Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-22 / 116. szám, hétfő

2 I KÖZÉLET 2017. május 22.1 www.ujszo.com Egyszemélyes összefogás Kotleba győzelme ellen Stanislav Mičev egyelőre nem talált követőkre (SiTA-feivétei) VILLÁMINTERJÚ LAJOS P. JÁNOS Pozsony/Besztercebánya. Egyedül írta alá szombaton Stanislav Micev azt a memorandumot, amellyel Marian Kotleba megyeelnökké való újraválasztását akarja megakadályozni. Bízik benne, hogy a többi demokrata jelölt még csatlakozik hozzá. Szombaton egyedül írta alá Sta­nislav Mičev független megyeel­nökjelölt azt a dokumentumot, amelyben vállalja, hogy szeptem­berben, ha a felmérések azt mutat­ják, hogy másik jelöltnek nagyobb esélye van legyőzni a megyei vá­lasztásokon Marian Kotlebát, akkor visszalép a javára. „Ha Marian Kot­lebát itt, ahol megteremtettük, meg tudjuk állítani, akkor megállítjuk egész Szlovákiában - jelentette ki Mičev. - Az a legfontosabb célom, hogy a szlovák nemzeti felkelés me­gyéjében ne foglalhassa el a megye­elnöki posztot egyértelműen fasiszta irányultságú jelölt, aki ráadásul már bizonyította, hogy nincs meg az alapvető tudása sem arra, hogy irá­nyítsa a megyét.” Mičev hat másik, jelenleg ismert demokrata jelöltnek - Martin Klus- nak (SaS-OĽaNO), Ján Luntemek, Milan Urbáninak (SMS), Martin Juhaniaknak, Igor Kašpemek és Ivan Saktomak - kínálta fel a me­morandum aláírását. A visszalé­pésre vonatkozó része alapján kije­lentik, hogy augusztus 31-ig min­denjelölt egyedül kampányol, vál­lalva, hogy más jelöltek ellen nem folytat lejárató kampányt, majd szeptember 9-ig a népszerűségi mutatók alapján eldöntik, melyik jelöltnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, és az ő javára vissza­lépnek. „Ezt meg kell tennünk az esélyes demokrata jelölt javára - je­lentette ki Mičev. — Nem könnyű döntés egyetlen jelölt számára sem, ezért megértem a többi jelölt této­vázását. Az aláírás lehetőségét minden demokrata jelölt számára nyitva hagyom.” Egy februári felmérés szerint 21,3 százalékkal Marian Kotleba volt Besztercebánya megyében a leg­népszerűbb jelölt, de a demokrata jelöltek össztámogatása sokkal magasabb volt. Ebben a felmérés­ben Mičev végzett a második he­lyen 14 százalékkal, Klus pedig a harmadik helyen 10,1 százalékkal, és még másik három jelölt is 7 szá­zalék feletti eredményt ért volna el. Eddig Lunter és Saktor j elezte, hogy nem akarja aláírni a memorandu­mot. Martin Klus az SaS-OĽaNO megyeelnök- jelöltje Nem írta alá a Stanislav Mičev által megfogal­mazott me­morandu­mot, amely Marian Kotleba szélsőséges megyeelnökjelölt megállítását szolgálná. Miért? Mičev úr múlt héten hétfőn mu­tatta be nekem ezt a dokumentu­mot egy lakossági fórumon, ame­lyen mindketten részt vettünk. Alapvetően csak azt tartalmazza, amiről mi már korábban is beszél­tünk, hogy közösen kellene kiala­kítanunk az álláspontunkat azzal a jelölttel kapcsolatban, akinek a legnagyobb esélye van Kotleba ellen. O ezt elkészítette. Elmond­tam neki, hogy személy szerint nincs gondom a dokumentum alá­írásával, de mivel pártjelölt va­gyok, előbb meg kell kérdeznem az engem támogató pártokat. Ki­csit kellemetlen meglepetés volt, hogy már több jelölt is bejelentet­te, nem hajlandó aláírni, pedig szerintem ez fontos lenne. Elkép­zelhető az is, hogy csak mi ketten fogjuk aláírni, és talán később mások is csatlakoznak. Tehát csak a szűk határidővel van problémája? Igen, az a határidő, amit ő megha­tározott, számomra nem betartha­tó, meg kell vámom, hogy koalí­ciós partnerünk, az OEaNO a hé­ten milyen álláspontra helyezke­dik. Hamarosan aláírjuk a koalí­ciós megállapodást a KDH-val