Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-06 / 129. szám, kedd
www.ujszo.com | 2017. június 6. KOZELET I 3 Ezerfejű sárkány a neteš gyűlöletbeszéd ÖSSZEFOGLALÓ Sziszifuszi munkának tűnik a gyűlöletbeszéd elleni harc az interneten, de úgy tűnik, némi előrelépést azért sikerült elérni az elmúlt évben. így vélekedik legalábbis az Európai Bizottság, mely tavaly összefogott a Facebookkal, a Twitterrel, a YouTube-bal és a Microsofttal, és egy magatartási kódexszel igyekszik gátat vetni a világhálón elharapózó gyűlöletnek. A kódex tavalyi aláírásával az IT- gigászok, melyek a legnagyobb közösségi platformokat üzemeltetik, vállalták, hogy az illegális gyűlöletbeszédre vonatkozó érvényes bejelentéseket lehetőség szerint 24 órán belül felülvizsgálják, és indokolt esetben letiltják vagy megszüntetik az ilyen tartalmakhoz való hozzáférést az európai jogszabályok alapján és a nemzeti jogszabályok alapján. Gyorsabb törlés Az Európai Bizottság előrelépést tapasztalt, és biztatónak nevezte az eredményeket, bár azt elismerik, hogy a probléma továbbra is jelentős. Andrus Ansip, a bizottság digitális egységes piacért felelős alelnö- ke a magánszektorral való együttműködés eredményeket hozott, ezért még jelentősebb erőfeszítéseket tesznek. Véra Jourová, az EB igazságügyi biztosa szerint az IT- vállalatok mára kétszer annyi gyűlöletkeltő tartalmat törölnek, mint fél évvel ezelőtt, és gyorsabban is járnak el. A bizottság adatai szerint a vállalatok a bejelentett tartalmak 59,1 százalékát törölték - korábban a 28 százalékát, és a káros tartalmat kifogásoló bejelentések 24 órán belüli felülvizsgálata a korábbi 40 százalékról 51 százalékra nőtt. A korábbihoz képest az informatikai cégek jobban kezelték a polgároktól érkező bejelentéseket. A bizottság kiemelte, a Facebook az egyetlen olyan vállalat, amely teljes egészében elérte a napi bejelentések felülvizsgálatát. A többi platformnál az eltávolítási arányok alacsonyabbak maradtak abban az esetben, amikor egy értesítés a nyilvánosságtól származott - tették hozzá. Magyarország 94,5% Az országonkénti bontásban, a 24 vizsgált uniós tagállam közül egyébként Magyarország végzett az élen: az internetes felületeken megjelent jogellenes gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyzések 94,5 százalékát távolították el a szolgáltatók. Szlovákia a középmezőny elején végzett valamivel több, mint 70 százalékos eredményével. A szlovákiai internetes térben - bár egyáltalán nem tűntek el teljesen - érezhetően visszaszorultak a gyűlöletkeltő tartalmakat szervezetten megosztó szélsőségesek. Marián Kotleba pártja, az ĽSNS az elmúlt hetekben elvesztette legnagyobb eléréssel bíró Facebook-oldalai jó részét -márpedig a szélsőséges párt számára ez jelentette a legfontosabb kommunikációs platformot, miután a fősodratú média nagy része bojkottálja őket. A párt kommunikációs csatornáinak egy részét az orosz Vkontakte közösségi oldalra próbálja átköltöztetni, ám kevés sikerrel - az oldal ugyanis csak az orosz nyelvterületen és a poszt- szovjet tagállamokban játszik egy ligában a Facebookkal, Európa többi részén, így Szlovákiában sem igazán népszerű. Az ĽSNS politikusai így a Denník N szerint inkább azt a kommunikációs taktikát választják, hogy nem osztanak meg igazán kifogásolható tartalmat, óvatosabban fogalmaznak, és hagyják, hogy a kommentelők végezzék el helyettük a „piszkos munkát” - akikkel aztán látványosan egyetértenek. ADenníkN idézi Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter egyik blog- bejegyzését, melyben a tárcavezető közölte: egyeztetett a Facebookkal, mely Szlovákiát azok közé az országok közé sorolta, ahol nagyon elterjedt a gyűlöletbeszéd, így az óriáscég kiemelten figyel a szlovákiai tartalmakra. A lap azonban hozzáteszi, azt nagyon nehéz megállapítani, hogy Žitňanská közbenjárására lépett-e fel keményebben Kotlebáék ellen a Facebook, vagy a gyűlöletkeltő oldalakat tömegesen bejelentő szlovákiai felhasználóknak köszönhető az ĽSNS térvesztése. A Facebook szabályai A Facebook ugyanis csak meglehetősen vonakodva tárja fel, hogyan is működik a moderálási rendszerük. Némi betekintést az úgynevezett Facebook Files adhat, melyet a brit Guardian tett közzé, és a közösségi oldal belső használatra készült moderációs alapelveit teszi közzé kontextusba helyezve. Ezen dokumentumokból és cikkekből is kitűnik, a Facebook egyszerűen képtelen mindent ellenőrizni. A legfrissebb becslések szerint a közösségi oldal kétmilliárd felhasználója percenként 1,3 milliószor publikál valamit, ami elképesztő adat- mennyiség. A cég 4500 főállású moderátort foglalkoztat, és további 3000 főt tervez felvenni, emellett pedig folyamatosan fejleszti intelligens eszközeit is, melyek automatikusan felismernek bizonyos típusú sértőnek ítélt tartalmúkat - írja a 444.hu a Facebook Filesszal