Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-23 / 117. szám, kedd

www.ujszo.com | 2017. május 23. KULTÚRA 117 Az (űr)horror halála az okoskodás Az élő szereplők gyorsabban fogynak, mint hogy a nevüket megtudnánk; a szintetikus David Wagnert hallgat LAKATOS KRISZTINA Ridley Scott a 2012-es, szép- reményű ám erős fanyalgással fogadott Prometheus után másodszor is megpróbálta átmenteni az Alien-univer- zumota 21. századba. Kevés sikerrel. Az Alien: Covenant- bál aligha lesz legenda. Öt évvel ezelőtt Scott és csapata azzal biztatta az eredetmítosz felé ka­nyarodást rossz néven vevő rajongó- tábort: a folytatás visszatér az űr- horror műfajához, és nem a Prome­theus szálát fogja követni, hanem az alaptetralógia előzményeit viszi vá­szonra. Ehhez képest az Alien: Cove- nantból furcsa hibrid kerekedett. Ide is, oda is kapcsolódni próbál, de egyik lehetséges megközelítésből sem hoz ki semmi eredetit; összeollózza és egymás mellé rakja a korábbi filmek jellegzetes motívumait, de laposan, manírosan alkalmazza őket; ott túl­gondolt, ahol nem kéne, és ott mutat túl keveset, ahol pedig szükség lenne a motivációkra a feszültség- és at­moszférateremtéshez. A sötét tónusú látványvilág tisz­tességesen megcsinált - bár az, ami e téren a viszonylagos újdonság ere­jével hatna (például a látszólag me­nedéket nyújtó nekropolisz borzon­gató képe), csak pillanatokra tűnik fel a vásznon. Az esztétizáló hajlamú Alien-rajongók nyilván értékelik, hogy a xenomorfok szinte teljes evo­lúcióját végigkövethetik, a vírustól az „ujjacskás arcbamászókon” át a „kúposfejű harcosokig” - ráadásul nemcsak élőben, hanem rajzokon, maketteken is -, de egy idő után ne­hezen szabadulunk az érzéstől, hogy mindez inkább csak formális, tisz­telgő főhajtás a lények „teremtője”, a 2014-ben elhunyt H. R. Giger előtt. Közben pedig ebben a nagy megfor- máltságban és listázásban elveszik JUHÁSZ KATALIN Cooper ügynök vioszatórt a képernyőre: az HBO a hét­végén tűzte műsorára a 25 év után feltámasztott Twin Peaks első két epizédját. A Twin Peaks forradalom volt a 90-es években. David Lynch rende­ző nemcsak a tévésorozat műfaját újította meg radikálisan, hanem a krimit is, olyannyira, hogy komoly tanulmányok sora elemzi, kikre ho­gyan hatott, és mely filmek nem szü­lethettek volna meg a Twin Peaks nélkül. Egy álmos amerikai kisvárosban nejlonba csavarva találják meg a he­lyi szépség, Laura Palmer holttestét. Az FBI oda küldi Cooper ügynököt, hogy derítse fel a gyilkosságot. Per­sze mindenki gyanús, Cooper pedig nemcsak tapasztalataira és megér­zéseire hagyatkozik a nyomozás so­rán, hanem különös álmai, víziói is irányítják. Az első évadban a cselekménynél izgalmasabb volt az a sajátos han­gulat, amelyet csak egy nagy rende­ző képes megteremteni. Lynch valami lényeges: a rettegés az ide­gentől, a szorongás, a zsigeri féle­lem. Maga a horror. Nem segít Ridley Scott rendezésén az emberi faktor sem. 2104-ben já­runk, a nagy fekete űr közepén; a Co­venant nevű űrhajó telepeseket és agyából egyre szürreálisabb ötletek pattantak ki. Egy idő után ő is és a stúdió is úgy gondolta, érdemesebb a mozivásznon kamatoztatnia tehet­ségét. Úgyhogy kiszállt a sorozat­ból, a második évadot már mások rendezték, a méltán szidott utolsó részt például Diane Keaton. Viszont a fináléban hangzott el Laura ígére­te, mely szerint 25 év múlva újra ta­lálkozik Cooper ügynökkel - leg­alábbis az álmok birodalmában. És tényleg itt a folytatás, a „feltá­masztott” Twin Peaks, 18 leforgatott résszel, 217 szereplővel (köztük van Laura Dem, Naomi Watts, a rock­Kyle MacLachlan és David Lynch második generációs embriókat szállít egy távoli, kolonizálandó bolygó fe­lé. Technikai hiba lép fel, Anya és Walther, az expedíció szintetikus tagja felébreszti a legénységet. Eb­ben a pillanatban tizenöten vannak - de a szereplők gyorsabban halnak, sztár Eddie Vedder, James Belushi és Michael Cera). De ami a legfonto­sabb, Kyle MacLachlan (Cooper) és Sheryl Lee (Laura) is visszatér, Gor­don Cole-t pedig ismét maga a ren­dező játssza. Aki egyébként szabad kezet kapott a Showtime stúdiótól, azt csinált, amit akart - nyilván csak ilyen feltételekkel vállalta a felké­rést. És alaposan ki is használta a le­hetőséget. Ő maga tanácsolta a né­zőknek, hogy ne sorozatként, hanem egy tizennyolc órás Lynch-filmként tekintsenek az új évadra. Az első két rész premierje a hét­végén volt az HBO csatornán, a (TASR/AP-felvétel) (Fotó: archívum, TASR/AP) FILMKOCKA Alien: Covenant Színes amerikai sci-fi, 2017,123 perc ■ Rendező: Ridley Scott ■ Forgatókönyvíró: Michael Green, Jack Paglen, John Logan ■ Operatőr: Dariusz Wolski • Zeneszerző: Jed Kürzel ■ Szereplők: Michael Fassbender, Katherine Waterston, Billy Crudup, Danny McBride A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. mintsem hogy a nevüket megtud­nánk, vagy a személyiségükből, kap­csolatrendszerükből kirajzolódna valami. Pedig nem ártott volna, mert akkor legalább azt mondhatnánk: a film kétharmadában egymás után sorjázó hiteltelen, az alapvető emberi közép-európai rajongók tegnapra virradóra láthatták, aki lemaradt ró­la, a napokban nézheti meg valame­lyik ismétlést. Egyelőre nem tudni, ki mit miért csinál, az új karakterek hangsúlyosabb szerepet kaptak a történetben, mint a régiek, akik kö­zött a forgatás időpontjában már ha­lálos beteg Catherine E. Coulson is feltűnik Tuskó Ladyként (a színész­nő 2015 szeptemberében halt meg). Lynch egyelőre elindította a több szálon fűtő cselekményt, és jelezte a továbbiakban várható atmoszférát. Máris számos brutális képet villan­tott fel (horrorisztikus kaszabolás, fej nélküli holttest), az eredeti szé­riára pedig csupán néhány kultikus helyszín emlékeztet. Az amerikai sajtót máris meggyőzte arról, hogy volt értelme leforgatni a folytatást, mert az elmúlt negyedszázad során utolérte őt a világ: ma már sokkal többen nyelik le csont nélkül azokat a szokatlan filmes megoldásokat, amelyeken a 90-es években fejcsó­válva hümmögtek. A „szűz” nem­zedéknek pedig alapból sajátja ez a nyelv, úgyhogy .várhatóan fiatalok tömegei fogják megnézni gyors egymásutánban a régi részeket, hogy képben legyenek. (élet)ösztönnek teljességgel ellent­mondó döntések és reakciók magya­rázata itt keresendő. Ripley „helyettesét” itt és most Da- nielsnek hívják, a bájosan párás tekintetű Katherine Waterston ala­kítja, de talán nem lövünk le nagy po­ént, ha eláruljuk: a franchise várható következő darabjában vele már leg­feljebb csak posztumusz találkozha­tunk. A forgatókönyvíró gárda egyértelműen Michael Fassbender játékba hozása mellett tette le a vok- sát. Ő Walter, a jó értelemben emberi vonásokat mutató szintetikus, és ő David, a Prometheus egyetlen „túl­élője”, a véletlenül felfedezett bolygó egyetlen „lakója”, aki az emberiség mesterségesbe átültetett lényegének patologikus változatát képviseli. Ez utóbbi minőségében ő a kulcsfigurája a történetnek, nemcsak a cselekmény alakítása szempontjából, hanem a te­kintetben is, milyen úton járva igye­keztek az alkotók átmenteni a 21. szá­zadba ezt az először 1979-ben moz­góképre vitt univerzumot. És ezen a ponton végül mégis csak a Prome- theushoz kanyarodunk vissza. Az idegen teremtőit kereső emberiség létrehozza a maga teremtményét, aki maga is teremteni kezd, elpusztítva művével az idegen teremtőket és sa­ját alkotóit stb. Ha nem értenénk meg elsőre, micsoda létfilozófiai mélysé­gekben szánt az Alien: Covenant, Scott arcunkba tolja a további jelzé­seket: David Az istenek bevonulása a Walhallába című Wagner-részletet játssza és hallgatja, Byron, illetve Shelley Ozimandiásából idézget... Szokás azzal fricskázni a kortárs művészetet, hogy a recepciója gyak­ran izmosabb, mint maga az alkotás. Valahogy így jártunk most az új Alien-mozival is. Bármeddig lehet eszmét cserélni arról, melyik motí­vum milyen előképre utal, de ettől még a film nem több, mint sokadszor lehúzott bőr az egykor jóval rémisz- tőbb idegenekről. Dokumentumfilm a Pohodáról Elkészült, és a YouTube vi- deomegosztón ingyen hozzáfér­hető az a dokumentumfilm, amely a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál, a tren- cséni Pohoda eddigi húsz évét foglalja össze 43 percben. Megszólalnak szervezők, akik munkájuk nehézségeiről, a fo­lyamatos kihívásokról és a hely­színen megoldandó váratlan helyzetekről beszélnek, vala­mint zenei szakemberek, akik igyekeznek megfejteni a feszti­vál sikerének titkát, és elemzik ízlésformáló hatását. A filmben számos jól sikerült koncertbe is belenézhetünk, köz­tük a legnagyobb sztárokéba is (Nick Cave, PJ Harvey, Fatboy Slim, Public Enemy), és persze több hazai előadó és zenekar is szerepel benne. A pörgős, tartal­mas és szórakoztató film rende­zője Petra Všelichová, az ötlet­gazda és a producer Marcel Ne­vín. Bár a cím (20 rokov Pohody) átfogó képet ígér, az eddigi há­rom helyszín közül csupán a tren- cséni reptér szerepel benne, mi­vel az alkotóknak csak az utóbbi 12 évben felvett képanyag állt rendelkezésükre. (juk) Twin Peaks - újratöltve A forgatókönyvírók Michael Fassbendert és a xenomorfokat hozták játékba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents