Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-30 / 123. szám, kedd

Agr O 2017. MÁJUS ÚJ SZÓ Az érsekújvári Raftys cég nyílt napja, szakmai kiállítása iránt nagy volt az érdeklődés Sikeres nyílt nap az érsekújvári Rafiysnál Szélesre tárta kapuit a Komáromi úton található Raftys cég, a május 11-i nyílt napon mintegy 80 jelenlegi és jövőbeni ügyfelet fogadtak. A rangos találkozón részt vett a mezőgazdasági beren­dezések olasz gyártója, és jelen volt a dán Dancom-Sukup Europa cég kelet-európai képviselője is, illetve a magyarországi partnerek. A Raftys már 24 éve képviseli kizá­rólagosan az olasz Pedrotti céget Szlovákiában. A Raftys hat év­vel ezelőtt megszerezte a dániai Dancorn gabonaszárítók kizárólagos szlovákiai forgalmazását is. A kiállítással és horgászattal egybekötött szakmai találkozón Szabó Zoltán mérnök, a Raftys cég alapítója és tulajdonosa, valamint Puskás Zsolt mérnök, a cég termék- és szervizmenedzsere fogadta a vendégeket. Az érsekújvári telephelyet 22 éve, 1995-ben építette ki Szabó Zoltán. Az első őszibarack és almaültetvényt 1997-ben telepítette 27 hektá­ron. „Új birsalma ültetvényünk van, az eddigi két hektárt öthektárosra növeljük. Sokan úgy gondolják, pálinkának a legjobb, ám az utóbbi időben gyerektápokba keverik, és a gyógyszer- iparban is kezdik használni” - mondta Szabó Zoltán. A cég tevékenysége sokrétű, elsősor­ban mezőgazdasági gépek forgalmazásával, gabonaszárítók és gabonatisztítók felújításával, árusításával, karbantartásával foglalkoznak. Az aratás utáni munkálatokhoz szükséges gépek kínálata is egyre nagyobb, és terveik között szerepel a gabonasilók építése is. A kiállításon korszerű, valamint felújított és használt gépe­ket is bemutattak, ezzel szemléltetve, mennyit fejlődik a technológia. A Raftys cég utoljára húsz évvel ezelőtt rendezett nyílt napot, azóta számos visszatérő, elégedett ügyfelük van. Az egyik kiállított termék iránt Poltrárról, az otta­ni mezőgazdasági szakiskola igazgatója érdek­lődött. Szabó Zoltán elmondta, kis kapacitású 12 tonnás mobil gabonaszárítóik is vannak, de gyártanak 30 és 50 tonnás berendezéseket is, a legnagyobb érdeklődés a 18 és 24 tonnás kö- zép-kapacitásúak iránt van. A telephelyen lévő másfél hektáros víztáro­zóból öntözik az ültetvényeket, és halakat is telepítettek bele, pontyot, csukát, harcsát, ká­rászt, amurt és fogast. Sporthorgászatra, für­désre, horgászversenyek és céges találkozók szervezésére egyaránt alkalmas a tó, illetve annak kellemes környéke. (száz) A Raftys cég szeretettel meghívja üzleti partnereit és az érdeklődőket A halastó és annak környéke céges rendezvények, horgászverse­nyek szervezésére egyaránt kiváló (A szerző felvételei) 2017. június 6-7-én, Udvardon megrendezésre kerülő Szlovákiai Mezőgazdasági Napokra. 12 MP170338 A Raftys cég húsz év után rendezett ismét nyílt napot. Szabó Zoltán cégtulajdonos és alapító bemutatta a legmodernebb technológiát

Next

/
Thumbnails
Contents