Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-04 / 102. szám, csütörtök
UŤ szó HASZNOS J-TANÁCS ? Nőtt a gyes és az anyasági összege 8-9. oldal 70. évfolyam I 102. szám I www.ujszo.com Emelkedett az elsősök száma Idén április végéig 3505 gyermeket írattak be a 254 magyar alapiskola első osztályába Újabb csúcsra értek a lakásárak A kedvezőbb kamatozású hitelek feltornázták az ingatlanárakat 3. oldal ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Idén az ország 254 magyar alapiskolájának első évfolyamába 3505 gyermeket írattak be, 100-zal több a leendő elsős, mint tavaly volt. További 33 gyermeket az alapiskolák nulladik osztályába írattak - derül ki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) előzetes összegzéséből. Tavaly áprilisban 3402 tanulót írattak be a szülők az ország magyar iskoláiba, viszont szeptemberben 3822 kisdiák kezdte meg tanulmányait. Az előzetes adatok alapján tehát mintegy 100-zal több a leendő elsős, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar elsősök száma évek óta átlagosan 3500 körül mozog. A tavaly szeptemberi 3800-at több éve nem közelítette meg az elsősök száma. Az SZMPSZ most is arra figyelmeztet, hogy ezek még nem végleges adatok, hiszen a tanulók pontos számát csak az új tanév szeptemberében véglegesítik. Például egy éve a beiratkozás hónapjában 3402 leendő kiselsőst írattak be a magyar alapiskolákba, viszont számuk szeptemberre 420-szal emelkedett. A változó szám okát a közép-, és kelet-szlovákiai iskolák és az önkormányzatok évek óta ismerik, és egyre több helyen koordináltan kezelik. Minden évben akadnak olyan szociálisan hátrányos helyzetű családok, ahol a szülők megfeledkeznek arról, hogy minden olyan gyermeket, aki augusztus végéig betölti a 6. életévét, be kell írami iskolába. A hivatalos beiratkozás lezárása után az iskolák és az anyakönyvi hivatalok összevetik, hány iskolaköteles gyermeket tartanak nyilván, és mennyit írattak be. A pedagógusok a számok tükrében szociális munkások segítségével kutatják fel a hiányzó kicsiket. „Mi az önkormányzattól előre megkapjuk az iskolaköteles gyerekek listáját, kommunikálunk a többi iskolával, a hivatalos beiratkozás végére már tudjuk, hol és hány gyereket kell keresnünk”— mondta Nagy Katalin, a Tornaijai Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatója. Az iskolák számolnak azokkal a gyerekekkel, akiket nem írattak be, a legtöbb június végéig, illetve még szeptemberben is kész felvenni a gyerekeket. Az elsősök számát befolyásolhatja az iskolaérettségi vizsgálat, egyesek halasztást kaphatnak, mások a nulladik osztályban kezdik a tanévet. Megyei bontásban a korábbi évekhez képest nincs jelentősebb eltérés. Pozsony megyében 90, Nagyszombat megyében 920, Nyitra megyében 1211, Besztercebánya megyében 786, Kassa megyében 498 gyermeket írattak be áprilisban magyar alapiskolába. A legtöbb„kallódó” gyerek az utóbbi két megyére jellemző. Előbbiben tavaly 226, Kassa megyében pedig 246 gyermeket írattak be a hivatalos beiratkozás után. (ie) A világ tizenkét legveszélyesebb útja Lavinaveszély, köd, kőomlás, éles kanyarok - csak profi sofőröknek Utazás, 11-13. oldal w A NAP MONDATA Nem London megbüntetéséről vagy a kilépés áráról van szó, mindössze a számlák Ravasz mosolyú illiberális államfők. A szíriai rendezésről és a haditechnikai együttműködés kérdéseiről tárgyalt tegnap Szocsiban az újra egymásra találó Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök. (Tasr/ap) Sínen a szlovák államháztartás Pozsony. Nem várt helyről érkezett dicséret a Fico-kabinetnek. A kormánnyal szemben nem egyszer kemény kritikát is