Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-18 / 113. szám, csütörtök
KÖZÉLET 2 2017. május 18. www.ujszo.com Figyelmeztetés 578 községnek A magyar nyelv-használatot kéri számon az önkormányzatokon a kisebbségügyi biztos (Somogyi Tibor felvétele) RÖVIDEN Fura események Gaulider halála után Galánte. Még élt František Gaulider, amikor a galántai városházára névtelen feladótól érkezett egy levél, amely az azóta tragikus körülmények között elhunyt volt képviselő meztelen fényképeit tartalmazta. Gaulider a képeket iratmegsemmisítőben tönkretette, halála után a rendőrség megtalálta az apróra vágott képeket és lefoglalta azokat. Néhány napja Galántán és környékén több helyen az útra és a járdára festették a „Gaulidert Horváth ölte meg” feliratot. Egyelőre nem tudni, ki áll a feliratok mögött. A helyiek szerint az SDK.Ú volt parlamenti képviselőjéről, Zoltán Horváthról van szó. „Soha semmilyen konfliktusunk nem volt” - mondta a Markíza tv-nek Horváth. Gaulider halála körül sok a megválaszolatlan kérdés, nem tudni, hogy öngyilkos lett-e vagy meggyilkolták. A tehervonaton, amely idén március 25-én elütötte, és a baleset helyszínén sem volt biztonsági kamera, a tragédiáról így nem létezik felvétel. A kórbonctani vizsgálat eredményeivel már a rendőrség foglalkozik, részleteket nem árultak el. (SITA, dp) Több történelemóra kilencedikben Pozsony. Ősztől az alapiskolák kilencedik osztályaiban a jelenlegi kettőről háromra emelkedik a történelemórák száma. Az emelésre egy szabadon felhasználható órát von el a tárca. A minisztérium ezzel a lépéssel szeretné segíteni a fiatalok kritikai gondolkodását. A plusz egy órát múzeumok látogatására, tanulmányi kirándulásokra, pódiumbeszélgetések szervezésére is kihasználhatják. (TASR, te) Kiska: nem oldjuk a romakérdést Pozsony. Andrej Kiska államfő szerint láthatóan képtelenek vagyunk megoldást találni a hátrányos roma közösségekkel kapcsolatos problémák megoldására. „Ez pedig komoly károkat okoz a roma közösségen belül és a társadalomban általában” - mondta az államfő a ZMOS közgyűlésén. Kiska arra is emlékeztetett, hogy a 2014—2020-as programozási időszak alatt Szlovákia 450 millió eurót fordíthat a romakérdés megoldására. (sita, ie) Kaliňák áron alul cserélt állami telket Pozsony. IgorMatovié (OEaNÓ-Nova) szerint Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter jóval áron alul értékesítette a belügyminisztérium telkeit. A birtokába került ingatlanértékbecslés szerint a telek ára 1,3 millió euró, viszont a belügy 400 ezer euróért cserélte el. Egy másik telekcserén 2,7 milliót veszített az állam. Kaliňák elutasította Matovič állításait. Nem tartja hibának azt sem, hogy nem versenypályázaton vált meg a telkektől. (SITA, le) LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A vizuális nyelvhasználatban talált a legtöbb hibát a kisebbségügyi biztos a kisebbsági nyelvek hivatali alkalmazásában. A napokban 578 községnek küldött figyelmeztető levelet, amelyben a kisebbségi nyelvtörvény előírásainak betartására szálította fel őket. A kisebbségügyi biztos tavaly összesen 656 település önkormányzatát és több tucat államigazgatási szerv - járási hivatalok, szociális ügyi hivatalok, adóhivatalok - kérte meg egy kérdőív kitöltésére, ez alapján állította össze a kisebbségi nyelvek használatáról szóló jelentést. Csak olyan önkormányzatokat és hivatalokat szólítottak meg, amelyek a törvény hatálya alá esnek, vagyis olyan területen működnek, ahol a kisebbséghez tartozók aránya eléri a 20 százalékot. 1500 eset A helyi és városi, valamint a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó területeken több mint 1500 esetben találtak hiányosságokat, olyan gyakorlatot, ami sérti a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Az állami szerveknél is csaknem 200 hiányosságot tapasztaltak, erről az egyes hivatalok, minisztériumok képviselőivel tárgyalt Bukovszky László kisebbségügyi biztos. „Átadtam a nemzetiségi nyelvhasznáÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A készülő autópályák alatti telkek megvásárlásáról száló szerződések közzétételét az NDS ás a közlekedési minisztérium azzal utasítja el, hogy ez a lépés sértené az eladók személyiségi jogait. Az ellenzék azonban a parlamentben, a TIS pedig a bíróságon követeli, hogy a nyilvánosság is láthassa, ki adott el telkeket az államnak. A Transparency International Slovakia (TIS) korrupcióellenes civil szervezet szerint azonban az érv nem állja meg a helyét, hiszen az eladók személyes adatai hozzáférhetők, ha fizetett adatigénylést nyújtunk be a kataszteri hivatalba. Emellett a Szlovák Közútkezelő Vállalat is gond nélkül nyilvánosságra hozza a szerződéseit, írja a Denník N. A TIS március óta bírósági úton követeli a szerződések nyilvánossá tételét, ám egyelőre nincs előrelépés az ügyben. Az ellenzék szerint a korábbi szerződések nyilvánosságra hozatalára azért van szükség, hogy lebukjanak a telekspekulánsok. Legutóbb a múlt héten nyújtottak be ilyen irányú javaslatot, ám a parlament nem szavazta meg. A javaslatot jobbára az ellenzéki képviselők támogatták. A telekfelvásárlásra több százmillió eurót költ az állam, így jól jár, ha valakinek egy készülő autópálya lati törvény alkalmazása során megállapított hiányosságok jegyzékét, és megállapodtunk az eltávolításukra irányuló közös fellépésről és módszertani és szakmai segítségnyújtás lehetőségéről” - mondta Bukovszky. 