Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-08 / 131. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2017. június 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Pofátlan kölkök Vigyázzba állított kormányzati politikusok CZAJLIK KATALIN S ok mindent szokás mondani a mai fiatalokról. Hogy szemtelenek. Hogy írástudatlanok, hogy csak az okoskütyüket tudják nyomkodni, s csak 140 karakterben bírnak gondolkodni. S hogy a legújabb iPhone-on kívül semmi sem érdekli őket. A dolog azonban úgy fest, hogy a szlovákiai fiatalok olyan leckét adtak mindannyiunknak demokráciából és polgári (sic!) magatartásból, hogy kalapot emelhetnénk előttük. Mondhatnánk, nem nagy ügy, pár ezer ember kétszer kivonult az utcákra, s valamiket kiabáltak a korrupcióról és Kaliňák távozásáról. Mi ez a tavalyi romániai százezres tömegekhez képest? Ennél azonban sokkal több történt. A diákok pár hét alatt elérték azt, hogy a korrupció a közbeszéd első számú témájává lépjen elő, amit még a téma legnagyobb hárítója, Robert Fico sem ignorálhat többé. Nagy valószínűséggel a nagy gyorsasággal eltörölt mečiari amnesztiák is összefüggnek a megmozdulásokkal, sőt, a hétfői felvonulás hatására már belengette lemondását a speciális ügyészség vezetője. S mindeközben gyűlnek az aláírások a Kaliňák menesztését követelő petíció alá. Ha összegyűlik 100 ezer - s az eddigi tempó alapján nagyon úgy fest, hogy összegyűlik akkor a parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel. Ez pedig merőben más helyzet, mintha a belügyminiszter visszahívását csak az ellenzék kémé. Senki sem érti igazán, mi ütött ezekbe a fiatalokba. Hiszen a politikai korrupció évek, mondhatnánk évtizedek óta itt van velünk. Míg azonban a szülők generációja már beletörődött ebbe, legfeljebb dohognak egy kicsit az esti híradónál, ezek a kölkök nem akaiják elfogadni, hogy ennek így kell lennie. S elég naivak és szemtelenek ahhoz, hogy tegyenek is valamit ellene. Ez az erő, ez a fiatalságból eredő energia és elszántság figyelemre méltó, s képes vigyázzba állítani a kormányzati politikusokat is. A fiataloknak ez az aktív felháborodása már csak azért is elismerést érdemel, mert kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a felvonulások szervezői mást még nem is nagyon éltek meg: a mečiarizmusba születtek bele, s amióta a politikát figyelemmel kísérhetik, Robert Ficónak hívják a kormányfőt. Ennek ellenére ők pofátlanul azt hiszik, nekik különb országban van joguk élni. És igazuk van. Milyen igazuk van! Elszántságuknak köszönhetően mindannyiunk számára felsejlik a remény, hogy ez az álom egyszer talán valóra válik. Banksy, a rejtélyes graffiti művész brit választásokra készített friss falfestménye. A híres rajzolóművész ingyenes, hitelesített másolatot ígért azoknak, akik ma nem Theresa May pártjára szavaznak, és ezt a szavazócéduláról készült fotóval igazolják. Ajánlatát végül visszavonta, mert a rendőrség szerint ez választási csalásnak minősülne. (Facebook) Nem mindegy, mi szivárog FELEDY BOTOND Ha eldugul a lefolyó, ha elreped a falban a cső, a végén mindenütt megindul a víz. A szivárgás utat tör magának, és egyre csak folyni fog, amíg meg nem javítjuk a dolgot. Trump is ugyanolyan elszántsággal küzd a szivárogtatás ellen, mint előtte Obama. A Fehér Házat mindig bosszantja, ha bizalmas, titkos információk kerülnek napvilágra. Obama esetében különösen súlyos volt a Snowden-botrány, amikor nemzet- biztonsági intézkedések, módszerek, számítógépes kémprogramok és azok kapacitásai kerültek az oroszok kezébe, majd a széles nyilvánosság elé. Érthető, súlyos csapás ez minden állam számára. De mi szivárog most? Donald Trump esetében kicsit