megfogalmazó Költségvetési Tanács tegnap közzétett jelentése szerint Szlovákiában most először sikerült az állam gazdálkodását olyan pályára állítani, ami hosszabb távon is fenntartható anélkül, hogy újabb reformokra lenne szükség. Odor Lajos, a Költségvetési Tanács tagja szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, ha az állam gazdálkodását most átkapcsolnánk „robotpilóta üzemmódra”, az ország akkor sem lenne veszélyben. Odor figyelmeztetett, hogy a kormány ajavuló gazdasági mutatók ellenére nem léphet a felelőtlen pénzszórás útjára, mert ez később megbosszulhatja magát. Részletek a 3. oldalon. (m i) NAHÁT! rendezéséről. Michel Barnier uniós főtárgyaló válasza arra az értesülésre, hogy Brüsszel 100 milliárd euróra becsüli az unióval szemben fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségeket IDŐJÁRÁS Változóan felhős égbolt, futó záporok várhatók. A nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között alakul. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS megrendeles@petitpress.sk 02/323 77 777 9 A belügyi tárca kétes telekügyletei K6t nagyon jó fekvésű pozsonyi belvárosi telkst cserélt el négy, egyenként 60 négyzet- méteres vereknyei lakásra tavaly decemberben a Robert Kaliňák vezette belügyminisztérium. A cserebere vélhetően nem volt előnyös az államnak, ám egy politikushoz köthető ingatlancég nagyon jél járt. Pozsony. A telekbotrányt a Plus 7 dní hetilap robbantotta ki. Az egyik telek 217 négyzetméteres, a Rajská utcán található. A másik ennél jóval nagyobb, 2000 négyzetméteres, és a Bajkál utcán fekszik. A telkek szakértői becslés szerint egyenként félmillió eurót értek, a hetilapnak azonban egy másik ingatlanszakértő azt mondta, akár további egymillió eu- róval magasabb lehet a piaci ár. A belügyminisztérium az Ivánska cesta Kft.-vel kötött üzletet, az ingatlanokért cserébe négy vereknyei lakást kapott, melyek értéke egyenként 120 ezer euró, a cég pedig további 71 ezer eurót fizetett ki a tárcának. A négy lakásból a minisztérium szerint szolgálati lakás lesz a rendőrök számára. Az Ivánska cesta Kft. vezetője, Zuzana Kurucová korábbi ružinovi önkormányzati képviselő, akit annak idején egy Smer vezette koalíció jelölt. Kurucová férje Martin Kuruc, Vereknye polgármestere, aki korábban az SDKU képviselője volt, ám 2006-ban kizárták a pártból. Az üggyel kapcsolatban megszólalt Igor Matovič és Veronika Remišová, az OĽaNO két képviselője is, akik feljelentést tesznek az ügylet miatt, és jelezték, úgy tudják, a Kuruc házaspár közel áll Ladislav Baštemák kétes hírű nagyvállalkozóhoz, az Ivánska cesta Kft. pedig egyéb más, gyanús telekbizniszekben érdekelt cégekhez. A belügyminisztérium ugyanakkor kétségbeesett támadásnak minősítette a Plus 7 dní cikkét. Azt állítja, az üzlet egyáltalán nem volt hátrányos az állam számára, sőt, jól jöttek ki belőle - ugyanis olyan telkeket cseréltek el, melyekkel nem tudtak mit kezdeni. További részletek a 2. oldalon. (fm, Denník N) 55 óven ót feküdt kórhózban London. Egy skót kórházban meghalt egy 75 éves brit veterán, aki 55 évet töltött egészségügyi intézményben, 54-et ugyanabban a kórházban. James Morris, aki katonaként Németországban szolgált, 1962-ben autóbalesetet szenvedett, és orrát, csípőcsontját törte. Amikor utóbbit műtötték, leállt a szíve és vegetatív állapotba került. „Az évek során megtaláltuk a módját, hogy kommunikáljunk vele. Mentálisan köztünk volt, de egyáltalán nem tudott kommunikálni velünk. Három szót - otthon, pub és lovak - tanult meg ismét, a három kedvencét. Gyakran vittük őt üdülni, időnként kocsmába is” - mondta öccse, Kari Morris. (MTI)