Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-20 / 115. szám, szombat
Ü 3 SZALON ■ 2017. MÁJUS 20. www.ujszo.com Moscow Dada 1986 Muszáj konceptualista 1986 Új sorozatunkban a szlovákiai magyar képzőművészet kiemelt alkotóit mutatjuk be Rónai Péter A posztmodern techno-kaméleon P rágától Pozsonypüs- pökin át Kassáig alighanem mindenki tudja, sőt elismeri — és nem csak a posztkon- ceptualista berkek zárványszerű buborékjaiban hogy Rónai Péter (‘Budapest, 1953) nevének em- b'tése nélkül aligha beszélhetnénk érdemben a cseh-szlovák képző- művészeti szcénáról, már ami a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres éveket illeti. Az úttörő Egy sok tekintetben úttörő, iskolateremtő személyről van szó, aki tarka és szerteágazó alkotói tevékenysége, valamint nagy hatású kiállításai és akciói révén megkerülhetetlen szereplője a csehszlovákjai) és a magyar képző- művészeti életnek is. Nyitrán és Brünnben is önálló művészeti iskolát teremtett, jelenleg a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának professzora, tanszékvezető tanára. Életművének fontos korszaka volt Július Kollerrel való, legendák övezte együttműködése (a művészpáros az Új komolyság néven működött és alkotta meg emblematikus akcióit a 80-as és a 90-es évek fordulóján). Rónai (cseh)szlovák és magyar viszonylatban is a legelsők között kezdett videóval, fotográfiával foglalkozni, illetve inter- és multime- diális installációkkal kísérletezni - tegyük hozzá, mindezt még akkor, amikor a képzőművészeti főiskolákon még olyasmik léteztek, hogy Cogito ergo kunst (1990) (Az érsekújvári Zmeták Ernő Művészeti Galéria gyűjteményéből) tájképfestő műterem meg figuratív ábrázolás műterme, és amikor még mindig elfogadottnak, sőt sikkesnek számított az ún. képzőművészetet festészetre, szobrászatra és grafikára osztani. Rónai Péter a 70- es évek közepétől kutatja komolyabban a fotó és a videó (fénykép és televízió) technikai sajátosságait, kapcsolatrendszerét, ill. a két jelrendszer/ médium nyelvtanát, párbeszédszerűségének lehetőségeit. Rónai egy igazi posztmodern techno-kaméleon, egy valóságos két lábon járó reciklációs intézmény, aki/ami a legkülönfélébb ihletettségű, zsánerű és mediális hátterű látvány- és gondolattöredékekből is provokatívan izgalmas és újszerű tárgy- és tünetegyütteseket képes produkálni. Kezdjük talán azzal, hogy Rónai Péter gyakran önmagát is (saját maga tükörképeit, maszkjait, az ebből kialakított vizuális kiónokat, mutációkat és szimulákrumokat) leletként, műveleti terepként kezeli, gondosan Cenzúráit Malevics (1983-87) (Az érsekújvári Zmeták Ernő Művészeti Galéria gyűjteményéből) dokumentálja. Saját önarcképeinek rendszeres szerepeltetése - az individualitás ingatag, illékony (hol pixelekké mosódó, hol amorffá torzuló, hol pedig idegen alakzatokba áttetsző) garanciájaként - mintha a művészi énkép és öntudat keresését, permanens hang- súlyozásának, újraarranzsálásának kényszerét, illetve mindennek a frusztrálóan komikus hiábavalóságát metaforizálná. A szerző mint toposz Rónai Péter műveinek visszatérő toposza a szerző, a művész mint kreatív, teremtő egó, ilyen-olyan