más a helyzet. A szivárogtatok persze lehetnek jóindulatú, lelkiismeretes (vagy naiv, megítélés kérdése) fiatalok, vagy éppen fizetett kémek, de akár tudatos manipulátorok. A végeredmény azonban hasonló. Trump és csapata őijöng, hogy folyamatosan napirenden van a szivárogtatás a kampánycsapat és az oroszok kapcsolatáról. Nem múlik el hét, hogy ne kerülne elő újabb dokumentum. Mindezt tetézi, hogy Trump egyes döntéseit könnyen lehet úgy értelmezni, hogy pontosan az orosz kapcsolatokról szóló nyomozást akarja hátráltatni, például James Comey FBI-igazgató kirúgásával, vagy a titkosszolgálati vezetőkre való nyomásgyakorlással. Ez persze fűti azokat, akiknek a kezébe kerülhetnek olyan akták, titkos dokumentumok, amelyek ellentmondanak Trumpék saját magukat mosdató narratívájának. Nem csoda, hogy így tucatszámra kerülnek nyilvánosságra olyan feljegyzések, amelyek közvetve vagy közvetlenül, de azt mutatják, hogy az orosz szolgálatok a korábbiaknál határozottabban igyekeztek „rálátást szerezni” az amerikai választási folyamatra és kihasználni a helyzetet, bár utóbbiról eddig csak lehallgatott beszélgetések vannak oroszok között, de nem konkrét intézkedésre vonatkozóan, csak mint lehetőség említéseként. Egy biztos: azóta sem állt le a Moszkva melletti GRU, az orosz katonai titkosszolgálat központja. Folynak a kísérletek, az új befolyásolási eszközök fejlesztése. Fontos lenne, hogy az USA minél hamarabb beszéljen a tavalyi elnökválasztással kapcsolatos kibertáma- dások részleteiről. Minden európai ország számára, amely választások előtt áll, tanulságos lenne. És ezzel a szivárogtatások részben megelőzhetőek lennének, részben pedig okafogyottá válnának. Csak reménykedni lehet, hogy Robert Mueller, akit megbíztak az ügy felderítésével, nem fogja évekig húzni a vizsgálatot, talán még idén mond valamit. Addig csak a sutyiban kicsempészett puzzle-darabokat rakosgathatjuk egymás mellé. Kulturális fidget spinner FINTA MÁRK V an egy fogalom, mely az utóbbi időben lépten-nyomon elzúg a fejem mellett a friss, ropogós szlovákiai magyar légtérben. A fecskék röptével száll a fazonra beretvált politikusbajszok alól, kultúrmunkások, publicisták és hasonló pemahajderek rikoltják bele az ájerbe. Mondják kulturális autonómiának, óvatosabban fogalmazva önrendelkezésnek, még óvatosabban önkormányzatnak, szlovák közegben szamoszprávának, egyeseknek pedig csak simán auto- nómió. Kinek-kinek gusztusa és vérmérséklete szerint. De mivel tavaly tájainkon is lámpavasra húzták a polkorrektséget, ráadásul már Andrej Danko is országos haver, így már nem kell azzal törődni, hogy az autonómia szóra kinyílik a bicska a zsebében, simán csak autonómiázzuk le ezt a titokzatos valamit. Merthogy elvileg elértük. Mármint ezt mondják egyesek. Mások meg óvatosan fogalmaznak, és azt mondják, hogy már majdnem, ez már csaknem az, olyannyira, hogy akár rá is foghatj uk. Csavarj ák a szót, j átszanak vele, mint az egyszeri iskolás a fidget spinnerrel (tudják, az a csapágyas pörgettyű, vagy mi a szösz). Hajszál híján. Szinte. Megint csak mások azt mondják, megtörtént az első lépés a kulturális autonómia felé vezető hosszú úton. Hogy mikor lesz a második, azt nem tudjuk, ezt az elsőt is csaknem három évtizedig tartott megtenni. Innen már csak könnyebb lehet. Vagy nehezebb. Ki tudja. Aztán megint mások azt mondják, dehogy lett itt kulturális autonómia. De még csak önrendelkezés se. Távolról se. Sőt, mi több. Fogalmazzunk pontosan, mondják. Mert ha pontosan fogalmazunk, akkor rájövünk, hogy ami most lett, az egyáltalán nem az, sőt, sokkal inkább hasonlít valami másra. Ne keverjük a fogalmakat et cetera. S most eljött az ideje a nagy