foglalkozó cikkében. A moderátorok munkája abban merül ki, hogy a felhasználók által jelentett tartalmakat ellenőrzik. A Guardian azt írja, a moderátoroknak gyakran csak 10 másodpercük jut arra, hogy eldöntsék, érintetlenül hagyják-e a kifogásolt tartalmat, törlik-e, vagy egy szinttel feljebb delegálják, főnökeiknek - ez pedig ijesztően kevés idő. Ráadásul messze nem csak gyűlöletbeszéddel találkoznak a Fa- cebookon, brutális, erőszakos képeket és videókat ellenőriznek nap mint nap, a pedofíliától vagy a kannibalizmustól a terrorizmusig, és elengedhetetlen számukra, hogy a kvalifikált döntéshez az egyes posztokról legyen némi kontextusismeretük. A Guardian rámutat: a Facebook moderátorai havonta több mint 1300 olyan posztot azonosítanak , melyek „hiteles terrorfenyegetésnek” tekinthetők. (fm, Denník N, 444.hu) Ezrek tüntettek a korrupció ellen (Németi Róbert felvétele) IBOS EMESE Több ezer ember követelte Robert Fico kormányfő és Robert Kaliňák belügyminiszter távozását a tegnap délutáni korrupcióellenes tüntetésen Pozsonyban. Pozsonyban az Sznf téren folytatódott a korrupcióellenes tüntetés. Dávid Straka, a megmozdulás egyik szervezője szerint a polgároknak köszönhető, hogy a korrupcióról beszélni kezdtek az országban. „Még Jaromír Čižnár főügyész is elismerte, hogy a korrupció a legfelsőbb szinteken is jelen van Szlovákiában” - mondta Dávid Straka a tiltakozóknak. A középiskolás diák arra szólította fel a tömeget, hogy támogassák az általuk meghirdetett petíciót, hogy tiltakozzanak a korrupció ellen, hogy saját korrupció- ellenes kezdeményezésekkel álljanak elő. „Ha semmit nem teszünk, akkor a korrupció tovább fog fojtogatni bennünket” - mondta Straka. Pozsonyban Renáta Kolenéíková, a Smer nyitrai járási elnöke is felszólalt. Kolenéíková egy éve lépett ki a legerősebb kormánypártból, már akkor kijelentette, hogy Robert Ficónak el kellene költöznie Ladislav Baštemák nagyvállalkozó luxuslakásából, Robert Kaliňák belügyminiszterKassán is tüntettek a fiatalok nek pedig le kellene mondania. Kolenéíková arra ^s kitért, hogy miután bejelentett egy korrupciós ügyet, melyről releváns bizonyítékokat is átadott a NAKA nyomozójának, egy hónappal később tájékoztatták, hogy nem indítanak eljárást az ügyben. Dávid Straka a szervezők egyike úgy fogalmazott, hogy a korrupció- ellenes tüntetéssel az állam ellenőrző mechanizmusait szeretnék megtisztítani. Hozzátette, azt szeretnék, hogy az állami intézmények, mint az ügyészség, a rendőrség és a bíróságok, melyeknek feladatuk a korrupció felgöngyölítése, törvényesen járjanak el. „Azt szeretnénk, hogy az emberek ne azért menjenek a politikába, hogy meggazdagodjanak, hanem azért, hogy tegyenek valamit ezért az országért. Ez motivál minket, hogy ez az állam végre jobb legyen” - mondta Dávid Straka. A diákok többször hangsúlyozták, hogy politikamentesek, egyetlen politikai párt vagy mozgalom sem áll mögöttük. Kotleba sajátjainak osztana támogatást ÖSSZEFOGLALÓ Besztercebánya. Ha sajátjai nem kapnak, akkor mások támogatását is képes veszélybe sodorni Marian Kotleba, Besztercebánya megye elnöke. Ez derül ki az egyik megyei képviselő blogjából. Besztercebánya megye mintegy 170 ezer eurót fordított idén civil szervezetek és cégek közhasznú tevékenységének támogatására. A támogatásokat a képviselők által választott bizottság elbírálta és felosztotta, de nem kapott belőle Kotleba pártjának egyik képviselőjelöltje, Peter Kulié, aki egy lövészklubnak kért támogatást. Stanislav Horník képviselő, a pályázatok egyik elbírálója szerint azért nem kaptak támogatást, mert attól tartottak, hogy azzal a szélsőségesek lőgyakorlatainak biztosítanak majd jobb feltételeket. Amint Kotleba értesült arról, hogy Peter Kulié, illetve cége a Les Oies Sauvages nem kapott támogatást, azonnal , nyilvános meghallgatásra” hívta össze a pályázók képviselőit. A „megbeszélésre” Végleszen került sor, itt elfogadták, hogy a lövészklub is kapjon támogatást. A pályázóknak itt nyilvánosan kellett védeniük a projektjeiket a megyefőnök előtt. Kotleba ezt a változatot szerette volna elfogadtatni, de a bírálóbizottság újra csökkentette a lövészklub támogatását. Ez a megoldás sem tetszett Kotlebának, ezért egyik képviselője, Miroslav Suja segítségével blokkolja a támogatásokról szóló végleges döntés meghozatalát. Horník szerint a megyei hivatal ezzel 107 pályázót tart „túszul”, addig ugyanis nem hajlandó elismerni a támogatásokat, amíg az általa preferált lövészklub nem kajrja meg a teljes támogatást. „Úgy tesz, mint azok, akik ellen állítólag harcol a politikai porondon: közpénzből támogatja saját embereit, súlyosan megsértve ezzel az érvényes szabályokat” - állítja Homík. (ipj) Marian Kotleba (Képarchívum) Mark Zuckerberg Facebookja túl nagyra nőtt, kezelhetetlen mennyiségű adat kerül fel rá percenként (TASR-feivétei) ;