5:0), g.: Oláh Zsolt (2, 19, 35, 52.), Oláh Kristopher (5,44,66,68.), Koller (21,56,69.), Krajca (45.), Oláh Ferenc (63,70.), ill. Kopin (60,64.); Jelka-Vozo- kany 7:4 (5:0), g.: Érsek (3.), Tanko (12,18.), Németh (19.) Baroš (33,62.), Šipoš (56.), ill. Lipnický (40.), Hobot (43,52. Westernverseny Vághosszúfalun Vághosszúfalu. Idei negyedik versenyével folytatódik holnap (kezdés 11.00) a Westemlovagló Vándorkupa. A házigazda ezúttal a Vágsellyei járásban fekvő településen található Takács Western Ranch, 35-40 versenyzőre számítanak. „Haj önnek pónilova- sok, ők is indulhatnak. A többi szám a szokásos, vagyis a juniorok, az open és a profi open kategóriában lesz szlalom és hordókerülés —mondta a műsorról Ta- kács Szilvia, akitől megtudtuk, hogy családi összefogásként rendezik immár negyedszer a wes- temlovasversenyt. - Az a legfontosabb, hogy minden baleset- mentesen történjen. A lovasok persze a legjobb időre hajtanak, hisz gyorsasági számokról van szó. Azt kívánom, hogy mindenki jól érezze magát, s minél több versenyző és néző legyen. Mi saját családtagjainknak is szorítunk. Férjem, László és fiam, Tamás is rajthoz áll. Tomi tavaly openben a vándorkupa összetett győztese lett, hordókerülésben pedig harmadik volt. Ezúttal hazai pályán szeretne bizonyítani.” Gmk) Újabb lovasverseny az Ezüst tó Rancson Galánta. A westemlovasok csatáit nézhetik meg az érdeklődők a hétvégi versenyen, amely a má- tyusföldi város közelében található Ezüst tó Rancson lesz. „Mindkét napon kilenckor indulnak a futamok a fedett lovardában. Szombaton gyorsasági és borjús, vasárnap csak gyorsasági számokban csatároznak a győzelemért. Gazdag műsor várja a látogatókat, ugyanis közben a rancson zajlik viadalunk névadó támogatójának a cégnapja is” - tájékoztatott Miriam Šablatúrová versenyigazgató. (jmk) Negyvennégy csapatos rekordmezőny J. MÉSZÁROS KÁROLY Tizenegy régióban rendezik az V. Felvidéki Labdarúgó-bajnokság küzdelmeit, néhol már zajlik az alapszakasz, augusztus első hétvégéjén Szepsiben vár ható az országos döntő. Az amatőr csapatok kispályás pontvadászatába Farkas Attila főszervező kalauzol bennünket. A nevezések alapján a vártnál nagyobb az érdeklődés: 11 régióból 44 csapat jelentkezett. Létszámban vannak felső határai a bajnokságnak? Sem létszámban, sem korban nincsenek határok. Egy-egy csapat nevezési listáján minimum nyolc, maximum tizenöt játékos szerepelhet. Ahol nem teljes a keret, az alapszakaszban még legfeljebb három fővel bővíthető. Örülök, hogy egyre több az indulók száma, a 44 rekordmennyiség a bajnokság történetében. Ennyien még korábban egyszer sem neveztek. Július végéig zajlanak a régiós küzdelmek, melyekből a győztes jut a nyári országos döntőbe. Erről egyelőre csak annyit tudni, hogy Szepsiben lesz 12 csapat részvételével. Már további részletek is ismertek? Annyi biztos, hogy a tizenegy csoportelső és a tavalyi bajnok Szepsi lesz a mezőnyben. Szeretnénk, ha bajnokság végén a felvidéki válogatott játszana mérkőzést a Kárpátaljával. Még az sem biztos, hogy melyik napra esik a döntő: augusztus ötödiké és hatodika jön számításba. íratlan szabály, hogy a címvédő rendezi a következő országos döntőt? Nem. Most éppen úgy jött ki, hogy a tavaly országos döntőt nyert Szepsi elvállalta a rendezést. Hozzávetőleg hány amatőr labdarúgót mozgat meg a bajnokság? Ötszázat biztosan. Ebből merít keretébe a felvidéki labdarúgóválogatott? Eredeti célunk ez volt, ami részben teljesült is. Nagyjából a kerettagok fele kezdett bajnokságunkban, a másik fele pedig már válogatási elvek alapján került a csapatba. A MEZŐNY Bodrogköz, Ung-vidék: Kaposkelecsény, Nagyszel- menc, Zétény, Perbenyfk Bódva-völgye: Szepsi (címvédő), Debrőd, Rozsnyó, Szeszta Gömör, Tornaija: Magyar- hegymeg, Balogfalva, Méhi, Rimaszombat Nógrád: Nagydaróc, Fülek, Sávoly, Egyházasbást Garam-völgye: Farnad, Zselíz, Érsekkéty FeMaRo, Gömör: Rimaszombat, Sajószentkirály, Tornaija, Rimaszécs, Kálo- sa, Abafalva, Hanva FeMaRo, Garam-völgye: Nagyölved, Csata, Sáró Ipoly-mente: Ipolyság, Ipolypásztó, Léva Nyitra- és Zsitva-mente: Udvard, Érsekújvár, Nyitra- csehi, (mely Vág- áa Duna-mente: Negyed, Karva,Tany, Ekel Csallóköz: Alistál, Somorja, DAC szurkolótábor (IBF)