színvallásnak: kedves olvasó, nekem személy szerint fogalmam sincs, mi az a kulturális autonómia. Illetve, hogy tájainkon mi az. Tudom, ez az én szegénységi bizonyítványom, mert láthatóan mindenki tudja, mi az. Én viszont nem tudom, eszik-e vagy isszák. Pedig esküszöm, próbáltam rájönni, még a Google-ba is beütöttem, modelleket, politikusi nyilatkozatokat böngészgettem. De csak arra kaptam válaszokat, mi nem az, és mi majdnem az, lásd feljebb. A kommentátoroknak mindig valamiféle következtetést, tanulságot kell levonniuk, de én tanácstalan vagyok, mert e téma kapcsán csak kérdéseim vannak. Mert jó lenne tudni, hogy voltaképpen mi is az a kulturális autonómia. Hogy épül fel? Kiknek kellene vezetniük, kik a döntéshozók? Ha önrendelkezésről beszélünk, akkor a választott vezetőinknek kell dönteniük, vagy a kultúrmunkásoknak? Mindkettőnek? Milyen arányban? És egyáltalán, mi felett kell dönteniük? A szlovák államtól kapott (visszaadott) pénzforrásokról? A Magyarországról érkező határon túli támogatásokról? Ezek összességéről? Mennyi pénz az elég? Mennyiből juthat mindenre? Kell-e jutnia mindenre? És mégis, kik kapják ezeket a pénzeket? Kamarazenekarok vagy rockzenekarok, esetleg mulatósok? Tehetséges írók, akikből kevés van, és kevésbé tehetséges írók, akikből meg sok? Tömegkultúra vagy magaskultúra? Művészet vagy szórakoztatás? Mik legyenek a minőségi kritériumok, például az ezekből a pénzekből támogatott sajtótermékeknél? Vagy elég a politikai hűség és a lojalitás? Hogy nem marunk annak a kezébe, aki pénzt ad? Annyi a kérdés, hogy fel sem tudom tenni mindet ezen a hasábon. Válaszok híján meg kell tehát elégednem azzal, ami van. Van egy Kisebbségi Kulturális Alap, amit még nem láttam működni, így nem tudom, hogyan működik. És vannak a Magyarországról érkező forintmilliárdok, amelyekről nem tudom, milyen kritériumok alapján osztják szét, ki kaphat, és ki nem, s mit kell érte nyújtani. Ez van. Azt sem igazán értem, mi a jó a fidget spinnerben, csak azt tudom, lehet dobálni meg trükközni vele. Remélem, egyszer elmagyarázza nekem valaki ezt is. FIGYELŐ összerakását, valamint a fegyverek kezelését is tanulják. Azt, hogy hány tanköteles gyermek él a Donyec-medencei szakadár ellenőrzésű területeken, csak nagyon hozzávetőlegesen lehet megbecsülni. Kijevi adatok szerint Ukrajnában a belső menekültek száma meghaladta a 1,65 milliót. Ok azok, akik az orosz megszállás után a Krímből és Kelet-Ukrajná- ban zajló harcok elől menekültek el, s az ország más területein kezdtek új életet. A szakadárok 2016-os adatai szerint az önkényesen kikiáltott Lu- hanszki Népköztársaság területén kevesebb mint 1,5 millióan élnek, míg a Donyecki Népköztársaságban 2017 januárjában - helyi becslés alapján-mintegy 2,3 millióan. A szakadár területek azonban jelenleg a két megye összterületének alig több mint harmadát teszik ki. A két megye összlakossága becslések alapján csaknem 6,5 millió. (MTI) Már csak oroszul tanulnak a gyerekek Kelet-Ukrajnóban Az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságban bejélentették, hogy mostantól ukránul egyáltalán nem, hanem kizárólag orosz nyelven zajlik az oktatás. A Moszkva- barát szakadárok szerint három év átmeneti idő után teljesült az orosz nyelvű oktatásra való 100 százalékos áttérés. Az ukrán nyelv tanulását csak fakultatív módon engedélyezik, mint más idegen nyelv tanulását. Viszont az orosz nyelvet kötelezővé tették. Az ifjúsági szervezeteket folyamatosan átalakítják a szovjet úttörőszervezetek mintájára, és visszaállították az egykori Szovjetunió tantervében szereplő, úgynevezett honvédelmi oktatást. Ezeken az órákon a tanulók például gépkarabélyok szétszedését és
