Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-27 / 121. szám, szombat

KULTÚRA 2017. május 27. | www.ujszo.com MOZIJEGY A kalózok elfáradtak, de azért folytatják Ha valaki emlékszik még A Karib- tenger kalózai első részére, akkor tudja, hogy 2003-ban az a film maga volt a varázslat: egyszerre rajonghatott a részeges Sparrow kapitányért gyerek és felnőtt, mindenki tátott szájjal nézhette a humort sem nélkülöző, kalandos jeleneteket, és örömmel lehetett hirdetni, hogy eljött a kalózos fil­mek reneszánsza. Csak hát A Karib-tenger kalózai közben franchise-á vált, a nyitányt három folytatás követte, és mindegyik után azt érezte a néző: csupán egy újabb bőrt akarnak lehúzni a nagy sikerről, eredetiségnek nyoma sincs. A legújabb, immár ötödik részt nézve sajnos megint csak hasonló a benyomásunk: a Salazar bosszúja olyan, mint egy remake, amely megpróbálja a filmsorozat legjobb pillanatait két órába sűríteni. He­lyenként ez sikerül is neki, ám a mozi legtöbb pillanatáról süt, hogy a két rendezőnek nem sok új gon­dolatjutott eszébe a kalózokról. A sztori szerint Jack Sparrow-t ismét valami átok sújtja, és még a nem túl esztétikus Salazar kapitány meg az élőhalott serege is a fejét akarja. Újra van kincskeresés, lelkes fiatal pár, lamúr és az utolsó pillanatban megállított kivégzés. A Salazar bosszúja elképesztő tempót diktál, ez nem kérdés: a tengeri csatát követik a zombicá- pák, egy jó kis szöktetés, vagy ép­pen a katonák tengerparti ostroma. Mégis, a mozi közben folyton azt érezni, hogy az összes jelenetet láttuk már. Sparrow négy részen keresztül ugyanígy hozta a maníros fickót, és volt már olyan furcsán beszélő gonosz is, mint Salazar, nevezetesen Davy Jones. Javier Bardem ugyanakkor fiirdőzik az élőhalott Salazar szerepében, és pontosan olyan remekül oldja meg a feladatot, mint ahogy tette a Sky- fallban, ahol minden idők egyik legjobb James Bond-gonoszát ala­kította. De ennél és a feszes jelene­teknél több kellene ahhoz, hogy rajongani lehessen a moziért. Persze, a Salazar bosszúja vélhe­tőleg kasszasiker lesz, és nyilván jön majd a folytatás is, de a készí­tők esetleg azt a tanulságot is leszűrhetnék, hogy nem kellene ezt már erőltetni, kedvenc kalóza­ink sajnos elkoptak. Gera Márton A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Carib­bean: Dead Men Tell No Tales). Amerikai kalandfilm, 129 perc, 2017. Rendezte: Joachim Ronning, Espen Sandberg. Szereplők: Johnny Depp, Javier Bardem, Brenton Thwaites, Kaya Scodelario. Az az érzésünk, minden jelenetet láttunk már a korábbi részekben (Tasr/ap) Tárgyak emlékezete Minden családnak története van - a Zsidó Közösségi Múzeumban LAKATOS KRISZTINA Katarína Zavarská: Az érzékeny idő (1988). A különleges gobelint a textilművész lánya ajánlotta fel a kiállításra. Visszaemlékezése szerint édes­anyja a soha nem ismert nagyszülei portréját dolgozta bele az alkotásába. 1944-ben Auschwitzba deportálták őket, ahonnan nem tértek vissza, hat gye­rekük közül kettő élte túl a háborút. (Fotó: Židovské komunitné múzeum) Pozsony. Látszólagos eszköz- telensóge, szűk tere ellenóre súlyos emberi sorsokat tár elánk a Zsidó Közössógi Mú­zeum új kiállítása. A szlovák főváros egyetlen fennmaradt zsinagógájában látható. Minden családnak törtónete van című tárlat csak 20 tár­gyat, illetve tárgycsoportot mutat meg, de rajtuk keresztül a város egykori zsidó közössé­gének sokáig elfojtott emléke­zetét igyekszik szóra bírni. Az 1930-as években Pozsonyban mintegy 15 000 zsidó élt, közvetle­nül a második világháború után a számuk 3000 főre volt tehető, mi­közben a két közösség közel sem volt ugyanaz: az utóbbi csoportban több­ségben voltak azok, akik újonnan te­lepültek be a fővárosba Szlovákia más régióiból. így a holokauszt nem­csak az áldozatok fizikai megsemmi­sítését jelentette, hanem generációk és évtizedek emlékezete veszett oda. Azok, akik túlélték a vészkorszakot és visszatértek, mintha éles határvo­nalat húztak volna: nemcsak a hábo­rús évek tapasztalatát zárták némán magukba, hanem a korábbi korsza­kot sem szívesen elevenítették fel. Ebből következett, hogy az újabb nemzedékeknek gyakorlatilag fel kellett kutatniuk saját, személyes múltjukat - mondta el Peter Salner etnológus, a kamarakiállítás egyik alkotója a tárlat bejárásán. Fel kellett kutatni azokat a tárgya­kat is, amelyek most a Zsidó Közös­ségi Múzeumban láthatók. A kiállí­tott - a mai pozsonyi zsidó közös­ségtől kölcsönzött - tárgyak között akadnak műalkotások, a vallásgya­korláshoz kapcsolódó kellékek, do­kumentumok és teljesen banális, hét­köznapi eszközök is. Az azonban kö­zös bennük, hogy mindegyik