578 község A biztos a napokban megszólította azt az 578, többségében magyarlakta községet, amelyekben hiányosságokat talált a jelentés. „Az érintett községeket és városokat írásban értesítettük a hiányosságokról, és megkértem őket, hogy tájényomvonalán van telke. A mező- gazdasági területeket ugyanis ezáltal építési telek árán vásárolja meg az állam jelentősen drágábban. Bugár Béla, a Híd elnöke tavaly maga hozta nyilvánosságra, hogy 2005-ben telket vásárolt egy rokonától Úszoron, melyet aztán tíz évvel később felvásárolt a Nemzeti Autópálya-társaság. Bugár elmondta, körülbelül félmilliós nyeresége volt az üzleten. Uszomál, Bugár Béla telkei mellett ugyanakkor két, a Hídhoz közel álló embernek is van telke, Gál Györgynek és Hideghéty Ferencnek, akik nagyságrendileg hasonló nyereségre tehettek szert. Gál - aki tagadja, hogy közel állna Bugár Bélához - körülbelül 1 euró/négyzet- méter áron vásárolta a telket, felét pedig Hideghétynek adta el. Gál a Denník N-nek azt mondta, amikor megvette, nem tudta, hogy az állam felvásárolja a telket. Hideghéty és Gál a Szlovák Földalapnál dolgozott, előbbit - aki a múlt évtizedben már vezette az intézményt - Bugár pártja jelölte az alap igazgatójának posztjára, ám végül visszalépett. Gál György pedig ugyanabban az évben, 2010-ben került az alaphoz. A Denník N legutóbb kiderítette, Czucz István, a Transpetrol korábbi vezetője is adott el az államnak olyan telket, melyen autópálya, konkrétan a D4-es körgyűrű épül. Czucz a lapnak azt mondta, öröklés útján jutott a telekhez körülbelül 20 örökössel együtt, és körülbelül 10 ezer eurós nyeresége volt az állammal kötött Üzleten. (fm, Denník N) koztassanak a hiányosságok orvoslásáról, illetve megszüntetéséről, beleértve az eljárások időbeli ütemezését” - mondta Bukovszky. A hivataloknak egy hónapon belül tervet kell készíteniük arra, hogy hogyan és milyen határidővel szüntetik meg a hiányosságokat. Vizuális nyelvhasználat A kisebbségi nyelvtörvényt sértő legtöbb hibát a vizuális nyelvhasználat területén találták, 471 esetben hiányoznak ugyanis az életveszélyre, az egészség veszélyeztetésére figyelmeztető táblák a kisebbÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Több mint egymilli- árd eurós fejlesztési projektet hagyott jóvá tegnap a kormány a szlovák hadsereg számára; ennek keretében 1,2 milliárd euróért 2029-ig összesen 485 páncélozott gépjárművet vásárolnak a fegyveres erőknek. Peter Gajdoš (SNS- jelölt) védelmi miniszter szerint a tegnap elfogadott dokumentum 1993-tól az egyik legfontosabb. Még nem biztos, hogy a tegnap elfogadott projekt megvalósul, a védelmi miniszter szerint viszont a Peter Gajdoš (TASR-feivétei) ségek nyelvén. A másik leggyakoribb hiba az volt, hogy nem hívták fel megfelelően a hivatalokhoz forduló ügyfelek figyelmét arra, hogy anyanyelvükön is kommunikálhatnak a hivatalokkal, ilyen hibát 322 községben találtak. Sok helyen hiányzik a község megnevezése kisebbségi nyelven a községi önkormányzat épületén vagy a kisebbség nyelvén kiadott határozatokban. A hivatal június végére ígéri azt a módszertani útmutatót, ami segíti majd az állami és az önkormányzati hivatalokat is a törvény betartásában. dokumentummal a kormány úgymond áldását adta a hadsereg gépjármüveinek modernizálására. Összesen 404 négykerék- meghajtású és 81 nyolckerék- meghajtású páncélozott gépjárművet vásárolnának, az előző típust 2018-2024 között kapnák meg a katonák, a második beszerzése 2029-ig tartana. „A szárazföldi erők modernizálásáról van szó, az elmúlt években elsősorban a légierő modernizálására koncentráltunk. A hadsereg korszerűsítésének egyensúlyban kell lennie, a szárazföldi erőknek jelentős mennyiségű új technikára van szüksége” - mondta Gaj doš. A minisztérium ezt a szándékát az ország hadseregének állapotáról és jövőjéről szóló, úgynevezett Fehér könyvben is említi, amelyet tavaly szeptemberben fogadtak el. Jaroslav Naď elemző a tegnap jóváhagyott projektet ambiciózusnak nevezte. „A szárazföldi erők reális igényeit tükrözi a hadsereg ezen része ugyanis rendkívül el volt hanyagolva az elmúlt években” - állítja Nad’. A minisztériumnak év végéig lesz ideje arra, hogy a kormány elé teijessze a projekt kivitelezésének és finanszírozásának lehetőségeit. A gépjárművek beszerezésénél a szlovákiai hadipar lehetőségeit akarják kihasználni, Gajdoš transzparens versenytárgyalást ígért.,,A közbeszerzés formájának meghatározásánál az egyik alapvető kritérium a szlovák hadipar szerepvállalása lesz” - olvasható a dokumentumban. (dem, TASR) Minden telekvásárlást nyilvánossá kellene tenni Több száz gépjárművet vesznek a hadseregnek