is, őket is meg akarom kérdezni erről. Én személy szerint örülök ennek a memorandumnak. Tárgyalnak az MKP-val is? Igen, tárgyalunk. Abban álla­podtunk meg, hogy június első felében bemutatom programomat a párt megyei elnökségének. Ezt követően igyekszünk finomítani a programomat a magyar kisebb­ség irányába is. Nekem már van­nak elképzeléseim, elsősorban az oktatás és a kultúra területén vannak olyan kérdések, ame­lyekben szívesen együttműköd­nék az MKP-val. Lát esélyt arra, hogy valame­lyik kormánypárt is támogat­hatná? Igen, Bugár Bélával is beszéltünk erről. A Híd és az MKP is jelezte, nem okoz nekik gondot, hogy ugyanazt a megyeelnökjelöltet támogassák. A Híddal kapcso­latban még azt a problémát látom, hogy a kormánykoalíció pártjai nem egyeztek meg abban, kit tá­mogassanak, nem tudni, lesz-e köztük megegyezés. Az sem el­képzelhetetlen, hogy a Smer tá­mogasson, ha érvényes az, amit Peter Pellegrini és Marek Maďarič mondott, hogy a leg­esélyesebbjelöltet fogják támo­gatni. Ez azonban várhatóan csak a hajrában derül ki. (ipj) Markíza: újra antennán? Az oktatási reformról ma a parlamentben Minden jel szerint belátható időn belül ismét fogni lehet antennával a Markíza adását, ám nem ingyen. Pozsony. A Markíza januárban költségmegtakarításra hivatkozva kapcsolta le adását a DVB-T rend­szerben. A tájékoztatás szerint azért, mert a társaság évi 8,2 millió eurót fi­zetett, hogy a rendszerben ingyen su­gározzák adóinak műsorát, ami ki­adásának egytizede. így azok, akik antennával fogták ingyen a Markíza vagy további két csatornája, a Doma és a Dajto műsorát, január 1-jétől töb­bé nem nézhették a csatornákat. RÖVIDEN Járulókcsökkentós esetleg 2019-ben Pozsony. A kormány komolyan fontolóra veszi a szociális járulé­kok esetleges csökkentését -2019- ben. Ján Richter munkaügyi mi­niszter az RTVS vasárnapi vitaműsorában azt mondta, szerinte erre azután kerülhet sor, hogy a tervek szerint bevezetik ajándékok éves elszámolását, amelynek rendszerét a jövő évben tervezik kidolgozni. Az elszámolás bevezetése után ugyanis az államnak pontosabb információi lesznek, amelyek alapján a kor­mány eldöntheti majd, milyen mértékű járulékcsökkentés jöhet Szóba. (TASR) Közel öt hónap elteltével viszont a Markíza átértékelte ezt a lépést, és is­mét változást tervez. Már biztos, hogy visszatér az antennára, viszont nem az ingyenes, úgynevezett free to air su­gárzásra, hanem a fizetett Plustelka csomagba. „Feltételezéseink szerint 2017 második felétől a Markíza csa­tornái megjelennek a Plustelka cso­magban” - nyilatkozta az aktua- lity.sk portálnak a Towercom főnö­ke, Ivan Peschl. Az egyeztetések szerint ha a fize­tett csomagba sorolják a Markízát, akkor a fő csatornája HD minőség­ben sugároz majd, a többi kettő SD minőségben. Fico továbbra sem bántja Kaliňákot Pozsony. Robert Kaliňák belügy­miniszter továbbra is bírja Robert Fico miniszterelnök bizalmát. Fico azt mondta az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában, nem fog embereket likvidálni, csak mert néhányan ezt akarják. „Ha lesznek rá okok, akkor egyszerűen megte­szem. Az azonban, ami ma Kaliňák körül zajlik, egyszerű megszállott­ság” - közölte Robert Fico, aki szerint ha a belügyminiszter valami tűrhetetlent tesz, akkor meneszti a funkciójából. Azért azonban nem fogja visszahívni a tárcavezetőt, tette hozzá, mert valaki ujjal muto­gat rá. (TASR) Matthias Settele, a Markíza ve­zérigazgatója a Hospodárske no­viny gazdasági napilap által szerve­zett Living on the Edge 2017 kon­ferencián elismerte, hogy a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a csatornáik nézettsége az átállás után. Az antennás sugárzás meg­szűnését követő első 89 napból a Markíza csoport csatornái csak 23 napig voltak piacvezetők, az esetek többségében viszont a legnagyobb konkurens, a JoJ csoport előzte meg őket. „Tudjuk, hogy nézőinknek valamit vissza kell adnunk abból, amit elvettünk tőlük” - mondta Set­tele. (dem) Petíció a kisebbség- védelemért Kolozsvár. Az Európai Nemzetisé­gek Föderatív Uniója (FUEN) közgyűlésén útnak indították azt az aláírásgyűjtő akciót, amelynek célja egymillió aláírást szerezni a Mino­rity SafePack nevű intézkedéscso­maghoz. A csomag célja, hogy az EU szintjén szülessenek olyan jog­szabályok, intézményrendsze­rek,melyek védelmet nyújtanak a nemzetiségeknek. A kezdeménye­zést az Európai Bizottság még 2013- ban elutasította, és csak azután fo­gadta be, hogy pert vesztettek a kez­deményezők ellen. A szlovákiai gyűjtést az MKP szervezi, szeptem­berben indul el. (MTI, fm) Ma dólután először egyeztet a parlament oktatási bizottsága a Tanuló Szlovákia névre keresztelt közoktatási reformról. Pozsony. A politikai egyeztetést követően a reform szerzői mintegy két hónap alatt építik be a doku­mentumba a releváns észrevétele­ket. „Ezután következik a doku­mentum végső szerkesztése, majd a kormány elé teijesztjük” - zárta Pe­ter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási miniszter. A reform véleményezése során megmozdult a szakma. A Katedra Társaság sok más egyéb mellett ja­vasolja, hogy a reformmal kapcso­latos dokumentumok, módszertani anyagok a nemzetiségek nyelvén is jelenjenek meg, a szlovák tanköny­vek tükörfordítása helyett megha­tároznák azoknak a tantárgyaknak a listáját, melyekre külön tanköny­veket kellene írni, támogatják az egyéves kötelező óvodalátogatást, és elutasítják, hogy a nemzetiségi gyerekeknél az államnyelvtudás­hoz kössék az iskolaérettséget. Tet­tek javaslatokat az iskolák értéke­lésével, a pedagógusok képzésével és a diákok értékelésével kapcso­latban is. Szorgalmazzák a kutató­pedagógus fogalmának bevezeté­sét, ahogyan azt is, hogy a hagyo­mányos iskolákban a tehetséges di­ákok képzése ne csak a különböző versenyeken való részvételre kor­látozódjon, számukra szakkollégi­umok kialakítását ajánlják. A Ka­tedra Társaság szerint az egyénre szabott oktatást abban a formában, ahogyan azt a dokumentum vázol­ja, tíz év alatt sem lehet elérni. A Gímesi Alapiskola az iskolák­ra bízná a megfelelő tankönyvek kiválasztását, az erre szánt keretet belátásuk szerint digitális tan­anyagra, illetve a hagyományos tankönyvekre fordíthatnák az isko­lák. Állítják, hogy az elérhető tan­könyvekkel is több gond van, hiá­nyolják a feladatgyűjteményeket, az informatikaoktatáshoz a számító- gépes szoftvert. Gímesen a diákok jelenlegi osztályozása mellett ér­velnek, a szóbeli értékelés beveze­tése az iskola szerint nem ösztönöz­né a diákokat és a szülőket sem. A füleki Štúr utcai Óvoda eluta­sítja, hogy az óvodai nevelésre pusztán korai gondozásként tekint, sőt, szociális és egészségügyi szol­gálathoz hasonlítja a dokumentum. Nem támogatják az ötéves kortól érvényes iskolakötelezettséget sem. A nyilvános véleményezés szá­mos észrevétele vonatkozik a pe­dagógusok értékelésére, többen kifogásolják, hogy a bértáblázat alapján a pedagógusok bére 32 éves gyakorlat után már nem emelked­het. Számos javaslat szorgalmaz­za, hogy az önkormányzatokhoz és a belügyhöz tartozó oktatási intéz­mények kerüljenek vissza az ok­tatási tárcához. Több hozzászóló bírálta a diákok tesztelését, a tesz­tek összeállítását és azok minősé­gét, és többen eltörölnék a fejkvó­tarendszert is. (le)

Next

/
Thumbnails
Contents