darab egy-egy család féltett ereklyéje. Sok esetben egyetlen tárgyi emléke, amely „túlélte” egykori tulajdonosa­it, az arizálást, a széthordást, és so­sem ismert családtagokhoz jelent kapcsolódási pontot. Ahogy minden családnak, itt minden tárgynak tör­ténete van. A története révén került egy térbe Katarína Zavarská családi portrét megörökítő gobelinje (ké­pünkön), az ismert festőművész, Adolf Franki Látomások a pokolból című képciklusának egyik darabja - míg a másik oldalon például a pös- tyéni International fíirdőház vállfája, az 1930-as évekből. A lehető leg­egyszerűbb fajta, mai tulajdonosa számára mégis nagy az érzelmi érté­ke, hiszen különleges emlékeztető 1943-ban megölt nagyapjára. Szé­kely Simonnak hívták, ő volt a ne­vezett fürdőház alapítója, orvos, aki a pszichiátriára, azon belül is a há­borús traumák kezelésére szakoso­dott. Aztán egy kihallgatás során ha­lálra verték a gárdisták... A Heyduk utcai zsinagógában ok­tóber 8-ig látható kiállítás három pil­léren áll. Az önmagukban néma tár­gyak a tárlathoz kiadott katalógusnak köszönhetően válnak beszédessé, ebben olvashatók azok a rövid csalá­di történetek, visszaemlékezések, amelyeket a tulajdonosok megosz­tottak a múzeumi bemutatót megelő­ző kutatást végző szakemberekkel, a Szlovák Tudományos Akadémia Et­nológiai Intézetének munkatársaival. Emellett a kiállítás személyességét, intimitását a bemutatott tárgyakhoz társított családi fotók prezentálása is aláhúzza. És éppen ez a személyes­ség a kiállítás célja - emelte ki Maroš Borský, a múzeum igazgatója: nem a nagy történelmi eseményekre fóku­szál, hanem az egyéni, családi histó­riákat igyekszik elhelyezni a tágabb társadalmi narratívában. PIHENJEN NÁLUNK A PÜNKÖSDI HÉTVÉGÉN A BALATOIS PARTJÁN BA$ATONFÜRÉD ÍN! t Flamingó Wellness Hotel**** Superior kétágyas szobában már 37 800 Ft-tól/szoba/éjszaka 2 fő részére (minimum 2 éjszakától foglalható) www.flamingohotel.hu Hotel Füred*1*** Spa&Conference Classic kétágyas szobában félpanzióval már 39 200 Ft-tól/szoba éjszaka 2 fő részére (minimum 2 éjszakától foglalható) www.hotelfured.hu Saját füves strand napágyakkal, élménymedencék kültéren és beltéren, Wellness&Spa részleg, masszázsok és testkezelések, csodálatos balatoni panoráma, kényelmes szobák. Foglalás, információ: +36 87 688 300, flamingo@flamingohotel.hu, foglalas@hotelfured.hu H-8230 Balatonfüred, Széchenyi u. 16-20. Robert Pattinson betörőként tért vissza Cannes. Robert Pattinson, az Alkonyat-sorozat sztárja betörőkánt tért vissza a 70. cannas-i fesztiválon egy Európában szinte ismeretlen amerikai rendező testvérpár, Joshua és Ben Safdie versenyfilmjében. A Good Time című krimi egy rosszul sikerült betörést követő őrült éjszaka történetét meséli el New. Yorkban. A film főhőse Connie (Robert Pattinson), aki értelmi fo­gyatékos testvérével, Nickkel (Ben Safdie) fényes nappal kirabol egy bankot. A sikeres akciót követően a rendőrség azonban megtalálja és le­tartóztatja Nicket, akit a testvére megpróbál mindenáron kiszabadí­tani. Az első kritikák szerint az őrült történet Martin Scorsese Lidérces órák című vígjátékára emlékeztet, ugyanakkor Pattinson élete eddigi legjobb alakítását nyújtja az amorá- lis, de testvéréért mégis felelősséget vállaló, neurotikus betörő megfor­málásával. Robert Pattinson a Good Time című krimi cannes-i bemutatóján (tasr/ap) Az ukrán versenyfilm, Szergej Loznyica A szelíd teremtés című al­kotása, amely Dosztojevszkij 1876- os azonos című kisregényének adaptációja, Oroszországról fest sö­tét képet. A kafkai hangulatú film főhőse egy asszony, akinek férje gyilkosság miatt Szibériában rabos­kodik, és miután a börtönbe elkül­dött csomagot visszahozza a posta, az asszony elindul, hogy maga vigye el azt a börtönbe. Két napig tartó vo­natozás után megérkezik egy hatal­mas szibériai börtönhöz, ahova nem sikerül bejutnia, a városban viszont prostituáltakba, maffiózókba és ke­gyetlen rendőrökbe ütközik anélkül, hogy kiderülne, férje tényleg a bör­tönben van-e még vagy pedig áthe­lyezték máshová. A film groteszk kocsmai vagy vonatbeli jelenetei után a film utolsó harmada Fellini műveinek hangulatát idézi meg. A keresztutat járó nő pedig az önké­nyes hatalom kiszolgáltatott áldoza­tává válik. A 70. cannes-i filmfesztivál fini­sébe érve a kritikusok rangsorában továbbra is Andrej Zvjagincev orosz rendező Loveless (Szeretethiány) című filmje és egy francia alkotás, Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című filmje áll az élen. Az Arany Pál­mát a vasárnapi záróünnepségen ad­ják át. (MTI, ú) MP 170200

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents