Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-23 / 117. szám, kedd

2017. május 23., kedd, XIII. évfolyam, 21. szám U17: Sikerek után, új A magyar férfi U17- es válogatott tizenegy év után kvalifikálta magát a korosztályos Európa-bajnokságra, melyre idén Horvát­országban került sor. Szélesi Zoltán csapata a várakozá­sokat felülmúlva a torna hatodik helyét szerezte meg. De vajon mire vihetik a csapattagok? A magyar labdarúgással kapcsolatban gyak­ran elhangzik a kije­lentés, hogy „jó, jó, utánpótlásszinten még megállja a helyét - de aztán mi lesz a tehetségekkel?”, így a 2017-es, horvátországi Eb kapcsán is talán leginkább a generáció jövője érdekli a szurkolókat. Ennek vizsgálatához azonban először tekintsük át, mi történt a korábbi Eb-résztvevőkkel. Három Eb, tizenegy válogatott Magyarország korábban háromszor szerepelt az U17-es Eb-n, mindhá- romszor a csoportkor után búcsú­zott. Először 2002-ben sikerült a kvalifikáció, abból a korosztályból három játékos: Horváth Gábor (4/0), Tözsér Dániel (31/1) és Vadócz Krisztián (40/2) lett felnőtt magyar válogatott. 2003-ban aztán újra sikerült a ki­jutás, igaz, a csapat pont és rúgott gól nélkül távozott a Portugáliában rendezett tornáról. A csapat kere­téből Dzsudzsák Balázs (87/20), Feczesin Róbert (11/4), és Zsidai László (3/0) vitte válogatottságig. 2006-ban következett az a korosz­tály, amely végül vb-bronzérmet szerzett, és amelyből öt játékos: Debreceni András (1/0), Gulá- csi Péter (8/0), Komán Vladimir (36/7), Németh Krisztián (30/3), és Simon Ádám (3/0) mondhatja el magáról, hogy pályára lépett a felnőttválogatottban. Hogy állt össze a 2017-es válogatott? A magyar U17-es válo­gatott 2006 óta először jutott ki a korosztály Európa-bajnoki dön­tőjébe. Szélesi Zoltán együttese mind a hat mérkőzését hazai pá­lyán játszotta, a selej­tezőkörben és az elit körben is két mér­kőzést megnyert, egyet Magyar U17-es válogatott korábban még sosem jutott el az Eb egyenes kieséses szakaszába - csoportgyőztesként most ez is sikerült elveszített. Mind a hat találkozón csak öt játékos, Csonka András, Csoboth Kevin, Schön Szabolcs, Szerető Krisztofer és Szoboszlai Dominik játszott. A selejtezők gól­királya a négygólos Szoboszlai, aki az oroszok és a norvégok ellen is a hajrában elért találataival fordította meg az eredményt. Csoboth három gólig jutott a selejtezőkörben. Ami a keret hátterét illeti: a Magyar Labdarúgó-szövetség 2011-ben je­lentette be a Bozsik-program újrain­dulását. A verseny- és képzési rend­szer kialakítása megfelel az UEFA és a FIFA szakmai követelményeinek A Bozsik-program fö célkitűzései a tömegesítés, a tehetségkutatás a tehetségek fejlesztése és azok eljut­tatása az akadémiai központokba. A horvátországi keretben a 6 légiós mellett 12 Magyarországon nevel­kedő akadémista kapott helyet. A legtöbb játékost a Vasas adta a válo­gatottnak (3), a Ferencváros, a Győ­ri ETO FC, az Illés Akadémia és a Puskás Akadémia (2-2), valamint a Budapest Honvéd (1) előtt. A nemzetközi porondhoz rangos meccsek felbecsül­hetetlen tapasztalata kell Ezek a játékosok pontosan azok a 2000. január 1. után született lab­darúgók, akik a már előbb említett II. Bozsik-program első generáció­ját adták „Büszke és egyben boldog vagyok, hogy a magyar férfi U17-es váloga­tott tizenegy év után újra kvalifikál­ta magát a kontinenstornára. Ezzel azonban távolról sem értünk az út végére, sőt most kezdődik csak az igazi kihívás. A sikeres kvalifikációt követően köszönet és elismerés illeti a magyar klubokat és akadémiákat is, az elért eredmény a szövetség és az egyesületek összefogásának, szo­ros együttműködésének is köszön­hető. Az Európa-bajnokságon az volt a célunk, hogy a nemzetközi elittel összecsapva minél több tapasztalattal, tudással gazdagod­junk a torna so­rán, hiszen éppen Szoboszlai 16 évesen meg­hívót kapott az A-válogatottba < az ilyen kihívások teszik lehetővé, hogy a játékosok képességei egyé­nileg és csapatszinten is fejlődjenek. Ha a későbbiekben valaki szeremé megállni a helyét a nemzetközi porondon is, akkor az ehhez ha­sonló, rangos meccsek tapasztalata felbecsülhetetlen” - mondta Bernd Storck a torna jelentőségéről. Az öt faktor A magyar válogatott az Eb-hatodik helyével bizonyította tehetségét, versenyképességét az európai elittel szemben is. Ugyanakkor - ahogy azt Bernd Storck is kiemelte - ez még csak az út eleje. A játékosok fejlődését nézve ez az a kor, amely után már biztosan nem elég az ösz­tönös tehetség, a jövő szempontjá­ból legalább ilyen fontos a játékos elhivatottsága, munkához való hoz­záállása, áldozatvállalása, eltökéltsé­ge. Meghatározó, hogy a minden­napok során milyen környezetben dolgozik a játékos, milyen fizikai, technikai, taktikai felkészítést kap az akadémián vagy a klubjában, és főleg, hogy milyen versenykörnye­zetben szerepel hétről hétre a kor- osztályos bajnokságok során. A harmadik szempont a szövetség szerepe: az MLSZ feladata, hogy nemzetközi szinten tudja verse­nyeztetni a tehetségeket az Eb-selej- tezőkön túl is, minden felkészülési meccs, nemzetközi torna rendkívül hasznos tapasztalatokkal szolgál, ugyanakkor ezeket a túrákat nem könnyű összehangolni a klubok működésével, és igen költségesek is. Ez különösen az Ul6-os és az U18-as korosztályokra igaz - az UEFA rendszerében csak a páradan korosztályok minősülnek verseny­korosztálynak U 15-től U21-ig, a köztes években a játékosok nem vesznek részt hivatalos selejtezőso­rozatokon, így a páros évek mene­» A magyar U17-es válogatott Eb-kerete Kapusok: • Ásványi Balázs (Puskás Akadémia) • Oroszi István (Ferencvárosi TC) Védők: • Kovács Krisztián (Győri ETO) • Opavszky Balázs (Vasas) • Mocsi Attila (Győri ETO) • Arday Dominik (Vasas) • Bolia Gergő (Illés Akadémia) • Majnovics Martin (Mattersburg) Középpályások: • Csonka András (Ferencvárosi TC) • Szoboszlai Dominik (Salzburg) • Schön Szabolcs (Ajax) • Kiss Tamás (Illés Akadémia) Támadók: • Szerető Krisztofer (Stoke City) • Csoboth Kevin (Benfica) • Timári Norman (PFLA) • Szendrei Norbert (Bp. Flonvéd) • Torvund Alexander (Vasas FC) • Bencze Márk (Vitesse) UNDER-17 CHAMPIONSHIP CROATIA 2017 dzselése kiemelten fontos, egyben kiemelten nehéz feladat. A magyar U17-es válogatott har­mada már ebben a korban külföldi klubokban, akadémiákon nevelke­dik, így a fejlődés szempontjából kulcskérdés a pályafutás menedzse­lése. Óriási a játékosügynökök fele­lőssége — a korosztályos tornákon számtalan megfigyelő és ügynök foglal helyet a lelátón, a magyar csa­pat játékosait már a selejtezők alatt 20-30 scout figyelte —, hiszen nem azt a klubot kell megtalálni a játé­kos számára, amely a legnagyobb presztízzsel bír, vagy amelyik a leg­több pénzt kínálja, hanem amely összességében a legnagyobb fejlő­dési potenciált garantálja az adott tehetségnek Emellett — és ez a leginkább igazság­talan faktor — a tehetségek fejlődésé­nek szempontjából meghatározó a családi háttér, amelyre a játékosnak nincs semmilyen befolyása, az vagy támogató, iránymutató és stabil, vagy nem, és ez máris olyan verseny- hátrányt jelent számára, amelyen akár a karrierje is múlhat. Európá­ban több millió gyermek focizik, minden országra annyi tehetség jut, hogy igazából csak azők lesznek sike­res, felnőtt játékosok akiknél mind az öt faktor a helyén van. A tehetségek menedzselése A tehetségek megfelelő menedzse­lése érdekében kerültek kialakításra a tehetségközpontok a magyar lab­darúgásban. A projekt célja, hogy a 12-14 éves korosztály legtehetsége­sebb hazai labdarúgói egységes, mi­nőségi képzést kapjanak, és 15 éves korukra már a megfelelő technikai, taktikai, fizikai készségek birtoká­ban álljanak az első, szövetségi szin­ten működő utánpódás-válogatott, az U15-ÖS együttes rendelkezésére. A program megyei szinten zajlik, Budapesten és Pest megyében két- két, a többi megyében egy-egy te­hetségközpont alakul meg, ezekben a sportigazgatóság által kidolgozott, egységes edzésmunkával képzik a régiók a legígéretesebb futballista- palántákat. „Az MLSZ új projekt­jének lényege, hogy német mintára tehetségközpontokat alakítunk ki, melyek feladata az ország legügye­sebb 12-14 éves játékosainak meg­találása, képzése lesz” — mondta Bemd Storck a projektről. A fiatal tehetségek menedzselésé­nek része a felfelé játszatás is, vagyis hogy a korosztályukból kiemelkedő tehetségeket egy-két vagy több kor­csoporttal feljebb versenyeztetik Ezzel kapcsolatban Szélesi Zoltán szövetségi edző az Eb után beszélt a játékosok és a csapat jövőjéről is. Az, hogy melyik futballistának lesz lehetősége följebb kerülni egy idősebb korosztályba, nem az ő kompetenciája - hangsúlyozta -, de hozzátette, hogy megfogalmazza az ajánlásait, és már beszélgettek is erről Bemd Storckkal, a szövetség sportigazgatójával, a felnőtt váloga­tott szövetségi kapitányával. Ennek egyik eredménye, hogy a német szakember az U17-es válo­gatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is meghívta az Orosz­ország, majd Andorra ellen pályára lépő keretbe. Szoboszlai 16 éves és hét hónapos lesz az oroszok elleni meccs időpontjában, ennél fiatalab- ban legutóbb Órth György debütált a nemzeti csapatban - száz évvel ez­előtt, 1917-ben. Hegedűs Henrik Eredmények a 16. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents